A kemény edzés egy teljesen más és meglepő irányba haladt tovább. Mindenki megállt és meglepődött, amikor hívatlan vendégek léptek be a boksz terem ajtaján. Mindenki riválisként tekintett egymásra, hiszen nem ismertük egymást. És a mi világunkban az ilyen történetek nem barátsággal szoktak kezdődni. Pocok volt az első, aki választ adott a kérdésre. Nevettem is, hiszen pocok mindig tudja, hogy kell felvenni mással a versenyt. És azt is tudja, hogy kell bemutatkozni. Mondjuk ez rám is igaz. Vagy nem? - Attól függ, hogy ki a fasz kérdezi! - kalapját megigazította a feje tetején, majd csípőre helyezte vaskos kezét, és vigyorogva felém biccentett. - Mi ügyben jöttetek? - a kopasz medvék egymásra pillantottak, majd tettek pár bátor lépést előre. Nagyon egyformák voltak. És ezt értsétek szó szerint! Tudjátok, azok a tipikus nagydarab, kopasz férfiak, akikre ha ránéz az ember, érzi, hogy veszélyesek. Sehol egy mosoly, vagy egy hamis nevetés. Csak a fapofa és a "megöllek" tekintet. Válaszul én is előre léptem, hiszen nem felejtettem el, hogy Claire is az edzőterembe tartózkodik, ezért ütök ha kell. És ezt komolyan gondoltam. Ez a lány befészkelte magát a bőröm alá. Nem csak a figyelmemet rabolta el, de vonz. Vonz és ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem akarok meghátrálni, de nem is akarok lépni. Hogy miért? Nézzetek rá, aztán rám! Megkaptátok a választ?

- Szeretnénk látni a férfit, akinek híre gyorsan terjed! - bólintott az egyik hegyomlás, majd kezet fogott pocokkal. - Alekszejev Ruslan! - mutatkozott be pocoknak, mire elnevettem magam. Kurva jó...és még oroszok is. Említettem, hogy rühellem az oroszokat?

- Ki nem állhatom az oroszokat! - néztem végig rajtuk, majd vettem a bátorságot és széttártam a kezem. A kopasz, fehér bőrű férfi a szemembe nézett, de a szeme sem rebbent. Láttam rajta, hogy nem kispályás. Ezt gyűlölöm az oroszokban! Kibaszottul szívósak és veszélyesek. - Szóval engem akartok látni! Minek köszönhetem a látogatást? - pocok szúrós pillantással ajándékozott meg, hiszen nem szereti ha átveszem a szót. Vagy szimplán tudja, hogy a ruszkikkal nem bölcs döntés baszakodni. Viszont én nem az a beszari gyerek voltam. Jelen pillanatban csak az érdekelt, hogy a mocsok oroszok eltűnjenek az edzőteremből. Alekszejev hátra tette a kezét, majd határozottan bólintott.

- Te és az én harcosom! - tárta szét a kezét ünnepélyesen. Szinte éreztem, hogy bunyóra való hívás miatt jöttek, ezért pocok szemébe néztem, aki lassan megcsóválta a fejét. Ti is tudjátok, hogy nehezen adok a másik véleményére ezért sem érdekelt pocok, vagy Billy fejrázása. - Garantált zsé! A nyertes viszi mindet! - egy fehér csekket húzott elő a zakója mély zsebéből, ezért felvont szemöldökkel biccentettem. Miután megmutatta, vigyorra húztam az ajkam.

- 250 dollár? - fütyültem bólogatva. - Mit gondolsz? - pillantottam pocok felé, aki farkasszemet nézett a bő kezű adományozóval. És igen! Már tudom, hogy megnyerem a meccset. Nem fogok pofára esni! Most biztos azt gondoljátok, hogy túl nagy az egóm és nem tudok szart sem. Hát nem gondoljátok jól. Az edzések alatt rájöttem arra, hogy egy olyan erő lakozik bennem, amit még nem engedtem a felszínre jutni. Van egy olyan harc stílusom és teknikám amit az edzéseknek köszönhetően kezdek elsajátítani. Hétről hétre jobb és kitartóbb vagyok. A mozdulataim fürgébbek, a reflexeim pedig élesebbek. És mind ezek után vágyom arra, hogy feljebb lépjek a ranglistán és mindenkinek megmutassam azt, hogy bárkiből lehet bajnok.

- Azt, hogy nem ásom meg a sírodat egy lepedőért! - csóválta a fejét. Összeráncolt szemöldökkel mellé léptem, majd megráztam a fejem. Pontosan erre a válaszra számítottam, de azt hittem, hogy pocok látni fogja azt, amit én. Ez egy páratlan lehetőség! Végre kikerülhetek a föld alatti bunyókból és mehetek a nagyok közé!

- Egy olyan ajánlatot kaptam, amit hülyeség lenne nem elfogadni!

- De ez már nem a gettó bunyók kategóriájába tartozik! Itt híres ketrecharcosok szállnak szembe egymással! Luxus kivitelben pihennek, pezsgővel szobát vagy lakosztályt kapnak! Itt olyan emberek csapnak össze, akik a világranglista élén vannak! Ez már nem a gettó, ahol most vagyunk - emelte fel a hangját, mire Alekszejev közbeszólt.

- Az edződ jól mondja - sétált közelebb. - Jól meg kell gondolnod, hogy elvállalod, vagy sem! Nagy nyomás, hiszen az egész életed megváltozik! Igazából egy szempillantás alatt ismerne meg az egész világ! "A férfi, aki a gettóból rúgta fel magát a nyers erejével, és most benne van a top húszban" - nézett végig a lepukkant edzőtermen. Billy felé pillantottam, aki magára hagyta Claire-t, majd mellém állt és megragadta a karomat, de abban a nyomban kirántottam magam a szorításából. - Viszont össze mérheted az erődet igazi harcosokkal. Olyan harcosokkal akiknek vérükben van a harcművészet. Itt az embernek két választási lehetősége van: nyer vagy nem - rántotta meg a vállát. - De sokan haltak már meg - folytatta, miközben fél szemmel Claire felé pillantottam, aki üveges tekintettel engem nézett. - De ez egy út is lehet a számodra!

- Út hova? A halálba? - morogta pocok, mire Alekszejev végignézett rajtam, majd nemes egyszerűséggel így szólt.

- Út, hogy legyen valaki - suttogta a szemembe nézve. - Hogy legyen neve, hírneve, pénze, élete és saját lakása - fikázta le az edzőtermet. - Minden harcos a nulláról kezdi! Van aki otthon tanult, de olyan is volt, aki edzőterembe járt - csóválta meg a fejét. - Sokan ott kezdtek ahol te... - nevetett, mire ökölbe szorítottam a kezemet. - És van akinek megváltozott az élete - fejezte be.

- Nem fogadjuk el! De azért köszönjük a meghívást - biccentett pocok, de én kibaszottul nem értettem vele egyet. - Te pedig meg ne szólalj! - kiabálta, mielőtt közbe vághattam volna. Alekszejev a fejét csóválta, de őszintén nekem sem tetszett az ürge. Volt a szemében egy kis simlisség, és egy kis veszély is. Őt már most rüheltem, viszont a beszéde és a monológja kecsegtető volt.

- Átgondoljuk! Ki ellen kell megküzdenem?

- Fejezd be! - kiabálta Billy is. - Nem fogod megöletni magad! - zárta le a témát. - Térj már észhez! - állt elém, ezért rám erőltette, hogy rá figyeljek. - Ez már nem a gettó! Ez nem olyan bunyó, amiben eddig részt vettél - csóválta a fejét. - Ilyen bunyóban minden elit! Elit környezet, tévések, újságírók, riporterek akik kérdésekkel bombáznak az ökölcsapások előtt... - kiabálta. - Te nem tudod, hogy az milyen világ! Nem tudod, hogy milyen egy profi ketrecharcos élete! Nem vagy rá felkészülve! El tudnád viselni, hogy oda mész ismeretlenül és mindenki azt kiabálja, hogy "ki ez a gettóból szabadult gyerek?" El tudnád viselni a fikázásukat? Ott csak akkor lehetsz valaki, ha nyersz, nyersz és kibaszottul nyersz!

- Khm! - az orosz megköszörülte a torkát, majd átnyújtott egy névjegykártyát. - Keress fel ha meggondolnád magad! - fordított hátat, majd a barátaival együtt elhagyta az edzőtermet. Tetovált ujjaim között fogtam a kicsi lapot, miközben pocok és Billy szúrós tekintettel pillantott rám. Ők nem értették azt amit én! Nem vágytak arra, amire én. És csak én tudhatom, hogy mi a jó nekem. Vágytam egy normális életre. Egy házra és rendes ruhákra. Akartam egy autót, egy kibaszott kutyát és egy kurva barátnőt, aki már megvan, de nem kezdhetek bele semmibe, mert nincsen semmim. A nyert meccsekkel legalább pénzt keresek. És ezzel nem csak félre tudok tenni, de ismertebb ember leszek.

- Mégis mi a fasz bajotok van? - fordultam feléjük. - Alvilági szarokra elengedtek, de nagyobb harcokra már nem? - tártam szét a kezem.

Megértettem, hogy Daxton dühös lett. Viszont túlságosan féltettem ahhoz, hogy egyetértsek vele. Nagyjából láttam magam előtt azt ami rá várna: elit stadion, hatalmas fényszórók, gazdag, üzletemberek és egy profi bíró aki a harcot vezeti. Az ember könnyen tájékozódhat a bokszos, vagy a harcos filmekből. Mind egyforma, ezért is tudtam, hogy mi vár Daxton-ra. Miközben ők hárman beszélgettek, addig csendben hallgattam őket és Daxton-ra koncentráltam. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogy beszélgetés közben hátra túrja a fekete haját, hogy közben az izmai megfeszülnek. Összehúzott szemekkel figyeltem, hogy mérgesen nevet, amikor Billy ellenezte a tervét. A nevetésének köszönhetően a mosoly gödrök megjelentek az arcán, ezzel kiegészítve a jóképű, mégis rosszfiús megjelenését. - Te mit gondolsz, Claire? - bambulásomból Daxton zökkentett ki, ezért a szorító szélének támaszkodva, behúztam a nyakam és zsebre vágtam a két kezem. Túlságosan féltettem ahhoz, hogy támogassam őt, és túlságosan szerettem ahhoz, hogy ellene döntsek. Hárman vártak a válaszomra, ezért aprót bólintottam, majd segítség kérően pillantottam pocokra, aki karba fonta a karját.

- Azért nem tetszik az ötlet mert féltelek - súgtam magam elé. Daxton reakciója láttán, gyorsan folytattam. - Miért nem elégszel meg ezekkel a harcokkal? - tártam szét a kezem. Daxton a rövidnadrágjába törölte izzadt tenyerét, majd megcsóválta a fejét.

- Mert így nem leszek senki! Megyek zuhanyozni - amint hátat fordított nekünk, besétált a férfi öltözőbe, mi pedig ott maradtunk hárman. Billy volt az, aki először megtörte a feszült csendet.

- A te kölyköd! Miért nem tudsz hatni rá?! - kérdezte pocoktól, aki csípőre helyezte a kezét.

- Mert nem akarom, hogy meghaljon! Nem tanult eleget hozzá! Még nem áll készen rá - pillantott felém. - Te talán megtudod nyugtatni - biccentett az öltöző felé.

- De...de...most zuhanyzik - makogtam zavartan.

- Na és?! - nevetett Billy. - Menj utána! Hármunk közül te vagy az, akit szívesen látna ott bent - kacsintott, majd vállamnál fogva előre lökött. - Azért ne szedjétek szét egymást - tette fel a hüvelykujját, én pedig nagyot nyelve az öltöző felé igyekeztem.