- Olyan szép az élet, hogy magamat sem mondhatom már épnek. Itt ülök a legnagyobb szarban, úgy érzem....mondasz egy rímet, tesó? - Dimitri a koszos falnak támasztotta fejét, kezével a combján dobolt, miközben felém pillantott. Jelen pillanatban nem voltam magabiztos, nem éreztem magam annyira jól. Az orosz börtön minden négyzetcentije megölt belülről. A hangok, és a kiabálások eszembe juttatták az éveket, amit rács mögött töltöttem. Úgy éreztem, hogy kötelek húznak a nyakam köré, hogy megfojtanak és elveszik a szükséges oxigént. Az orosz börtönök a legrosszabbak. Érdekel titeket, hogy miért? Tapasztalataim alapján mindig van egy fejes, akitől minden rab fél. Mindig van egy olyan rab, akinek okosabb döntés szót fogadni. Itt nem számít, hogy miért kerültél be: ha valakinek szúrod a szemét, megölnek. Ha valakinek nem vagy szimpatikus, meg kínoznak. Itt nincsenek szabályok, nem létezik isten. Itt akkor vagy valaki, ha megtanulsz túlélni. Az viszont kibaszottúl nehéz, és veszélyes meló. Nem az erődet kell mutogatni, hanem bizonyítanod kell, hogy téged lehetetlen megtörni. És a kettő között kurva sok különbség van. Nem féltem, de nem is éreztem magam biztonságban. Tudtam, hogy ártatlan vagyok, mégis megfosztottak a szabadságtól. Nem tartoztam a jó fiúk közé, nem voltam művelt, se tanult ember, de az igazságtalanságot nem szeretem. Ez pedig cseszettül az. Dimitri felé fordultam. Figyeltem, hogy bambán pislog maga elé, hogy összefogott haja egy-két szőke tincse a homlokához ér, hogy borostája az idő múlása miatt növekedni kezdett. És ugyan azt az embert láttam. Azt az embert, akit szinte testvérként fogadtam. Akivel egy lélek lettünk. Akivel együtt mosogattunk, és együtt takarítottunk vécét. Furcsa, de ez megnyugtatott. Azt hittem, hogy az ellenségem. Besétált a terembe, és azt hittem, hogy ellenem játszik. A valóság mégis az, hogy vele is ugyan úgy játszottak. Dimitri nem ölt meg senkit. Úgy ismerem mint a saját tenyerem. Aljas, bosszantó, néha gyerekes és nagyon jól lop. De gyilkosnak soha nem mondanám. - Dalszöveg írónak kéne elmennem - oldalra pillantott, felállt, majd ledobta magát a keskeny padra. Nem tudtam, hogy mi játszódott le a fejében, nem tudtam, hogy mit érez vagy gondol. Mégis érdekelt, mégis akarom őt újra a közelemben tudni. - Faszomat beleverem - homlokára helyezte kezét, majd így szólt: - Retkes oroszok! - anyanyelvén káromkodott, de elhúztam az ajkam, amikor válaszul sok rab kiabálni kezdett. Dimitri csak adta alá a lovat, mert folytatta. És egyet jó ha tudtok: ha mi ketten összeállunk, akkor mindennek vége. - Amúgy...flörtöltem a csini barátnőddel - kimondott szavaira nem számítottam, ezért szemöldökömet ráncolva megindultam elé. Dimitri tudta, hogy baj van, hiszen felállt, de késő volt. Nyakánál fogva a falhoz nyomtam, kicsit felemeltem és nyaka köré helyeztem a kezem. Arca vörös lett, halántékán megduzzadtak az erek. Szemében láttam a félelmet, de ti is tudjátok: aki a barátnőmmel csesztet, az halál fia.

- Kevés dolog van, amivel fel lehet baszni. Viszont a barátnőm a legfontosabb személy az életembe. Ha kiejted a nevét, megverlek. Ha rá mersz nézni, megfojtalak. Ha hozzá mersz szólni, kitapodom a beled - a kezét rázta, fejét jobbra és balra ingatta.

- Khrgg! Akkor meg Nem tudtam, hogy a te barátnőd! Honnan a pokolból tudtam volna? - kezét védekezően szorította a csuklómra, de még nem terveztem elengedni. - Az egyetemen ő lett a tanulótársam. De leléptem, miután Alekszejev üzletet ajánlott nekem! - nem akartam hinni a fülemnek, ezért elengedtem. Gyenge teste a földre zuhant, ő pedig négykézláb állva próbált levegőhöz jutni. És itt tudtam meg, hogy nem hazudik. Engem is Alekszejev keresett meg. A kurva életbe! - Szerinted rá néztem volna, hogy közben tudom, hogy a legjobb cimbim csaja!? - felállt, majd meglökött engem. Volt benne erő, ezért is tántorodtam hátra. Próbáltam elfelejteni a történteket és inkább arra fókuszálni, ami most fontosabb.

- Alekszejev engem is megkeresett - sóhajtva a szemébe néztem, ő csak összefonta a kezét. - És úgy érzem, hogy játszik velünk. Valamiért az volt a célja, hogy Oroszországba jöjjünk - a földre mutattam, majd folytattam. - És nekem van egy nagyon rossz előérzetem - mondtam őszintén. Dimitri végignézett rajtam.

- Ritkán látlak rémültnek - húzta össze a szemét. - És be kell valljam, hogy ettől én is kezdek fosni - körbe mutatott, majd folytatta. - Egy óra múlva engednek ki az udvarra. Azt tanácsolom, hogy nyomozzunk egy kicsit. Tudjuk meg, hogy miért hoztak be ide...- szinte láttam a szemében, hogy mit akar mondani, ezért folytattam helyette.

- Mint a régi szép időkben, tesó - morogtam, majd hátat fordítottam neki.

Dimitri igazat beszélt. Egy órán belül kiengedtek minket az udvarra. Természetesen az egész fokozott figyelemmel történt. Kezünkre és s bokánkra is bilincset helyeztek. Egy sorban, a fal mellett kellett közlekedni, így mentünk ki az udvarra. A börtön udvarát hatalmas fal védte. Emlékeztek, hogy mit mondtam a drót kötélről? Azt, hogy aki felmászik, beleakad és meghal. Azt mondják, hogy azt lehetetlenség megmászni, vagy átlépni. Aki mégis megpróbálja, az halál fia. - Le fagy a tököm - Dimitri mögöttem állt, majd ujjával megkopogtatta a vállam. - Furcsa. Nem csináltam semmit, mégis bűnözőnek érzem magam - végignézett a sárga ruhán és a bilincsen, ami korlátozta őt a mozgásban. Hideg volt. Oroszországban télen a mínusz fok uralkodik. Fáztam. A betont vastag jégpáncél borította, a fal szélén hosszú jégcsapok lógtak, a jeges szép hódarát fújt a szemünkbe. - Én nem ehhez vagyok hozzászokva! Én ezt nem akarom - Dimitri rángatni kezdte a kötelet, amire a bilincsek akasztva voltak. Ha nem fejezi be, tuti verést kapunk. - Kurva oroszok! Kurva időjárás! Kurva tél! - Dimitri addig kiabált, amíg a sor meg nem állt. Mindenki egyszerre pillantott felénk, a rabok többsége szúrós szemmel méregetett. Ott a hidegben nem számított más, csak a túlélés. Előre pillantottam, szemügyre vettem az arcokat, akik néztek: volt ott kínai, japán yakuza, tetovált arcú...a legveszélyesebb emberek legalja. Dimitri ekkor megbökte a vállam. - Sor eleje, második ember - alig hallhatóan suttogott, ezért a szemöldökömet táncoltam.

- Mi a fasz?

- Mondom a sor eleje, második ember - a szél túlságosan ha hangosan fújt, ezért amikor a sor elindult, hátra fordultam.

- Nem hallom, bazdmeg!

- Mondom, azt a kopasz idiótát is velünk hozhatták be! Ő volt az egyetlen, aki nem nézett hátra. Stim? Érted? Felfogtad?

Húsz perc múlva, Dimitri az orrát fogva lépett he a cellába és nyafogva pillantott felém. - Minek kellett eltörni az orrom?

- Mert kibaszottúl idegesítő vagy!

- Idegesítő? Hála a penge eszemnek, megtudtunk valamit! Szinte biztos vagyok abban, hogy őt is velünk hozták be. Meg kell kérdeznünk, hogy tud e valamit - törölte le a véres orrát. Valamilyen szinten igaza volt, viszont ez nem jogosította fel arra, hogy idegesítő legyen. Bár azt hiszem, hogy pont ez miatt lettünk jó barátok, de mi van akkor, ha azóta változtam? Mi van, ha én már más vagyok?

- Jó! - adtam neki igazat. - Ebédnél kikérdezzük - kezemet összefontam magam előtt, majd a tetoválásaimat végig simítva leültem a koszos padra. Csak egy napja tartottak bent, mégis úgy éreztem, hogy megfulladok. Kettőnk közül Dimitri birta jobban, én szinte fulladoztam. Az oroszok, a hangzavar, a veszély és az erőszak fojtogatott. És nem akartam elővenni azt az énem, aki egykor voltam. Nem akartam az a Daxton Blake lenni, akitől mindenki retteg. De lehet, hogy nem lesz más választásom. Az ebéd az egyetlen olyan időszak, amikor bölcsebb dolog kusban enni. Azért, mert az óriási teremben az összes rab jelen volt. Az ebéd közben szokott történni a legtöbb késelés, a legtöbb bunyó és a nézeteltérés is. A hosszú padon, Dimitri mellettem ült, majd fintorogva helyezte kanalát a masszába.

- Tudod mit bírok a börtön kajákban? - felém pillantott, de nem érdekelt annyira, hogy megkérdezzem. Őt ezt nem érdekelte, szokásos hülyeségét tovább nyomta. - Azt, hogy fogalmad sincs arról, hogy mit eszel - félre tolta a tálat, ezért oldalra pillantva a padlóra lökte a kanalat. Itt már tudtam, hogy rosszban sántikál. Összehúzott szemekkel figyeltem, hogy sárga rab ruhában a földre térdel, majd az asztalok között megindul a kiszemelt fickó felé. Istenem! Ez egy orosz börtön, baszki! A nap végére biztos, hogy fellógatják. A nyakamat merem rátenni. A kurva életbe! Dimitri után löktem a kanalamat, majd megindultam utána. Miután a legtávolabbi asztalhoz ült, a példáját követve mellé ültem.

- Ha miattad megölnek, tuti kibelezlek! - sziszegtem az orrom alatt, de ő nem figyelt. Angyali mosollyal az arcán szemezgetett a kopasz rabbal, akit velünk hozhattak be. Dimitrinek jó szeme van az ilyenhez. Szinte azonnal kiszúrja azt, aki kilóg a sorból. És biztos voltam abban, hogy nem téved. A fickó keménynek tűnt: kezén és karján található börtöntetkók arra utaltak, hogy jártas volt. Az ebédlő zsúfolt volt. Szinte mindenki beszélt, ezért összehúzott szemöldökkel bólintottam. Most kell megtudnunk, hogy miért kerültünk ide! - Csá! - intettem a fickónak, aki halál nyugodtan evett. Dimitri a szemembe nézett, én csak megrántottam a vállamat.

- Hozzád beszélünk, haver! - a fickó arca előtt csettintett, de ő nem reagált. Láttam, hogy Dimitri kezdi elveszteni a fonalat és a türelmét. Szinte éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, viszont a következő jelenetre nem számítottam: amikor Dimitri a fickó felé nyúlt, ő egy váratlan mozdulattal megragadta Dimitri csuklóját, erősen kifordította és megfeszítette a kezét. A szájára szorítottam a kezem, hogy ne kiabáljon. Ha kiabál, akkor mind a ketten kapunk. Amikor a fickó elengedte, Dimitri dühösen a fejét csóválta, én pedig mondtam, amire rájöttem.

- Te is ketrecharcos vagy - nem kérdésnek, hanem kijelentésnek szántam. Ahogy én és Dimitri, úgy ő is harcos. - Ketrecharcos, mint mi! - ekkor a szemembe nézett.

- Vág az eszed - lábát összefonta maga előtt, majd tépett a száraz kenyérből.

- Hányan vagyunk összesen? - nekem közben járt az eszem, de Dimitri elvesztette a fonalat. Én viszont éreztem és sejtettem, hogy mi van a dolgok háta mögött. A kopasz a szemembe nézett.

- Ha jót akartok magatoknak, akkor húzzatok el! - kicsit elfordult, de én nem hagytam magam.

- Hány ketrecharcost hoztak be ide? - kezemmel a padlóra mutattam, majd bólintottam. - Téged is Alekszejev hozott be!

- Mi a fasz... - suttogta Dimitri. - Várjunk egy kicsit - áthajolt az asztal fölött, majd folytatta. - Téged is Alekszejev hozott be?

- Az előbb ugyan azt kérdeztem, te idióta! - halántékomat masszírozva meg csóváltam a fejem. - Valamit tervez - suttogtam. - Jól érzem? - a fickó a szemembe nézett, körbe nézett, hogy megbizonyosodjon arról, hogy senki nem figyel, majd így szólt:

- Összeszedte a világ legjobb bunyósait a kibaszott illegális játékához! Minél több harcost tud összeszedni, annál több pénzt keress - ujjait összedörzsölte, majd folytatta. - Nem tudom, hogy mi vár ránk - nézett körbe. - De tudom, hogy véres egy játék lesz - Dimitri ekkor feltette a kezét.

- Az gond, ha én beszartam? - suttogta.

- Milyen játék ez? - hagytam figyelmen kívül Dimitri panaszkodását. Ekkor megcsóválta a fejét.

- Nem tudom - vonta fel a szemöldökét, majd a terem másik vége felé bökött. - Látjátok a fickót, aki öngyújtóval játszik? - ekkor hátra fordultunk. Miután alaposan szemügyre vettük őt, sziszegve pozíciót váltottunk.

- Az őrök miért nem veszik el tőle az öngyújtót? - suttogtam, a kopasz pedig válaszolt.

- Mert nem merik - amint kimondta, Dimitri nyelt egyet. - Ha többet akartok tudni, akkor hozzá forduljatok! Azért mert Alekszejev emberei csak négyünket hoztak be - sóhajtotta. - Én viszont nem merek oda menni - zárta le a témát.

- Hm, Daxton? - mosolygott Dimitri. - Egy kicsit előveszed a régi éned?

Ettől féltem...