Mi a fene volt ez?
Reggel, amikor felébredtem, még éreztem magamon az illatát, miután este magához ölelt. Párszor már látta, hogy megijedtem, de olyan igazi, sírós remegős összeomlásra még nem voltam készen. Nem akartam, hogy bárki lássa, főleg ő. Mégis mit gondolhatott rólam? Bár nem ez járt a fejemben, miután felkeltem. A karjai. Olyan erősek voltak és biztonságot nyújtottak. Az, ahogyan gyengéden bekötözte a kezem és magához ölelt, a lelkemet melengette. Menyugtatott. Őszintén nyugtatóbb volt, mint Carter jelenléte, amikor félek és nem értettem, mégis hogyan lehet ez. Igen, volt már barátom, de soha senki mellett nem éreztem még ilyet.
Reggel Carterrel megbeszéltük, ami történt, megnyugtatott életemben már vagy ezredjére, hogy amíg ő él, senki nem fog engem bántani. És én elhittem neki, mert tudtam, hogy így lesz. Sokszor, amikor ez megtörtént, azon gondolkodtam, mégis hogyan hálálhatnák meg neki mindent, amit értem tesz. Talán soha nem fogom tudni megtenni.
És tessék.
Pár órával később az ágyamon ültem egy szál törölközőben és hüvelykujjammal az ajkamat simogattam, mint egy idióta, mert még mindig éreztem rajta Holden ajkának érintését.
Haragudtam rá, amiért előmászott belőle a rosszfiú? Nem.
Összezavarodtam? Igen, de még mennyire.
Párszor már belegondoltam, milyen lenne, ha Holden megcsókolna és másképp érne hozzám. De erre nem számítottam. Basszus, remélem nem hallotta, ahogy kalapált a szívem.
Voltam már fiúval, de ez az érzés új volt. Teljesen új, valami különleges, szenvedélyes és meleg. Mint a szemei.
- Ez gyors volt. Azt hittem tanulni… - hallottam meg Lucy hangját és rá néztem. Az ajtóban állt, elkerekedett szemekkel nézett – Jött. Minden oké?
- Megcsókolt.
- Tessék?
- Megcsókolt – mosolyodtam el az emlékre.
- És úgy tűnik még ajándékot is kaptál – mutatott az ágyra mellettem.
Egy gyönyörű, tiszta fehér rózsa feküdt a paplanomon. A kezembe vettem és megszagoltam, finom illata volt. Szerettem a rózsát, de fehéret csak nagyon ritkán láttam. Mégis miért? Hogy lehet Holden egyszerre seggfej és kedves? És nekem miért tetszik mindkét énje?
- Ez gyönyörű.
- Igen. Elég ritka. Úgy tűnik, ez a Holden mégsem olyan rossz – kacsintott rám, aztán magamra hagyott a gondolataimmal.
Pár percig csak csodáltam a gyönyörű virágot, aztán gondolkodás nélkül elővettem a telefonom és üzenetet írtam.
„Holden O’Brien rózsát adott nekem. Így akarsz ágyba vinni?”
Le sem érkeztem tenni a telefonom, ő máris válaszolt.
„Picsába, lebuktam. Igazából volt egy hátsó szándékom.”
„És mi lenne az?”
„Szeretnélek elvinni valahová. Hétre érted megyek, hozd a fényképezőgéped.”
„Elég, ha egy törölköző lesz rajtam?”
„Jófiú akartam lenni, de így már nem ígérhetek semmit.”
„Benne vagyok, ha megígéred, hogy viselkedsz.”
„Majd igyekszem.”
Ezzel be is fejeződött az üzenetváltásunk, én meg csak vigyorogtam, mint egy idióta. Azt hiszem, boldog voltam.
Valahogy el akartam terelni a figyelmem, mert még csak egy óra volt. Hat óra múlva láthatom. Úgy éreztem, hosszú lesz ez a hat óra. Felöltöztem és egy könnyvel a kezemben elterültem az ágyamon. Persze romantikus – erotikus könyvet olvastam és hirtelen azon kaptam magam, hogy magamat és Holdent képzelem a két főszereplő helyébe. Oké, ez így nem mehet tovább. Kellett neki hozzám érnie. Képtelen voltam kiverni a fejemből, ahogy ujjaival a bőrömet simogatta. Ahogy meleg ajka nyakamat, aztán az én ajkamat csókolta. Már az emlékre is elakadt a lélegzetem. Megráztam a fejem, mintha ezzel elhessegethetném a gondolataimat és tovább olvastam a könyvet. Hat órakor már a gardróbomban ültem és azon gondolkodtam, mit vegyek fel. Nem mintha ki akartam volna neki öltözni vagy valami. Nem volt túl sok olyan ruhám, ami sokat mutat belőlem, bár nem hiszem, hogy neki ez bármit is számított. Nem akartam olyan lenni, mint Cheryl és a többi ribanc, akik mindent kiraknak, csak hogy megkeféljék őket. Végül is húsz perc gondolkodás után egy fehér haspóló és egy katonazöld magasított derekú szűk nadrág mellett döntöttem. Abban jól éreztem magam és szerintem nem is volt kihívó. Felhúztam a fehér sportcipőmet és magamra kaptam a válltáskát, majd lementem a konyhába. Lucy bizonyára a sorozatát nézte, mert sehol nem láttam. Ideges voltam, miért voltam ideges? Ez csak Holden, aki már nem egyszer volt nálam és este úgy elbeszélgettünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Talán mert megcsókolt. Igen, biztosan az volt az oka. Kivettem a hűtőből egy szódát és éppen beleittam, amikor megcsörrent a telefonom.
„Kint várlak, ha kész vagy”
Itt van. Oké, nyugi. Becsavartam a vizemet, majd visszatettem a hűtőbe és kiléptem az ajtón. Amint belenéztem szép zöld, mosolygós szemeibe, minden idegességem eltűnt. Hm, fura, nem?
- Szia – lépett el az autójától, melynek addig támaszkodott.
- Szia. Hová megyünk?
- Meglepetés. Nem tudom, tetszeni fog – e, de remélem igen.
Ha melletted lehetek, mindegy, hogy hol vagyunk. Rá mosolyogtam, majd beszálltam az autójába. Csöndben voltunk az úton, csak a rádióban ment az egyik kedvenc számom, Holden pedig halkan énekelt. Szép hangja volt, megnyugtató.
- Szép hangod van – vallottam be neki halkan – Szoktál énekelni?
- Köszönöm. És ami azt illeti csak néha. Régebben megpróbáltam írni egy dalt, de nem volt hozzá megfelelő ihletem.
- Pedig egy saját dal szuper lenne. Én szívesen meghallgatnám.
- Rendben, virágszirom. Ha egyszer írok egyet, te leszel az első, akinek megmutatom – pillantott rám mosolyogva, amit boldogan viszonoztam.
- Alig várom.
Visszanézett az útra és pár perccel később egy hatalmas, kétemeletes ház előtt parkoltunk le. Gyönyörű kertje volt és magáról a házról árulkodott a jó ízlés.
- Hol vagyunk? – kérdeztem, amikor kiszálltunk.
- Itthon. Gyere – fogta meg a kezem és a bejárati ajtó felé vezetett.
Meleg volt a keze, mint a bizsergés, ami végigfutott az ujjaimon, ahogy az övéi hozzám értek. Bementünk a házba, ahol egy idősödő, őszhajú néni fogadott.
- Istenem, hát tényleg létezel – kapta a kezét a szája elé.
- Rose.
- Ne haragudjatok. Csak nem gondoltam volna, hogy Holden egyszer felhoz egy olyan lányt, akit nem csak ágyba akar vinni.
Nem csak ágyba akar vinni. Ezt jó tudni.
- Kössz, Rose. Hope, ő a házvezetőnőnk és a dadusom volt, amikor kicsi voltam. Ismerem, mióta az eszemet tudom. Rose, ő Hope.
- Örülök, hogy megismerhetem – mosolyogtam rá.
- Enyém a megtiszteltetés, kedvesem. Ha szükségetek lenne valamire, csak szóljatok.
- Kössz, Rose – mosolygott rá Holden.
Úgy tűnt, Holden nagyon kedveli a dadusát. Miután Rose távozott, elindultunk felfelé a lépcsőn. Ott egy hatalmas nappaliba értünk, melynek egyik fala csupa ablakból állt. Halvány fény derengett a szobában, csupán annyi, hogy jól láttam. Viszont pont a kevés fény miatt lett tökéletes a kilátás, amikor az ablakhoz értem. Egy hátsó kertet láttam, tele gyönyörű virágokkal, kicsit messzebb egy kis tó vizén csillantak meg a naplemente fényei.
- Ez gyönyörű.
- Reméltem, hogy tetszeni fog – állt meg mellém Holden – Várj egy percet.
A hatalmas ablakok közül az egyik valójában ajtó volt, amit persze észre sem vettem. Kinyitotta és kiléptünk az erkélyre, így még tisztábban láttam mindent.
- Szabad? – vettem ki a fényképezőgémet a táskámból.
- Persze.
Az arcom elé emeltem és több szögből is lefényképeztem a kertet és a tavat. Úgy éreztem, csodás képek lesznek. Főleg a naplemente tarka színeinek köszönhetően. Teljesen beleéltem magam, aztán arra lettem figyelmes, hogy Holden engem néz. Éreztem a tekintetét az arcomon és felé fordulva egyenesen szép zöld szemeibe néztem.
- Mi az?
- Én csak... Tudod, nem hagy nyugodni az a tegnapi. Szeretném tudni, hogy mi történt veled.
- Miért?
- Aggódtam érted. Lehet, hogy nem hiszed el, de így van. Én csak...
- Apukám alkoholista volt – kezdtem bele, miközben leengedtem a gépemet. Úgy gondoltam, hogy ha látta az összeomlásomat, akkor egye fene. Mellesleg meg úgy éreztem, hogy megbízhatok benne. Volt benne valami, a szemeiben, ami erre késztetett – Anya két műszakban dolgozott, amíg ő otthon ült és ivott. Undorító volt. Sokszor... Sokszor megvert. Mivel anya keveset volt otthon, megtanultam elkészíteni néhány ételt. Főleg azért kaptam, mert nem olyanra sikerült, amilyet ő szeretett volna. Anya egy estére el tudott szabadulni, így közösen vacsoráztunk. Véletlenül leettem a terítőt paradicsomszósszal. Láttam, hogy apa dühbe gurult, ezért igyekeztem feltörölni, de felborítottam a sörét. Akkor valami elpattant benne, láttam a szemében. Félelmetes volt – mondtam halkabban, mert éreztem, ahogy a gombóc a torkomban egyre csak növekszik – Átráncigált az egész házon és... Eltörte a karomat és három bordámat. Majdnem megfulladtam, nem kaptam levegőt. Anya megpróbált megvédeni, de őt rosszabb helyen érte az ütés. Olyan volt, mintha teljesen elment volna az esze. Kiabálni kezdett anyával és aztán... Aztán megfojtotta.
- Istenem, Hope – sóhajtott fel szomorúan, miközben a hajába túrt – Bassza meg, neked nem lett volna szabad ilyet átélned. Annyira sajnálom. És... És miért mondtad azt tegnap, hogy majdnem olyan voltál, mint ő?
- Néha hirtelen haragú vagyok. Olyan, mintha folyton bujkálna bennem valami és néha a felszínre tör. Mint egy kis sötétség. Tegnap, amikor Cheryl megint hülyeségeket beszélt, meg akartam ütni – vallottam be.
Nem is tudom, mire számítottam, miután elmondtam neki mindent. Talán arra, hogy teljesen hülyének néz majd vagy megsajnál. De az meg sem fordult a fejemben, amit ő tett. Teljes testével felém fordult, ujjait gyöngéden az arcomra csúsztatta és mélyen a szemeimbe nézett.
- Te soha nem leszel olyan, mint ő, Hope. A bátyádnak igaza volt és én is úgy gondolom. És nem bujkál benned semmi rossz, virágszirom. Nem ismerlek még teljesen, de tudom, hogy te a légynek sem tudnál ártani. Egy kis sötétség pedig mindenkiben van. Ez hozzánk tartozik.
Nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy el – e higgyem neki. Az az őszinteség, ami a szemeiben csillogott, a lelkemig hatolt. Carter is mindig azt mondogatta, hogy soha nem leszek olyan, de azt hiszem Holden szavai kellettek hozzá, hogy teljesen elhiggyem. Fura ez nem? Másképp, jobban érezni magam egyetlen mély pillantástól. Gondolkodás nélkül hozzábújtam, ő pedig szorosan megölelt. Kellemes nyugalom lett úrrá rajtam, akárcsak előző este. Mélyeket lélegzett, ujjaival a hajamat simogatta. Olyan volt, mint egy puha, meleg ágy, amibe csodás érzés volt belesimulni.
Picivel később elhúzódtam tőle és egymásra mosolyogtunk. Boldoggá tett a mosolya. De nekem is volt egy kérdésem.
- Egyébként miért pont fehér rózsa?
- Hát mert rád emlékeztet, olyan, mint te. Tiszta, gyönyörű és különleges. Törékeny és mégis erős.
Csak néztem rá és magamba ittam a szavait. Magamba ittam az érzést is, amikor ujjait újra az arcomra csúsztatta és közelebb hajolt hozzám. Hevesebben kezdett dobogni a szívem, ahogy vártam, hogy ajka újra az enyémhez érjen. Megéreztem ajkamon finom, friss leheletét. Aztán megcsörrent a telefonom.
A fenébe a bátyámmal meg a rohadt időzítésével.