Lexi

Teljes sötétségben ébredtem biztonságot nyújtó karok között. Még mindig Daniel mellkasán feküdtem. Hallgattm kissé szabálytalan szívverését és mély, mégis szaggatott lélegzetvételeit. Felültem, mert úgy éreztem, valami nincs rendben. És igazam volt. Daniel arcán verítékcseppek folytak végig. Tenyeremmel megérintettem a homlokát. Tűzforró volt.
Lassan, óvatosan másztam ki az öleléséből, hogy fel ne ébresszem, majd kimentem a fürdőbe. Ott egy kis törölközőt bevizeztem, majd ahogy vissza leültem Daniel mellé, a homlokára tettem és megsimogattam gyönyörű arcát. Biztosan a sérülései miatt lázasodott be.
Nem is értem, hogy hihettem el egyaltalán, amikor azt mondta, hogy megunt. Látnom kellett volna, hogy hazudik. Olvasnom kellett volna a sorok között és addig veszekedni vele, amíg el nem mondta volna az igazat. Akkor most nem feküdt volna itt így, nem verték volna félholtra és nem kellett volna aggódnom amiatt, mi lesz vele.
Pár pillanat múlva lassan kinyitotta a szemét és végigpásztázta az arcom.
- Querida... – a hangja csupán rekedtes suttogás volt.
- Csss! Nem akartalak felébreszteni.
- Baj van?
- Csak tettem vizes kendőt a homlokodra. Lázas vagy... Nem kellene kórházba menned?
- Ugyan minek? – vigyorodott el.
-Hát, hogy adjanak valamilyen orvosságot és...
- Nekem te vagy a gyógyszerem, mi vida.
- Úgy értem, igazi gyógyszert. – mosolyogtam rá.
- Hát... Te igazi vagy nem? – emelte meg a szemöldökét.
Akor viszont szörnyű dolog történt. Elhomályosult a tekintete és láttam, hogy valami nincs rendben. Kezét a mellkasára nyomta, hirtelen megint levegő után kapott és elkezdett fuldokolni. Felültettem, nehogy megfulladjon és nem tudtam, mit tegyek. Remegett minden porcikám. Két vállára tettem a kezem, úgy gondoltam, azzal meg tudnám  nyugtatni, de tovább köhögött és kapkodta a levegőt.
- Hugo! – kiáltottam, mire pár másodperc múlva Hugo ide is ért, felkapcsolta a villanyt és ijedtség ült a szemében.
- Mi az?
- Csak hirtelen fuldokolni kezdett. Segíts.
- Nem törött el a bordája? – kérdezte, miközben megállt az ágy mellett.
Hogy az égbe nem vettem észre a Daniel bordáin lévő óriási lilás fekete foltot? Azonnal kétségbe estem, mert nem tudtam, mit tegyek.
- Be kell vinnünk a kórházba.
- No! – mondta Daniel köhögve, de lassan átment rajta. – No, por favor.
- De miért?
- Ha bevisszük a kórházba, az orvosok tudni akarják majd, hogyan szerezte a sérüléseit. Ha megtudják, kihívják a zsarukat és hatalmas nagy esélye van annak, hogy Danielt letartóztatják a drogok miatt.
- De Daniel így megfog...
- Nem fogok meghalni. Hugo...
Hugo bólintott, majd felállt és elment. Összehúzott szemekkel néztem Danielre, mert láttam, hogy valamit mondani akar. Valamit, ami nem éppen boldog befejezést ad ennek az egésznek.
- Figyelj, cariño. Én nem maradhatok itt.
- Mi? Miért?
- Legalább annyi időre el kell mennem, amíg biztosan lezárul Antonio ügye. Különben nagy a valószínűsége, hogy lecsuknak. Szeretném, ha magad döntenél és kérlek ezt jól gondold át. Én nem akarom, hogy mindent itt hagyjál miattam, de baromira önző vagyok, mert az azt sem akarom, hogy nélküled kelljen élnem és...
- Veled megyek. Bárhová.
- Alexis, az életem nem könnyű. Én...
Ne is kezdj ebbe bele! – förmedtem rá. - Úgyis elmennék fősulira, akkor már miért adjam fel életem legjobb döntését? Akárhová, ha a világ végére mész, oda is veled megyek. Nem számít semmi, már nincs mit veszítenem rajtad kívül. Te vagy a mindenem.
- Yo, de a bálig maradunk.
- De a rendőrök...
- Csak elmegyünk a bálra. Elvégre már leérettségiztünk nem?
- Miért olyan fontos ez neked?
- Mert már megígértem a legszebb lánynak a világon, hogy ha belehalok is, elviszem a bálba.
- Tényleg? Kinek? – piszkálódtam.
- Soha nem fogod kitalálni. – nevetett fel.
- Emily?
- Neked, querida. – mondta teljesen komolyan és kinyújtotta felém a kezét, melyet összekulcsoltam a sajátommal és közelebb ültem hozzá. Annyira közel, hogy éreztem lélegzetét a saját ajkamon. - Hadd vigyelek el a bálba.
- Nem akarlak bajba keverni.
- Nem fogsz. A bálig otthon maradok, addig összepakolunk. És akkor éjszaka fogunk lelépni... De te biztos, hogy ezt akarod?
- Semmiben nem voltam még ennyire biztos... És ha kórházba nem vihetünk, megyek szólok Iannek.
- Miért?
- Mert az orvosira jár, te buta.
Puszit nyomtam az arcára, mire elmosolyodott, picit el is pirult, majd lementem a földszintre. Ian aludt, de megkíséreltem felkelteni. Tudtam, hogy Iant felkelteni egyenlő egy halálos ítélettel, de most ez fontos volt. Megráztam a vállát, mire úgy pattant fel, mintha egy ninja lenne.
- Mi a baj?
- Segítened kell.
- Oké. Miben? – dörzsölte ki az álmot a szeméből.
- Azt hiszem, Danielnek eltörött pár bordája. Ha bevisszük a kórházba, azzal bajba kerül, úgyhogy valami olyanhoz kell folyamodnunk, ami itthon is hamar helyre hozza.
- Oké csak kiszaladok a kocsihoz a dolgaimért.
- Rendben.
Ian kiment és pár perc múlva egy táskával tért vissza. Felmentünk Danielhez, aki mintha rajtakapták volna valamin, azonnal az ágyra dobta a mobilját.
- Kinek üzentél? – kérdeztem összeszorított szemekkel.
Ő csak vigyorgott, majd éreztem, hogy a farmeremben rezeg a mobilom. Kivettem és kiblokkoltam. Daniel írt nekem.
„Attól, hogy fáj a bordám még bárhol magamévá teszlek. Van még pár ki nem próbált hely a lakásban és a motoron meg a Lexusban mindenképp ki akarom veled próbálni amíg el nem megyünk.”
Széles vigyor terült el az arcán és beleharaptam az ajkamba, hogy visszafojtsam a kitörni készülő nevetést.
- Ezt miért írtad le nekem?
- Mert akkor jutott eszembe, amikor elmentél és néztem, hogy riszálod a csinos kis hátsódat. – mutatott felém. - Lehet, hogy mire visszajöttél, elfelejtettem volna, az pedig kibaszott nagy hiba lenne.
Éreztem, hogy elvörösödöm, mivel a bátyám itt állt mellettem, végighallgatta ezt az egészet és Daniellel együtt röhögött. Bepötyögtem a válaszomat a mobilomba.
„Szavadon foglak, te őrült.”
Elmosolyodott a válaszomra, majd ördögi vigyor jelent meg az arcán. Annyira sexy volt, hogy ha szegény nem lett volna össze – vissza törve és a bátyám nem ült volna mellette, tuti, hogy már rég szaván fogtam volna.
Leültem az ágy szélére, amíg Ian elővette a dolgait. Előbb megvizsgálta Danielt, majd megmérte a vérnyomását.
- Hé amigo. Mitől ilyen baszott magas a vérnyomásod?
- Ha te azt tudnád. – vigyorgott Daniel, mire Ian vette az adást, engem meg elkapott egy kisebb nevetőgörcs.
- Ja. Az üzenetváltásotok. – nevetett fel.
- Lesz ez még magasabb is, meg más is lesz magas, ha életbe lép az üzenet. – vigyorgott még jobban, mire a kezére csaptam.
- Oké. Most hanyagoljátok a sexuális életeteket és figyeljetek egy picit. – váltottaa komolyra a hangnemét. - Két bordád tört el, az hamar rendbe jön, ha bekötjük. A tüdődet szerencsére egyik sem sértette meg. Kapsz fájdalomcsillapítót, ami miatt az éjszakát végig alszod így ha akarjátok sem léphet életbe az az üzenet.
- De holnap már nem kapok fájdalomcsillapítót, ugye?
Megint csaptam egyet a kezére.
- Nyugtatód nincs?
- Van, miért?
- Alexisnek adhatnál egyet... Ha még egyszer megüt, engem nem fog visszatartani a fájdalomcsillapító.
Erre provokációképp még egyet csaptam a kezére, ő pedig már mozdult volna, hogy elkapjon, mire Ian visszaültette a helyére.
- Hé, hé, hé, haver. Nyugi. Majd ezt bepótoljátok. Pihenned kell.
- Hallottad? – nézett rám nevetve.
- Te hallottad?
Tovább vigyorgott, majd pár szisszenéssel, de eléggé fájdalommentesen eltűrte, hogy Ian körbekösse a hasa felső részét ott, ahol a két bordája eltört. Majd kapott a vállába egy fájdalomcsillapító injekciót és Ian felállt.
- Köszönöm bátyus.
- Nincsmit, hugi. Ha bármi baj lenne lent leszek. – puszit nyomott a homlokomra és ránk oltotta a villanyt, majd elment.
Daniel elhelyezkedett az ágyon én pedig melléfekszem.
- Miért nem helyezkedsz úgy, ahogy szoktál?
- Mert eltörtek a bordáid. Nem akarok neked fájdalmat okozni.
- Nos, először is, csak kettő tört el. Másodszor meg te mindent tudsz okozni, csak fájdalmat nem. Szükségem van rád. Majdnem elveszítettelek, közel akarlak tudni magamhoz.
Hozzábújtam, fejemet a mellkasára hajtottam és ő magához szorított.
- Nagyon féltem Daniel.
- Én is, querida. Hisz majdnem lelőtt téged. – elhallgatott, majd nagy levegőt vett, mintha nem tudta volna eldönteni, hogy mondja – e el, amit akar vagy ne. - Tudod, miért éltem ezt túl?
- Miért?
- Mert amíg ő azt hitte, fájdalmat okoz, én boldog voltam, mert úgy éreztem, van kiért harcolnom. És az járt a fejemben, hogy ha ezt túlélem, van valaki, akit bár megbántottam, szeret és a te arcod lebegett előttem végig.
- Elmondhattad volna nekem, hogy a banda miatt csináltad ezt.
- Nem, mert bántottak volna téged. És az minden szívfájdalomnál rosszabb.
- A poklot éltem át nélküled.
- Én is nélküled. És összetörtem egy Vodkásüveget. – nevetett fel.
Felkönyököltem, hogy a szemébe nézhessek.
- Hidd el, qeurida, nekem is fájt, amiket neked mondtam.
- Tudom, Daniel. Én sem gondoltam komolyan, hogy utállak.
- Tudom... Te quiero.
- Te quiero.
Csókot nyomtam az ajkára, majd visszahajtottam a fejem és miközben ő a derekamat, valamint a hátamat simogatta, álomba merültem.

Daniel

Aznap is ugyanolyan gyönyörű volt, mint minden reggel. Fejét a vállamon pihentette, így láttam az arcát. Kisimítottam elszabadult fürtjeit az arcából és a füle mögé raktam. Előző nap még azt hittem, soha többé nem ébredhetünk így, azt hittem, örökre elveszítem... Azt hittem, meg fogok halni. Vagy ha nem, akkor nem bocsát meg nekem.
Amikor megláttam őt a raktárban, ahogy Hugo tartotta és könnyek folytak végig az arcán, azonnal azért kezdtem könyörögni, hogy Antonio meg ne lássa. És kibírhatatlan rettegés fogott el, mikor megláttam a kezében a pisztolyt, amit felénk tartott. Ha meglőtte volna Hugot, Bethet vagy Alexist, keserves kínhalálban lett volna része.
- Jobban vagy, tesó? – hallottam Juan hangját az ajtóból.
- Si.... De nem akarod megmagyarázni, hogy mit kerestetek ott?
- Bethany készített reggelit. Ha felkel Lexi, gyertek le és mindent megmagyarázunk.
- Aggódnom kéne?
- Nem, tesó... De ne hidd, hogy csak neked vannak titkaid. – vigyorgott, majd elment.
Már fúrta az oldalamat a kíváncsiság. A bátyámnak volt egy titka és nem rossz.
Na mindegy. Éreztem, hogy Alexis megmozdul rajtam és résnyire kinyitja a szemét. Olyan édes volt, mint aki nem akar felkelni, összekuporodott és fejét a hasamra hajotta.
- Kelj fel! Menjünk enni. – kértem.
- No!
- Kelj fel querida, vagy esküszöm, hogy kirángatlak az ágyból.
- Úgysem bírnál! – nevetett és olyan gúnyolódós hangon beszélt.
Erre felálltam, bár még fájt, egész könnyen ment. Megfogtam a két kezét, hogy kirángathassam onnan. Ekkor jöttem rá, hogy a sunyi kitervelte az egészet. Meghúzta a kezem, mire elveszítettem az egyensúlyomat és egyenesen rá estem. A bordáim enyhén megérezték, de inkább amiatt aggódtam, nem – e törtem össze az apró testét. Fel akartam emelkedni, de nem engedte. Csak a fejem emeltem fel, mire azt láttam, hogy édesen mosolyog.
- Hat még az a fájdalomcsillapító?
- Ha tegnap éjjel így néztél volna rám, nem érdekelt volna se az, se a fájdalom.
- Hm. – mosolygott megint azzal a vadmacskamosollyal és szinte azonnal megkeményedtem.
Lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Benyúltam a trikója alá, mire egy nagy levegőt vett. És akkor...
Kopogtak.
- Gondolom, már fent vagytok. És kész a reggeli. – kiabált Ian.
- A bátyádnak nem is lehetne jobb időzítése. – súgtam Alexisnek.
- Tudom... Öt perc és megyünk. – kiabálta ki.
Lemásztam róla, de abban reménykedtem, hogy csak a helycsere miatt lökött le magáról, viszont felállt és bevonszolta a formás kis seggét a fürdőbe.
- Azt hittem van még öt percünk ezt befejezni.
- Majd később kincsem. – kiabált.
- De most... Így maradtam.
Kijött, megállt elém és csókot nyomott az ajkamra.
- Majd kárpótollak. – kacsintott. Na, ez már tetszik.
Lementünk a többiekhez és leültünk. Beth egy hadseregnyi embernek elég palacsintát készített. Alexis csak egyet tett magának. Én viszont jól megpakoltam a tányérom, hihetetlen, mennyire éhes volta. Aztán Alexis töltött nekem is és magának is gyümölcslevet. Mindenki bámult engem. És ezzel felbasztak.
- Jól vagyok. – mondtam határozottan. – Akkor most már elmondjátok végre?
- Sí! – szólalt meg a bátyám. – Ian és én együtt járunk fősulira. Csak én a jogira ő meg az orvosira. Valójában egész jó haverok vagyunk. – nos, a hír nem teljesen taglózott le. Ez rendben volt, csak miért nem mondták el?
- És ezt miért titkoltátok előlünk? – tette fel helyettem a szerelmem a kérdést.
Juannak összeszűkültek a szemei és valamiért úgy éreztem, hogy a mostani mondanivalója kicsit komolyabb lesz az előbbinél.
- Daniel én... Mindig ez ellen beszéltem a fejeddel és most már tudod, miért...
- Ezt... Nem egészen értem.
- Van ez a sebhely hátamon, tudod az, amit...
- Amikor apa megütött.
- Sí! Na hát az nem apa volt.
- Akkor?
- Antonio. – mondta ki nehezen.
Olyan csend telepedett a szobára, hogy hallottam, ahogy a mellettem ülő Alexis hatalmas levegő után kapott. Nekem csak tágra nyílt a szemem és szótlanul vártam, hátha megmagyarázza.
- Amikor eljöttem New Yorkba, Antonio valahogy rám talált. Kellett a pénz arra a házra és valami, amit haza is tudok küldeni, így hát beálltam a bandájába. Aztán megtudtam, hogy mamá beteg és hogy elválnak. Nem tehettelek ki titeket a veszélynek, mert te tudod a legjobban, hogy ha a bandában valamit elrontasz, azt azok keserülik meg, akiket szeretsz. Ezért ki akartam lépni. És engem is összevertek.
- És engem hívott fel.  – folytatta Ian - Éppen hogy túlélte. Megígértem neki, hogy tartom a szám, csakhogy senki ne jusson bajba emiatt és...
Elég! Olyan erővel csaptam az asztalra, hogy összerezzentek a poharak. Felálltam, mire Juan követte a mozdulatomat. A szobában szinte vágni lehetett a feszültséget köztem és a bátyám között. Rohadtul nagyon mérges voltam rá. Csak álltunk egymással szemben és farkasszemet néztünk egymással, míg a többiek lélegzetvisszafojtva figyeltek.
- Egész életemben azt akartad, hogy kerüljem a bandázást! Egész életemben mindig ellene beszéltél! Erre eljössz ide és beállsz Antoniohoz, majd nem is szólsz róla... Vete a la mierda, Juan!  - kiabáltam.
- Daniel! – állt fel hozzám Alexis. Összeszűkült szemekkel néztem rá, mert nagyon úgy tűnt, hogy Juan pártját akarja fogni. – Mierda! Hisz csak meg akart védeni. Tudta, mivel jár az, ha belépsz egy bandába, ezért próbált megvédeni tőle. Nem mondta el, elhiszem, hogy ez fáj neked. Nekem sem mondta el Ian és bár nem olyan vészes, akkor sem tudok rá haragudni, mert a bátyám és csak azért tette, hogy megvédjen. Ugyanazt tette, amit te.
Hát be kellett látnom, hogy igaza van. Elvégre még talán kisebb hibát is követett el, mint én, hiszen ő csak titkolta, én viszont eltaszítottam miatta az egyetlen lányt, akit szeretek. És abban is igaza volt, hogy ugyanazért tette, amiért én. Hogy megvédjük azt, akit szeretünk.
Enyhítettem a pillantásomon, majd elléptem az asztaltól és Juanhoz léptem. Szerintem mindenki azt várta, hogy meg fogom ütni. Felemeltem az egyik kezem, mire láttam rajta, hogy várta az ütést, de megöleltem. Hallottam, ahogy felnevet, és körülöttünk mindenki kifújta a levegőt. Együtt nevettünk a félreértésen és megveregettem a hátát.
- Lo siento, Juan!
- Nada mal. Én is kiakadtam volna. – nevetett még mindig.
Visszaültem a helyemre és fojtattam a reggelimet. Egyik kezemmel megszorítottam az asztal alatt Alexis combját, mire felszisszent és megfogta a kezem.
Ránéztem.
Ő rám nézett és mosolygott.
És már tudtam, hogy minden rendben lesz.
- Nekünk is van egy bejelentenivalónk. – szólalt meg Alexis.
- Na ne! Terhes vagy? – kiabált Beth, mire mindenki elkezdett nevetni és Alexis tiltakozóan rázta a fejét kuncogás közben.
- Nem, Beth. Nem vagyok terhes.
- Oké, de én igen! – mondta teljesen komolyan.
- Mi van? – nézett rá Hugo összehúzott szemekkel, mire Bethanyból kitört a nevetés.
- Csak vicceltem... Na, mit akartál mondani?
- Azt, hogy én és Daniel...
- Összeházasodtok? – kérdezte Beth és Hugo erre felkapta, mintha csak egy baba lenne, beültette az ölébe és megcsókolta.
- Most már csendben maradsz?
- Meglátom. – kuncogott Beth.
- El kell mennünk egy időre. – mondta, mire mindenkinek elkerekedett a szeme. – Daniel nem maradhat itt, amíg le nem zárják Antonio ügyében a nyomozást, ha már egyáltalán elkezdték és én vele megyek.
Ian összehúzta a szemöldökét, majd ledobta a tányérjára az evőeszközeit és kiment a konyhából. Alexisre nézte, aki Ian hűlt helyét bámulta és megremegett az ajka, ebből tudtam, hogy nemsokára elsírja magát. Megszorítottam a kezét, de ő is felállt és kiment Ian után.