- Nem akartam neked fájdalmat okozni, Claire - előttem állt, fekete kapucnija alól őszintén csillogott a tengerkék tekintete. Nem tudtam eldönteni, hogy az ördöggel, vagy az angyallal állok szemben. Daxton Blake egy időzített bomba, ami robban, amikor kedve tartja. Viszont vannak pillanatok, amikor gyengéd és sebezhető tud lenni. Az éjszaka közepén nem terveztem titokban találkozni vele. Nem akartam pizsama alsóban és kapucnis pulcsiban az éj leple alatt kiszökni a campus elé, de mégis megtettem. Azt kérdezitek, hogy miért? Talán azért, mert van ez a férfi. És ez a férfi, egyszer már elrabolta a szívemet. És attól tartok, hogy ha tovább dacolok ellene, nem csak a saját lelkemben, de az ő lelkében is vihart kavarok. A csillagok fényesek ragyogtak a fejünk felett a szerteágazó fa, sűrű lombkoronái felett. - Szeretnék úgy elmenni az ökölcsapásra, hogy közben tudom azt, hogy megbocsátottál nekem - testével közelebb férkőzött, kezét a fa érdes felületére támasztotta. Közelségétől nem ijedtem meg, viszont abban sem vagyok biztos, hogy akartam őt. Tűz és víz. Így tudnám magunkat jellemezni. És a világban mégis mindig ott volt a vonzás törvénye, aminek lényegét talán még senki nem fejtette meg: alapelve, hogy minden gondolat rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza. De ez ránk is igaz? Daxton és én hasonlóak lennénk? Fejemet csóváltam, hiszen nem tudtam, hogy mit tegyek. Szívem azt súgta, hogy bocsássak meg, hogy ugorjak a nyakába. De mégis ott volt az eszem, ami megálljt parancsolt a szívnek, ami csak őt akarta. Mi ez, ha nem egy kusza szerelem kezdete?

- Menj el Daxton - súgtam magam elé. - Ott kell lenned az ökölcsapáson - rántottam meg a vállamat. - Nekem pedig ágyban a helyem - zsebre helyezett kezekkel elsétáltam mellette, de nem jutottam sokáig. Férfias ujjait karomra simította, majd óvatosan visszahúzott. Apró érintése vihart kavart bennem. Olyan tornádó keletkezett bennem, amit nem tudtam visszafogni. Hihetetlen, hogy egyetlen érintése is képes hamuvá perzselni. Mélyen a szemébe néztem. Nem tudtam elmondani, hogy mit láttam.

- Nem bántani akartalak, Claire. Egyszerűen csak azt akartam, hogy elmenj. Angyalok nem valóak olyan szennyezett helyekre - lassan felém nyúlt, majd fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet. Bőre súrolta az arcom szélét, ezért libabőr futott végig az egész testemen. - Előbb bántanám saját magamat, vagy bárki mást, mint téged - súgta mélyen a szemembe nézve. Tekintetem az ajkára tévedt. Próbáltam leplezni a rajongásomat amit iránta éreztem, de nagyon nehéz volt. Karnyújtásnyira állt előttem. Olyan könnyű lenne közel férkőzni hozzá és szorosan átölelni. De tudtam, hogy a vágyaimnak és az érzéseimnek nem adhatok utat. Nem lehet.

- Nehéz rajtad kiigazodni, Daxton - fontam keresztbe a kezemet. - Egyik pillanatban kedves vagy velem, a másikban pedig rideg és távolságtartó - kijelentésem után az ég felé pillantott, majd feszülten felsóhajtott. Megrészegülve figyeltem vonzó állkapcsát és szimmetrikus arca, éles vonalát. A csillagok enyhén világították meg a selymes bőrét és emelték ki a vonásait. Tetszett amit láttam. Nem csak tetszett, de vonzott is.

- Mert ezt teszed velem - enyhén átkarolta a derekamat, közelebb húzott magához, majd arcomra simította a férfias kezét. - Melletted nem tudok tisztán gondolkodni. Az egyik pillanatban úgy érzem, hogy szerelmes vagyok, a másikban pedig minden újra rossz.... - lesütötte a szemét, majd enyhén bólintva folytatta. - Előtted egy nagyon nehéz életet hagytam magam mögött. Egy olyan életet, amiről még pocoknak sem meséltem - az arcomat cirógatta, ezért nem tudtam ellenállni neki. Szorosan hozzá bújtam, majd kemény mellkasához hajtottam a fejem. Lehunyt szemmel szívtam be az illatát és próbáltam minden pillanatot elraktározni, amit ő adott nekem. - Mert van bennem egy ördög, ami nem nyugszik. A felszínre akar törni, hiszen ha visszafogom, akkor az élet kibaszottul unalmas a számomra - enyhén megemelte az államat, majd a széles vállát rántotta. - De te tudod kezelni ezt az ördögöt, Claire!

- Én már semmit nem tudok - súgtam könnyes szemmel. - Azt tudom, hogy vannak pillanatok amikor nagyon megijesztesz és eltaszítasz magadtól - néztem végig rajtam. Fekete kapucnis pulcsijába markoltam, majd halkan elnevettem magam. - És mind ezek ellenére én akarlak az életembe - egy percre megkönnyebbülés futott végig az arcán, de ez nem jelentette azt, hogy minden a legnagyobb rendben van köztünk. - Annyit kérek, hogy máskor ne lökj el magadtól - suttogtam halkan. - Mert azt már nem bírnám ki! - mondtam ki őszintén. Daxton üveges tekintettel fejét csóválta, tarkómra simította kezét, majd közelebb vont magához. - És nagyon ügyes leszel! - karoltam át a derekát. - Le fogod győzni!

- Mást mondanál, ha tudnád, hogy ki ellen küzdöm - enyhén eltolt magától, majd puszit nyomott a homlokomra.

Vannak pillanatok, amikor az ember megbánja, amit tett. Ezek a pillanatok általában olyan keserűek, hogy szétmarják az ember lelkét. Én magam is tapasztaltam, hogy milyen érzés. Nem nyugodtan addig, amíg bocsánatot ne kértem ettől a lánytól. Azért, mert a szívem hozzá húzott. Claire egy olyannyira fontos ponttá vált az életemben, ami számomra mindennél többet ér. Ő tartja bennem a lelket, az erőt és a küzdőszellemet. Mert tudtam, hogy nyernem kell. Muszáj lesz. A fekete terepjáró hátsó ülésén ültem. Mindenki jelen volt, aki számított: jobb oldalamon pocok, a másikon pedig az edzőm, Billy. Rony a sofőr mellett ült. Ő sokkal nyugodtabb volt mint mi, hiszen pornót nézett a telefonján. - Kapcsold már ki azt a szart! - pocok erőteljesen megrúgta az ülést, ezért Rony kiejtette kezéből a telefont. Ennek köszönhetően mindannyian szemtanúi lettünk a nő látványának, aki sikítva egy férfin lovagolt.

- Bírom a szőkéket! - Billy egy cigire gyújtott, de amikor megpillantotta reakciómat, vigyorogva a fejét csóválta. - Ácsi, ácsi! Neked tisztának kell maradnod!

- És ezért szívsz mellettem füves cigit? - homlok ráncolva kivettem kezéből a szálat, ajkaim közé vettem, majd egyet beleszívtam. - Mennyi esélyem van? - talán egy kis félelem beszélt belőlem. Nem akartam a többiekre ragasztani a félelmemet, de a helyszín felé tartó úton rendesen rámjött a foshatnék való. Ne szó szerint értsétek!

- Az csak tőled függ, Daxton! - Rony visszavette a telefonját, kikapcsolta a pornót, majd fél testtel felém fordult. - Szerintem nagyon jó képességeid vannak - nézett végig rajtam. - És mi bízunk benned!

- Csak ne szard össze magad - pocok, aki eddig néma csendben volt, végre megszólalt. Néztem, hogy tömény szivarkára gyújt, majd összehúzott szemekkel beleszív. Tömény füst miatt arca csak halvány foltokban látszódott, ezért a szemöldökömet ráncoltam.

- Kösz a bíztatást, bazd meg! - pillantottam előre. - Ennyi telik tőletek! - fintorogtam. - Meg egyébként is... - kezdtem, de ők hárman sóhajtva pillantottak össze. - Eddig az volt a baj, hogy keveset beszéltem. Most ki ne találjátok, hogy most az ellenkezője a probléma - fújtattam idegesen.

- Pedig igazán befoghatnád - szólalt meg a sofőr is.

- Téged meg ki kérdezett?! - hajoltam előre, majd alaposan szemügyre vettem az arcát. - Kicsi Frodó! - nevettem. - Ez lesz a beceneved - Billy kezéből kivettem a cigit, majd Frodó hasonmása felé intéztem a szavaimat. - Azon gondolkodom, hogy a véletlennek köszönhetően nézel ki úgy mint...

- Elegem van! Tegyük ki a picsába! - a sofőr rátaposott a fékre, ezért a terepjáró hirtelen megállt. Mi akik benne ültünk, kis híján előre zuhantunk, ezért a későbbiekben lesz egy-két szavam hozzá. - Kiszállsz?

- Anyád picsáját! - intéztem felé a szavaimat.

- Akkor meg befogod?! - fordult hátra. - Nem félsz, hogy a raktárban szétrúgják a seggedet?! - emelte fel a hangját, hogy szavait nyomatékosítsa. - Tényleg nem érdekel, hogy kivel fogsz összecsapni? - csóválta a fejét. - Nekem kibaszottul mindegy, de vajon neked is?!

- Most az egyszer igazat adok neki - suttogta Billy, miközben újra elindultunk az autóval. - Koncentrálj az ökölcsapásra! Mi csak ennyit kérünk tőled!

- És ma éjszaka zárt ki tündérkét is - vigyorgott pocok, ezért összehúzott szemekkel felé pillantottam. - Nem azt mondtuk, hogy tündérke miatt vagy ilyen... - tette fel a kezét védekezően. Frodó csak elnevette magát.

- Hülyeség! Nézzetek már rá! Csillog a szeme és nem lát a rózsaszín ködtől...

- Csak a köd miatt nehogy véletlenül téged verjelek fejbe! - megrúgtam az ülését, ezért ő véletlenül félre húzta a kormányt. Az autó nyikorogva haladt az országúton, majd tíz percen belül megérkeztünk az úticélhoz.

Ami...mi a bánat is?