Alexis

Hogy a fenébe mondhatott Liam ilyet?! Tudtam, hogy nagyon várja már a dolgot. De azt nem, hogy csak ennyit akart. Még ha azt mondta volna, hogy az az éjszaka meg a többi is, akkor oké. De állandóan csak egyetlen éjszakáról hadovált. Újra és újra elismételte a mexikói arcába, hogy az az éjszaka az övé. Addig is sejtettem, hogy csak ennyit akart. De most rendesen elárulta magát. Szóval tényleg csak ennyit akart. Kipróbálni, milyen velem a sex, aztán kipróbálni valaki mással.
- Si?! Ha igazán olyan barátja lennél, akkor nem csak egy éjszakát akarnál tőle. Hanem egy egész kibaszott életet! - emelte meg a hangját Muñez - De sokkal többet érdemel nálad.
Oké, azt hiszem, ettől még jobban padlót fogtam, mint attól, amit Liam mondott. Az előbb még ő is a sexről vagy miről dumált, most meg azt mondja, hogy többet érdemlek.
Annyira felfoghatatlan volt ez a helyzet.
- Azt hiszem, sokkal jobban tudom, mit érdemel, mint egy kibaszott bevándorló! - üvöltötte Liam.
- Akkor add meg neki, vagy bassz rá!
- Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak, Muñez! kiabált Liam, azzal meglökte a mexikóit.
Aki próbálta tartani az egyensúlyát, de megbotlott a táskájában és ha Bethany nem húzott volna oldalra a könyökömnél fogva, akkor rám esett volna. Így viszont nekiment a falnak. Amikor visszaszerezte az egyensúlyát, rosszfiúsan kiroppantotta a nyakát és meglökte Liamet, de úgy, hogy a haverjai tartották meg, nehogy leessen.
Fura érzés fogott el. Eddig a bátyámon és Bethanyn kívül senki nem állt ki értem. Főleg nem egy idegen és főleg úgy nem, hogy abból verekedés lett.
- Ha még egyszer hozzám érsz, golyót repítek mindkét lábadba. Aztán meg lövök egy lyukat a farkadba is, hogy ne tudd megszerezni azt az éjszakát, ha többet nem akarsz.
Liam meg akarta ütni, de megállt a keze, amikor becsengettek. Csak gúnyos vigyorral motyogott valami olyat, hogy még összefutnak, aztán kiment a haverjaival az osztályból.
Muñez megfordult és vetett rám egy olyan pillantást, amitől megdobbant a szívem. Nem tudtam, azt sajnálja - e, hogy ezt végig kellett néznem, vagy azt, hogy Liamről kiderült, milyen valójában. Aztán minden szó nélkül leült.
Bethany leültetett a székemre. Azt hiszem, ha nem tartott volna, tuti összeesem. Még mindig remegtem és próbáltam felfogni mindent, ami történt. De nem ment. Éreztem, hogy valahol a sírás határán vagyok. És a legrosszabb az volt, hogy erre olyan okom volt, aminek nem is kellett fájnia. Mindig is tudtam, éreztem, hogy Liam nem akar többet sexnél, de így, hogy a szájából hallottam az igazságot, átverve éreztem magam. Atombombaként ért a felismerés, hogy valójában végig semmibe vett, kihasznált s kitudja, meddig húzta volna még a hazugságaival, ha Muñez nem köt bele.
Ami pedig a mexikóit illeti, nem tudtam kiigazodni rajta. Egyszer mg azt akarta, amit Liam, aztán meg csak úgy elém állt és megvédett tőle. Aztán, amikor rám nézett... Valamit láttam a szemeiben, ami nem ez a rosszfiús, nőcsábász tekintet volt. Nem is értettem, miért, de úgy éreztem, jobban meg akarom ismerni. Annyira mart a kíváncsiság, hogy milyen lehet valójában. Mert tudtam, hogy ő más, valahogy éreztem. Tudtam, hogy nem érezhetek így és azt gondoltam, ő sem akarná. De valahogy éreztem, hogy ő teljesen más, mint amilyennek mutatta magát.
Az óra közepén kinyílott az osztály ajtaja és az igazgatónő, Mrs. Sullivan lépett be rajta. Nem volt valami jó kedve, sőt, soha nem láttam még ilyen dühösnek. És azt hittem, megáll bennem az ütő, amikor azt a mérges tekintetét rám irányította.
- Ms. Morgan és Mr. Muñez. Kérem, jöjjenek velem.
A torkomban dobogott a szívem, rettenetesen féltem. Az járt a fejemben, mi lesz, ha anyu megtudja. Nem akartam elmenni innen. Bethany rám nézett, megfogta a kezem és mosolygott.
- Nyugi, minden rendben lesz.
Csak bólintottam, de nem hittem el. Felvettem a táskámat, miközben Muñez is felállt. Megvárta, amíg elmegyek mellette, csak aztán lépett ki a padból s elindult utánam. Csöndben követtük az igazgatónőt az irodájáig. Aztán annyira bepánikoltam, ahogy még életemben soha. Liam két rendőr társaságában várt az irodában. Idiótán vigyorgott, miközben én alig kaptam levegőt. Muñez bezzeg fel sem vette az egészet. Mrs. Sullivan bezárta mögöttünk az ajtót, majd nekidőlt az asztalának.
- Mr. Muñez. Tudomásom szerint ön azzal fenyegette Liamet, hogy meglövi.
Muñez elnevette magát és széttárta a két karját.
- Ezért ez a nagy felhajtás? Egy vicc miatt? - csodáltam őt, hogy ilyen könnyen veszi az egészet, miközben én meg majdnem összeestem - Ember, a hajadat is bebiztosítottad, vagy mi? - förmedt rá Liamre.
- Megfenyegettél, hogy meglősz. - tettette Liam az áldozatot.
- Megmondanád esetleg, hogy mivel?
Muñez hangja gúnyos volt. De amikor ránéztem, láttam, mekkorákat nyelt. Ő is félt. Csak nem mutatta. Tudtam, nem hagyhatom, hogy esetleg börtönbe kerüljön csak azért, mert kiállt értem. Addig féltem kiállni magamért, de ezúttal érte megtettem. Magamon is meglepődtem, amikor megszólaltam.
- Vagy azt is megmondhatnád esetleg, hogy miért mondta azt, amit.
A pulzusom vagy kétszázra ugrott, amikor minden szem rám szegeződött. Liam mérgesen nézett rám, Mrs. Sullivan és a rendőrök kíváncsian, Muñez meg olyan pillantást vetett felém, amivel mintha azt üzente volna, hogy inkább fogjam be és hagyjam, mi sül ki belőle. De nem akartam ezt.
- Miss Morgan. - szólított meg az egyik rendőr.
- Muñez csak megvédett engem. Liam olyan dolgokat mondott nekem, amik fájtak és ő kiállt értem. Liam nem akarta, hogy beleszóljon, ezért meglökte őt. Aztán meg Muñez visszalökte. És akkor mondta azt a fegyveres dolgot, de azt nem gondolta komolyan. - a hangom, szinte könyörgő hangsúlyt vett fel, mire végeztem a mondandómmal.
Aztán a másik rendőr szólított meg.
- Miss Morgan. Ön jól ismeri Mr. Muñezt?
Ránéztem. Szúrós tekintete égette az arcomat. Szinte olvastam a gondolataiban. Azt akarta, hogy hagyjam abba, maradjak ki belőle. De akkor, életemben először úgy éreztem, ki kell állnom valaki mellett. Már ha eddig magamért nem mertem.
- Csak tegnap jött az iskolába. De hamar összeismerkedtünk. Szüksége volt egy kis segítségre a tájékozódással meg a tantárgyakkal kapcsolatban és közben összebarátkoztunk. Tudom, hogy nem tenne ilyet.
- Jól van. - szólalt meg az egyik rendőr - Azért átkutathatjuk a dolgait, Mr. Muñez?
- Persze. - mondta, azzal odadobta nekik a táskáját.
Az egyik rendőr áttapogatta Muñezt, amit szótlanul tűrt, de a tekintetét nem vette le rólam. A másik kiöntötte a táskája tartalmát. Könyvek voltak benne, tollak, néhány óvszer és... És egy fegyver. Láttam rajta, hogy még nálam is jobban meglepődött.
- Az nem az enyém . - kiabálta, de késő volt.
A rendőr, aki áttapogatta, máris hátrabilincselte a kezét, Muñeznek pedig ezer érzés ült ki az arcára. Kétségbeesett volt és nem értette, hogyan került hozzá az a fegyver.
- Pedig az ön táskájában van. Mr. Muñez. Letartóztatom iskolában történő törvénytelen fegyverviselésért és az azzal történő fenyegetésért.
Muñez mg vetett rám egy utolsó pillantást, majd szótlanul hagyta, hogy elvigyék. Összepakoltam a cuccait a táskájába és akkor valami a kezem ügyébe került. Egy papír volt. Fegyvertartási engedély. Honnan volt fegyvertartási engedélye? De a lényeg, hogy tudtommal nem olyan fegyverre szólt, mint amilyet a táskájában találtak. Ian élt halt a fegyverekért, így simán megállapítottam, hogy az a fegyver, amire engedélye volt, nem ugyanolyan volt, mint amilyet találtak nála. Felnéztem Liamre, aki undorítóan vigyorgott, majd meghúzta a vállát, mintha ő egy ártatlan angyal lenne. De közben tudtam, hogy ő maga az ördög... Rájöttem... Uramisten, nem hittem el, hogy az igaz lehet. Liam tervelte ki az egészet.
Amikor Mrs. Sullivan elengedett minket, a folyósan elkaptam Liamet a könyökénél, mire vigyorogva fordult felém.
- Te voltál, Liam. - szűrtem a fogaim közt.
- Miről beszélsz?
- Ne játszd az ártatlant. Te tetted oda. A pisztolyt. Te tetted a táskájába,
- Egy pár éjszaka a sitten majd megtanítja, hogy ne másszon rá más barátnőjére.
- Jézusom, Liam, te őrült vagy!
A falnak lökött és megszorította a csuklóm, hogy ne tudjak elszabadulni. Rettenetesen féltem tőle, de a düh, amit éreztem felülmúlta a félelmemet.
- Ide figyelj. Ha bárkinek elmondod... És ezalatt a rendőröket is értem, gondoskodni fogok róla, hogy az életed egy valóságos horrorfilmmé váljon. Megértetted?!
- Engedd el, faszfej.
Ian hangja visszhangzott a folyosón. Mérges volt. És ha Ian dühös volt, akkor valakinek általában betört az arca. Amikor a bátyámnak ilyen arckifejezése volt, még én is féltem tőle. Elkapta Liamet a nyakánál és a falhoz vágta.
- Ide figyelj, ha még egyszer hozzáérsz a húgomhoz, megkóstolhatod a földet alulról, megértetted? Mert elevenen foglak elásni.
- Jó. - vigyorgott Liam.
Ian ökölbe szorította a kezét. Tudtam, hogy ha a bátyám begurul, akkor nem ismer határokat. Tört már össze fiúkat, akik bántani akartak, vagy nem fogták fel a nem szót. És tudtam, hogy ha Liam még csak egy ujjal is hozzám ér, Ian tényleg elevenen ássa el.
Amikor elengedte, Liam megigazította a pólóját és úgy sétált el, mintha semmi sem történt volna. Felkaptam Muñez táskáját, mielőtt még Ian karon ragadott és kivezetett az iskolából. Még akkor is sziszegett, amikor már az autójában ültünk.
- Honnan tudtad?
- Beth üzent nekem. Tudta, hogy ki fogsz bukni, hisz ha ezt anya vagy apu megtudja, akkor egyre közelebb kerülsz a bentlakásoshoz. Nekem meg pont szabad órám volt.
- Sajnálom. - hajtottam le a fejjem.
Tudtam, hogy Ian miattam jött el az iskolából és ezt sohasem akartam.
- Hé. - tette az állam alá a kezét és felemelte a fejem.
Már nem volt annyira dühös. Megnyugtatott a jelenléte.
- Semmit sem kell sajnálnod, hugi. Üljünk be valahová kajálni, mert éhen halok. És közben szépen elmesélsz mindent, oké?
- Oké. - mosolyogtam halványan.
Amikor elengedett, beindította a kocsit, majd besorolt a forgalomba. Pár perc múlva egy gyorsétterem előtt álltunk meg. Ian két sajtburgert kért nekünk és egy kinti asztalnál foglaltunk helyet.
- Szóval? - nézett rám a bátyám kíváncsi tekintettel.
- Nos, az úgy történt, hogy... Emlékszel arra a mexikóira? Akiről tegnap beszéltünk? - bólintott - Na, ő ma azzal baszogatott, hogy ráérek e ebédszünetben, vagy adok e neki egy éjszakát. És ezt Liam meghallotta. Aztán olyan dolgokat mondott, hogy Azt mondta az az éjszaka az övé. Végig csak ezt akarta, semmi másat. Lefeküdni velem, aztán otthagyni. - mondtam érzelemmentes hangon, de a bátyám keze ökölbe szorult.
- Most már bánom, hogy nem törtem össze.
- És ez a Muñez megvédett. Azt mondta Liamnek, hogy én egy egész letet érdemelnék meg ilyesmi. Egy olyan fiú, aki ugyanúgy csak éjszakázik a lányokkal. Elkezdték lökdösni egymást. Aztán meg Muñez azt mondta Liamnek, hogy golyót repít a lábába meg Meg más helyre is - itt egy pár másodpercre elhallgattam, mert megkaptuk a sajtburgereket.
Ian azonnal enni is kezdte, de nekem nem volt étvágyam.
- De Liam megrendezte ezt az egészet. Belekötött Muñezbe, hogy megfenyegesse. Aztán meg kihívatta a zsarukat, hogy megtalálják nála a fegyvert és börtönbe vigyék.
- Várjunk csak. Azt mondod, hogy az a seggpofájú tette a fegyvert a mexikói táskájába? - kérdezte elkerekedett szemekkel, mire bólintottam - Sok mindent kinéztem belőle, de azt nem, hogy ennyire idióta.
-Én sem.
Letette a félig megevett sajtburgerét, majd ivott egy korty kólát. Aztán féloldalas mosolyra húzta a száját és feltette a kérdést, amitől féltem.
- És mi van ezzel a Muñezzel?
- Én... - tagadhattam volna, amit éreztem, de Ian előtt hiábavaló volt. A lelkembe látott - Nem gondoltam volna, hogy ki fog mellettem állni. Rajtad és Bethanyn kívül ezt eddig senki nem tette meg értem. Főleg nem egy ilyen fiú.
- Tetszik, ugye? - vigyorgott.
Utáltam ezt a fajta vigyorát. Az a „a húgom vagy és úgyis tudom, ha hazudsz" vigyora volt.
- Már mondtam, hogy nem.
- Ne hazudj nekem, kisasszony. Látom a szemeidben. - mutatott vigyorogva az arcomra.
- Még ha így is lenne, az tökmindegy.
- Miért?
- Mondtam már, ő is csak éjszakákra csajozik be. Hallottam róla egyet s mást.
- És a másik ok pedig anyuék, ugye?
Csak bólintottam, mire Ian megfogta a kezem az asztalon és megszorította azt.
- Hugi. Ha továbbra is úgy fogsz élni, hogy félsz attól, anyuék mit csinálnának, sosem tudod meg milyen igazán élni. Ha mindig azzal jössz majd össze, akit ők kiválasztanak neked, sohasem leszel boldog. Van egy párod valahol, aki fel fogja forgatni az életedet, de nagyon. Mert talán nem olyan lesz amilyennek képzelted. Lehet, hogy egy mexikói rosszfiú lesz az. Ne ítéld még el, mert lehet, hogy csak azért viselkedik így, hogy fenntartsa a látszatot. És hidd el, van ez a megérzés a testvérek között és nálam még sosem tévedett. Szóval próbálj meg úgy élni, ahogy akarsz és légy azzal, akivel akarsz. Én mindenben támogatni foglak, mert okos lány vagy s tudom, hogy helyesen fogsz dönteni.
Felállt és ismét megjelent a vigyor az arcán.
- Most pedig ki kell hoznunk a hősödet a börtönből.
- Mi? - néztem rá elkerekedet szemekkel.
- Megvédett téged. Hálás vagyok neki. És van nálam annyi készpénz, amivel kihozhatjuk.
Imádtam a bátyámat. Felálltam, mire magához ölelt, majd karon fogtam és elindultunk az autójához. Mielőtt kinyitotta volna, még az autó fölött rám nézett.
- Mellesleg meg elmúltál 18. Anyuk nem küldhetnek el, ha nem akarsz menni. Gondoltam jobb ha tudod.

Daniel

Utáltam a börtönt. Büdös volt, hideg és az ember magára maradt az érzéseivel meg a gondolataival. Párszor már vittek be hülyeségekért, de akkor rohadtul nagyon ideges volt, mert tudtam, hogy az a pendejo juttatott ide. Az a fegyver nem az enyém volt. Tudtam, hogy mamá ki fog akadni. Nem akartam, hogy újra csalódnia kelljen bennem. Juanról úgyszintén tudtam ezt. Legutóbb, amikor börtönben voltam, három nap alatt fejből megtanultam az agymosásos szövegét, amit aztán még vagy egy hónapig hallgathattam. Azzal is tisztában voltam, hogy Antonio a fejemet veszi, amiért nem tudom elvégezni a feladatimat, mert ezen a rohadt, mocskos átkozott...
Az a rendőr szakította meg a gondolataimat, amelyik a kezeimre rakta azt az átkozott bilincset. Odalépett a cella ajtajához és kicsukta. Nem értettem, miért teszi ezt, de aztán megszólalt.
- Muñez. Nyomás haza. Letették az óvadékot.
Amikor kinyílott a cella ajtaja, még nem éreztem magam szabadnak. Akkor sem, amikor kiléptem rajta.
- Ki volt az?
- Nos, úgy látszik van egy kibaszott őrangyalod. Letette az óvadékot és ennek tetejében még be is tudta bizonyítani, hogy ártatlan vagy. Kiderült, hogy a srácnak, aki ide juttatott ugyanolyan fegyverre van engedélye, mint amit a táskádban találtunk. És tudom ám, hogy van otthon fegyvered. - nézett rám szúrós szemekkel.
- De van rá...
- Tudom, hogy van rá engedélyed. Az őrangyalod azt is talált a táskádban. Na, gyerünk. és próbálj meg nem bajba kerülni többet lányok miatt.
Egy olyan lányért ő is megtette volna. Lassan lépkedtem a cellák között a szabadságomhoz vezető úton. De minél közelebb kerültem az ajtóhoz, annál jobban féltem. Nem akartam azt, hogy az ajtón túl Juan vagy Antonio Álljon. Mondjuk Juannak talán veszélyesebb volt tartoznom, mint egy kibaszott bandavezérnek, de azért nem szerettem volna, ha szétlövik a fejem, csak mert nem tudom visszafizetni.
Aztán, amikor kinyitottam az ajtót, hangosan dobogó melegséget éreztem meg a mellkasomban. Nem tudtam, mit mondjak, vagy mit tegyek. Csak földbe gyökerezett a lábam és néztem rá, mint egy hülye. Összeszűkült szemekkel néztem rá, de basszus, egy ilyen mosolytól még egy baszott jéghegy is elolvadt volna. Azok a gyémántszemek fogva tartották az enyémeket és teljesen összezavartak. Megrémített ez a dolog. Még soha, egy lány sem zavart annyira össze, hogy mozdulni sem tudtam. Kicsit lágyítottam a tekintetemen, elvégre kihozott a börtönből, mondjuk nem tudom, miért tette. Talán ő előtte nem is kellett volna rejtegetnem az igazi énemet. Vagy azt az énemet, aki eddig bujkált bennem, ő pedig előcsalogatta belőlem.
Amikor végre el tudtam szakítani a tekintetem az övétől, megláttam, hogy egy akkora állat áll mellette, mint egy hegy. Kemény srácnak látszott és az egyik kezét valamilyen tetkó díszítette, de nem tudtam kivenni, mit ábrázol, mert az a mamacita megszólalt és megborzongatta mindenemet.
- Szia. - mosolygott.
- Miért tetted? - kérdeztem talán keményebb hangon, mint szerettem volna.
- Mert nem érdemled meg, hogy itt ülj. Feladtam Liamet, de azzal, hogy van engedélye csak pénzbírságot kapott a rendőrség megtévesztése miatt. És aztán visszamentem a suliba és elhoztam a táskád, amiben megtaláltam a fegyvertartási engedélyedet és elhoztam és bocsi, hogy kutattam a táskádbaní de kellett valami bizonyíték
Lépett felém egyet, mire még jobban nőt ez a fura érzés a mellkasomban. Azt akartam, hogy valaki rúgjon seggbe, hogy múljon el.
- Igazságtalan ez az egész és én nem szeretem az igazságtalanságot. Ennek tetejében pedig megvédtél és neked hála rájöttem, hogy Liam egy seggfej. nevette el magát, de a nevetése inkább csak színlelt volt. - Szóval köszönöm.
- Én... Visszafizetem.
- Ugyan már, haver. A húgomért és a barátaiért akármit. - szólalt meg a medve.
Nem is tudtam, hogy van egy bátyja, de valamilyen hülye oknál fogva jól esett, hogy a barátjaként mutatott be.
- Én tettem le érted az óvadékot és nem akarom, hogy visszafizesd. Elvégre megvédted a húgomat és ez minden pénzt felülmúl. - látszott rajta, mennyire fontos neki a kiscsaj és amikor ránéztem a gringára, láttam, hogy a fiúra mosolyog végtelen szeretettel.
- Gracias, amigo.
- De nada, amigo. - vigyorgott.
Jópofa gringonak tűnt. És a kezét nyújtotta felém.
- Egyébként Ian vagyok, Lexi bátyja.
- Lexinek hívnak? - néztem kérdően, felhúzott szemöldökkel a lányra, miután kezet ráztam a bátyjával. - Az meg milyen név?
- Alexis vagyok, de nem szeretem ezt a nevet, mert... Nem tetszik. Ezért a bátyámon kívül, aki szereti ezzel felhúzni az agyam mindenki Lexinek hív.
- Szerintem az Alexis jobban illik rád.
- Komolyan? - mosolygott - Miért?
- Hát mert gyönyörű.
Erre szégyenlősen elmosolyodott s láttam, hogy el is pirult. Olyan aranyos volt. Nem tudtam, miért gondoltam ilyeneket.
A fenébe, minden ütést megért ez a gondolat, de tényleg rettenetesen aranyos volt. Magamban felnevettem, de nem azért, mert elpirult, hanem mert valamiért örültem, hogy ilyen hatással voltam rá.
- És neked van neved, Muñez? - húzta fel az egyik szemöldökét és tett egy újabb lépést felém.
- Daniel.
- Akkor nekem maradsz Muñez.
- Miért? Nem tetszik a Daniel?
- De csak.. Csak így foglak hívni mert... Mert tetszik.
- Akkor én is Alexisnek foglak hívni. - tettem felé egy bátor lépést.
Már akkor olyan közel álltunk egymáshoz, hogy semmi nem fért volna el közénk. És ettől eszeveszettül gyorsan vert a szívem.
- Miért?
- Mert tetszik. - vigyorogtam, mire újra elpirult.
- Na, jól van, tubicáim. Ideje menni. - szólt közbe Ian - Kiráz a hideg ettől a helytől.
Mikor sikerült levenni róla a szemem, elindultunk a kijárat felé. Amikor megláttam, hogy egy fekete Lexus felé mennek, elfüttyentettem magam. Mindig is akartam vezetni egy ilyet. Hihetetlen, mikre képes egy hibrid motor.
- Elvigyünk a sulihoz, Muñez? - kérdezte vigyorogva.
Játszani akart. Akkor játszunk.
- Ha nektek nem gond. De hé Alexis. Kipróbálhatom a kocsidat?
- Ez az én autóm, és ja Kipróbálhatod. - vigyorgott Ian és azzal a kezembe dobta a kulcsot.
Kinyitottam a kicsike ajtaját, Ian beült az anyósülésbe, Lexi pedig hátra. A visszapillantó tükörben ránéztem és láttam, hogy ő is engem néz.
- Kényelmes ott hátul, princesa?
- Az meg mit jelent? - ráncolta a homlokát.
- Azt, hogy hercegnő.
- Nem vagyok hercegnő. - mondta kissé durcásan.
- Dehogynem. Csak most nincs a korona a fejeden, mert hátul ülsz. - kacsintottam rá, mire a tesója felnevetett.
- Ez jó volt, haver!
- Seggfej vagy, Muñez. - duzzogott.
De Dios míó még így is gyönyörű volt. Besoroltam a forgalomba, majd pár perccel később és Ian navigálásának segítségével leparkoltam a suli előtt. Mind kiszálltunk, Lexi pedig átadta a táskámat. Mondhatnám, hogy amikor ujjai hozzáértek az enyémekhez, az áramütésként ért, de az közhelyes lenne. De a francba is, tényleg áramütésként ért, amikor hozzáért a bőrömhöz.
- A sulival kapcsolatban. - kezdte Ian - Betelefonáltak, hogy félreértés volt, úgyhogy minden rendben van.
- Liamet viszont felfüggesztették. És most tuti, hogy pokollá fogja tenni az életemet. - biggyesztette le az ajkát, mire Ian egy féloldalas ölelésbe vonta.
De nem értettem, miért fogja pokollá tenni az életét.
- Miért?
- Megfenyegette Lexit.
- Ian. - szólt rá.
Nem akarta, hogy tudjam. De én akkor is akartam. Szúrós szemekkel néztem rá, mire felsóhajtott.
- Azt mondta, pokollá teszi az életemet, ha bárkinek is elmondom, hogy ő tette oda a fegyvert és hogy az az övé.
Nem hittem el, amit hallottam. Az a fasz megfenyegette, ő mégis mindent elmondott a rendőröknek és kihozott. A saját jólétét kockáztatta miattam, sőt úgy, hogy én eddig csak seggfejkedtem vele. Tudtam, hogy nem érdemeltem. Eddig senki nem tett értem ilyet, mert tudtam, nem érdemlem, hogy bármikor, bárki segítsen nekem. A magamfajtákon senki nem segített soha.
- Nyugodj meg, hugi. - mosolygott rá a tesója - Nem fogom hagyni, hogy bántson téged.
Yo, és én sem! Nem tudom, miért, de annyira óvni akartam azt a chicát mindentől. Pedig még csak kétszer találkoztunk. És eleve nem voltam védelmező típus. A családomon kívül eddig senkit nem akartam óvni. Nem tudtam, mi ütött belém. Talán megőrültem.
- Hát akkor... Gracias, mindenért. - próbáltam rámosolyogni.
Ő is rám mosolygott. Szinte elolvadtam. Nem bírtam tovább ott maradni vele egy légtérben. Annyira féltem saját magam érzéseitől, hogy az valami hihetetlen. El kellett tűnnöm onnan, különben lecsókoltam volna azt az édes kis mosolyt az arcáról.
Felültem a motoromra és beindítottam. De mielőtt elindultam volna, hátrafordultam.
- Akkor ma este ráérsz mamacita? - vigyorogtam, mire megint összeráncolta a homlokát és kiabálni kezdett.
- Utállak, Muñez!
Azzal el is hajtottam. Egész úton ő járt a fejemben. Meg maga az a hülye helyzet. A törékeny chica kihozta a börtönből a latin gyereket, aki viszont pont oda való. És mindezt úgy tette, hogy megfenyegették. És még csak két napja ismertem.
Amikor hazaértem, leparkoltam, majd a konyhában ledobtam a kulcsot, ahol Hugo várt.
- Szóval sikerült kihoznia. - vigyorgott.
És az emlékre nekem is mosolyognom kellett.
- Sí. De honnan tudtad, mit akar tenni? - húztam össze a szemöldököm.
- Felhívta az ikrét, akivel mellesleg ma egészen jól elvoltam. Olyan dögös és Dios mio, az a chica meg fog engem őrjíteni. - nevetett fel.
- Yo. Engem meg a másik.
- Mehetünk Antoniohoz?
- Sí. Csak beszélek mamával.
Bementem mamá szobájába. Éppen olvasott valamit, a könyvet a lábaira tette, amikor meglátta, hogy beléptem és kinyújtotta felém a kezeit. Szorosan megöleltem, de csak úgy, hogy ne fájjon neki. Aztán leültem mellé és megfogtam a kezét.
- Mamá...
- Bele se kezdj fiam, Hugo mindent elmondott.
- Akkor azt is tudod, hogy nem az enyém volt, ugye? - néztem rá reménykedően.
- Tudom, hijo. Csak azt nem mondta, ki hozott ki.
- A gringa volt. - vallottam be halkan - Ma megvédtem őt attól a pendejo barátjától. Nem tudom, mi vitt rá, mamá. És arra sem tudom, mi visz rá, hogy ezek után még jobban védjem őt. És nem tudom, miért találom hihetetlenül aranyosnak, főleg amikor mosolyog, és nem tudom, miért nem csak a sex jut róla eszembe és legfőképpen azt nem tudom, miért van az, hogy valahányszor rám néz, valami elönti melegséggel a mellkasomat és...
- Állj le, hijo. - nevetett fel mamá, mire vettem egy nagy levegőt - Mondtam, hogy meg fog rémiszteni.
- De én utálom őt. - mondtam durcásan, mert akárhogy próbáltam magamnak bebeszélni, hogy utálom, tudtam, ez nem igaz.
- Csak utálni akarod. Mert ő valami újat mutat neked. Hidd el, fiam, látni, hogy valami megmozdult benned s most nem a farkadra gondolok - vigyorgott, mire én is felnevettem.
Mamá elég szókimondó ember volt, nem hiába.
- Csak engedd be. Mert hidd el, ez a lehető legjobb érzés a világon. Ennél csodálatosabb nincs.
- Nem vagyok az ő világába való. - hajtottam le a fejem.
- Hidd el, fiam. Ha azt, hogy megvédted azzal hálálta meg, hogy kihozott a börtönből, akkor nagyon is az ő világába való vagy. Ne a külső világa szerint ítéld meg őt. Hisz ezek szerint ő sem aszerint ítélt meg téged.
Csak rámosolyogtam, majd Hugoval elmentünk Antoniohoz. Aztán meg megint az ő arca lebegett előttem, amíg el nem aludtam.

Másnap korán reggel egy fárasztó tesi óra várt. De mivel ez volt az éven az első, mindenki azt csinált, amit akart. így hát futottam. Szerettem futni, mert segített valamilyen szinten kitisztítani a fejem. Legalább annyira, mint amikor motorra ülhettem. De az arcomba csapó szél sem tudta elfeledtetni velem. Már semmi nem tudta. Főleg azt nem, amikor kiléptem a cellából és ő várt engem az ajtón túl. Igaza volt az őrnek. Úgy éreztem van egy baszottul gyönyörű őrangyalom.