Christa szemszög

Második alkalommal jövök haza, ezúttal saját akaratomból. Szentpétervár mint mindig csodálatos, ahogy a hófehér pelyhek. Ivan vadul szelte az utat, hihetetlen jó volt. A szabadság amit a sebesség kínált fel. Végre itt vagyunk egymásnak. Megálltunk egy bár előtt és szélesen vigyorgott.

- Hol vagyunk?

- A Black Book-ba, gondoltam tetszene egy vodka est.

- Igen nagyon is tetszene, de Mikhail? Hiába írtam nem reagált.

- Makaóban van tárgyalni. Szóval nem hiszem találkoztok, ha csak nem fogja sietősre, de nála ez tudod hogy megy.

Jólesően nevettem. Ő volt az aki rávett erre a hónapra. Erre itt sincs. Bementünk, a helységben persze egyből néma csend lett. A pult mögötti helységbe, csodás volt. Igazán Mikhail feelinges, mármint bőr és prém mindenhol. Igen ez a nagybátyámra vall. Ledobtam a bundámat és lehuppantam a fotelbe. Ivan kivett a hűtőből egy üveg vodkát és mellém fészkelte magát.

- Látom üresek az ujjaid. Voltak szóbeszédek, de igazából tőled szeretném hallani. Mi történt?

- Rivaille Ackerman azok után, hogy a fél világot átszelte értem. Már nem tartott igényt a házasságunkra. Dióhéjban ennyi, csirió!

- Sajnálom. Nem tudom mit mondjak picurkám.

- Ne mondj inkább semmit. Volt kivel vigasztalódnom.

Fintor játszott az arcán és nem tudtam hova tenni.

- Blake-el igaz?

Nem válaszoltam lehúztam a piám és hanyatt vetettem magam.

- Hagyjuk, neked van már valakid?

Mérges volt kicsit, de utána mosolyogva vett elő egy képet, a Boldog-Vazul székesegyház előtt vannak lefotózva. A lánynak zöld szemei, telfől szőke haja és hófehér bőre van. Igazi orosz szépség.

- Tanya a neve. Már lassan két éve tart, de érthető okokból nem viszem haza.

Ezen a ponton szakadt ki belőlem a nevetés. Kopogtak az ajtón, Ivan pedig beinvitálta. A fiatal férfi kicsit megihletődve nézett ránk. Nagyon ismerős.

- Roman?

Ivan helyeslően bólintott, de a srác nem tudott hova tenni. Csak nézett és zavartan könyörgően pillantott Ivan-ra.

- Nem emlékszel a húgomra?

Takarta el a vigyorgó arcát a bátyám.

- Kate? Bocsáss meg, de rég volt. Ráadásul tíz évig nem találtunk.

Elmosolyodtam, tehát Mikhail tényleg kerestetett minden emberével. Roman megköszörülte a torkát.

- Nem akarok zavarni, de a nagybátyád üzeni. "Túl forró a hangulat, de igyekszik haza."

Kuncogtam. Mikhail, Mikhail iderángatsz erre nem itt se vagy. Ivan meg csak újra töltött. Roman is leült közénk. Pár óráig beszélgettünk és ittunk. Otthon is csak támogattuk egymást Ivannal. Hihetetlenül be voltunk baszva. Nem is jutottunk tovább mint a nappali kanapéi.

Reggel beszélgetésre ébredtem, a napfény nem esett túl jól. A komornyik hozott nekünk kávét és reggelit.

- Mi a mai program?

- Városnézés, esetleg utána egy mozi?

- Inkább csak sétálgassunk kicsit. Nem hiszem, hogy alkalmas vagyok tömegbe menni.

Kortyoltam a kávéba, az előtérből pedig meg csapott Mikhail hangja. Ami azt jelentette, hogy szinte üvöltve beszélt.

- Ha nem veszi lentebb a hangerőt be kell fognom a száját.

Suttogtam, Ivan pedig csak a fejét rázva nevetett. Mikhail hihetetlen hanggal vonult be. Ivan csak lepisszegte, én meg magamra húztam a takarót. Persze ahogy meglátott széles mosoly száguldott végig az arcán.

- Angyalkám!

- Írtam neked.

Morogtam mire mellém ült és átkarolt a kölniétől pedig majdnem elhánytam magam. Kibaszott erős.

- A Black Book-ba voltatok mi?

Nevetett, amit persze egyikünk sem viselt jó szemmel.

- Ivan ma találkozód van Asami-val, esetleg te is elmehétnél vele Angyalka.

- Nem szükséges.

Ivan hangjában nem volt ellentmondás és én sem akartam elmenni. Asami látta mikor búcsú csókot adtam Mikhail-nak és bár nem mutatta, de nem nézte jó szemmel.

- Mikor és hol?

Kérdezte a bátyám én meg folytattam a kávémat.

- Csak a szokásos öcskös.

Ivan bólintott majd elment készülődni így kettesbe hagyva a nagybátyámmal. Nem habozott a szabad ujjaim láttán. Felemelte a kezem és végig csókolta az összes ujjbegyem. Pír szalad az arcomra. Eldöntött és várta a reakcióm. A tekintete túlságosan is nyílt volt. Tudtam mit akar, de Ő nem volt tisztában az én álláspontommal. Ráadásul én sem tudtam mi az álláspontom. Solt Rómában vár vissza, Mikhail pedig itt van.

- Pihenni jöttem haza. Semmi nem változott, tartsd tiszteletben ezt Mikhail.

Széles vadállat mosolyt villantott. Egész közel hajolt. Mikhail Arbatov tartana bármit tiszteletben, ugyan és én sem vagyok szent. Vágyom elmenekülni az gyengéd érintésbe.

- Csak egy csókot.

Az ajkait az enyémnek nyomta. Teljesen elnyújtotta és elmélyítette. Mikor elvállt a szemei lángoltak, újra az ajkaimra hajolt, de az mutató ujjamba ütközött. Ha most e percben még egy csókot kapok magam vettem rá magam és nem vagy éppen parti kész.

- Csak egy és most ennék.

Toltam el persze csak mosolygott. A tekintete végig a medálon pihent, ahogy lenni kellett persze túl is játszotta magát. De Mikhail már csak ilyen. Ivan elvitt délután korcsolyázni ahol bemutatott Tanya-nak, akivel egy húron pendültünk ezután megnéztük az Anastasia-t a színházban. Este Roman vitt haza mert Ivan még elvitte vacsorázni Tanya-t. Ahogy a birtokra érkeztünk elkapott egy érzés ahogy körül ölelt a frissen hullott hó. A lábaim egyenesen Mikhail szobájába vittek. Persze még mindig üzletelt így leültem az ablakhoz onnan csodálva ezt a szépséget. Letette a telefont és ásított egyet.

- Ivan?

- Nem vagyok az anyja.

Elmosolyodva konstálta, hogy nem szed ki belőlem még most se semmit. A tekintetünk találkozott, összefonódott és megszületett a vágy.

- Angyalka remélem nyomós okod van a szobámba lenni. Mert nem biztos, hogy könnyem hagylak elmenni.

Dőlt hanyatt a székén, gyermeki örömmel mint aki vissza kapta a kedvenc játékát. Elmosolyodtam és kandalló elé sétáltam. Nem szóltam semmit csak néztem a vad rubin lángok érzéki táncát. Mögém állt, a derekamnál ölelt át és az arcát a nyakamba temette. A bal kezem az övéire tettem a jobbat pedig a hajába túrtam. Éreztem a mosolyát és igen, ahogy rám emelte a tekintetét szavak nélkül is tudtuk mit akarunk most, itt, ebben a percben. Egy csók egy ruha, majd lerogytunk a kandalló előtti vastag szálú, hófehér szőnyegre. Finom mozdulatokkal ölelt, ajkai méz-édes csókokkal halmoztak el. Gyöngéden hatolt belém, lassú mégis gyönyörködtető tempót diktálva. Siettetően emeltem volna a csípőm, de csak parancsolóan lefogta. Zihálva, ködös tekintettel néztem rá egy szemlátomást teljesen elégedett férfit látványára. A fülemhez hajolt.

- Miénk az éjszaka.

Csak egy félnyögéses kuncogásra telt, mert az ajkaim ostromolta újra. A hófehér boldogság pedig mind kettőnk elragadta és nem mentünk messze mert a kandalló előtt maradtunk.

- Mikhail, mégis milyen nagybácsi vagy te?

Kérdeztem kellemesen fáradtan és pirultan. Az arcom simogatva kacsintott.

- Egy undorítóan kívánatos nagybácsi. Aki megörül érted Angyalka. Te vagy az egyetlen akit ennyire tudok imádni.

- Köszönöm.

Fordultam a tűz felé, persze egyből átkarolt és éreztem az olthatatlan vágyát. Ez sosem változik, talán bóknak is vehetném.

- Micsodát Angyalkám?

- A gyöngéd szeretkezést.

Hunytam le a szemem mire szeretően ölelt át. Apró puszikat adva.

- Szeretnél még?

Az első és utolsó alkalom, hogy engedélyt kér így mosollyal fordítottam a felé a fejem csókot váltva. Majd újra szerető táncba fogva. Reggel a kanapén ébredtem gondosan betakarva az asztalon egy levéllel.

"Angyalka köszönöm a feledhetetlen estét. Bár nem beszéltünk semmit mégis remélem egy nap te is belátod. Csak mi vagyunk akik elfogadhatják egymást. Szeretlek és tudom most ezután az éj után, hogy te is szeretsz. Ha bármi baj lenne, akkor se habozz szólni. Mindig érted leszek. Csókol Mikhail"

A levél nem kis örömöt lopott az ittlétembe, de rosszul esett, hogy csak úgy visszament Makaóba. Talán most még könnyen eltudott engedni. Nem tudom, de nem könnyítettem meg neki mert utána mentem. Hat hölgy társaságában volt és Fei Long is vele volt. Ő nem látott mert háttal ült nekem. Mikhail életében először elpirult és elküldte a hölgyeket. Így csatlakoztam az asztalhoz. Miután Fei-el beszéltem magunkra hagyott. Mikhail tekintette többet mondott minden szónál. Mély levegőt vettem és belekezdtem.

- Szeretlek ez sosem fog változni. Mindig fontos leszel nekem, de van egy határ amit nem léphetünk többet át.

Megfogta a kezem és megcsókolta.

- Rájöttem, de ettől még szar érzés Angyalka. Ne felejtsd el, nem számít mi baj van. Szólsz és megyek, bárkiről is legyen szó.

Sírva mosolyogtam és az ölelésébe bújtam. Itt most egy időre búcsút kell vennünk. Visszatértem Szentpétervárra Ivan-nal és elszórakoztattuk egymást. Egy két alkalommal a szart is kiverte belőlem mert ragaszkodott ahhoz, hogy vegyek önvédelmi órákat. Mégis minden percét élveztem amit velük tölthettem. Ott voltál minden gondolatomban, egy percnyi nyugalmat sem hagyva Solt. Szívesen hazudnám, hogy Rivaille eszembe sem jutott, de mint valami rossz szokás magam előtt láttam. Bár igaz boldogság lehetett volna. A szívem három fele húz és leránt a koromfekete éjbe. 

Zsizsikéim újabb nap újabb rész, remélem tetszik!