Az élet biztos, hogy játékot űz velem! Egy olyan játék főszereplője lettem, amit nem én irányítok. A lélegzetem is elállt, amikor megpillantottam őt. Minden a filmekben megjelenített lassított felvételhez hasonlitott: Claire lassan sétált be az ajtón, gyönyörű arcát kiemelte a térdig érő vérvörös ruhája, és a szorosan összefogott haja. Abban a pillanatban nem tudtam máshova figyelni. Mint egy robot, aki parancsra cselekszik. Néztem őt, és nem tudtam betelni vele. Ő volt a legszebb nő. Nem szép, hanem gyönyörű. Azt hittem, hogy a szemem káprázik, hogy volt valami az italban, ami megrészegített. Ahogy teltek a másodpercek, úgy jöttem rá arra, hogy ez a valóság. Claire lépett be az ajtón! És mintha megérezte volna, hogy fent állok és őt figyelem. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor rám pillantott. Istenre mondom, hogy nem láttam még tőle szebbet. Smink ide vagy oda, ez a nő elképesztő volt. És széttörtem. Ott lebegtem a valóság és az álom között. De erősebb volt a valóság, mint az álom. Mert minden magától történt. Minden megváltozott, amikor ez a nő újra belépett az életembe. És nem is akárhogy tette: bájjal, kifinomultsággal és női gyönyörrel. Egykor az enyém volt, most az életem rombolója. Engem nézett, én őt néztem. Nem tudtam kizökkeni, de valamit tennem kellett. Én voltam a férfi! Még akkor is ha fájt, akkor is ha felbukkanása szétmarcangolt. Tennem kellett valamit. És én hülye mit csináltam?

Eljátszottam az uralkodót, hogy utána parasztként viselkedjek! - Kit szeretne féltékennyé tenni? - gondolataimból egy kellemes női hang zökkentett ki, ezért előre pillantottam. Az asztalomhoz invitált nő túlságosan szép és okos volt ahhoz, hogy játsszak vele. Bántam amit tettem, de nem mondom azt, hogy holnap is bánni fogom. Úgy tettem mintha nem hallanám. Csak rá tudtam figyelni. Az asztalnál ült, kibaszott vörös ruhája kiemelte a dekoltázsát és a kecses nyakát. Ittam. Szorosan összefogott haja elegánsan omlott a háta közepe felé, nyitott ruha alatt látni lehetett a bőrét. Újra ittam. - Maga szerelmes! - ekkor pillantottam újra előre, és ezt már nem tudtam szó nélkül hagyni. A világ megfordult körülöttem, ideje kiszállni belőle.

- Parancsol? - fürkésztem az arcát, majd elegánsan Claire felé nézett.

- Egy szerelmes férfi tekintete egyszerre csillog és sír is - formálta telt ajkaival. - A maga tengerkék szeme üvőlt - a szemembe nézett, majd Claire felé mutatott. - Tisztelem azokat a férfiakat, akiknek szívét csak egyszer lehet ellopni!

- Az én szívemet nem ellopták, hanem összetörték - elkaptam róla a szemem, közben az pohárral szemezgettem. Időközben Dimitri is elfoglalta a helyét, aki kezet nyújtott egy ősz hajú férfival. Ez volt a találkozó, de a sors más utat szánt nekem. Gondoltàtok volna?

- És mit gondol? A gyönyörű nő szíve nincs összetörve? - nem tudtam, hogy bosszant, vagy inkább kellemes társaságot nyújt ez a nő. Viszont a férfiaknak egy dolgot meg kell jegyezniük: ha fekete hajú és kél szemű, akkor meneküljenek.

- Mi maga, médium? - poénnak szántam, de ő bólintott.

- Látnok vagyok - elvette a poharamat, majd szemembe nézve belekortyolt az italba. Fhuu! Veszélyes egy nő! Látnok, mi? Én meg varázsló vagyok! Ő komolyan gondolta, viszont én nem hittem el, ezért hátra dőltem a széken.

- Győzzön meg róla - udvariasan felajánlottam, közben Claire felé pillantottam. Ő nagyon zavarban volt. Tudta, hogy nézem, de nem volt elég bátor ahhoz, hogy kiderítse. Egyenes háttal ült, mozdulatlanul szemezgetetett a hússal, ami a tányérban volt. Claire! Mikor váltàl ilyen gyönyörűvé?

- Maga üzletember. A sok munka és a kitartás meghozta gyümölcsét. Egy edzőtermet vezet, de úgy érzi, hogy ezt mindenki elakarja venni magátol  - összehúztam a szemem, hiszen kezd ijesztő lenni az, amit mond. Ijesztően igaz. - Egy nyugodt kiegyensúlyozott életet ér, viszont még mindig a múlt fogja, amiből nem tud kilépni. Ma este egy üzleti vacsorára volt hivatott - amikor hátra dőlt, megköszörültem a torkomat, hiszen nem jutottam szóhoz.

- Tegyük fel, hogy hiszek magának - biccentettem. - Bár nehezemre esik.

- Nem sértődnék meg ha nem hinne nekem - mosolyodott el. - Az emberek többsége kineveti a látnokokat - tette fel a kezét, majd ivott egy kortyot. Claire irányába nézett, aztán összehúzta a szemét. - Ez a gyönyörű nő szenved. Összetörte az, hogy olyan sok idő után újra találkoztak - normál körülmények között ez meglepett volna, de kezdtem hinni a szavának. - Teljesen összetört és lelkileg nagyon gyenge. De tiszta szívből szereti magát - nézett mélyen a szemembe, majd nemes egyszerűséggel így szólt: - A maguk története még nem ért véget - az idegen nő csak nyomta a dumát, és nem tudtam eldönteni, hogy bolond, vagy tényleg van valami abban amit mond. Jelen pillanatban elég volt felfogni azt, hogy Claire pár méterre tőlem ül és fél szemmel mindig engem figyel. Istenem! A sors velem játszik, vagy csak móresre akar tanítani? - Adja ide a kezét! Elmondom, hogy mit látok! Közben féltékennyé tudja tenni a nőt, akit szeret!

- Nem szeretem! - nyújtottam felé a kezem.

- A szeme nem ezt mondja. Maga fülig szerelmes - suttogta, miközben Claire felém pillantott. A teste megfeszült, az arca vörös lett. Most biztos azt hiszi, hogy flörtölök vele. - És ezt maga is tudja, csak túlságosan büszke ahhoz, hogy belássa - mutatóujjával a tenyeremet simogatta, közben a szemembe nézett. Volt valami benne, ami miatt hinni kezdtem neki. Sokan azt mondják, hogy léteznek látnokok. Én csak úgy vagyok vele, hogy az isten mentsen meg tőlük. Viszont elkezdtem hinni ennek a nőnek. - Nagyon megbántották egymást. És ezen nem tudnak túllépni. Mindketten úgy gondolják, hogy a másik a hibás.

- Azt hiszem, hogy erre a részre nem vagyok kiváncsi - vontam fel a szemöldökömet. - Még nem kértem elnézést a kellemetlenségért - jutott eszembe, ezért lesütöttem a szemem. - Szóval sajnálom - bólintottam aprót. Ő csak mosolyogva a tenyeremet simogatta, közben a szemöldökét ráncolta. Az arcán olyat láttam, amit eddig még nem. Meglepődött, de közben furcsa pillantásokkal figyelte a tenyerem. Én közben Claire irányába néztem, aki némán ült és előre figyelt. Tekintetem az édesanyjára és az apjára siklott. Ők ketten boldogan nevetgéltek, nem vették észre, hogy a lányuk boldogsága a romokban hever. Ők ketten nevettek, el voltak a házasságukban, de a lányuk élete és talán a jövője is kudarcra van ítélve. Kiváncsi lennék, mennyire érdekli őket a lányuk lelki állapota. - Erre nem számítottam!  Egy óriási titkot őriz maga előtt - az értelmetlen kérdés kizökkentett, ezért sem akartam válaszolni. Egyre jobban kezdtem az érezni, hogy ez a nő bolond, ezért megcsóváltam a fejem.

- Attól tartok, hogy nem értem magát - motyogtam alig hallhatóan. A nő csak a fejét rázta, majd újra Claire felé pillantott.

- Maga nem is tudta? - pislogott szaporán.

- Ez a beszélgetés értelmetlen - sóhajtva elhúztam a kezem, majd ajkamhoz emeltem a poharat és lehúztam a maradék italt.

- Joga van tudni ezt a titkot.

Mintha félre nyeltem volna. Olyan volt az egész, mintha savat öntöttek volna a torkomba. Ki akartam köpni, mert ha nem teszem, akkor megfulladok. Szemem könnybe lábadt, a torkom pedig kapart. A szív dobogásom szabálytalan és gyors volt. Próbáltam tartani magam, de ez a nő egy perc alatt kikészített. Letettem a poharat, a kezem remegett, de nem tudtam, hogy miért. Bolond! Azt sem tudja, hogy miről beszél! Nem hihetek egy bolond nőszemélynek! Hátra toltam a széket, majd felálltam.

- A beszélgetést itt lezárom - fürkésztem az arcát, ő pedig Claire felé nézett.

- A maga helyében megkérdezném, hogy mi az a titok, amit nem árult el - elkerekedett szemekkel fürkészte az arcomat, de én nem bírtam tovább. Friss levegőre volt szükségem. Megfulladok. Lazítottam a nyakkendőkön, az ingemet kicsit kigomboltam. Dimitri látta, hogy felé sétálok, de tovább csinálta a dolgát. Le sétáltam a lépcsőn, de minden léptem közben csak az elhangzottak jártak a fejemben. Úgy éreztem, hogy a szavak felemésztenek, hogy megfojtanak..."titok"

Egy titok, amit tudnom kell?

Hangja vízhangzott a fejemben, egy démoni lény fészkelt a tudatalattimba. Gyorsan löktem ki magam előtt az étterem ajtaját és helyeztem csípőre a kezem. Lehetetlen! Nem létezik, hogy ez történik velem! A fejemet ráztam, cigiznem kellett. Mondjátok, hogy ez a nő tényleg bolond! Mondjátok, hogy szavainak nem volt semmi értelme! Mondjátok, hogy amit mondott, annak nincsen valóság alapja! - Nem értem... - fújtam ki a cigaretta füstjét. A nikotin szétterült a tüdőmben, erre volt szükségem. Ahogy az idő telt, rájöttem arra, hogy nem vagyok egyedül. Dimitri mellém állt, aki sóhajtva megveregette a vállamat. Nem akartam kérdezni, nem akartam beszélni, de nem bírtam ki. Mielőtt rá néztem, megcsóválta a fejét.

- Találkoztál vele?

- Találkoztam - járdát fürkésztem. Nyirkos levelek tapadtak a vizes felületére. Az emberek dohányoztak az étterem előtt, sokan történeteket meséltek el egymásnak és iszogattak. Ez egy elit hely, sok gazdag emberrel. Voltak itt politikusok, színészek és modellek is. Mégis jobban érdekelt az, amit ez a nő mondott nekem. - Kérdezhetek valamit? - Dimitri cigire gyújtott, majd bólintott egyet. Erőt vettem magamon, hogy megkérdezzem azt, amitől féltem. Ugyan úgy rettegtem, mint a választól. A válasz bármi lehet. Mégis út valamihez. Vagy valakihez. - Van valami, amit tudnom kell vele kapcsolatban? - láttam rajta, hogy nem érti a kérdést, de nem voltam elég nyugodt ahhoz, hogy magyarázkodjak. - Ne kérdezd, hogy miért akarom tudni, csak válaszolj! - tapostam el a csikket. - Van valami, amit rejteget előlem? - kérdésemet megismételtem, innen tudta, hogy fontos a számomra. Dimitri kifújta a füstöt, közben az utcát kémlelte. Láttam rajta, hogy erősen gondolkodik, ezért türelmetlenül vártam.

- Van - rántotta meg a vállát.

- Mármint!? - túrtam hátra a hajam.

- Figyelj haver... én nem akarok ebbe bele folyni... - kezét feltette, ezért közelebb léptem hozzá. Kezdett nagyon rossz érzésem lenni. Fulladoztam, a düh pedig forrt bennem. Mit tudok? Mit nem tudok? Mi az, amit nem tudok?

- Dimitri! Mit kell tudnom!? - sziszegtem a fogaim között. Pupillája kitágult, ajkàt pedig elhúzta. Ekkor történt az, hogy feltette a kezét és hátra lépett.

- Bocs, de megígértem neki, hogy nem mondom el! Claire az egyik legjobb barátom lett, én vigyáztam rá, miután leléptél! - rázta a fejét.

- Mi történt azután, miután elmentem? - kérdeztem halkan. Dimitri a vállát rántotta.

- Beteg lett - suttogta.

- Beteg? - húztam össze a szemem. - Milyen beteg?

- Depresszió!

- Szarul hazudsz - léptem közelebb, majd megragadtam az ingét, ujjaim közé gyűrtem és magamhoz húztam. - Elfogod mondani, hogy mit nem tudok. Különben itt mindenki előtt verem össze a képed - farkasszemet néztem vele, ő is ezt tette. Tekintete szinte könnybe lábadt, látta rajtam, hogy nem viccelek. Tudni akartam.

- Már mondtam - motyogta. - Beteg volt - fejezte be, mire elengedtem és hátra léptem egy lépést. Hazudott. Persze, hogy hazudott!

- Olyan dolgot titkolsz el, amit jogomban áll tudni?

- Szerintem vele kapcsolatban neked semmit sem kell tudnod. Magára hagytad a szarban! - üvöltötte, mire összeráncolt szemöldökkel megcsóváltam a fejem.

És az este még nem ért véget...

Ma este kiderítem! Az igazság végére fogok járni. Akkor is, ha ezzel újra összetöröm őt. Tudnom kell, mi történt vele azután, miután leléptem. És kérlek istenem, ne az legyen, amitől félek és rettegek!

- Nem ízlik az étel, édesem? - anya mosolyogva pillantott felém, de annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy nem válaszoltam. Nem értem, hogy a sors miért játszik velem. Fulladoztam és remegett a kezem. Nem voltam a dolgok magaslatán, nem voltam kiegyensúlyozott. - Vagy rosszul érzed magad?

- Inkább csak ki mennék a mosdóba - a lehető legrosszabbkor álltam fel, hiszen az este azon része következett, ahol az emberek elfoglalták a tánc parkettet, hogy romantikus táncot lejtsenek. Úgy döntöttem, hogy gyorsan elsétálok a tánctér  mellett, és a mosdók felé veszem az irányt. Az étterem ezen része is elképesztő volt. A mosdók az alagsorban voltak, ami egy külön világot takart. Az arany színű falon festmények és vázában virágok voltak. A tágas folyosón kopogott a cipőm, ahogy a lesétáltam a lépcsőn. A mosdó után az asztalhoz menet hirtelen elkapott egy pincér. Annyira meglepődtem, hogy a mellkasomra szorítottam a kezem. Kezembe nyújtott egy bézs színű szalvétát, amit kinyitottam és egy üzenettel találtam szembe magam:

Találkozzunk a kertben!

Hevesen dobogó szívvel pillantottam a boltíves ajtó felé, hiszen a tiszta üveg pompáján keresztül is látni lehetett a virágos kert romantikus hangulatát. Egy kert, ahol minden fény hatással van rád, ahol a vágy és az érzékiesség dominál?

Biztos, hogy belépjek az oroszlán barlangjába?

Gondolkodás nélkül indultam meg, hogy szembe nézzek azzal, aki tönkre tette az egész életem.