Az edzőterem tényleg elég szépen ki lett pofozva. Nem szokásom fényezni magam, de belépve a terem ajtaján, elkapott egy furcsa érzés, ami egyenlő volt azzal, hogy "király vagyok". A falak bíbor színben pompáztak, illetve új fajta fekete-fehér poszterek és fényképek voltak a felületére szögelve. Felépülésem időszakában emlékszem, hogy volt egy-két villanykörte ami már nem égett, ezért azt is kicseréltem, ezért az edzőterem tényleg egy új külsejében nézett vissza rám. Valóban úgy nézett ki mint az amerikai filmekben: középen volt a küzdőtér, körülötte gépek és hatalmas tükrök foglaltak helyett. Viszont örültem annak, hogy a hely megtartotta retro kisugárzását és pocok személyiségét tükrözte. Amikor becsuktuk magunk mögött a grefitikkel ellátott vas ajtót, láttam, hogy csapatunk pár új emberrel bővült. Billy és Rony nem kavartak nagy vizet, hiszen ők ketten ott ültek a szokásos helyükön, és szexi csajokról szóló újságot nézegettek. Billy még mindig sport tréningben, és vállán törölközőben ült. Ezen nem lepődtem meg, hiszen őt így ismertem meg. Aztán ott volt Rony, aki valami miatt raszta lett. Erre inkább nem akartam rákérdezni, ezért a küzdőtér közepén ácsorgó emberek felé pillantottam. Az egyiket azonnal felismertem, hiszen közismert boksz edző és karate oktató. Bár nem tudom, hogy a boksz és a karate hogy kapcsolódik össze. A neve Enzo Roach. A teknikáját nem ismerem, de köztudott, hogy egyedül fejlesztette tökéletesre és alakított ki olyan ütéseket, illetve edzőterveket, amit csak ő tud megvalósítani. Nem zavart, hogy néger, bár soha nem jöttem ki velük. Mellette állt egy kopasz férfi, aki teljesen ismeretlen volt, ezért pocok felé pillantottam. Értette, hogy mi zavar, ezért hátra tett kezekkel mellém állt. - Salvador Gomez. Híres thai bokszos! A világrekord ranglista negyedik helyén van - miután elmagyarázta a kopasz felé pillantottam, majd lesütöttem a szemem.

- Miért néz ilyen gyilkos szemekkel? - suttogtam, hogy csak pocok hallja. Ő csak a vállát rántotta.

- Nem tudom. De lehet jobb, ha nem tudjuk meg - azonnal Billy és Rony felé sétáltunk, akik természetesen nagyon örültek nekem. Azonnal megöleltek, de nekem nem volt kedvem ölelkezni. Természetesen hiányoztak, de az ölelkezés inkább csajoknak való, nem igaz? Billy és Rony azonnal beavatott a részletekbe és elmesélték, hogy megkeresték nekem azt a két embert, akik biztos, hogy segíteni tudnak majd. Pocok szépen kiegészítette őket, hiszen hozzátette, hogy ez a két ember régóta figyeli a munkásságomat és az előre lépéseim. Szerintük van bennem valami, amitől nem véletlen félnek az oroszok. Talán én még nem tudom, de ez a boksz edző és ez a hiperaktív thai bokszos majd megmondja. - Azért vannak itt, hogy segítsenek neked - sugta, miközben a szorító felé sétáltunk. - Szabad kezet adtam nekik, ami azt jelenti, hogy úgy vezetik az edzést és a kiképzésed, ahogy ők azt jónak látják.

- Azt is megengedted, hogy szarrá verjenek? - átmásztam a kötelek alatt, majd kihúztam magam és vártam pocok válaszára. Ő azonnal lesütötte a szemét, és megemelte a kalapját. - Köszi. Örülök, hogy most az egyszer kegyelmezel nekem - a két ürge elé álltam, ők pedig végig néztek rajtam. A szemüket végig vitték a testem minden porcikáján: a bicepszeken, vállakon, combokon és háton is. Enzo, a bokszedző hátra helyezett kezekkel körbe sétált, szótlanul csak nézett és megfigyelt. - Ezt kezdem kurvára unni!

- Először egy kis tiszteletre kell tanítani - szólalt meg végül. Mielőtt bármit mondhattam volna, pocok feltette a kezét.

- Ez az egy dolog ami lehetetlen! - miután keresztbe fontam a kezem, Enzo a torkát köszörülte.

- Jó állóképességgel rendelkezik, a válla szép kidolgozott, a háta pedig izmos.

- Ezt eddig is tudtuk... - de nem tudtam befejezni, mert a thai bokszos egy váratlan mozdulattal megrúgott, én pedig a tatamira borultam. A köhögés és a fájdalom közben, Enzo felé pillantottam. - De nem annyira, hogy állja az ütéseket - unottan pillantott a plafon felé, de nem tudtam teljesen oda figyelni, hiszen a thai bokszos újra megindult felém. A baj az volt, hogy még nem harcsoltam hozzá hasonló emberrel, ezért felkiabáltam, amikor gyomorszájon rúgott.

- Ne a hasát, te idióta! - pocok ráförmedt, ezért elkerekedett szemekkel felé néztem.

- Tényleg?! Most már számít az épségem? - volt időm, hogy felkaparjam magam, ezért négykézlábból álltam fel, bár a porcikáim és az izületem fájt. - Fura vagy te nekem... - feltettem a kezem, de pocok csak a fejét rázta. - Komolyan, pocok!

- Jólvan! - miután tapsolt, kihúztam magam és megálltam mellette. A thai bokszos szemébe néztem, aki farkasszemet nézett velem. Szívem szerint szétvertem volna, de mivel ő lesz az edzőm és részben ő fog felkészíteni, így nem tehetem meg. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek szemtelen! - Mindenki tudja a dolgát! Azért kerestünk fel, hogy felkészítsétek a harcosunkat a bajnokságra. Valami okból kifolyólag az oroszok nagy figyelmet szenteltek neki, ezért szeretnénk ha maximális odafigyelést és precíz kiképzést kapna: meditációtól kezdve mindent tanuljon meg. Sajátítsa el a mozdulatokat, tanuljon a különböző küzdő sportok teknikáiból, mert a világbajnokságon nem lesz ideje gondolkozni. Egy cél érdekében vagyunk itt, ezért javaslom a konfliktus nélküli együtt működést! Edzetek vele, tanítsátok és erősítsétek meg, mert szüksége lesz rá!

- Hallottam már rólad! - Enzo felém pillantott, ezért felé kaptam a fejem. - "A kölyök, aki különleges képességei miatt került a börtönből a gettóba, majd onnan a nagyok közé". A Youtube-ra több videót is feltöltöttek ahogy egyetlen ütéssel teríted földre az ellenfelet, szóval nem csodálkozom, hogy a ruszkik megijedtek tőled - nézett végig rajtam. - Náluk a harcművészet mindig is vérre ment. És csak egy győzhet! Láttál már jó bokszos filmeket?

- Nem - válaszoltam.

- Akkor néz meg egyet! És megtudod, hogy miről is beszélek - bólogatott szaporán. - Egyre jobb vagy. Ez a felvételeken is látszik. Fürge vagy, ravasz és harc közben is jár az eszed. Bár a mozdulataid engem nagyon emlékeztetnek egy régi világhírű harcos mozdulataira! Hogy is hívták?

- Khm, rendben! - szólalt meg hirtelen pocok. - Kezdjük akkor - veregette meg a vállamat. - Tanulj tőlük!

- Te hova mész? - pillantottam utána, hiszen megszoktam, hogy minden edzésen jelen van és a háttérből figyel rám. Ő csak a szék felé biccentett. - Akkor jó! - vágtam rá alig hallhatóan.

A nap végére annyira elfáradtam, hogy zuhanyozás után egy pólóban és térdig érő rövidnadrágban léptem ki a zuhany alól. Az edzőterem szinte üres volt, csak pocok és Rony volt jelen akik Youtube videókat néztek, ezért a fejemet oldalra biccentve feléjük pillantottam. Megindultam feléjük, de eszembe jutott, hogy bent felejtettem a csukló szorítómat, ezért vissza futottam oda.

Őszintén nem akartam beszélni vele. A hátam közepére sem kívántam, de úgy éreztem, hogy okosabb minél hamarabb letudni az egészet. Úgy voltam vele, hogy minél hamarabb kezdjük el, annál gyorsabban eljön a búcsú ideje is. Az előadások után elcsíptem Dimitrit, aki az óra alatt összegumizta rövid haját, és felvett egy fekete bőrdzsekit. Utána osontam, de a sok hallgató miatt nem tudtam utolérni. Miután a hallgatók szét széledtek, megindultam a férfi után, aki a lépcsőház felé igyekezett. - Hova megy ez? - összehúzott szemekkel utána mentem, és halkan becsuktam magam után az ajtót. Talán Dimitri nem, de én tudtam, hogy a lépcsőházba tilos menni, hiszen a tetőre visz. Végig simítottam a sárga korlátot, majd követtem őt, viszont a lábam a földbe gyökerezett amikor az utolsó fordulónál egy gyors mozdulattal megfordult, ezért olyan közel voltunk egymáshoz, hogy a lélegzetem is elállt. Nem tudtam, hogy mit tegyek, ezért a korlát mellett állva, álltam a szúrós pillantását. Nem tudtam, hogy mit tegyek, hiszen furán adta ki magát az, hogy követem. - Ha azt gondolod, hogy követlek, akkor tévedsz - vontam fel a szemöldökömet.

- Mondja ezt a boszi - az ajkamra majd a szememre pillantott, aztán váratlanul a derekam mellett megfogta a korlátot. Teste annyira közel volt hozzám, hogy akaratlanul is zavarba jöttem. dzsekije súrolta a bőrömet, de próbáltam elérhetetlennek tünni. Egy olyan lánynak, akit nem lehet csak úgy zavarba hozni. - Mögöttem sétáltál, most pedig elkaptalak. És azt mondod, hogy nem követsz?

- Nem követtelek, de mondani szeretnék valamit - derekam mellett található kezére pillantottam, csak arra nem számítottam, hogy cipőm sarka a lépcső szélét tapossa. A mozdulat miatt elvesztettem az egyensúlyomat és nem számítottam ki azt, hogy végig a lépcső szélén álltam. A korlát után kaptam amikor zuhanni kezdtem, és nagy szerencsém volt, hogy Dimitri megtartott a derekamnál fogva.

- Mivan boszi, repülni akarsz? - derekamnál fogva magamhoz húzott, majd így szólt: - Nem lehetek ennyire ijesztő - arca közel volt hozzám, tekintetét az enyémbe furta, ezért esélyem sem volt oldalra pillantani. Úgy vonzott, hogy nem csinált semmit. Úgy láncolt magához, hogy csak beszélt és nézett. Muszáj lesz össze kapnom magam, különben azt hiszi, hogy ő nyert.

- Én csak azt akartam mondani, hogy már holnap elkezdjük a tanulást! Szeretnék minél hamarabb túlleni rajta, ezért azt tanácsolom, hogy ne ellenkezz és legyél együtt működő!

- Sajnos én nem erről vagyok híres - elengedett, majd összefonta maga előtt a karját. - De ha te minél hamarabb szabadulni szeretnél tőlem, akkor legyen! - aprót biccentett, majd a lépcső felé bökött.

- Egyébként neked sincs szükséged hosszú távon egy boszira, nem igaz? - válaszomon elnevette magát, majd oldalra pillantva megcsóválta a fejét. - Akkor egyetértünk! Holnap találkozunk és elkezdjük a közös munkát. És nagyon ajánlom, hogy vedd fel a tempómat!

- Azzal nem lesz probléma - húzta össze a szemét.

- Ennyire biztos vagy magadban?

- Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ez alatt a tíz perc alatt kiismertelek és olyan lettél számomra mint egy nyitott könyv - kicsit közelebb hajolt, szinte lassított felvételben láttam, hogy egyenesen a fülem területét vette célba. Meleg lehelletét éreztem a bőrömön, ezért lesütötem a szemem. - És a biztonságod érdekében én nem a tetőt, hanem a lépcsőházat választanám. Nem látom a seprűdet - amikor elhajolt, mérgesen hátra léptem.

- Meddig fogod még ezzel szívni a véremet?! Nem vagyok boszi! - kiabáltam mérgesen. Ő nem válaszolt, csak fejét rázva kilépett a sárga ajtón. - Hülye! - sziszegtem mérgesen.

Teljes mértékben összezavart. Az járt a fejemben, hogy ne gondoljak rá, de nem tudtam máshova figyelni. Csak Dimitri és a hülye mosolya járt a fejemben. Mintha befészkelte volna magát a tudatalattimba. És ez megijesztett. Nem volt szimpatikus. Még elviselni is nehéz volt. Egy idióta, aki azt hiszi, hogy a tökéletes külseje miatt mindent megtehet. De valami mégis volt benne, ami miatt össze zavart. Akkor felejtettem el, amikor megálltam pocok edzőterme előtt, és ujjamat tördelve az ajtót néztem. Tudtam, hogy hülyeség bemenni, hiszen Daxton elment. Akkor mégis mit akarok? Amit akarok egy olyan helyen, ahol ő nincs jelen? Talán csak szükségem volt az emlékekre: a pillanatokra, amikor együtt voltunk, amikor kettesben voltunk, amikor boldogok voltunk. Nem gondolkoztam, csak beléptem az ajtón és halkan becsuktam magam után.