Lexi

Ian az autójánál állt és beszállni készült, amikor elkaptam és magam felé fordítottam. Dühös volt. Én pedig kétségbe estem.
- Miért mész el? – kérdeztm halkan.
- Te miért mész el?! – csattant fel, mire összerezzentem és láthatóan megbánta, hogy kiabált – Sajnálom, Alexis én csak... Nem tudom elképzelni, hogy a kishúgom nélkül éljek.
Összeszorult a szívem, ahogy megláttam a könnycseppeket a szemében összegyűlni. Ugyanúgy elhomályosult a kékeszöld szeme, mint az enyém.
- Ian, én... Meg kell értened. Nem akarok még főiskolára menni. Még nem.
- Ezt mostanáig is tudtam. Csak nem gondoltam, hogy elmész.
- Nem akarlak itthagyni, Ian. De annyi mindenen keresztülmentünk Daniellel és nem akarom őt még egyszer elveszíteni... De téged sem és... Istenem, hogy lehetek ennyire önző? – zokogom, mire Ian magához ölel.
- Figyelj, hugi. – elengedett, majd az állam alá tette az ujjait és maga felé fordította a fejem, hogy a szemébe nézzek, melyekből teljesen eltűnt a harag – Támadt egy hihetetlenül jó ötletem. Te elmész Daniellel. Én itthon maradok és tanulok a vizsgáimra. Visszajössz a diplomaosztómra, aztán valóra váltjuk az álmunkat együtt.
- Mármint azt, hogy...
- Igen... Beutazzuk az államokat. Te és Daniel és én... Meg gondolom a másik minden lében kanál húgom is jönni akar majd. – mosolygott, mire felnevettem, ami láthatóan felderítette.
- Igen... Biztos jönni akar, hisz ez a hármunk álma volt. Emlékszem, egyszer kempingeztünk és akkor döntöttük el...  – gondoltam vissza az emlékre - És képzeld, Danielnek ugyanez az álma... És Hugo is jönne. – közöltem boldogan
- Minél többen, annál jobb. – mosolygott – Csak olyan lesz, mintha elmennél nyaralni. Csak egy hónap... Egy hónap múlva itthon akarlak látni mindkettőtöket a diplomaosztómon.
- Megígérem, hogy itt leszünk. – fogtam meg a kezét és ő megszorította az enyémet.
- Még valamit ígérj meg nekem. – váltotta komolyra az arckifejezését - Valójában két dolgot.
- Igen?
- Senkinek ne szólj az utazásról. Legyen nekik meglepetés... És a másik az az, hogy... Nagyon, nagyon vigyázz magadra.
Újra könnyek gyűltek a szemembe, de ezúttal Ian a hüvelykujjával letörölte.
- Mikor indultok?
- Holnapután éjjel. A bál éjszakáján. Danieléktől.
- Ott leszek, hogy köszönjek. Most tényleg haza kell mennem. Hívj, ha bármire szükséged van. – mosolygott.
- Szeretlek, bátyus. – bújtam hozzá, mire szorosan megölelt és aztán picit meg is emelt
Amikor vissza letett, nem engedett el, még szorosabban ölelt.
- Én is nagyon szeretlek hugi. – mondta, majd elengedett – Akkor hívj, hogy mikor indultok és ott leszek. – puszit nyomott a homlokomra és beült az autójába, majd elhajtott.
Ezután következett a másik nehéz dolog... Beth... Az ő arca sem derült éppen fel, amikor kijelentettem, hogy elmegyünk. Gondolom az ablakban állt és figyelt engem és Iant, mert éppen hogy elhajtott a bátyám, Beth máris kijött hozzám. Neki hatalmas mosoly terült el az arcán. Magához ölelt, és jól megszorít.
- Annyira fogsz hiányozni.
- Te nem is haragszol?
- Tudom, hogy egy hónap múlva visszajössz Ian diplomaosztójára és hogy aztán megyünk együtt beutazni az államokat.
- Te hallgatóztál?
- Nyitva hagytad az ajtót. Nagy volt a kísértés. Nyugi, nem szólok Danielnek, a te dolgod elmondani neki, hogy valóra váltjuk mindannyiunk álmát de én berendezem Hugot. Úgysem fog tudni nemet mondani. Alig várom már ezt. – tipikus Beth.
Annyi volt kettőnk közt a különbség, hogy ő sokkal de SOKKAL többet beszélt és energikusabb volt.
- Eljössz velem holnap vásárolni? – kérdeztem könnyekkel a szememben, mire ő is letörölt egy – két kibuggyant könnycseppet az arcáról. – Nincs sem ruhám, sem cipőm a bálra. És arra is szeretnélek megkérni, hogy majd megcsinálod a sminkem és a frizurám?
- Nem tudok annál nagyobb megtiszteltetést elképzelni... Vagyis tudok...
- Mit?
- Hogy az esküvőtök előtt is ugyanerre fogsz megkérni.
Erre elmosolyodtam, de annyira jólesett tőle az a mondat, hogy újra zokogásban törtünk ki és megöleltük egymást.

Vissza felmentem az emeletre és láttam, hogy Daniel az ágyon fekszik. Mélyeket lélegzett és a szemei csukva voltak. Gondoltam, hogy a fájdalom miatt aludt el. Összeszedtem a széttépett trikóját, a rongyokat és a kötszereket meg az alkoholt. A pulcsit és a rongyokat a szemetesbe dobom, a többit a fürdőszobába vittem. Vissza kimentem a szobába és a gardróbból kivettem egy fehér farmer sortot, egy fekete színű selyem pántos pulcsit és tiszta fehérneműt, majd visszamentem a fürdőszobába.

Ahogy a zuhanyrózsából kiömlő víz átmasszírozta a testemet, elgondolkodtam. Annyi minden történt. Nem bántam meg a dolgot a szüleimmel. Sokkal jobban éreztem magam, amióta Danielékkel éltem. Az elmúlt napokban a poklot éltem át és milliószor nagyobb fájdalom volt látni, ahogy Daniel a földön fekszik, és az életéért harcol, mint átélni azt, hogy szakít velem. Sohasem gondoltam volna, hogy ez lesz. Hogy ez a mexikói fogja felforgatni az életemet, de megtette. Minden kérdezés nélkül belépett a tökéletesnek látszó életembe és fenekestől felforgatta. És csak most éreztem azt, hogy végre minden tökéletes. Összerezzentem, amikor kinyílott a zuhanyzó tolóajtaja és Danielt láttam meg, ahogy édesen vigyorog rám.
- Jöhetek? – kérdezte.
Gondolom előre tudta a válaszomat, mert már úgy húzta el az ajtót, hogy nem volt rajta semmi.
Felnevettem és megfogtam a kezét. Belépett a zuhanyzóba és másodpercek alatt már ő is csurom vizes lett. Behúzta az ajtót és olyan közel jön hozzám, hogy éreztem a mellkasomon, ahogy az övé fel – le mozog. Megsimogatta az arcomat, majd végigfürkészte azt. Mintha ki akarta volna belőle olvasni, hogy mit érzek
- Jól vagy?
- Igen... Nem is lehetnék jobban. És te jól vagy?
- Igen, ha mellettem vagy. – mosolygott és lehajolt, hogy megcsókoljon.
Szenvedélyesen, mégis gyengéden csókolt. Beleadta minden érzelmét. Minden örömöt, minden fájdalmat, mindent, amit eddig átéltünk. Ahogy a víz végigfolyt a testemen, Daniel meleg kezével követte a vonalát a tarkómtól előre a kulcscsontomig, onnan lefelé a melleimen és a hasamon, míg végül hátracsúsztatta a kezét és megpihentette a derekamon. Én mindkét karomat a nyaka köré fontam, majd amikor elengedett, végigcsúsztattam a mellkasán, a gondosan kitornázott hasán. Minden kezemmel átjárt pontot a szememmel követtem. Végül visszafelé haladtam és hátranyúlva kezem a lapockáin pihentettem meg.
- Megint azért jöttél, hogy magadévá tegyél a zuhanyzóban? – kérdeztem mosolyogva, mire ő is elvigyorodott.
- Nem, querida. Zuhanyozni jöttem hozzád... Otthon akarom ezt, az ágyunkban... Szeretkezni akarok veled. Úgy, mint először, a születésnapodon.  – suttogta.
Még a forró víz hatása ellenére is borzongtam attól a finom, szenvedélyes és eufórikus érzéstől, amit Daniel érintése, hangja, az egész lénye váltott ki belőlem.
- Úgy, ahogy elmesélted, milyen lehet az. – mosolyogtam.
- Olyan is volt. És mindig olyan lesz. Csak veled és senki mással. Hidd el, ha durván csináljuk, veled még az is ezt hozza ki belőlem. Veled még az is olyan, ahogy elmeséltem.
- Mert fontos vagy nekem.
- És mert te fontos vagy nekem. – mosolygott vissza és puszit nyomott az orromra.
Miután lezuhanyoztunk, mindketten felöltöztünk, összepakoltuk a dolgainkat és lementünk a nappaliba, ahol Hugo, Beth és Juan már a kanapén ülve valamilyen filmet néztek.
Azonnal felálltak, ahogy megláttak minket.
Beth odajött hozzám és szorosan megölel.
- Akkor holnap megyünk vásárolni. – nevetett fel – És eltervezem a frizurádat meg a sminkedet. De ugye tudod, hogy az enyémet te csinálod?
- Mint mindig. Majd hívlak, rendben?
Hugo is odajött és hátulról átölelte Bethanyt, mire ő elmosolyodott, megfordult és adott egy puszit az orrára. Nagyon aranyosak voltak és annyira boldog voltam, hogy Beth is megtalálta a párját. És nem is akár milyet. Ugyanolyat, mint én... Egy mexikói rosszfiút.
- Én maradok a queridámmal, ha nem bánjátok.
- Ugyan, dehogy... Aztán nemhogy teherbe esel, Beth. – vigyorgott Daniel, mire csaptam egyet a kezén, de persze, mindenki nevetett rajta, még maga Beth is.
- Vigyázni fogunk. – kacsintott egyet Hugo – Ha bármi kellene, azonnal hívjatok. Vigyázz Alexisre. Antonio emberei gondolom bosszúszomjasak.
- Elfelejted, hogy Alexist két bandatag is védi. És egyikkel sem lehet kikezdeni, mert föld alá kerülnek. – mondta Juan vigyorogva, de tudom, hogy komolyan gondolta – Na, mehetünk?
- Yo. – vágta rá Daniel és megfogta a kezem.
Rám kacsintott, majd kimentünk a házból. Juan a saját autójába ült, a fekete Mercedesbe, én és Daniel pedig az enyémbe.
Ahogy beszálltunk, Daniel azonnal hátrafordult és a hátsó ülést fürkészte. Nem értettem a viselkedését, ezért inkább rákérdeztem:
- Keresel valamit?
- Összevéreztem az ülésedet. – a hangja fájdalmas volt és csöppnyi szégyent is éreztem benne, de elnyomta a bűntudat.
Hátrafordultam és észrevettem, hogy tényleg piros vér borította néhol az amúgy krémszínű ülést. Annyira nem volt vészes, mondjuk a krémszínű bőrülésből enyhén nehéznek tűnt kiszedni, de ismertem valakit, aki tuti meg tudta volna csinálni. Vagyis megtudná, de nem tudtam, hogy nem fogja, ugyanis anyára gondoltam. Ő mindent ki tudott szedni mindenből. És...
Mindegy, nem akartam erre gondolni.
- Majd kijön valahogy. – rámosolyogtam és ő neki csak a szája sarkában mutatkozott meg egy picike mosoly. Láttam rajta, hogy bántja valami, ami biztos, hogy nem az ülésem összevérezése. Hanem valami, ami azzal kapcsolatos. – Hé, mi a baj?
- Nada. – mosolyodott el teljesen, majd puszi nyomott a homlokomra és becsatolta magát.
Oké, úgy döntöttem, akkor inkább hagyom annyiban. Majd otthon kiszedem belőle. Csak tudnám, mi lehet a baj...
Hazamentünk, és szó szerint bedőltem abba a kényelmes franciaágyba, amit már megszoktam, ami annyi emléket és szavakat rejt. Magamba szívtam egy nagy adag levegőt. A Daniel parfümje, az én parfümöm, az ő after shave – je, az én testápolóm. Behunytam a szemem és elgondolkodtam ismét. Most az a bizonyos éjszaka jutott az eszembe. A születésnapom. Ahogy felém magasodott, ahogy megérintett, ahogy megcsókolt.
Aztán hirtelen éreztem, ahogy besüpped a matrac és ajkának meleg érintését éreztem az ajkamon. Nem akartam kinyitni a szemem. Valójában már az első kedves pillantása óta attól féltem, hogy csak álmodom ezt. Hogy ő itt van. Hogy az enyém. Attól féltem, hogy egyszer felébredek. Hogy egyszer az lesz, hogy lehunyom a szemem mellette, és amikor kinyitom, már nem lesz ott és akkor rájövök, hogy az egész csak egy szép álom volt.
- Nyisd ki a szemed, querida. – suttogta.
Ott volt. Kinyitottam a szemem, mely visszatükröződött az ő gyönyörű barna szemeiben. Nem, ez nem álom volt. Ez a valóság. És Daniel ott volt. Ott voltam a két keze által képzett börtönben. Ott volt a tekintete az enyémben.

Daniel

Ott volt az ajka az enyémen... És ott volt a szíve az enyémben.
Nem tudtam, miről ábrándozott, amiért úgy magába zuhant, de nem érdekelt. Csak az érdekel, hogy ott van.
Lehajoltam hozzá lassan, és mielőtt ajkammal rabul ejthettem az övét, hallottam, ahogy felgyorsul a légzése úgy, mint ez enyém. Amikor megcsókoltam, ő a hajamba túrt, majd keze lesiklott a vállamra, onnan végig a hátamon, míg el nem ért a pólóm aljáig és levette rólam. Ez most teljesen olyan volt, mint először. Csak annyi különbséggel, hogy már tudta, mit kell tennie. Felültem és kigomboltem a nadrágját, majd lehúztam róla.
Dios mío! Hová tűnt a franciája? Olyan apró kis csipkés tanga volt rajta, ami az őrületbe kergetett. Tágra nyílott a szemem, mire rebegtetni kezdte a pilláit és már megint kiült az arcára az a vadmacska mosoly, amit annyira szerettem.
- Nem tetszik?
- Sí! Akarom mondani igen, tetszik, de... Szeretkezni akartam veled, de ha ilyen vadító kis anyaggal takarod el magad, nem tudom menni fog - e. Főleg ha ilyen vadmacskamosollyal nézel rám.
- Akkor vedd le. – mosolygott.
- Ezer örömmel.
Még egyszer elmosolyodott, én pedig megfogadtam a tanácsát. Benyúltam a kis anyag alá és levettem róla a kis tangáját. Végighúztam a lábán, majd ledobtam a földre a pólóm mellé. Újra fölé magasodtam és megcsókoltam. Egyik kezemmel támaszkodtam, mert nem akartam összetörni, a másik kezemmel lehúztam a pántot a válláról. Puszit nyomtam a vállára, majd feltérdeltem és levettem róla a selyemtrikóját. A háta alá tettem a kezem és kicsit megemeltem. Tartottam őt, amíg a másik kezemmel kikapcsoltam a melltartóját és azt is levettem róla.
Hihetetlen, hogy mennyire gyönyörű volt. Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Ez egy olyan dolog, amivel képtelenség. Ha milliószor végigcsókolgatnám teste minden egyes pontját, minden porcikáját, akkor sem tudnák betelni vele. Mert belőle sohasem elég. Olyan, mint a drog. Nem tudtam tőle megszabadulni és a legjobb az egészben, hogy nem is akartam.
- Eres hermosa, querida.
- Ezt már mondtad. – mosolyog.
- Tudom, de... Még mindig meglep, hogy milyen csodálatos vagy. Nem tudok betelni vele, hogy elmondhassam, mennyire szép vagy és hogy mennyire gyönyörű tested van.
Kicsit belepirult a vallomásomba, amin mosolyognom kellett és vissza lehajoltam hozzá. A melleit kezdtem csókolgatni, mire megfeszült a teste. Felfelé kezdtem haladni, elidőztem a kulcscsontjánál, majd a vállát kezdtem csókolgatni.
Közben ő kigombolta a nadrágomat és lecsúsztatta a fenekemen. Megemeltem az egyik lábam egy kicsit, amiről lehúzta a nadrágom szárát, majd a másikat is és így lekerült rólam a ruhadarab. Én pedig továbbra is csak szívtam és csókoltam a felső testének minden pontját. Megmarkolta a hátsómat, mire felnevettem és levette rólam a boxeremet is. Végül elértem a nyakához és megint azt a pontot kezdtem csókolgatni, ahol az ütőere van.
- Olyan, mint először volt. – súgtam a nyakába.
- Igen, olyan. És olyan, mint ahogy elmesélted. – suttogta vissza, mire egész testemben megborzongtam.
Megcsókoltam őt és egy pillanat alatt már benne is voltam. Felnyögött, és a nyakamba temette az arcát, aztán megcsókolta a nyakamat, majd beleharapott és szívni kezdte. Úgy éreztem ennek nyoma lesz. Soha egy lánynak sem hagytam még, hogy kiszívja a nyakam, senkitől nem akartam egy ilyet másnapi emléknek. De tőle mindent akartam. Minden porcikáját, minden mosolyát, minden csókját.
Ahogy egyre gyorsítottam, ő belemart a hátamba és körmével végigkarmolta a hátam. Belenyögtem a nyakába, majd egy utolsó lökéssel belé élveztem. Nem húztam ki belőle, csak lerogytam a kis testére, mely remegett az élvezettől és gyorsan fel – le mozgott a levegőért. Melleire hajtottam a fejem és dobhártyám alatt vadul vert a csöppnyi testében a szíve.
A hajamat simogatta, meg a vállamat, majd vett egy nagy levegőt és megszólalt:
- Fura voltál az autóban.
- Hm?
- Amikor megláttad az ülést. Mintha minden kedv kiszállt volna belőled.
Feltápászkodtam, kihúztam magam belőle és ő felült, hogy az ágytámlának támassza a hátát én pedig leültem mellé, majd magunkra húztam a vékony paplant.
- Mert eszembe jutott valami.
- Micsoda?
- Amikor a raktárban voltunk. Amikor gyomorszájon vágtak, megláttalak. Hugo tartott téged és könnyek folytak végig az arcodon. Össze voltál törve és én soha nem akartam, hogy szomorú légy. Nem akartam, hogy lásd, mit tesznek velem. Nem akartam, hogy...
Megmozdult mellettem. Lovagló ülésben ráült az ölemre és megcsókolt, miután két karját átvetette a vállamon.
- Igazad van, összetörtem. De nem akarok többé erre gondolni és azt akarom, hogy te sem gondolj rá többet. Most már minden rendben van. Te jól vagy, én jól vagyok, és holnapután elmegyünk innen. – mosolygott – Nem erre fogok emlékezni innen, érted? Hanem a jó dolgokra. Zárjuk ezt le, nem akarom, hogy még egyszer rosszul érezd magad emiatt, Daniel.
- Sok fájdalmat tudok neked okozni, ugye tudod?
- És? Ugyanúgy, ahogy én is tudok neked. Daniel, nem érdekel, hányszor fogsz nekem fájdalmat okozni, mert tudom, hogy neked az ugyanúgy fáj. Én már a tiéd vagyok. Teljes egészemben. Akkor is, ha megnevettetsz és akkor is, ha sírni fogok miattad. Soha nem foglak elhagyni, ezt megígérem.
- Én is egészen a tiéd vagyok. És azon leszek, hogy mindig megnevettesselek. Mert imádom, mikor mosolyogsz, de még jobban szeretem, ha miattam. Örökre az enyém vagy.
- Te meg az enyém.

Hozzám hajolt és újra megcsókolt.
És ekkor kopogtak. A kis hercegnőm hangját hallottam felcsendülni az ajtó túloldaláról.
- Juan azt üzeni, hogy ha végeztetek azzal, hogy babát csináljatok, akkor toljátok le a seggeteket, mert kész van az ebéd.
Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Alexis a vállamra hajtotta a fejét és úgy nevetett, míg én a nyakába fúrtam az arcom és beszívtam az illatát.
Miután kinevettük magunkat, felöltöztünk és kimentünk a konyhába.
- Juan azt mondta, el fogtok menni. – mondta legörbült szájjal Juanita.
- Igen, de csak egy kis időre. Tudod, most kaptam vissza ezt az angyalt és szeretném elvinni egy kirándulásra. Csak egy hónapig leszünk. Mire végzel a sulival, hazajövünk, rendben?
- Muy bien! De vigyázz Alexisre. – mosolygott és benyomott egy hatalmas falatot a szájába.
- Megígérem, hogy még az életem árán is megvédem mindentől és mindenkitől. – szorítottam meg az asztal alatt Alexis kezét.
Igazából Juanita mosolya volt az egyetlen, amit most látok, de a szemem sarkából láttam, hogy Juan és Alexis is mosolyognak... Felbecsülhetetlen maradt számomra ez az emlék.
Előző nap Alexis egész nap az ikrével volt és reggeltől estig vásároltak. Nem értem a nőket, de tényleg. Mi Hugoval csak bementünk egy boltba és megvettem az első szmokingot, ami jó rám. Ellenben ők reggeltől vásároltak és délutánig valahányszor felhívtam mindig más boltban volt és azt mondta, még nincs meg a tökéletes ruha, sem a hozzá illő cipő.
Mondjuk, amikor hazaért és elment zuhanyozni, utána osontam és magamévá tettem. Tetszett neki, úgyhogy kb. egy óra múlva, amikor a kanapén filmet néztünk, rám ült és mivel senki sem volt otthon, ott is sexeltünk.

Most pedig az ajtóban álltam, Juan bekötötte a nyakkendőmet és Juanita csillogó szemekkel nézett rám.
- Olyan, mintha feleségül vennéd. – kuncogott.
- Annak is eljön az ideje. – mosolyogtam rá, de komolyan gondoltam. Juan tágra nyílt szemekkel nézett rám és tekintete azt kérdezte: tényleg? Bólintottam, mire elvigyorogta magát, aztán...
Aztán elállt a lélegzetem. Először csak a lábát pillantottam meg. Kis gyémántokkal kirakott fehér magassarkú volt rajta, melyben tökéletesen kiformálódott a futástól sexisen izmos lába. Aztán feljebb csúszott a tekintetem. Selyemszoknya. Vörös selyemszoknya, mely gyűrött és a gyűrődésekben apró kis gyémántok bújtak meg. A dereka kint volt belőle, ugyanis a hasa körül kétoldalt a ruha ki volt vágva. Szív alakú dekoltázsa gyönyörűen kiemelte a melleit és nekem meg csorgott a nyálam. Gyönyörű volt. Észveszejtően gyönyörű. Perfecta. A frizurája, a sminkje, a ruhája. Ő maga.
Odajött hozzám és szegyellős mosollyal nézett rám.
- Jól nézek ki?
- Hát... Tudod...  – dadogtam, mint egy gyerek - Dios mío, soha ilyen gyönyörű teremtést még nem láttam.
- Ugyan már, Daniel. Ne túlozz. – pirult bele a válaszomba. Milyen aranyos.
Felhúztam a virágfűzért a csuklójára, majd ő a szmokingom mellkasi részébe szúrta a virágot. Aztán keze megállapodott a mellkasomon és ezúttal nem kellett lábujjhegyre állnia, hogy megcsókolhasson.
- Mindent bepakoltál, amire szükséged lesz?
- Igen. A csomagtartóban van a te dolgaiddal együtt. Megkértem Juant, hogy vigye ki.
- Jól van. Mehetünk, angyalom?
- Mehetünk.
Ahogy beléptünk a bálterembe, minden szem ránk szegeződött. Úgy néztek ránk, mintha szellemet láttak volna. Szerencsémre ez nem érdekelte Alexist, aki mellé odaállt Bethany, aki büszkén fogta Hugo kezét és így, senkit sem figyelembe véve a helyünkre mentünk.
A vacsora után pár perccel Emily jött oda hozzánk. Alexis elmondta, hogy jó barátnők lettek, miután Liamet összetörtem. Ha ő nem lett volna, ha nem szól nekem, kitudja, miket csinált volna az a faszfej a queridámmal.
- Sziasztok. – mosolygott – Jól vagytok?
- Persze. – mosolygott rá vissza Alexis.
Tudtam, hogy az én chicam egy angyal. Ő olyan jó volt, amit nem tudtam, hogy valaha meg – e fogok tudni közelíteni, de tényleg igyekeztem és mindent csak őérte. Emily sokat bántotta őt, mégis tényleg nagyon jó barátnők lettek. Én még többet bántottam őt, amit soha nem bocsátok meg magamnak. Ő mégis megtette és mindennek hálát adtam, hogy végül mégis elvihettem a bálba, hogy a karomban tarthattam, hogy kifulladásig csókolhattam, hogy reggel újra az ő gyönyörű gyémántszemei voltak al első dolgok, amiket megláttam

Beszélgetésbe elegyedtek, majd mikor átnéztem Emily válla fölött, észrevettem, hogy egy másik mexikói, azt hiszem, valami Miguel nevezetű srác állandóan Emilyt nézte. De nem vággyal, hanem olyan csillogó szemekkel. Olyan szerelmes tekintete volt. Elvigyorodtam, amit észrevettek, és kérdő pillantást vetettek felém.
- Miguel mindig téged bámul. – mondtam Emilynek, aki arra fordult, amerre mutatok és tagadni sem tudta volna a mosolyát, meg hogy elpirult.
- Tényleg? Napok óta figyelem, annyira helyes srác. – pirult el, miután megosztotta ezt velünk.
- Nem zavar, hogy mexikói?
- Dehogyis! - kuncogott és mindenkit otthagyva odament Miguelhez, majd táncolni kezdtek.
Felálltam és Alexisnek megfogtam a kezét. Felnézett rám gyönyörűen hosszú szempillái alól és megbabonáztak a csodálatosan csillogó szemei. Esküszöm, erős fiú voltam, de ha ő nézett rám, rogyadozni kezdtek a lábaim.
- Táncolsz velem, querida? Tudod, hogy tudok táncolni. – vigyorogtam.
- Igen, tudom. – kuncogott édesen – Yo soy feliz!
- Ezt meg mikor tanultad?
- Hát tanultam pár dolgot spanyolul. Tudod, egy mexikóival járok. – mosolygott.
- Én meg egy gyönyörű gringával. – kacsintottam rá, mire felállt. Úgy hajlítottam a kezem, hogy belekarolhasson és meg is tette –  Akkor szabad, hölgyem?
- Önnel bármit. – kacsintott, és megint megjelent az a vadmacskamosoly az arcán, a tekintete mégis ártatlan maradt.
Felnevettem, majd a táncparkett közepére vezettem. Éppen egy lassú dal ment, pont jókor. Egyik kezemmel átkaroltam a derekát, mire ő a nyakamba akasztotta vékony kis karját, majd a másik kezemet összekulcsoltam az ő szabadon hagyott kezével és a mellkasomra hajtottam. Nem érdekelt, hová lépek, nem érdekelt, ha összedől körülöttünk az épület, akkor sem akartam elengedni. Mert ez olyan volt, mint valami varázslat. Egy varázslat, amiről sokáig azt hittem, hogy én nem érdemlek ilyesmit. És ő volt az én hercegnőm.
- Daniel...
- Igen, querida?
- Annyira boldog vagyok. – mosolygott – Valahogy már akkor az voltam, az elején. Amikor először megláttalak. Valami borzongás futkosott a bőröm alatt és már tudom, hogy ez volt az.
- Amikor azokat a bolondságokat mutogattuk nektek Hugoval? – nevettem és ő velem együtt ezt tette.
- És aztán, amikor majdnem megverted Liamet.
- Hát előbb – utóbb összejött az is.
Erre még édesebben felnevetett és felnézett rám a gyémántszemeivel. És én teljesen elvesztem  benne. Egyszerűen elvesztem bennük, meg a mosolyában, meg az egész lényében.
- Dios mío, bármit megtennék, hogy ezt a mosolyt örökké lássam az arcodon. – suttogtam az ajkainak.
- Nem kell törnöd magad érte. – mosolygott – Elég, ha mellettem vagy és önmagadként.
- Nos, ezt még megígérhetem.
Újra felnevetett, majd pár másodperc után elkomolyodott a tekintete.
- Én tényleg tudtam, Daniel. Amikor először találkoztunk, tényleg bujkált bennem valami. Valahol éreztem. És aztán, amikor elkezdtünk járni futni, én... Pár nap alatt beléd szerettem, de nem akartam ezt elhinni. Mert féltem. Megrémített, amikor Ian figyelmeztetett, hogy talán te leszel az, aki megváltoztatja az életemet. Megrémített, amikor Bethany azt mondta, köztünk látta azt a tüzet, amit mindig kerestem. Megrémített, mert azt hittem, te csak bántani tudsz, mert te egy rosszfiú vagy. És az is, hogy felkavarod a tökéletesnek tűnő világomat. De akkor is belefúrtad magad az életembe és azóta nem tudok tőled szabadulni és nem is akarok és tudod miért?
- Miért? – felemeltem a derekán nyugvó kezemet és megsimogattam az arcát.
- Azért, mert akkor lett tökéletes minden, amikor megismertelek.
Nyomtam egy puszit a homlokára és visszatettem a kezem a derekára.
- Én is tudtam. Amikor először néztem a gyönyörű gyémántszemeidbe, olyat dobbant a szívem, hogy attól féltem, itt a vége és megáll. Nem csak azért, mert szép szemeid vannak, hanem mert láttam bennük valamit. Méghozzá a jövőmet. Tudod, mindig hányingerem lett, valahányszor mamá felhozta, hogy egyszer majd meg kell nősülnöm és gyerekeim lesznek. Gondtalan életet akartam. Minden éjjel más lányt az ágyamba és feleség meg gyerekek nélküli életet. És megrémített, hogy te miattad mindezen elgondolkodtam. Amióta megismertelek, valahogy szebb lett az elcseszett életem. Nekem is volt egy világom. Egy gondtalan világom és te betörtél ebbe a világba és elpusztítottad. De építettél nekem egy ezerszer szebbet. Ebben könnyebb élni és tudod, miért?
- Miért?
- Mert akkor jött helyre az életem, amikor megismertelek.
Csókot nyomott az ajkaimra és láttam, hogy egy apró könnycsepp jelent meg a szemében. Tudtam, hogy örömkönny, ezért hagytam, hogy folyjon végig az arcán. A vállamra hajtotta a fejét, én pedig belefúrtam az arcom a hajába és csöndben táncoltunk így összefonódva tovább, mindent és mindenkit kizárva, amíg le nem ment még vagy három ilyen lassú meg vagy két gyors szám, aztán pedig éjfélt ütött az óra és nekünk mennünk kellett.
Beth és Hugo is jöttek velünk. A házunkhoz mentünk, ahol Juan várt minket az ajtóban. Levettem a szmokingom kabátját, kilazítottam a nyakkendőmet és az ingem felső két gombját kigomboltam. Alexis is a báli ruhájában maradt.
Juanita ugrált ki az ajtón, de kissé elszomorodott, mert rájött, hogy mennünk kell. Szorosan megöleltem és megpusziltam a homlokát.
- Vigyázz Juanra, oké?
- Sí! Te meg Alexisre! Nagyon szeretem őt.
- Hidd el, mi vida, én is nagyon szeretem és megígérem neked, hogy vigyázok rá.
Alexis is megölelte és letörölte Juanita arcáról a könnycseppeket. Aztán Juan jött. Mindkettőnket megölelt. Ő is, Beth is és Hugo is.
- Nagyon vigyázzatok egymásra és egy hónap múlva várunk. – mosolygott Beth könnyes szemmel.
- Úgy lesz. – mosolygott vissza Alexis. – Hol van Ian?
Abban a pillanatban, ahogy megkérdezte, a feljáróra az Alexis autója mellé megállt Ian fekete Lexusa. Ian kiszállt, és ekkor láttam meg, hogy nem egyedül jött. Alexis édesanyja és az apja is ott volt. Ösztönösen magamhoz húztam a szerelmemet, mert attól féltem, azért jöttek, hogy elvigyék tőlem. Mondjuk azt senkinek nem engedtem volna. Alexisnek könnyek gyűltek a szemébe és értetlenül nézett rájuk.
- Ti mit kerestek itt?
Alexis anyukája megfogta a lányuk két kissé remegő kezét, az apja pedig az anyja vállára tette a kezét, mutatva, hogy amit az anyukája mondani fog, azt mindkettejük nevében mondja.
- Sajnáljuk, kicsim. Mindent annyira sajnálunk. Mindig azt akartam, hogy a tökéletes kislányom legyél. És közben nem figyeltünk arra, mit is szeretnél valójában. Iannel mindig olyan jól megértettétek egymást, ő tudta, mit akarsz, engem viszont nem érdekelt és rettenetesen sajnálom ezt, annyira bánom. Ian ma mondott el mindent. Elmondta, mit csinált Liam. Elmondta, milyen ragyogó a szép arcod, amióta ez a fiú veled van. Azt is, hogy megvédett az élete árán is, mindent. Elítéltem, mert mexikói, és mert egy rosszfiú. És nem vettem észre, hogy te mellette vagy boldog. Ha hazajössz... Maradhatsz Danieléknél, de gyakran gyere majd haza, jó? Meg tudsz nekünk bocsájtani, kicsim?
- Persze, hogy megtudok – sírta el magát Alexis és a szülei magához ölelték.
Mosolyogva figyeltem a jelenetet, engem is boldogsággal töltött el, hogy ő az volt. És bármennyire is haragudtam a szüleire azért, ahogy bántak vele, viszont ők is megbánták és igazából örültem neki, hogy eljöttek hozzánk, mert tudtam, hogy Alexisnek mindennek ellenére mennyire fontosak.
Amikor elengedték, az apja odajött hozzám és a kezét nyújtotta felém. Én is kinyújtottm a kezem és megráztam az övét.
- Ne haragudj, hogy rosszul ítéltünk meg. Mostantól bármikor szívesen látunk, rendben? És kérlek, nagyon vigyázz a lányunkra.
- Az életem árán is megvédem. – mondtam komolyan, mire elismerően bólintott.
- Én... Nem tudom, Lexi említette – e, de ügyvéd vagyok. És az a bandatagos dolog. Én kértem azt az ügyet és mindent meg fogok tenni, hogy kiszedjelek belőle.
- Gracias.
- Hiányozni fogsz, hugi. – ölelte meg Ian a húgát mellettem.
- Te is nekem bátyus. A diplomaosztódra itthon leszünk, már ha lesz mire.
Mindketten felnevettek és szorosabban megölelték egymást.
- Szeretlek, bátyus.
- Én is szeretlek téged, kicsim.
Miután elengedték egymást, Ian felém lépett és megölelt, barátiasan megveregetve a hátam.
- Aztán nemhogy tényleg teherbe ejted. – nevetett.
- Yo... – nevettem én is.
- Nem kérem, hogy vigyázz rá, mert tudom, biztos vagyok benne, hogy úgyis megteszed.
- Abban tényleg biztos lehetsz.
Miután megbizonyosodtunk arról, hogy mindenkitől elbúcsúztunk, beszálltunk az autóba, én a vezető ülésre, Alexis pedig mellém és elindultunk Mexikóba. Ahogy elindult az autó, Alexis a kezem után nyúlt és megszorította azt. Nagy levegőt vettem, mire ő szólalt meg helyettem:
- Kérlek ne kérdezd meg. Biztos, hogy ezt akarom. – mosolygott.
- Yo. – mosolyogtam rá vissza és megszorítottam a kezét.
- És nem akarod elmondani egyébként, hogy hol fogunk ott lakni?
- A régi házunkban. Papá még ott élt egy daraig, de Juan biztos forrásból tudja, hogy elköltözött.
- Hm.. Csak ketten Mexikóban egy házban. Ez érdekesen hangzik.
- Csak várj még milyen érdekes lesz, ha minden zugát felszentelem veled. – ezen felnevetett és a hangja, az édes kuncogása zene volt füleimnek – Nem szeretnél pihenni?
- De igen, fáradt vagyok. Ha felkelek, felváltalak, hogy te is tudj pihenni, oké?
-  Nyugi, chica! – mosolyogtam – Csak pihenj nyugodtan, én rendben leszek.
- Biztos?
- Amikor elhagytalak, három napig nem aludtam. – vallottam be.
- Én sem.
Megszorította a kezem, majd puszit nyomott az arcomra és elhelyezte magát kényelembe. Nem telik bele pár perc, már édesen aludt is.