Patrik egyáltalán nem focizott olyan jól, mint Ádám. Minél tovább néztem a meccsüket, ez annál nyilvánvalóbb lett. A játékban lévő csapatok sem voltak azon a szinten, mint a barátom csapata, az ő mérkőzéseikkel ellentétben itt nem voltak olyan villanások, olyan gördülékeny egyérintős játékok, cselsorozatok, bravúrvédések. Akciómentes, de küzdelmes és kemény meccs volt, a két fél egymásnak feszült, bár kevésbé látványosan, mint Ádámék, de mindent megtettek a győzelemért, ez pedig ugyanolyan élvezhetővé tette a játékot.

Patrik a barátommal ellentétben nem volt a csapat húzóembere, nem ontotta a gólokat, egyszerű középpályás volt, akit az ember elsőre talán észre sem vesz, nem marad meg a tevékenysége napokkal később is az emlékezetében. Én azonban szinte egész végig őt figyeltem, és egyre jobban tetszett, amit láttam. Bármennyire is észrevehetetlen formában, az egyik biztos pontja volt a csapatnak, labdabiztos volt, a passzai sokszor aranyat értek, és ő volt a lelki támogatás is, minden alkalommal ő nyugtatta vagy éppen biztatta a csapattársait. Mert ha valaki, akkor ő aztán tudta, hogy kell küzdeni.

A jó idő miatt a meccset a sportcsarnok mögötti kinti focipályán tartották, amelynek ugyan kissé felesleges volt a jelenléte, általában csak tavasszal és ősszel volt használatban, télen a hideg, nyáron a hőség miatt nem. Ekkor is csak azért lehetett itt a meccs, mert a délelőtti felhőszakadás kissé lehűtötte a levegőt, de a vége felé a magammal hozott – eredetileg jéghideg – víz még így is átmelegedett, a nap felforrósította a bőrömet, a játékosok pedig kivétel nélkül kipirultak a hőségtől.

Patrikék végül az utolsó öt percben megnyerték a meccset, a gólszerző, egy kiemelkedően harcias vöröses hajú fiú annyira boldog volt az eredménytől, hogy kis híján rosszul lett.

Összeszedelőzködtem, majd a tornacsarnok bejárata előtt álldogálva vártam, hogy Patrik kijöjjön az öltözőből. Ezt végül a vöröshajúval az oldalán tette meg, jókedvűen beszélgettek, és ha nem szólítom meg őket, valószínűleg simán elmentek volna mellettem.

– Sziasztok – léptem oda hozzájuk mosolyogva.

– Dóri? Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte Patrik döbbenten, és a vörös is érdeklődve nézett rám. Nem találkoztam Patrikkal az az előtti három napban, és nem is szóltam neki, hogy ellátogatok a meccsére, így jogos volt a csodálkozása. Beszélgettünk Messengeren, de elég keveset, azt hiszem, egy kis időre volt szüksége azután, hogy feltárulkozott nekem.

– Megnéztem a meccseteket. Gratulálok, nagyon jók voltatok – gratuláltam őszintén.

– Köszönjük – válaszolta Patrik zavartan, le sem tudta volna tagadni, hogy jólesett neki ez a gesztus tőlem. – Bár biztosan unatkozhattál... Közel sem vagyunk olyan jók, mint Ádámék.

– Bíró Ádámék? – szólt közbe a másik fiú, miközben beletúrt verejtéktől nedves vörösesbarna hajába. Pont egymagas volt Patrikkal, az egész lényéből sugárzott az elevenség, halványbarna tekintete szó szerint mosolygott, és arcát borító szeplők ellenére kifejezetten helyes volt. Már éppen büszkén rávágtam volna, hogy igen, a barátomról, Bíró Ádámról van szó, amikor aztán egy mondattal lerombolt mindent: – Fú, de utálom azt a gyereket.

– Hogy mi? – ocsúdtam fel a döbbenetemből.

– Meg az egész csapatot – fokozta tovább, mire Patrik kínosan feszengeni kezdett mellette. – Most meg mi van? – nézett rá a vörös értetlenül.

– Ja, csak... Ádám Dóri barátja...

– Jaa. Bocs – vigyorgott rám, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki megbánta, amit mondott. – Attól még nem szívlelem.

A felháborodás erőt vett rajtam, és Patrik már ismert annyira, hogy tudja, hamarosan robbanni fogok, így mielőtt ez megtörtént volna, a vállamra tette a kezét.

– Oké, mindkettőtök érdekében vegyük úgy, hogy még nem beszéltetek egymással. Ő itt Dóri, akiről már meséltem, ő pedig Nátán, a testvérem – mutatott be minket egymásnak, én pedig megrökönyödve bámultam rá.

– Tessék?

– Mit tessék? – zavarodott össze Patrik.

– Mi a neve?

– Nátán – ismételte értetlenül, belőlem pedig kirobbant a nevetés.

– Nátán? Most komolyan: Nátán? – csapkodtam a térdemet, a fiúk pedig lassan összenéztek, majd vissza rám, épp úgy, mintha nem lennék normális. Nos, tulajdonképpen nem voltam normális. Alapból sem voltam egy udvarias kislány, de ekkor még jól is esett köszörülni a nyelvem a vöröshajú nevén, cserébe azért, amit Ádámról mondott.

– Dóri, van valami baj? – ráncolta a homlokát Patrik. Szegény csak jót akart azzal, hogy megismertet minket egymással, de az nem jutott eszébe, hogy ekkora troll vagyok.

– Aha – bólogattam vigyorogva. – Az, hogy Nátánnak hívják. Érted, Nátánnak, ez olyan mint a sátán. Sátááán – kezdtem újra vihogni, nem érdekelt az sem, hogy úgy viselkedhetek, mint egy ötéves.

– Mi a szar. Ez úgy vihog, mint egy vemhes kecske – röhögte el magát Nátán, mire egyből elkomolyodtam.

– Francnak szólogass be, te kertitörpe – szóltam vissza egyből, de ő csak nevetett, miközben én majd' felrobbantam a dühtől.

– Na, tessék. Sejthettem volna, hogy a két nagyszájú nem fér meg egymás mellett – sóhajtotta Patrik gondterhelten, Nátán azonban ügyet sem vetett rá.

– Ilyet szól: kertitörpe – törölgette a szemét.

– Oké, elég lesz. Dóri, nézd el Nátánnak, mindig is szókimondó volt. Nátán, nézd el Dórinak, mivel az iskolai hierarchia felső osztályában tudhatja magát, érzelmileg kissé elmaradott...

– Héé – háborodtam fel, amikor felfogtam Patrik szavait. – Kinek az oldalán állsz te?

– Hát az enyémen – közölte Nátán úgy, mintha ez egyértelmű lenne.

– Arghh... – fújtattam. – Szóval ez a hála, amiért eljöttem szurkolni nektek...

– Igazán nem kellett volna – közölte Nátán kedvesen, mielőtt Patrik megszólalhatott volna.

– Na, elmentek ti a francba. Vagy tudjátok mit? Megyek én – közöltem sértetten, és Nátán nevetésétől kísérve meg is fordultam, hogy elinduljak, de Patrik elkapta a kezem, és szembefordított magával.

– Várj, Dóri, ne menj el, légyszi. Tényleg nagyon jólesik, hogy eljöttél, és biztos vagyok benne, hogy Nátánnak is, de mint mondtam, kissé szókimondó – vetett rá egy szúrós pillantást. – Szeretném, ha velünk jönnél.

– Hová? – kérdeztem morcosan.

– Titok – szólt közbe Nátán jókedvűen.

– Ő is jön? – biccentettem a vörös felé.

– Ki nem hagynám – vigyorgott, kedvem lett volna letörölni az arcáról. Miatta egyből nemet mondtam volna, de végül mégis átgondoltam. Nem szívesen vallottam volna be, de hiányzott Patrik társasága. Hiányzott, hogy vele tölthessem az időmet, hiányoztak az élettel kapcsolatos vitáink – vele teljesen más volt vitatkozni, mint a nagyszájú testvérével –, ő maga is hiányzott. Így amikor egy gyengéd mozdulattal megsimította a csuklómat, én pedig felnéztem élénkzöld szemeibe, úgy döntöttem, mégis elmegyek.

– Jó, megyek – tudattam velük a döntésemet, mire Patrik elmosolyodott. – Csak ne vigyorogj már! – förmedtem rá Nátánra, de csak elnevette magát és fütyörészve elsétált. Én hitetlenül, Patrik a fejét csóválva nézett utána, és intett, hogy kövessük mi is.

– Nátán tényleg jó arc, de nem tud lakatot tenni a szájára. Hidd el, téged is bír.

– Aha, nekem is az jött le a viselkedéséből – jegyeztem meg ironikusan. – Csak azért utál, mert egy olyan fiúnak vagyok a barátnője, akit nem tart szimpatikusnak. Azt hittem, nem kedveled az előítéletes embereket – tártam szét a karom.

– Ő minden, csak nem előítéletes – nézett rám komoly arccal. – Nátán a legjobb ember, akivel életemben találkoztam, ha megismered, te is rájössz erre.

Nem igazán tudtam erre mit mondani. Olyan elszántan bizonygatta Patrik az igazát, hogy sejteni lehetett, van ennek valami háttere, valami családon belüli háttere, arról meg nem igazán akartam ott és akkor kifaggatni.

Nátán a parkolóba vezetett minket, majd odalépett egy kocsihoz, és mielőtt beszállt volna, visszafordult hozzánk.

– Kislány, te értelemszerűen hátra. Százötven centitől lehet elöl ülni – közölte kaján vigyorral, majd beült a vezetőülésre és becsapta a kocsi ajtaját, így esélyem sem volt visszavágni.

Patrik bocsánatkérő arckifejezéssel sétált az anyósüléshez, és meg duzzogva szálltam be hátra, és középre csúsztam a két ülés közé.

– Bekötötted magad? – nézett rám Nátán a visszapillantó tükrön keresztül, a nevetőráncok a szeme sarkában elárulták, hogy jól szórakozik.

– Hát persze – dünnyögtem. – És nem, nincs szükségem ülésmagasítóra.

– Pedig az lett volna a következő kérdésem.

– Na, bekaphatod.

– Oké, jól van, mindenki hűtse le magát – szakította félbe Patrik a csevegésünket. – Látom, nem nagyon találjátok egyelőre a közös hangot, úgyhogy szerintem mindenki érdekében próbáljátok ki, hogy nem szóltok egymáshoz.

– De mindig ő kezdi! – csattantam fel. – Most is ő kezdett macerálni a magasságommal, holott ezen a téren ő is cikizhető, nagyon is találó volt rá a „kertitörpe" jelző.

– Dóri, légy szíves – sóhajtott fel Patrik, mire karba fontam a kezeimet, és bosszúsan bámultam ki a szélvédőn.

– Persze, mindig csak én...

– Ugye tudod, hogy úgy viselkedsz, mint egy ötéves? – fordult hátra Patrik kissé döbbenten.

– Indulunk végre, sofőr bácsi? – hagytam figyelmen kívül a kérdését. Nátán jóízűen, Patrik hitetlenül nevette el magát, majd végre elindultunk.

És autóztunk vagy fél órán keresztül. Én kissé gyerekes módra játszottam tovább a sértettet, még a fülhallgatómat is bedugtam a fülembe, jelezve, hogy nem szeretném, ha hozzám szólnának, a fiúk pedig néha beszélgettek elöl, de alapvetően csendes utunk volt. Harminc perc elteltével azonban a kíváncsiság legyőzte a makacsságomat, és muszáj volt megszólítanom őket.

– Mégis hová megyünk? A világ végére? – néztem ki az ablakon. Elhagytuk a belvárost, már csak az út volt, amin mentünk, a Duna, és a partján álló fák.

– A partra – válaszolta Patrik.

– A Duna-partra? – csodálkoztam.

– Nem, a Tiszáéra... – dünnyögte Nátán elöl, de elég hangosan, hogy halljam. Erőt vettem magamon és ezúttal figyelmen kívül hagytam.

– Mit akartok ott csinálni?

– Tulajdonképpen semmit – vont vállat Patrik.

Nátán leparkolta a kocsit az egyik út melletti fa árnyékába, majd kiszálltunk és a fiúkat követve én is lesétáltam a homokkal borított partra. Kissé tanácstalanul néztem az előttünk folyó Dunára, a hátam mögött lévő gesztenyefákra meg útra, nem igazán értettem, mit is keresünk itt.

– Ööö... Nem akartatok esetleg egy kicsit kevésbé... üres helyre menni? – kérdeztem zavartan, azonban láthatóan egyikük sem értette, mit szeretnék, értetlenül néztek rám. – Tudjátok, ahol van is valami ülőhely, netán nyugágy, kaja, satöbbi...

– Ha nem mondod, hogy a menőkhöz tartozik, akkor is simán kitalálom – fordult Nátán Patrikhoz szemforgatva. – Tudod, néha a legegyszerűbb dolgok okozzák a legjobb élményt – magyarázta meg röviden és tömören, és mivel ezúttal nem volt olyan bunkó, csak biccentettem egyet.

Patrik levágta magát egy gesztenyefa árnyékába a homokba, és Nátán, majd én is követtem a példáját, így onnan bámultuk tovább a csillogó víztükröt.

– Meccsek után gyakran le szoktunk jönni ide – mondta Patrik. – Nem csinálunk semmi különöset, csak beszélgetünk, lenyugszunk, lazítunk. Nem egy mindennapi program, a korunkbeliek ha ki akarnak nézni a fejükből, szinte kivétel nélkül a bulizást, a mozit, a hatalmas és zajos összejöveteleket választják, soha nem egy Duna-parton ücsörgős délutánt. Szóval ha nagyon unatkozol, szólj és hazaviszünk – pillantott rám kifejezéstelen arccal.

– Dehogy, nem kell – válaszoltam gondolkodás nélkül. Egyrészt azért, mert Patriknak már nem egyszer sikerült meglepnie, másrészt azért, mert azzal, ha hazavitetem magam, minden bizonnyal megbántottam volna.

– Van egy ötletem – fordult hozzám Nátán ültében. – Nekem is meg kell majd erőltetnem magam, és valószínűleg neked is, de azért próbáljuk meg. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az öcsém mit látott meg benned, úgyhogy mi lenne, ha normálisan beszélgetnénk? Kössünk fegyverszünetet.

– Te most komolyan hozzám beszélsz? – pislogtam nagyokat. – Komolyan hozzám szóltál úgy, hogy semmi bunkó nem volt benne?

– Dóri – szólt rám Patrik automatikusan.

– Legalább miatta tegyük már meg, hogy ne trollkodjuk szét a délutánját – biccentett Nátán Patrik felé.

– Ez eddig sem állt szándékomban – vontam vállat, és inkább nem mondtam ki hangosan a mondat második felét, vagyis hogy „Az összes veszekedést te robbantottad ki."

– Nagyszerű. Szóval? Ki vagy te?

– Dóri vagyok – válaszoltam egyszerűen, mire Nátán megforgatta a szemeit. – Egy évvel vagyok fiatalabb, mint Patrik, most leszek végzős, ne kérdezd, merre megyek tovább, mert lövésem sincs...

– Üdv a klubban – szólt közbe Nátán unottan. – Patrikkal mi is így vagyunk, a foci az, amit mindketten nagyon szeretünk, de egyikünknek sem lesz ez a jövője. Bár neki még ott a zongorázás is.

– Igen, ez igaz, egyszer hallottam játszani, de az fantasztikus volt – mosolyogtam Patrikra őszintén, de ő csak lesütötte a szemét.

– Én mindig mondom neki, hogy kezdjen el komolyabban foglalkozni vele, de nem hajlandó...

– Én is itt vagyok, ha nem zavar – szakította félbe Patrik a testvérét, és sóhajtva nézett ránk. – Légyszi, ne a jövőről beszélgessünk.

– Oké. Szóval igen, végzős leszek, van egy nővérem, aki egyetemista és kissé lökött – soroltam tovább az engem jellemző dolgokat.

– A neve meg az életkora után mindig ezzel kezdi – mondta Patrik Nátánnak. – A többi kapcsolatáról nem nyilatkoznék, de a nővéréhez fűződő tagadhatatlanul őszinte. Ezért is figyeltem fel rá, folyton bebizonyosodik, hogy ő igazából egy értékes személyiség, aki még nincs elveszve, csak éppen...

– Maga alá temette a népszerűség sok szarsága – fejezte be Nátán a saját szavaival, közben töprengve nézett rám.

– Nyugodtan beszéljetek csak, ne zavarjon, hogy itt ülök mellettetek – bosszankodtam ezúttal én. – És mi az, hogy a többi kapcsolatomról nem nyilatkoznál?

– A legjobb barátnődnek tartott személy lefeküdt a pasiddal – közölte Patrik rezzenéstelen arccal, mire a fájdalom egy pillanatra a szívembe nyilallt. Még mindig fájt hallani. – Szerintem ez elég sokat elárul arról, hogy őszinte kapcsolatok-e.

– Ez most komoly? – kérdezte Nátán döbbenten.

– Kösz, minden vágyam volt, hogy megtudja. Jó tudni, hogy ilyen fesztelenül osztogatod másoknak a rólam megtudott dolgokat – méltatlankodtam, Patrik azonban csak megvonta a vállát. – És ez amúgy sem így volt. Igaz, Dalmában nagyot csalódtam, és soha nem leszünk már barátok, de Ádám nem tehet semmiről, hiszen akkor még együtt sem voltunk.

– Á, tényleg nem tehet semmiről, Ádám egy angyal – dünnyögte Patrik a vizet nézve. – Ahhoz sem volt semmi köze, hogy három nappal ezelőtt zokogva írtál nekem, hogy baj van...

– Az Dalma miatt volt! Dalma bántott meg, Ádám csak... – kerestem a szavakat, mire Patrik kisegített.

– Ő csak lepattintott azzal, hogy ez az egész nem fontos. Miközben te bőgtél neki a telefonba – nézett rám néma haraggal, és hiába tudtam, hogy nem rám dühös, nem tudtam állni éles tekintetét. Lesütöttem a szemem, és a mutatóujjammal köröket rajzoltam a homokba.

– Ha tudni akarod – kezdte Nátán egy kis csend után –, én azért nem bírom Ádámot, mert állandóan érezteti veled, hogy ő felsőbbrendű, mint te. Oké, elismerem, hogy ő a legjobb korunkbeli focista a bajnokságban, de attól még nem kéne bunkóznia a meccseken.

– Bunkóznia? Ádámnak? – döbbentem le. A barátom mindig is közönségkedvenc volt, így értelemszerűen nem játszott unfair módon.

– Bizony. Nem mindent lát ám a közönség, és amit látnak, az sem feltétlenül van mindig úgy. Van, hogy az egyszerű ütközések mögött is több van, mint a győzni akarás – forgatta a szemét, Patrik pedig egyetértően bólintott. Én meg annyira megdöbbentem, hogy a vizet is elfelejtettem felkapni.

– Oké, akkor amíg Dóri újraindítja magát, szerintem te is mesélj neki egy kicsit magadról – javasolta Patrik.

– Egy nagyszájú, idegesítő alak vagyok, akinek halványlila gőze sincs a jövőjét illetően, de ez egyáltalán nem zavarja, mert sokkal fontosabbnak tartja, hogy az ember a jelenben éljen – mutatkozott be Nátán elég sajátos módon, amin muszáj volt elmosolyodnom.

– Legalább ott az önkritika...

– Nagyon humoros vagy, de azért te is tudod, hogy nem csak ennyiből állsz – ingatta a fejét Patrik, majd hozzám fordult. – Nátán az oka annak, hogy jelenleg nem egy szarkupac vagyok család és barátok nélkül.

– Elmondtad neki? – biccentett felém Nátán, világos volt, hogy a kérdés Patrik múltjára irányult.

– A lényeget – mondta Patrik, majd tovább folytatta a mesélést. – Nátán a szülők fia, akik örökbe fogadtak engem, már az első pillanattól kezdve a bátyámként viselkedett, így együtt nőttünk fel. Egyidősek vagyunk, ugyanabba az osztályba jártunk, vagyis Nátán minden alkalommal ott volt mellettem, ha szétestem. Mert a múltam miatt azért nem egyszer voltak problémáim... Ha nem haragszol, ezt nem részletezném, annyi a lényeg, hogy Nátán mindig segített. Ő volt az, aki újra elhitette velem, hogy az élet szép, és mindig a jó dolgokat kell meglátni.

– Bakker, Patrik, ne érzelegj már annyit. Hát nem látod a könnycseppeket a szememben? – pislogott Nátán drámaian, mire elnevettem magam. – És azért nem volt olyan nagy dolog, amit tettem. Természetes volt, hogy felkarolom az öcsikémet – tette még hozzá.

– Attól még nagyon sokat köszönhetek neked. – Az a hála, amivel Patrik nézett a bátyjára, megmelengette a szívemet, és Nátán sem tűnt már olyan rossz embernek. Akármilyen idegesítő is volt, nyilvánvalóan szerette Patrikot, és nekem ez éppen elég volt ahhoz, hogy a véleményem kezdjen átformálódni róla.

– Na, elég a lelkizésből – csapta össze Nátán a tenyerét, és felpattant. – Ki akar egy kicsit megmártózni? – kérdezte már hátrálva, majd megfordult, határozottan úgy nézett ki, mint aki bele akar menni a Dunába.

– Megmártózni? Mármint a Dunában? – kérdeztem döbbenten, mire már nem csak Nátán kiáltotta vissza nekem, hanem Patrik is unottan dünnyögte mellettem:

– Nem, a Tiszában...

– Gyertek már! – sürgetett minket Nátán, majd választ sem várva kibújt a sportcipőjéből és a zoknijából, majd bokáig belegázolt a vízbe.

– Ez őrült – ingattam a fejem csodálkozva.

– Nem őrült. Csak szeret élni – mosolygott rám Patrik, majd felállt, és a kezét nyújtotta, hogy csatlakozzak én is.

– Én biztos, hogy nem megyek be – ráztam a fejem, és mivel nem adtam, Patrik a kezemért nyúlt, és úgy húzott fel.

– Ugyan, mi bajod lesz? Gyere csak – kezdett húzni, közben továbbra is fogta a kezemet.

– Nem, nem, nem. Biztos, hogy nem. Patrik, ne már – nevettem el magam, és Patrik is szélesen mosolygott, miközben lépésről lépésre húzott közelebb a vízhez.

– Vizesek lesznek a menő ruháid? Meg ne hatódjak – szállt be Nátán a beszélgetésbe, és ő kissé akaratosabb módját választotta a dolognak, kijött a vízből, egyenesen hozzám lépett, és mintha pihekönnyű lennék, felkapott a karjaiba.

– Elment az eszed? Tegyél le, tegyél már le, te hülye! – fogtam fel a helyzetet, vagyis, hogy engem bizony másodperceken belül be fognak dobni a Dunába. Nátán megállás nélkül röhögött, én meg megállás nélkül csapkodtam, ahol értem. – Nem hallod, Sátááán?

– Tedd már le – röhögte el magát Patrik, és Nátán mintha csak a testvére szavára várt volna, láthatóan mérlegelni kezdett, így pár hosszú és néma másodpercet éltem át a víz fölé tartva, várva, hogy mi lesz a sorsom.

– Hát jó – tett le Nátán váratlanul, csodálkoztam is a hirtelen jött nagylelkűségén.

– Köszönöm – biccentettem méltóságteljesen, a következő pillanatban pedig felsikkantottam meglepetésemben. Ugyanis újra karok nyúltak a térdhajlatomhoz, ismét felemelkedtem a földről, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy... Igen, végül mégis bedobtak a Dunába. Mivel a vízszint alig ért térdig ott, ahová Patrik dobott, a hátamat bevertem, a víz pedig iszonyú hideg volt a hőség után. Prüszkölve jöttem fel a felszínre, alig láttam valamit, és fájdalmasan tapogattam a hátamat.

– Ti nem vagytok normálisak – förmedtem rájuk, pontosabban Patrikra, de nem vették a szívükre, egyszerűen nem tudták abbahagyni a röhögést.

– Dóri... Asszem elkenődött picit a sminked – mutogatott az arcomra Nátán vihogva, és valóban, a szememet megtörölve a szemspirál fekete darabkákként kenődött az ujjaimra.

– Állatok – füstölögtem, és megfordultam, hogy otthagyjam őket, de Patrik nevetve kapta el a derekam.

– Ne haragudj, Dóri – húzott magához, és nagy megerőltetés árán, de sikerült elkomolyodnia nagyjából. Sértődötten fontam össze a karjaimat, és csak azért is kerültem a tekintetét. – Naaa – váltott bűntudatosra, de mivel Patrikról volt szó, a legjóindulatúbb emberről, akivel addig találkoztam, tudtam, hogy a sajnálata őszinte. Halvány mosoly kúszott az ajkaimra, hogyan is tudtam volna haragudni rá? De azért ez nem lett ennyivel megbocsátva, valamivel muszáj volt visszavágnom, így egy jediket megszégyenítő gyorsaságú mozdulattal telibe fröcsköltem Patrik arcát. – Te nem vagy normális – krákogta Patrik, miután sikeresen elmúlt a köhögőrohama. Nátán a térdét csapkodva nevetett rajtunk, majd egyszerre terített be mindkettőnket vízzel, ezzel pedig hivatalosan is elindította a fröcskölőháborút hármunk között.

Órákkal később teljesen kifáradva, csuromvizesen és levakarhatatlan mosollyal az arcunkon jöttünk ki a vízből. Szerintem életemben nem nevettem még annyit, mint aznap délután, és hosszú idő után nagyon jólesett újra gyereknek lenni. Elég régen lehettem utoljára az, a mai világban valamiért menőnek számít, ha egy tinédzser felnőttes, akkor is, ha éppen gyerekkorának utolsó éveit kéne élnie. Sajnos ez rám fokozottan igaz volt, csakis Patrik és Nátán őszinte természete bírt rá, hogy elengedjem ezt a baromságot, és hagyjam végre felülkerekedni a lélekben még gyerek oldalamat. Mit ne mondjak, jólesett.

– Még egy utolsó pont szerepel a programunkban – tájékoztatott Nátán, mire Patrik egyből bólintott.

– És mi lenne az? – érdeklődtem.

– Egy pillanat – indult el Nátán a kocsi felé, majd egy perc múlva egy pléddel és három Topjoy-üveggel tért vissza. – Ez nekünk már hagyomány, ha lejövünk ide meccs után, mindig iszunk ilyet. Imádjuk a kupakban lévő üzeneteket – nyújtotta felém az egyik üveget, majd a másikat Patriknak adta, és letelepedtünk a plédre. Kíváncsian szedtem le a kupakot, majd az üzenetet meglátva automatikusan lesütöttem a szemem. Oké, hogy bármit bele lehet képzelni ezekbe, de az volt az érzésem, hogy azt a mondatot személy szerint nekem írták.

– Mit kaptatok? – kérdezte Patrik.

– „Ő is rád gondol..." – olvasta fel Nátán. – Hát ez jó nyálas. De remélem, hogy igaz – mosolyodott el óvatosan.

– Valaki itt nagyon szerelmes... – löktem meg a vállát vigyorogva.

– Ha tudnád, mennyire – forgatta meg a szemeit Patrik. – Egy hete másról sem hallok, csak arról a bizonyos lányról.

– Pofád lapos – csitította Nátán a testvérét a saját kifinomult stílusában, mire elnevettem magam. – Öcskös, a tieden mi van?

– „Élj a pillanatnak!" Tessék, a mottómat kaptam – biccentett Patrik elégedetten, és abban a percben nem is kellett ennél hasznosabb tanács. Talán nem is létezett. Ekkor én következtem, így belenéztem a kupakomba, holott az az egy mondat már rég beleégett az agyamba.

– „Senki sem tökéletes." – olvastam fel halkan.

– Pontosan – törte meg Nátán a pár másodperces csendet. – A tökéletesség unalmas és nem létezik, csak sajnálni tudom azt, aki arra vesztegeti az idejét, hogy megpróbálja elérni.

– Dóri, te így vagy jó, ahogy vagy – nézett a szemembe Patrik szelíden. – Sokkal jobban jársz, ha a saját életedet éled, mint egy tökéletes, de ugyanakkor torzult lányét, aki lenni szeretnél. Járj nyitott szemmel, szűrd ki a felszínes dolgokat, és vedd észre azokat a csodákat.

Amikor vele voltam, annyira könnyű volt hinnem, hogy tényleg értékes vagyok, hogy önmagamért vagyok az, és nem a népszerűségemért. Zöld szemei élénkebben ragyogtak, mint valaha, válaszolnom sem volt szükséges, hogy tudja, hiszek neki. Csak mosolyogtam rá, az néha többet mond minden szónál.

A Topjoyunkat iszogatva beszélgettünk és üldögéltünk még egy órát a parton, közben figyeltük, ahogy a nap alábukik a horizontnak. Az ég narancsos színei csodálatosak voltak, hát még az, ahogy a vízfelszínen tükröződtek, majd egy idő után halvány pontokként megjelentek az első csillagok is. Én pedig gazdagabb lettem egy újabb felejthetetlen élménnyel, egy újabb csodával.

◾◾◾◾◾

Sziasztook! Köszönöm szépen a csillagokat, kommenteket, minden visszajelzés nagyon jól tud esni!😍😍❤❤

Úgy két hete kaptam egy ilyen Tag cuccot, de elfelejtettem megcsinálni, úgyhogy most pótolom.

Szabályok:

- Jelöld meg azt, aki kihívott: Köszönöm szépen még egyszer RosesBetweenUs!😘
- Ismertesd a szabályokat
- A címe legyen Tag
- Írj 10 tényt magadról
- Írj egy spoilert az egyik könyvedből
- Mondj egy viccet
- Hívj ki 28 embert

Tények:

1. Kitűnő leszek félévkor🤓😁
2. Az előbb fejeztem be a fizikázást. Nem sokat értettem belőle, nem tudom, minek megyek én versenyre🤦‍♀️😑
3. A kedvenc tantárgyam a biosz, amiért a legtöbben elég furán szoktak nézni rám.
4. Van egy nővérem, aki 17 éves és durván okos. Meg szép. Meg kedves. És szurkoljatok neki, pénteken fog nyelvvizsgázni🤞🤞
5. A kedvenc íróim Leiner Laura és Rácz-Stefán Tibor, mindkettejük fantasztikusan ír😍
6. Egyszer szeretnék majd elindulni az Aranymosáson.
7. Kiskoromban egyszer sírtam, mert nem tudtam ásítani😂😂😂
8. Sosem repültem még. De nagyon szeretnék majd, lehetőleg Barcelonába vagy Párizsba🛫🛬
9. Az első regényemet 13 évesen fejeztem be.
10. Ez az utolsó tény😊

Spoiler: Csak ez a könyvem íródik jelenleg, úgyhogy a spoiler ehhez: Nemsokára új szereplő fog megjelenni a történetben, akinek legalább olyan nehéz múltja van, mint Patriknak.

Vicc:

Mondtam az orvosnak, hogy eltörtem a lábam két helyen. Azt mondta, máskor ne menjek erre a két helyre.

Jobbat nem volt erőm keresni😂

Kihívottak:

Jikook_blom
Eszterkhe
Moongirl1005
BMaja13
csak_egy_lany
L_Sherwood
TurulKagan
FGigi17
TigrisAddict
Mona200305
RapiAlexa15
Roses_BabyGirl
burndeandown
phenomenialljh
lutterlili
Napjaimfenypontjai
Mendesfan008
andiii8078
beccaelle
Timi0023
alice_184
klemiciaczel557
_BlodReina_
Winchester131313
flowersdream02
1senki1
puella_
csak_egy_iro

A folytatás reményeim szerint hétvégén érkezik🙂

Sziasztook!🙋‍♀️

~2019.01.30.