- Daxton! - meglepődtem, amikor pocok a terepjáró kulcsát dobta felém, ezért összeráncolt szemöldökkel elkaptam az ujjam között, majd mutatóujjamra akasztva magyarázatot vártam tőle. Láttam rajta, hogy szurkol nekem és bízik abban, hogy minden rendben lesz a randin. Viszont arra nem számítottam, hogy nekem adja a terepjáró kulcsát is. - Nyugodtan vidd magaddal a kocsit - elmosolyodtam, hiszen a gesztus kurvára jól esett. Ez egyenlő volt azzal, hogy bízik bennem és látja, hogy kezdek jó útra térni. Egyébként ti is észrevettétek azt, hogy egyre kevesebbet cigizek és egyáltalán nem nyúlok fű közelébe? És bátran kijelenthetem, hogy büszke vagyok magamra. Végre kezdem elhinni, hogy megfelelő vagyok Claire számára.

- Köszi! - lógattam az ujjam között, majd a bőr dzsekibe temettem a kezem. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, a kutyám felé fordultam, aki fülét hegyezve pillantott felém. - Megtennéd, hogy addig vigyázol rá? - mutattam Kitana felé. - Még nevelem a jó viselkedésre.

- Naná! - vágta rá pocok. - Jó kezekben lesz a kis szaros - kalapját megemelte, haját hátra túrta, majd alaposan végig nézett rajtam. Nem tudom, hogy kit látott. Egy fiatal férfit, aki küzdeni kezdett álmaiért, vagy egy fiatal férfit, aki küzd, mert nincs más választása. Félreértés ne essék, én akarom ezt az egészet. Szeretném megnyerni és szeretnék végre valaki lenni. Viszont bennem van az is, hogy a félelem és a rettegés miatt bármi mást szívesen vállalnék, illetve csinálnék. De ha már a ketrecharc jutott nekem, akkor azt fogom csinálni.

- Akkor majd jövök - biccentettem és kilöktem magam előtt az ajtót. Fejből tudtam, hogy hol lakik Claire, ezért miután elindítottam az autót, egyből oda tartottam. A környék ismerős volt, hiszen egyszer már jártam itt. Egyszer belopoztam Claire kertjébe, hogy beszéljek vele. Akkor is csak a kisfiú, a szerelmes gyerek irányított engem. Nem akartam semmit, nem vágytam semmire, csak arra, hogy vele és mellette legyek. Nem csak vágytam rá, de akartam magam mellé. Kár, hogy azóta sok dolgot elbasztam.

Az autó szélének támaszkodva vártam rá. A testem szinte jéggé dermedt, amikor megpillantottam őt. Claire nem csak gyönyörű volt, de őszinte mosolya boldogságról árulkodott. Térdig érő csizma, és virágmintás egybe ruha volt rajta. Marhabőr dzseki melegítette felső testét, a haját pedig kivasalta és csillogva omlott a vállára. Szinte elvesztettem a fejem, hiszen gyönyörű volt. Tündérként sétált ki, és utána elvarázsolt engem. - Szép estét! - megsimította dzsekim szélét, majd lábujjhegyre állt és puszit nyomott a számra. Hm! Málna illat. És egy kis vanília. - Apa néz az ablakból, ezért azt tanácsolom, hogy menjünk - nem kellett kétszer kérnie, hiszen átkaroltam a derekát, majd udvariasan kinyitottam neki az ajtót. Magamban azt mondtam, hogy "ne néz az ablak felé", de nem bírtam ki. Amikor jobbra pillantottam, valóban megláttam az apját, aki pizsamában, és karba tett kezekkel az ablak előtt áll. Csak egy pillanatra láttam, de eldöntöttem azt, hogy ennyi épp elég volt. Miért van az, hogy szinte senkitől nem félek, de a pizsamába öltözött apja komoly félelmet váltott ki belőlem? És ne mondjátok, hogy velem van a baj! Pizsamába öltözött dühös apuka, szerintem igenis ijesztő tud lenni. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, Claire zavartan nézett rám. Láttam rajta, hogy nincs a helyzet magaslatán, ezért füle mögé tűrte barna tincseit. Miközben elindítottam az autót, hozzá hajoltam és nyomtam egy puszit a homlokára. És válaszul kifújta magát, kezét pedig a combján pihentette. - Nem vagyok feszült - szólalt meg hirtelen. Én csak mosolyra húztam az ajkam, hiszen nekem nem tud hazudni. Persze, hogy feszült volt! De nyilván ezt nem fogom szóvá tenni. Felkanyarodtam a városból kivezető útra, majd gázt adtam neki.

- Remélem nem az a bajod, hogy jogsi nélkül vezetek - sandítottam rá. - Jobban érdekel az, hogy ez lesz az első igazi randink? - kérdésem után nagyot nyelt, majd remegő kezekkel bekötötte magát. Istenem! Imádom ezt a tündéri lányt! Kicsit felém fordult, végig nézett rajtam, majd a combomra helyezte a kezét.

- Eszméletlenül jóképű vagy - szeme csillogása mondta, hogy igazat súgott, ezért megkönnyebbülten elmosolyodtam. - De egy kicsit tényleg félek. Nem a randitól, hanem attól, hogy igazoltatnak és lecsuknak, mert nincs jogosítványos - lesütötte szemét, majd hátra túrta a hosszú hajzuhatagot. - Téged féltelek - súgta, majd a hegyek felé pillantott. A sötétben ő is látta, hogy kihajtottunk a városból, ezért kiváncsian az üvegre tapadt. Őt is elvarázsolták a fenyves erdők, a magasba nyúló fenyőfák és a hegyek, ami védelezően ölelték a kacskaringós országutat. - Mindig is szerettem az amerikai filmeket, hiszen mindig olyan szép helyen játszódnak - súgta mosolyogva.

- Olyan szép helyen, mint ez? - éles kanyar következett, ezért ügyesen váltottam, balra húztam a kormányt és gázt adtam, hogy az autó vége ne legyen a szikla peremén. Claire megijedt, de én csak combjára helyeztem a kezem. - Nemsokára ott vagyunk! Pocok ajánlotta ezt a helyet. Régen környezetvédelmi helyként szolgált. Sok ritka madár és növény élt a területen - pillantottam rá, majd felhajtottam egy homokos út szakaszon. A kicsi utat fenyőfák ölelték körbe, ezért enyhén szólva ijesztő volt a környék. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy horror film főszereplője lennék. De ettől eltekintve a hely nyugodt és harmonikus volt. Mikor tudtam, hogy megérkeztünk, leállítottam az autót, Claire pedig a szemöldökét ráncolta.

- Az erdő közepére hoztál engem? - kérdezte furcsán. - Nem gondolod, hogy ez egy kicsit morbid?

- Nem! - piros kendőt húztam elő a zsebemből, de amikor meglátta, elnevette magát. - Bízz bennem - kértem alig hallhatóan. Claire mélyen a szemembe nézett, majd előre és megint rám. A fejét rázta. - Kérlek - súgtam. - Megéri - tettem hozzá. Hosszú győzködés után kiszálltunk a terepjáróból, majd megengedte, hogy a szemére kössem a kendőt.

Semmit nem láttam, de hallottam a tücskök ciripelését és hallottam egy közeli patak halk csobogását. A szellő a hajamba kapott, még szerencse, hogy dzsekit is húztam. Az időjárás hűvös volt, viszont tökéletes ahhoz, hogy ne fázzunk. Kifejezetten ijesztő volt vakon sétálni, de Daxton fogta a kezem és a közeli hangok miatt ki tudtam szűrni, hogy milyen helyen vagyunk. A közelben halk patak csobogott, madarak és tücskök is zenéltek, viszont ahogy előre léptem, Daxton elengedte a kezem, majd egy nem várt mozdulattal felemelt engem. Annyira megijedtem, hogy halk sikítás hagyta el a számat, de mellette nevettem is. Forró ölelése biztonságot adott, de ez nem segített azon, hogy semmit nem láttam. Víz és patak. Forrás víz és sziklák. Ez jutott eszembe, mikor megéreztem a hűvös illatot, a víz zörejét és a sziklák felismerhető szagát. - Most leteszlek - Daxton elengedett, a lábamra tett, viszont azonnal átkarolta derekamat, ezért tudtam, hogy mögöttem volt. - Nagyon gyönyörű helyre hoztalak téged - fülembe suttogott, miközben a kezemet megfogta, és megsimogatta a hajamat. - Nem akartam sablonos randit. Nem akartam se mozit, se vacsorát. Egy olyan helyre akartalak hozni, ami nem csak különleges, de gyönyörű és romantikus is - amikor levette a szemfedőt, nem akartam hinni a szememnek. Azt hittem, hogy a saját álmomba kerültem, ezért zavartan a szám elé helyeztem a kezem. Amit láttam, leírhatatlan és gyönyörű. Szavakkal nem tudtam megfogalmazni amit láttam. Az erdő szívében egy gyönyörű, kicsi tó volt. A tó előtt fekete sziklákon álltunk, és mindent gyertyák, illetve sárga fények világítottak. Nem volt sötét, hiszen az egymás mellett sorakozó gyertyák romantikus fénnyel világították meg a tavat, aminek kristálytiszta vize szinte csillogott a halvány fények miatt. Olyan volt, mint egy darabka mennyország. Az előttem található látvány nem csak lélegzetelállító, de kibaszottul romantikus volt. Mélyen szívtam be a tó illatát, óvatosan tapostam a kicsi szikla felületén, miközben egy mesterséges csőből állandóan folyt a víz. A cső mellett kicsi sziklafalból szintén csobogott a víz, ezért megfogtam Daxton kezét.

- Ez gyönyörű - súgtam csillogó szemekkel. Daxton felé fordultam. A fények megvilágították az arcát, és árnyékot vetítettek a tökéletes arcára. Szeme úgy csillogott, mint az enyém. Vagy talán még jobban is. - Ezt a világítást, és a gyertyákat te csináltad? Ez... - tártam szét a kezem. - Ez millió fény! Mindenhol világítanak - lábam előtttalálható gyertyára pillantottam, majd tarkóját átkarolva meg csóváltam a fejem. - Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki... - simogattam a haját. - Nem tudom, de...

- Sss! - arcomra helyezte a kezét, majd kérte, hogy guggoljak le. Követtem a mozdulatát, majd megérintettük a víz felületét. Miután beletettem a kezem, elkerekedett szemekkel elnevettem magam. - Meleg! - mondtam. - Meleg a víz - néztem mélyen a szemébe. Ő a szemembe nézett, majd aprót bólintott.

- Az erdő mögött üdülőközpont van és ide folyik a termálvíz. Jó, mi? - átkarolt, majd szorosan magához húzott. Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem. Nem akartam mást, csak azt, hogy ez az este soha ne érjen véget. Arra vágytam, hogy itt legyünk örökre. - Gondoltam arra, hogy éhes lehetsz majd, ezért én... - előre pillantott, de amikor megtette, elnevette magát.

- Főztél nekem? - pillantottam a fa asztal és pad felé, ami minden bizonnyal évek óta ott állt. Nem elég, hogy a pad közepén hosszú gyertyák voltak, de üveggömbbe helyezett fények is égtek, és hangulatos világítást kölcsönöztek az asztal területének. - Levettél a lábamról - óvatosan a szikla felületén eggyensúlyoztam és végig sétáltam a fű felületén, miközben váratlanul megragadta a kezem, megpörgetett a tengelyem körül, majd derekamat átkarolva így szólt:

- Főztem - súgta alig hallhatóan, majd hozzátette. - De ha romantikázni szeretnél velem, akkor ott van a tó!

- Ruhákban? - kuncogtam vörös arccal. Ő a fülemhez hajolt, és vigyorogva megcsóválta a fejét.

- Meztelen.