- Bíztató eredményeket látok, Mr. Blake! Ha így halad, egyszer teljesül a vágya, és sort kerítünk a műtétre. Addig még hosszú az út, de tartson ki és folytassuk a kezelést!

Megkönnyebbülten léptem ki a magánklinika fotocellás ajtaján, miközben apám, összehúzott szemekkel az ég felé pillantott. Egy hónapja léptem életem legszebb időszakába: lett egy családom, elfogadtak es adtak egy új esélyt arra, hogy bebizonyítsam nekik azt, hogy a szeretet minden akadályt legyőz. Most, hogy a dolgok kezdenek helyre állni, bátran kijelenthetem, hogy boldog vagyok. Vezetem az edzőtermet, apámat elkísérem a kezelésekre, este babázok, éjszaka pedig a szerelmemmel szeretkezek. Egy hónappal ezelőtt képtelen voltam elképzelni a személyt, aki lettem. De azt hiszem, hogy a lehetetlen nem létezik. Változtam, mert akartam. Jobb lettem, mert így találtam meg önmagam. Bár néha előbújik belőlem az ördög, de ez ellen nem tudok mit tenni. - Fáradt vagyok - apa karikás szemekkel pillantott rám, mégis láttam a szemében a reményt és a küzdelmet.

- Büszke vagyok rád - szorítottam meg a vállát. - Emlékszel, hogy mire tanítottál, amikor kihoztál a börtönből?

Nem várt kérdésem miatt elnevette magát, hiszen azt hiszem, hogy azt soha nem fogjuk elfelejteni. A mi kettőnk története akkor kezdődött igazán. A fekete sport autó felé sétáltunk, miközben elmosolyodott. - Azt, hogy soha nem adhatod fel. Akkor sem, ha szenvedsz, akkor sem, ha úgy érzed; nem bírod már tovább - pillantott rám az autó másik oldaláról.

- Pontosan! - lógattam ujjaim között a kulcsot. - Most én tanítom ugyan ezt - kinyitottam az ajtót, majd sóhajtva beszálltam a kormány mögé. - Claire a kedvencedet főzi ma - mondtam mosolyogva.

- Komolyan? - lepődött meg. - Mi az alkalom? - összeráncolt szemöldökkel indítottam be az autót, hiszen erre a választ én magam sem tudtam. Észre vettem, hogy Claire mostanában szótlan, és esténként a megszokottnál több időt tölt a fürdőszobában. Szinte minden este arra szoktam feleszmélni, hogy elzárkózik tőlem. Nem akarom a falra festeni az ördögöt, de féltem.

Talán...már nem szeret engem?

- Nem tudom - sóhajtottam. - Az utóbbi hetekben Claire nagyon furcsa - vallottam be, apa pedig felém pillantott. - Olyan érzésem van, mintha titkolna valamit - vontam fel a szemöldökömet. - És ez megijeszt!

- Nem vagytok házasok! Nem kell mindent az orrodra kötnie - apa kijelentésen nevettem, de őszintén féltem. Fél óra múlva megszokott gyomorgörccsel léptem be a házba, hiszen furcsa érzés kerített a hatalmába. Ne gondoljatok rosszra! Boldog voltam, Claire is boldog, csak valami nincs teljesen rendben. A lakásban kellemes, zamatos illat terjengett. Megsimogattuk a kutyát, aki farkcsóválva fogadott minket. Kitana valamilyen nyálas, zöld labdát hozott a lábunk elé, ezért a nyitott ajtón kidobtam. A fekete nagytestű kutya utána futott, ezért apával a konyhába sétáltunk. Ott váratlan dolog fogadott: Claire és a családja várt ránk. Ez az én házam, szívesen fogadok vendégeket, viszont ez megint egy olyan dolog, amiről én nem tudtam. Mosolyogva biccentettem, majd magamhoz húztam Clairet, aki vigyorogva átkarolta a nyakamat.

- Mi folyik itt, bébi? - füléhez hajoltam, miközben megpillantottam egy ajándékdobozt a pulton. Annyira meglepődtem, hogy a konyhában állva, tanácstalanul a szemébe néztem. - Apám, és az én kedvencemet főzted! Aztán készültél egy ajándékkal is... - gondolkoztam hangosan, de ő csak elmosolyodott. - Félek! - túrtam a hajamba.

- Ne félj! Inkább nyisd ki! - szemüvege mögött huncut módon csillogott a szeme, amit én annyira szeretek. - Ez az én ajándékom neked - kezébe vette a dobozz, majd kettőnk közé helyezte. Mindenki mosolyogva nézett rám, ezért zavarban voltam. Tudjátok, hogy nem szeretem amikor húzzák az agyam, ezért felsóhajtottam.

- Ha egy pókot tettél bele, elköltözök! - szemébe nézve levettem a doboz tetejét, viszont egy olyan dolog fogadott, amire nem számítottam. Azt hittem, hogy képzelődök, ezért könnyes szemmel Claire tekintetét kerestem. - Ne! Nem létezik! - fürkésztem az arcát, ő csak szaporán bólogatott, majd piros arccal széttárta a kezét.

- Terhes vagyok! - vigyorgott, mire kezembe vettem a tesztet. Claire megállás nélkül vigyorgott, én pedig elvesztem a teszt látványában. Elképzeltem mindent, ami rám vár: egy élet, és örökké tartó boldogság.

- Ezek szerint tényleg sokat szexelünk - kijelentésemen mindenki nevetett, kivéve az apját, aki Adelyn babát ringatta a karjai között. - Bocs! Tudod, hogy szó kimondó vagyok!

- Tudjuk! - mondták kórusban, majd elérzékenyülve magamhoz húztam, és puszit nyomtam a homlokára.

Késő este egy üveg bor társaságában ültünk a kanapén, viszont azt bátran kijelenthetem, hogy én bebasztam. Claire csak narancslevet ivott, de még így sem tudott a biztonságomra figyelni. - Újra részeg vagy - lábát a combomon pihentette, miközben elrejtette a felig üres üveget. Úgy gondoltam, hogy védekezek, de felesleges volt. Tényleg bebasztam. - Ez azt jelenti, hogy bármit kérdezhetek tőled, igaz? - vigyorgott, miközben ingemet végig gomboltam magamon, végig szántottam a hasamon, majd a tarkómon fontam össze kezeimet. - Kihasználhatom?

- Kérdez amit csak akarsz - adtam meg magam, ő csillogó szemekkel az ölembe ült. Ujjaival a hasizmomat simogatta, szemében pedig a szerelem tüze csillogott. - Bármit! - tettem fel az ujjam.

- Mit gondoltál, amikor legelőször megláttál? - kérdése váratlanul ért, de azt hiszem, hogy ez az elmélet már rég megfogalmazódott bennem. Tudjátok, hogy Claire mikor rabolta el a figyelmemet. Tudjátok, hogy mikor zárt tömlőcbe, és mikor varázsolt el. - Érdekelne - cirógatta a hasamat.

- Mit gondoltam rólad? - egyik kezemmel a haját simogattam, másikkal pedig a heget vizsgáltam, amit a zuhanáskor szerzett. Oldalra pillantottam, elvesztem a kandalló adta melegben, az otthon kellemes illatában, és abban, hogy ő van velem. Elmosolyodtam, majd így szóltam: -  Láttam magam előtt egy angyalt, egy törékeny kincset, amihez nekem nem lehet a jövőben közöm.

- Miért nem? - mosolygott.

- Mert már akkor tudtam, hogy nélküled nem fogok tudni létezni - szorosain ujjaim közé fontam a haját, majd a hasára pillantottam. - Örülök a babának - motyogtam. - Remélhetőleg Poszeidón lesz!

- Részeg vagy, Daxton Blake! - nevetett, miközben hátra hajtottam a fejem. - És ha újra kislány lesz?

Erre az egyszerű válaszra pedig így feleltem: - Egyszerű. Kinyírom az összes pasit, aki könnyeket mer majd csalni a szemébe! Eltöröm a nyakukat, majd megkínzom őket és konzervdobozt csinálok a fejükből!

Miközben Claire nevetett, érkezett egy üzenetem. Szerintetek ki küldte?

Hunyorogva előhalásztam a telefonomat, majd fejemet csóválva megnyitottam Dimitri kép üzenetét. Oroszországból küldte. Egy szelfit csinált magáról, miközben két szőke nő fekszik mellette. Vigyorogva Claire felé pillantottam. - Elmehetek Oroszorszàgba?

- Minek? - amint megmutattam neki a képet, ökölbe szorította a kezét, majd a vállamba ütött. - Elmész te a picsába!

- Benne vagyok! - egy határozott mozdulattal megemeltem, erőteljesen megindultam vele a hálószoba felé, miközben azt mondta, hogy felejtsem el Oroszországot. Ilyen nő mellett nem lesz nehéz...