Csak egy órája vagyok a pocok illegálisan fenntartott edzőtermében, de szinte éreztem, hogy fojtogat az extasy hiánya. Emlékeztek, említettem, hogy dohányozni nagyon káros? Most jól jegyezzétek meg azt is, hogy soha a büdös életbe ne nyúljatok droghoz! Semmiféle körülmények között ne gondoljátok azt, hogy a szerektől jobb lesz minden. Látjátok a fekete hajú férfit, aki egy öltöző szekrénynek támaszkodva a saját izzadtságában úszik és ijesztően fehér arccal pillant a remegő kezére? Ez voltam én. Éreztem, hogy a drog kiszáll a fejemből és elhagyja az egész testemet. Ilyenkor jön az, hogy bármit megtennék egy következő adagért. Gyakori eset, hogy nincs kéznél drog, ezért azonnal a cigarettás doboz felé szoktam nyúlni. Jelen pillanatban is így tettem, viszont a kezem megállt a levegőben, amikor tudatosult bennem, hogy üres a doboz. Ne! Ezt nem fogom túlélni! Bármit túlélek, kivéve ezt a dolgot nem. Ilyenkor mindig elkap a pánik, hiszen számomra nélkülözhetetlen a cigaretta. Szinte éreztem, ahogy a májam felmondja a szolgálatot, de jelen pillanatban az sem érdekelt. A testem megszokottan reagált a hiányra és a sóvárgásra. Olyan ez, mint a függőség. Legalábbis hasonlít hozzá. Nyugodtan mondhatjátok, hogy "drogos köcsög" vagyok. Csak én tudom, hogy minek köszönhetően kerültem oda, ahol a jelenben vagyok. Minden porcikámban éreztem a vágyat, a megállíthatatlan késztetést, hogy cigihez nyúljak. A pocok említette, hogy tizenhat éves korom óra drogozok. Ez valóban igaz, de soha nem volt annyira fontos, hogy jobban kifejtsem. Az életem nagyon nehéz volt. Nem sajnáltatom magam, de a pokolból másztam ki. Tíz éves voltam, mikor végig néztem az anyám halálát. Mai napig fel tudom idézni az arcát, amikor felakasztotta magát. Soha nem felejtem el, hogy a halála után az apám is elhagyott. Ekkor következett az igazi pokol. Tíz évesen kerültem árva otthonba, de fél évente kirúgtak onnan. Vagy rossz volt a magaviseletem, vagy olyan dolgokat tettem, amik ellent mondtak a házirendnek. Egy ember volt akiben megbíztam, de könyörgöm nektek, hogy erről még hadd ne kelljen mesélnem! Még nem állok készen rá! A nevelőapám volt a következő ember, akit gyűlöltem. Nem volt rossz ember, viszont belőlem azt csinált. Kihasználta a képességeimet és rossz dolgokra kényszerített. Ha nem tettem meg amit kért, akkor jöttek a verések és az ütések. Éjszakákat töltöttem a sebeim borogatásával, hiszen olyan szinten megvert, hogy az utcára sem mehettem ki. Heteket, hónapokat hagytam ki az iskolában, hiszen nem voltam olyan állapotban, hogy beüljek az iskolapadba. Aztán tizenhat éves voltam, amikor az életem fenekestül felfordult. Előtte sem volt egy leányálom, de valljuk be: legalább nem drogoztam.

Tizenhat évesen is fiatal voltam megtapasztalni a drogok hatását, de a nevelőapám nem állított le benne. Őt nem érdekelte, hogy az a tizenhat éves fiú már reggel be volt tépve. Visszagondolva furcsa, de talán a drogok mentettek meg az öngyilkosságtól. Adtak egy színes világot, egy maréknyi jókedvet és máris más színben láttam a világot. Ezt ne szó szerint értsétek! Aki be van drogozva, ugyan úgy lát, viszont jobb a kedve és furcsán hallja a hangokat. Olyan mellékhatás is elő szokott fordulni, amikor más ember bőrébe bújva érezzük magunkat. Viszont az kifejezetten rossz tud lenni! Olyankor nem tudjuk, hogy mi történik, hol vagyunk, vagy kivel vagyunk. A drog a legtöbb esetben kártékony, egy olyan démon, ami felemészti azt, aki rászokik. Az én esetemben viszont egy kiút a szar hétköznapokból.

Zihálva húztam le magamról a fekete kapucnis pulcsit, majd üveges tekintettel figyeltem, hogy leguggol elém egy férfi. Még senkit nem ismertem a teremben, ezért úgy néztem rá, mint az ellenségemre. Itt minden fickó, szinte egyforma volt: kigyúrt végtagok, tetoválások és kopasz fejek. A tekintetében láttam, hogy tudja mi a bajom. Ezért sem lepődtem meg, amikor zsebéből előhúzott egy gyógyszeres dobozt. Nem volt szükség arra, hogy megmutassa, hiszen a szaga alapján tudtam, hogy mi van nála. - Tedd a nyelved alá - szűrte ki a fogai közül. Azonnal elvettem tenyeréből a pirulát, majd a nyelvem alá helyeztem. Másodpercekkel később enyhült a szorongásom, de ez nem jelentette azt hogy jól éreztem magam. - Szar dolog sóvárogni, mi? - leült mellém, majd felém nyújtotta a cigarettás dobozát. Szemébe nézve kihúztam egy szálat, kezéből elvettem az öngyújtót, majd meggyújtottam. Megkönnyebbülve szívtam bele a szálba, és grimaszolva vettem tudomásul a füves cigi csípős ízét. Az egész testemet uralta. Éreztem, hogy eggyé válok a szerrel és újra megment a fulladástól. Ne ítéljetek el, de említettem, hogy nehéz eset leszek? - Új vagy a városban?

- Mit érdekel az téged? - csak egy pillanatra húztam ki ajkaim közül a cigit, de két pislogás közben vissza is csúsztattam. A kopasz férfi végig néz rajtam, majd tekintete megállapodik a szememnél.

- A főnök azt mondta, hogy te vagy az új harcosa. Biztos vagy abban, hogy bele akarsz ebbe kezdeni? - szerintem arra utalt, hogy ez az alvilág, és itt nincsenek szabályok. Kibaszottul tudtam, hogy az MMA a legrosszabb sportok közé tartozik. Ha valaki kérdezné, én azt mondanám, hogy nem is sorolható a sportok közé. Ez egy erőszakos játék, ami az esetek többségében halálhoz vezet. Ti el tudtok képzelni engem egy ketrecben, miközben félmeztelen és vérfoltos testtel ütöm az ellenfelemet? Igaz, hogy mennyire távolinak látszik ez a kép? Pedig azt hiszem, hogy be fog következni. Bármikor.

- Vagy ez, vagy a börtön - tüdőztem le a füstöt.

- Én azt tudom neked mondani, hogy jól gondold meg! Kemény csávónak tűnsz, de itt a kemények is elbuknak - fejével a kijárat felé bökött. - Mi nem keressük a lóvét - csóválta a fejét. - Hanem pénz keresés közben próbálunk életben maradni! Van csajod?

- Senkim sincs - fújtam ki a füstöt.

- Az a szerencse - szólalt fel. - Legalább nem fogod hallgatni a féltő nyávogását! - paskolta meg a térdemet, de amikor hozzám ért, abban a pillanatban reflex szerűen ragadtam meg a csuklóját, egy veszélyes mozdulattal arca felé fordítottam, majd dühösen így szóltam:

- Egy dolgot kibaszottul jegyezz meg! Ne-érj-hozzám! - szótagoltam hallkan. A kopasz férfi nagyot nyelt, de válaszul csak bólintott. Mindenki tudja, hogy hol van a helye, ezért sem akartam veszekedni vele. Én csak egy haszon állat voltam. Megkeresem a pénzt, közben imádkozom, hogy nem az volt életem utolsó éjszakája.

Miután jobban lettem, kiléptem a bokszterembe, majd tekintetemmel őt kerestem. Pocok egy bordó függöny mögött található kemping asztal mögött ült, és valamit nézett. Ujjai között görcsösen tartott egy fekete-fehér újságot, ezért köszönés nélkül elé léptem. Amikor megpillantott, szapora mozdulatokkal elrejtette azt. - Mondana valamit? - böktem a többiek felé. Normál körülmények között most jönne az a rész, amikor elmondja, hogy ki az ellenfelem és hány napom van felkészülni az összecsapásig. Türelmesen vártam, bár én nem a türelmemről volta híres.

- Egy dolgot mondok neked, kölyök! - pocok hátra dőlt a kicsi széken, majd a mögötten található ring felé pillantott. - Ők itt mind profik. Mindenki tudja a dolgát és azt csinálják, amihez a legjobban értenek. A különbség köztük és közted az, hogy benned akkora fenevad tombol, aminek a megfelelő időben kell a felszínre törnie. Ők csak egyszerű ökölvívók és arany öves bokszolók. De te más vagy... - mutatott rám. - Benned tombol valami, amit még nem engedtél a felszínre törni. Látom a szemedben a kínt, a vágyakozást. De mire vágysz?

- Jelen pillanatban arra, hogy fejét a betonba építsem - szorítottam ökölbe a kezem. - Ide jöttem! De ez nem jelenti azt, hogy olyan leszek, mint ők - biccentettem a kopasz férfiak felé. Pocok büszkén nézett végig rajtam. Kicsit a nagyapámra emlékeztetett, ezért összehúztam a szemem. - Információkra van szükségem!

- Szóval te a magad ura vagy. Nem figyelsz és nem hallgatsz senkire, jól gondolom? - állt fel, majd megigazította a fekete kalapját. Hanyag biccentéssel értettem egyet, hiszen valóban igaza volt. Az a fajta ember vagyok, aki nem alkalmazkodik máshoz. A tudat, hogy egy órája ide hozott és nulla információval látott el, azt az érzést keltette bennem, hogy csak szórakozik velem, mint egy cirkuszi oroszlánnal. De istenre mondom, hogy nagy hiba az oroszlán bajszát piszkálni! - Rendben! - lehajolt, a kezébe vett valamit, majd nekem dobott egy fekete-fehér újságot. Dühösen gyűrtem az ujjaim közé, de amikor megpillantottam az első oldalt, a szemöldököm ráncba szaladt. Tudtam, hogy sok információt tudhatok meg az újságból, ezért összefontam tarkómon a kezemet. - Ő lesz az első ellenfeled! - hanyagul az újságra bökött, majd sziszegve hátradőlt a székén. - Eddig tíz összecsapásból, tiz darabot nyert meg. Az utolsó mérkőzésén betörte az ellenfele koponyáját és leszakította a fülét.

- A fülét? - pillantottam rá az újság mögül. - Miért szakította le a fülét? - kérdésem után csak felsóhajtott, ezért az újságra meredtem. Egy kibaszottul izmos, vietnámi férfi. Nulla tetoválás, nulla ész.

- Hobbi szinten szokta leszakítani az ellenfelei testrészeit! Általában ujjakra, fülekre, körmökre pályázik, vagy rosszabb esetben... - pillantott a lábam közé. - Jut eszembe!

- Kibaszottul nem akarom tudni, hogy mit akar mondani, vagy kérdezni! - ujjságot az asztalra dobtam, majd az ellenfelem felé biccentettem. - Ő nem ellenfél! Öt perc alatt ki fogom ütni - sziszegtem a fogaim között. A pocok csak elhúzta az ajkát.

- Látszik, hogy kispályás vagy! - támaszkodott az asztalra. - A ketrecharcosok közül ő az egyik legveszélyesebb. Tíz ellenfélből egy sem tudta megtörni, vagy legyőzni. És elmondok neked valamit: nála csak veszélyesebb emberek vannak!

Eljutott az agyamig, amit mondott. A ketrecharc és az egész kibaszott MMA olyan, mint egy szépen felépített dominó. Itt én voltam az, akinek el kell döntenie a többi dominót. Biztos lesz olyan, akit könnyen feldöntök. Lesz olyan is, akinél megakadok, de talán komolyabban meg is sérülök. Lesz rosszabb, jobb, és még jobb bunyós nálam. Lesz győzelmem, de talán vereségem is. Nem tudhatom, hogy mi vár rám, csak akkor amikor ott vagyok és megtapasztalom. - És mondok neked egy tanácsot - nézett végig rajtam. - Azért hoztalak ide, hogy kihúzd a fenevadat, ami benned lakozik - lépett közelebb. - És istenre mondom, hogy nem csak ki fogod húzni, de meg is tanulod irányítani! Ha megtanultad irányítani, akkor viszlek az első harcodra!

- Mikor?! - emeltem fel a hangomat. - Tudnom kell!

Vissza fordult, majd nevetve széttárta a kezét. - Ez csak tőled függ, Daxton!