Alexis

Bethany már a felhajtónkon állt, amikor kiléptem az ajtónkon. Bethany a legjobb barátnőm volt, akit már említettem. Néhányan – köztük mi is – azt hitték tényleg ikrek vagyunk. Hihetetlenül hasonlítottunk egymásra külsőleg és belsőleg egyaránt. Oké, voltak viselkedési eltéréseink, de ez a hasonlóság néha zavaró volt. Beth ugyanúgy mindig mellettem állt, mint Ian. Meghallgatta a nyafogásomat, megvigasztalt és ott volt nekem. Ez persze fordítva is így volt. Az apja elhagyta, az édesanyja pedig összeomlott, ezért sokszor veszekedtek. Ilyenkor mindig nálunk aludt és egész éjszaka fent voltunk, hogy pletykáljunk, vagy bármi.
- Na, mi újság?  kérdezte mosolyogva, amikor beszálltam és besorolt a forgalomba.
- Semmi. Anya ma nem kötött bele semmibe.
- Miért? Beteg?
Oké, ezen nekem is nevetnem kellett.
- Ma tetszett neki az öltözékem. Vagy csak túl fáradt volt ahhoz, hogy bármit is mondjon.
Anya nem szerette, ha olyan dolgokat vettem fel, ami a kelleténél többet mutatott. Egy kicsit sem hagyta, hogy vad legyek. Pedig annyira szerettem volna.
- Tudod nagyon jól, hogy csinos vagy fehérben és krémszínűben is. Viszont feketében és vörösben irtó dögös lennél.
- Kössz, Beth. De fekete és piros akkor lesz rajtam, ha már nem fognak a babájuknak tekinteni, akivel kedvükre játszhatnak.
- Inkább tereljük a témát. Liammel mi újság?
Felsóhajtottam. És itt álljunk meg egy picit. Szeretném veletek ismertetni ezt a Liamnek elnevezett férget. Liam szülei és az enyémek mindig jóban voltak. Gazdag család, gazdag fiú. Anyuknak több sem kellett. Összeboronáltak minket, aztán meg, amikor rájöttem, hogy Liam mekkora egy seggfej valójában, anya azt mondta, vagy maradok Liammel vagy csomagolhatok. Csak és kizárólag Ian és Bethany miatt maradtam Liammel.
- Komolyan, Beth? Miért pont rá tereljük a témát?
- Ez nem hangzik túl jól.
- Tudod, hogy egyszer sem hívott fel a nyáron.
- Dehogynem. Hívott. Háromszor. Mind a három alkalmat lemondtad.
- Háromszor két hónap alatt. És akkor is csak bulizni. Beth, a szomszédban lakik és be nem kukkantott az ablakomon, hogy élek – e még.
- Miért? Hiányzott?
- Dehogy hiányzott.  – nevettem fel - Felőlem aztán bulizzon meg dugjon meg mindenkit, aki mozog. Bizonyára talált magának egy szukát, akivel eltöltötte a nyarat.
- Én ismerek egy ilyet.
- Emily Bennett. – mondtuk egyszerre nevetve, amikor Bethany végre leparkolt a suli előtt.
Hát igen. Emily volt a legnagyobb ribanc, akit valaha ismertem. Mindig az kellett neki, ami az enyém volt. A királynői korona a bálon, a suli legnépszerűbb lányának címe. Liam. Mondjuk Liamet odaadtam volna neki, csak idő kérdése volt, hogy rá másszon.

Úgy voltam vele, hogy az a nap remek lesz, és nem ronthatja el sem Liam, sem Emily, sem a szüleim. Az volt az első napunk az utolsó évünkből és azt akartam, hogy jó legyen. Bár ez már akkor füstbe ment terv volt, amikor kiszálltunk az autóból. Két srác ment el az autónk előtt, akiket nemhogy eddig a suliban, de egész New Yorkban nem láttam. Tetőtől talpig feketében voltak, és amikor ránk néztek, valamit elkezdtek beszélni spanyolul meg mutogattak. Undorító volt.
- Hogy ezek mekkora nagy barmok! – csattantam fel, Bethany meg a haját csavargatta.
- Szerintem aranyosak.
- Aranyosak?! Bethany. Hallod te magad?
- Igen és a látásom is tökéletes. Olyan helyesek, igazi rosszfiúk. – áradozott – Talán megfoghatnánk őket magunknak.
- Persze. Csak van itt egy kis baj. A rosszfiúktól rossz leszek. És tudod, mi van akkor, ha rossz leszek.
- Tudom, tudom.  sóhajtott fel  Bentlakásos. Ideje lenne végre ellentmondanod a szüleidnek, Lexi. Ez nem mehet így tovább.
- Talán majd egyszer.  mosolyodtam el, majd kivettem a táskámat az autóból, bezártam annak ajtaját és Bethanyvel karöltve indultunk el a bejárat felé.

Daniel

Hétvégén érkeztünk ebbe a városba. Amikor minden kezdődött hétfő volt. Ugyanolyan hétfő, mint eddig. Leszámítva, hogy mamá nem tudott kimászni az ágyból és nem saját magamnak csináltam reggelit. Juan elém rakott valami tojásos szart, amit nem biztos, hogy meg tudtam volna enni.
- Elég lett volna egy kávé is.
- Inkább örülj neki, hogy csináltam neked reggelit.
Erre felpattantam és felborítottam a tányért is, aminek a tartalma az asztalon és a földön is landolt.
- Tudod, mit? Inkább nem is kell. Ha olyan nagy fáradtság volt neked, akkor legközelebb csinálok magamnak vagy inkább éhen halok. Senki nem kért rá, hogy reggelit csinálj nekem!
És fél perc múlva már kint is voltam a feljárónkon. Levettem a vásznat a gyönyörűségemről s alig vártam, hogy felszálljak rá. A Harley Davidsonom olyan volt, mint a családom. Anyától kaptam, amikor betöltöttem a 18 – at. Egyszerűen imádtam. Felpattantam rá, majd elindultam a suli felé. Hihetetlenül jó érzés volt, ahogy a szél az arcomba csapott, miközben száguldottam. Szerettem ezt az érzést, mert elfeledtette velem, mi folyik körülöttem, elfeledtette, hogy ki vagyok. Éppen leparkoltam a suli előtt, amikor a rég nem látott legjobb haverom parkolt le mellém a Honda motorjával. Azonnal lekezeltünk.
- Ideje volt már, hogy ideköltözz, amigo. Vár a közös bandázás.
Hugo kiskoromtól a legjobb barátom volt. Ő még nyáron ideköltözött a nagynénjével, mert itt kapott munkát. És mivel ő volt Hugo gyámja vagy mi, neki is jönnie kellett. Hugoval Mexikóban mindig együtt bandáztunk és tudomásom szerint itt is talált egyet, amibe simán bevesznek. Nem akartam újra bandázni, mert megígértem mamá - nak, hogy nem fogok. De valamivel segítenem kellett Juant pénzileg, akárhogy is rosszul jöttünk ki egymással.
Elindultunk Hugoval a suli bejárata felé, amikor két olyan bombázót pillantottam meg, amilyeneket még életemben nem láttam. Mindkettejüknek szőke haja volt, olyanok voltak, mint az ikrek. Az egyik viszont egy picivel alacsonyabb volt kis, fehér ruhában. És ettől talán még dögösebb volt, mint a másik.
- Hé, Hugo.
- Díos mió. Jól látok? Ilyen chicákat nem látni Mexikóban, Daniel.
- Az biztos.
Fütyölgetni kezdtünk nekik, meg latinul mocskos dolgokat kiabáltunk. Reméltem, hogy nem értik. Mondjuk annyira nem érdekelt. Mexikóban a lányok szerették, ha mocskos dolgokat mondtam nekik. Főleg sex közben. Attól igazán és száz százalékosan begerjedtek.
Ahogy beléptem az ajtón, akkor, abban a szent pillanatban rájöttem, hogy kurvára nagyon nem fogok szívesen ide járni. Itt még a fiúk is rózsaszínben jártak. Jó, akadt egy  két chica, aki döngetésre szorult, de semmi több. És mindenki úgy nézett ránk, mintha még életében nem találkozott volna a fekete színnel.
Csak mentem és mentem, majd hirtelen egy csapat velem egy magas, Ken baba kinézetű srác állt meg előttünk.
- Nézzétek már, kiket hozott az áramlat. Bevándorlók. – vigyorgott az, amelyik középen állt.
- Kire mondtad te, hogy bevándorló? Akarod, hogy szétrúgjam a seggedet?! – kérdezte Hugo idegesen.
- Ugyan már, Hugo. Ez a pendejo nem érdemli meg, hogy találkozzon az öklömmel
Ekkor odalépett valami vörös hajú bombázó. Nem volt szebb azoktól, akik kint álltak, de olyan vadítóan rövid volt a szoknyája, hogy azonnal beindult a fantáziám.
- Liam, kik ezek?
- Bevándorlók.  nevetett fel megint.
Úgy voltam vele, hogy ha még egyszer kiejti ezt a szót a száján, berakom az egyik szekrénybe. A kezem ökölbe szorult, esküszöm, ha még egyszer megszólalt volna, megölöm.
- Mondd ezt még egyszer és adok kóstolót a mexikói öklömből. – sziszegtem.
- Kemény legénynek hiszed magad, mi?
- Ugyan már, ember. A húgom ugyanilyen Ken babával játszi, mint te vagy.
Erre a kijelentésemre az egész baráti köre felnevetett. Nem mintha valaha is érdekelt volna, ki áll mellettem, de örültem, hogy alulmaradt.
Még köptem egyet. Egyenesen a cipője orra elé, mire felfújta az arcát. Tök vicces volt. Hugo fel is nevetett mellettem és már pont indulni akartunk, amikor egy hang ütötte meg a fülemet.
- Liam. Hagyd, nem éri meg.
Hátrafordultam. És hát nem a két dögös kis mamacita jött felénk? Az alacsonyabbik elé álltam. De aztán rájöttem, hogy nem kellett volna. Nem értettem, mi a fenének zajlottak le a fejemben ilyen gondolatok, de a szemei olyanok voltak, mint két fénylő gyémánt és majd elájultam a friss illatától, ami az eperre emlékeztetett.
- Hidd el, mamacita. Értem nagyon is megéri. – vigyorogtam, mire kikerült és annak a buzi gyereknek az ölelésbe bújt.
Hogy mi a fenét ehetett rajta?
- Leszállhatsz róla, latin gyerek. Ő az én csajom.
Erre az öklöm akarva akaratlanul is ellendült, de Hugo megállított.
- Hagyd, amigo.
Az a vörös bombázó odalépett hozzám és a vállamra tette a kezét. Most már nem azt láttam benne, hogy meg akarom dugni. Sokkal inkább lett hányingerem tőle.
- Hagyd, ők egy ideje egy pár. Egyébként Emily vagyok. – simított végig incselkedően a mellkasomon.
- Én meg hányni fogok. – mondtam a szemébe, majd Hugoval otthagytuk a csajt.