Biztos ti is találkoztatok már a mondással, hogy akivel nem akartok összefutni, úgyis összefuttok, és az illető észre is fog venni. Vagy valami ilyesmi, lényegtelen! A fontos az, ami ezután következett. Mert ami ezután történt, olyat senkinek nem kívánok. A padló foltjait fürkészve húztam fel csuklómra a szorítót és megfordultam, hogy visszamenjek pocok társaságához. Alapjáraton fáradt és kimerült voltam, hiszen ez a fajta edzés nem csak megerőltető, de fejben is nagyon lefáraszt. Nem tudom, hogy állították össze a koncentrációs feladatokat, de komolyan mondom, olyan érzésem van, mintha egész nap egyenletek megoldásával foglalkoztam volna. Plusz még ott volt a fizikai fájdalom is, szóval lassan sétáltam pocok felé, aki nem figyelt rám. Igazából mindenki csak egy irányba nézett, de a szorító takarásának köszönhetően nem láttam, ezért zsebre helyezett kezekkel előre sétáltam. - Ha így folytatjuk, a bajnokságra teljesen fel leszek készülve - kezemet végig szántottam a vállamon, de ekkor szinte lassított felvételben láttam, hogy Claire elkerekedett szemekkel felém fordult. Abban a pillanatban amikor megláttam, a lábam földbe gyökerezett és nyelni nem tudtam. Minden lassított felvételben történt: elkerekedett szemei könnybe szöktek, rózsaszín telt ajkát résnyire nyitva hagyta, miközben egy csattal összefogott kontyából pár tincs az arca szélét simogatta. Ti is látjátok, hogy bőre bársonyos színét átveszi a fehér üresség? Látjátok, hogy kristály tiszta tekintete könnyben úszik? Alaposan végig nézett rajtam, de szerintem én is így nézhettem ki. Megrémültem és megtorpantam. Nem számítottam rá, ezért zavartan szemezgettem vele. Ott állt és csak nézett. Nem mondott semmit, csak a szemebe nézett. A gyönyörű lány látványa teljesen letaglózott. El is felejtettem, hogy tényleg élnek angyalok. A kisugárzása és a pillantása erősítette bennem az iránta érzett szerelmet és a kötődést, amit próbálok elrejteni és sebezhetetlenné tenni magam. De minden kudarcba fulladt, amikor megpillantottam őt és nem tudtam uralkodni magamon.

Azt hittem, hogy álmodok. Egy gyönyörű, békés álomhoz hasonlított. Megrémültem, amikor Daxton Blake felém sétált. Szinte egyszerre pillantottunk egymásra, és mindketten ugyanazt éreztük. Nem tudom, hogy mit keres itt, hogy mióta van a városban, csak azt tudom, hogy egy lyukat hagyott a szívemben. És neki köszönhetem ezt az ürességet. Elhagyott amikor szükségem lett volna rá. A háta mögé taszított úgy, hogy közben nem szólhattam bele. És most itt állt előttem. Daxton Blake csak állt és engem nézett. Nézzétek, hogy mennyire jóképű! Nézzétek a tengerkék szemét és a fekete pilláit ami kiegészíti bosszús pillantását. Ti is könnyen el tudtok veszni ennek a kék szempárnak a csillogásában? Mintha a legtisztább, leggyönyörűbb üveggolyóval kéne farkasszemet néznem. Az ő szeme az én gyengeségem. Az ő illata az én végzetem. És az ő érintése, az én gyönyöröm. Bár abból még nem kaphattam. Ott állt és nem mondott semmit. Elvesztem a szeme tiszta csillogásában és a látványában. Egy fekete rövidnadrág volt rajta. Ennyi! Meztelen felsőtestét semmi nem takarta! Figyelitek az ívelt hasát, keskeny derekát és izmos, tömör mellét? Nézzétek azt a sok tetoválást ami az eddigi életét jelképezi. Csak ő tudja, hogy mi mit jelent. Elpirultam. Az arcom vörös lett. Kezem remegett, tenyerem pedig izzadni kezdett. Nem bírtam elviselni a belőle áradó férfias erőt és az alfahím kisugárzását. Mert ő a vadász, én pedig az áldozat. Össze zavart és úgy éreztem, hogy muszáj elmennem. - Mennem kell! - egy sűrű könnycsepp társaságában kiböktem a szavakat és zavartan megfordultam. Annyit tudtam, hogy mennem kell. A vas ajtó felé sétáltam, a hajcsat meglazult a fürtjeim között, de nem érdekelt. Minél előbb menni akartam.

- Claire! - Daxton utánam futott, de én csak előre sétáltam. Szinte már futottam és csak előre figyeltem. Nem éreztem semmit, csak azt, hogy az út szélén állva megragadta a kezem. Egy erőteljes mozdulattal hátra rántott, a mozdulat közben a csat kiesett a hajamból és a földre zuhant. Mellettem elszáguldott egy fekete autó, és ennek köszönhetően szél keletkezett ami a hajamba kapott. A hosszú tincsek között láttam, hogy magához ránt, átkarolja a derekam és gyilkos tekintettel le nézett rám. Kezét az arcomra simította és megrázta a fejét. - Őrült vagy, te lány! - hangját felemelte, de én úgy gondoltam, hogy nincs joga így beszélnie velem. A történtek után nincs. Kezemmel megütöttem a mellkasát. Olyan volt mint egy beton fal. újra megütöttem. Majd megint. Figyelitek, hogy rezzenéstelen arccal néz és tűri? Figyelitek, hogy próbálja visszafogni magát? Izmai megfeszültek és biztos voltam abban, ha nem én állnék itt, a helyemben lévő már nem lélegezne.

- Engedj el! - üvöltöttem, mindent megtettem, hogy szabadulni tudjak, de Daxton Blake újra bezárt. - Daxton! - kiabáltam.

- Nem, amíg nem tudsz a biztonságodról gondoskodni - óvatos kijelentése közben egy határozott mozdulattal felemelt. Jól hallottátok! Combom alá helyezte két kezét, majd menyasszony pózban magához vett. Az edzőterem ajtaját berúgta maga előtt, és mindenki szeme láttára végig cipelt a folyosón. Pocok fütyült, a többiek pedig tapsoltak.

- Nem segitenétek?! - kiabáltam hátra, de késő volt, mert Daxton bevitt a férfi öltözőbe, az ajtót pedig becsukta. Miután letett az ajtó felé futottam, de ő gyorsabb volt. Derekam mellett rá fogott az ajtó szélére, ezért hangos csapódással zárult vissza. Nem féltem, csak haragudtam rá. Utáltam, mert elhagyott, gyűlöltem mert elment, és kibaszottul szerettem, mert a szívem gyenge pontja. Könnyes szemmel megfordultam és farkasszemet néztem a férfival, aki nem vette le rólam a szemét. Alaposan végig nézte az arcom minden centijét. Olyan volt, mintha gyönyörködött volna bennem. - Mit akarsz te tőlem? - sziszegtem a fogaim között. Kezemet megragadta és a derekam mögé helyezte. Frissen zuhanyozott, ezért az illata kétszer erősebb volt. Mélyen beszívtam és zavartalanul elmosolyodtam. - Egyszer már elmentél! - kiabáltam. - Elmentél, ezért már biztos vagyok abban, hogy nem vagyok számodra fontos! Azt is tudom, hogy eddig csak játszottál velem. Ezért most arra kérlek, hogy engedj el! Egyébként is tanulnom kell egy fiúval! - kijelentés után, Daxton Blake végignézett rajtam, megragadta a tarkómat, majd egy határozott mozdulattal megcsókolt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kívántam. Hogy a pokolba ne kívántam volna! Kezemet az arcára helyeztem és fogadtam az intenzív csókjait. Az érintésemből táplálkozott. Olyan volt, mint egy ragadozó. Mint a romantikus filmekben a főszereplő: nyakamra helyezte kezét, enyhén megszorította, nyelvét izgatóan helyezte a számba és kereste meg az enyémet. Az egész testem kívánta őt. Nyakát átkarolva húztam közelebb, lábamat a dereka köré fontam. Egy kézzel emelt meg, majd a falnak taszított. Hangos nyögés szakadt fel torkomból, amikor levegő után kapkodva a nyakamra tapadt. Szája nem ajándékozott, hanem kínzott. Kínzott, mert jobban akartam, mert erotikus volt és telhetetlen. És nem tudta visszafogni magát. Oldalra biccentettem a fejem, lehunyt szemmel és levegő után kapkodva vágytam, hogy csinálja. Folytassa, és kínzon, ahogy csak tud.

- Két kérdésem van! - hátra túrta a hajam, ujja köré csavarta és mélyen a szemembe nézett. - Ki az a srác és hol lakik? Tudnom kell, hogy meg tudjam verni! - akaratlanul is elnevettem magam, hiszen ezek szerint, Daxton Blake is tud féltékeny lenni.

- Mi közöd van neked ahhoz? - a szemébe néztem, miközben ő az ajka szélébe harapott. Úgy gondoltam, hogy megérdemli. Megérdemli, hogy szenvedjen, hiszen magamra hagyott. Ennél nagyobb szenvedést is érdemelne, ezért aprót biccentettem, bár a testem remegett és nem voltam ura önmagamnak. - De azt elmondhatom, hogy jóképű és vonzó! A holnapi naptól együtt tanulunk és én már izgatottan várom - szórakoztató volt nézni, ahogy halántékán dagadtak az erek, ahogy füle vörösödni kezdett, ahogy ajkát összezárva lehunyta szemét, hogy a düh ne vegye el az eszét. - Egyébként sem vagyok a tulajdonod! Nem nyomtál rám pecsétet! - azt hiszem itt szakadt el nála a cérna, hiszen a következő pillanatban megfordult, majd egy hirtelen mozdulattal a padra fektetett. Nem tudtam, hogy mi fog történni, ezért levegő után kapkodva figyeltem, hogy farmerem gombjára helyezi tetovált ujjait. A lábam között térdelve olyan volt, mint egy éhes ragadozó. Féltem tőle, mégis arany tálcán éreztem magam. Faljon fel. Egyen meg. Teljesen.

- Pecsétet? - vonta fel szemöldökét. - Adok neked olyan pecsétet, hogy azt soha nem fogod elfelejteni - egy mozdulattal húzta le rólam a nadrágot és a fehérneműt is. Annyira meglepődtem, hogy mozdulni sem mertem. Minden figyelmemet elrabolta: minden mozdulata, minden tekintete és az ajka, amivel olyan csúnya szavakat mondott nekem. - Megkapod tőlem a pecsétedet! - szinte lassított felvételben láttam, hogy megnyalja ujjait, gyilkos tekintettel a szemembe néz, majd lassan a lábam közé nyúl. Éreztem ujjait, ami óvatos utat keresett. A levegőt visszafolytottam és a szemébe éreztem, hogy belém vezeti. Nem tudtam, hogy mit keres. Nem éreztem, csak akkor, amikor ujjai olyan érzékeny pontot találtak, aminek ingerlése közben akaratlanul is felnyögtem. Forró hullám és hirtelen jött kéj futott át rajtam. Ő közelebb hajolt, ujjai lassan simogattak és csábítottak belülről. Lábamat csak jobban oldalra csúsztattam, arra vágytam, hogy ennek ő is része legyen. - Érezd - fülemhez hajolt, nyelvével végig szántotta, eközben ujjai mozgása mámoros érzéssel töltöttek el. Nem hagyott lehiggadni. Újra és újra ingerelt. Lábamat felhúztam, testemmel ívbe hajoltam és számra tapasztottam a kezem. Ő megfogta, majd megcsókolt. Mohó csókjai közben erős gyönyör hullám simogatta minden porcikámat. Akaratlanul is felnyögtem, a hajába markoltam és engedtem, hogy birtokoljon. - Most majd megtudod, hogy milyen az, amikor pecsétet nyomok rád - kezemet a fejem fölé feszítette és néztem, hogy a lábam közé mászik. Köldökömhöz hajolt, farkasszemet nézett velem. Olyan volt, mint egy ragadozó, mint egy kiéhezett oroszlán. Tudta, hogy mit akar. És el is vette, amit a teste kívánt.

- Daxton... - nevét nyögve a hajába markoltam és megkönnyebbülten lehunytam szemem, amikor nyelvével megérintett. A mennyországban voltam. Nem éreztem semmit, csak azt, hogy kibaszottul uralja a testem. Nyalt, mintha egy édes fagyi lennék. Irányított, uralta az orgazmusomat. Elhúzta és tovább folytatta. Nem kellett sok ahhoz, hogy felnyögjek és utat adjak akaratának. A gyönyör a padlóra kényszerített, a hullámok után fáradtan figyeltem, ahogy ajkát megtörölve feláll, majd hátat fordít nekem. - Daxton... - kiabáltam, de ő csak leguggolt mellém, arcomra helyezte a kezét, majd így szólt:

- Most már az enyém vagy - nyalta meg az ajkát, majd végignézett rajtam. - Határozottan kijelenthetem, hogy pecsétet hagytam rajtad - vigyorogva elnevette magát, de én a vállára ütöttem.

- Ez nem igaz! - jelentettem ki. - Nem volt jogod ezt csinálni.

- Vágytál rá - nézett végig rajtam. - És milyen pasi lennék, aki nem teljesíti a barátnője vágyait?

- Nem vagy a pasim! - mondtam dühösen, de ő csak megcsóválta a fejét.

- De igen! Az vagyok - állt fel, majd megnyitotta a csapot. - És miután magadhoz tértél, azt mondom, hogy holnap bemegyek veled az egyetemre, hogy saját szememmel láthassam a madarat, akivel "tanulni fogsz" - kezét megtörölve vissza fordult, majd megtámaszkodott a pad szélén és elvágyódott. - És tetszett a forró puncid, most már ő is vágyik rám!

- Elmész te a pokolba! - kiabáltam utána.

- Én onnan jöttem, bébi - támasztotta meg az ajtófélfát.

Ha ezt a tanulás miatt csinálta, akkor többször kell szóba hoznom! Isteni ez az ember!