Christa szemszög

Lassan haladok a macskaköves úton. Reggel beszóltam, hogy csak délután tudok bemenni szerencsémre Nona megértette. Egyszerűen nem tudom kiverni azt az esti hívást a fejemből.

„- Jó estét kívánok. Mrs Ackerman-nal beszélek?

- Az annak függvénye, hogy engem ki hívott?

- Bocsásson meg a modortalanságomért. A nevem Erwin Smith, én vagyom a római rendőrség parancsnoka.

- Miben segíthetek Erwin Parancsnok?

- Rivaille Ackerman már két hónapja nem tartózkodik az országban és meg kell kérdeznem, hogy a férje kapcsolatba lépet már e Önnel?

- Nézze parancsnok én már nem vagyok Mrs Ackerman így nem tudok ebben a segítségére lenni.

- Kérem Miss.

Hallottam ahogy a papírokkal matat.

- Miss Robin.

Segítettem ki, valahogy összeszorul a szívem a név hallatán mert eszembe jut milyen csodálatosan szép rózsaszín buborék volt, de csak egyetlen pillanatra. Mert utána érzem magamon az érintéseiket és már nem is tűnik olyan fájdalmasnak.

- Miss Robin, tudomásunk van róla hogy a barátnői intim kapcsolatban vannak Mr Ackerman két közeli emberével és.

- Parancsnok én nem tudok segíteni és ha nincs semmije amivel megvádolhatná az ex férjem akkor nagyon sajnálom, de ezúton tisztelettel megkérném. Ne fárasszon, ha mód és lehetőség van rá."

Na igen ennél a pontnál kinyomtam a telefont. Mikhail egész biztosan büszke lenne rám. Nem megy a gondolkodás sem túlságosan össze vagyok zavarodva. Miután Rivaille kidobott lefeküdtem Solt-al az első adandó alkalommal. Hazautaztam és Mikahil-lal egy egész éjjelen át szeretkeztünk és végre pontot tudtunk tenni a dologra. Majd hazajöttem és alig vártam, hogy újra a karjaiba tartson Solt. Az a legnagyobb baj, hogy minden ellenére rohadtul hiányzik. Rivaill és a szebb idők a kapcsolatunkból. Most meg ez a rendőrségi valami is. A francba. Én ritka nagy barom vagyok. Persze nem mintha nem tudnám, hogy Mikhail és Solt mellett sem lenne kevésbé viharos minden. Pont ilyen lenne.

A cseléd még elég nyugodt egy-két egyetemista semmi extra és egy szőke férfi ül a pultnál, elég átlagos. Decim tőle nem megszokottan mosolygott, Mayu és Chiyuki pedig visításba törtek ki. Boldog voltam, hogy újra itt lehetek.

- Christa baby!

- Sziasztok! Jó újra köztetek.

Öleltem meg a két csajszit. Jól esik, hogy visszavártak.

- Üdv újra a Cselédben Christa.

Mosolygott csak újfent Decim.

- Köszönöm szépen. Történt valami érdekes amíg oda voltam?

- Csak a szokásos tudod.

Legyezte magát Mayu az étlappal, majd a fülemhez hajolt.

- Nekünk most lesz szünetünk Chiyuki-val. Megtennéd hogy kiszolgálod az urat a pultnál?

- Persze, menjetek csak.

A lányok mosollyal suhantak ki a pult mögötti hátsó ajtón, én valahogy elhagytam a dohányt. Bár erős a gyanúm a visszaszokásra. Oda mentem a könyvet olvasó szőke férfihez. Kávézhatott, de a pohár már kongott az ürességtől.

- Gazdám, parancsol még valamit?

Kérdeztem szokott mosolyommal, mire a férfi rám emelte égkék tekintetét és viszonozva mosollyal nyújtotta a kezét. Elfogadtam a kezét, erős és férfias érintése volt.

- Örülök Miss Robin.

Ejtette ki a szavakat, a nevem és tudtam ki a férfi.

- Erwin Parancsnok, mit tehetek önért?

A hangom talán a kelleténél is fagyosabb lett, de nem érdekelt.

- Örülök, hogy felismert Hölgyem. Teljesen megértem, amiért rám csapta a telefont, de én szeretnék azért feltenni pár kérdést anélkül, hogy be kellene rendelnem a Rendőrségre. Nem akarom ilyennek kitenni feleslegesen.

- Decim, fel kell mennem!

Néztem a kollegámra aki egyből jelezte hogy rendben van. Intettem a parancsnoknak.

Felmentünk a szobába elégé felkavaró hisz bárhol voltunk csak ketten Rivaille-lal örök emlék született. Intettem az egyik fotel felé, majd gyors töltöttem két kávét és én is helyet foglaltam Erwin Parancsnokkal szemben.

- Nos miről lenne szó?

- Miss Robin a tegnapiból arra jutottam, hogy Ön még mindig nem lépett túl a volt férjén. Így jobb ha egyből a tárgyra térek Ön be lett bármibe is avatva? Mert azzal ugye tisztába van, hogy nem egy egyszerű üzletember.

Kisé sóhajtva dőltem hanyatt a kanapén.

- Már megmondtam az este Parancsnok, ha nincs konkrétum amivel megvádolhatja akkor.

- Mennyire ismeri Solt professzort?

- Mióta ide költöztem, azóta segített intézni a dolgaim és a tanulmányaim. Igen, elég jól.

Valami apró mosoly suhant át az arcomon, ahogy bevillan milyen szenvedélyes és vad tud egyszerre lenni. Erwin ráncolta a szemöldökét, de nem zavart.

- Már nincsenek baráti viszonyban Ackerman-nal?

- Nem igazán, sok minden történt. Többek között a mi házasságunknak is ez vetett véget. Parancsnok ne higgye hogy nem vettem észre mennyire gyűlöli Rivaille-t. Ő sokkal másabb a négy fal között, akármennyire is hihetetlen az Ön számára. Lehet eldobott magától, de nem gyűlölöm. Felesleges fáradtság lenne. Megvannak azok akik továbbra is szeretnek.

- Érdekes. Emellett lenyomoztam az Ön teljes múltját. Hívhatnám Miss Kate Arbatov-nak is?

Félmosoly villant meg az arcomon, a Parancsnok fürkésző tekintettel figyelt a kabát zsebéből előhúzott négy kis képet. Az egyiken a Pesti vidámparkban, éppen vattacukrot tömünk a családdal. A másikon Ivan-nal és Tanya-val jég korizok. A harmadik kép a legérdekesebb talán. Makaóban készült. Mikhail karol át rajta, miközben Fei Long köszönés kép csókot lehel a kezemre. Azonban még is a negyedik, a negyedik érint meg legjobban. A szomszéd ház ablakából készítették. Solt éppen elment tőlem, mikor utánna rohantam és átöleltem hátúlról. A kezeimen pihenek a kezei, szemeit szorosan lehunyva mosolyog.

- Pozdravlyayem komanduyushchego! [Gratulálok parancsnok]

Imádom a nyelvek szépségét, főleg az anyanyelvét. Erwin pedig láthatóan ledöbbent, de nem hagytam szóhoz jutni.

- De amint tegnap mondtam én Christa Robin vagyok. Egyáltalán nem felejtettem el a múltat csak jobb nélküle élni bár egy hasonló férfihez mentem aki nem nagy örömmel fogadta ezt.

- Akkor a házasságának ez a titok vetet véget?

- Oroszlán része volt benne, igen. Mikor volt jó vége ha két alvilági család összejön?

- Konkrétumot akart nos azzal vádoljuk a volt férjét, hogy megölte Fei Long négy emberét Június 22 éjjelén.

- Ez lehetetlen.

- Ugyan miért lenne lehetetlen?

- Mert aznap tértünk haza az orosz családi birtokomról és tanúsíthatom, hogy végig mellettem volt. Ráadásul egy repülőn ültünk Fei Long-al.

Nos sosem felejtem el mikor maga alá tepert a konyha márvány burkolatán. A belőle áradó ital szagot és az érzelem mentes tekintetét sem.

- Kihallgattam Solt Blake-et, személy szerint még kevésbé kedvelem, Önnel ellentétben. Szikla szilárdan Rivaille ellen tette a voksot.

- Hát persze.

Súgtam elhallón, így bebiztosítsa magát. Tehát ezért mondtad amit mondtál? Te nem akarsz itt maradni. Elsőre nem tetted tönkre, csak meggyengíteted. Hiszen nálad jobban senki sem ismeri. Most, hogy ingatag így a hatalmától akarod megfosztani. Bár tudnám mi történt régen. Talán sose tudom meg, mi az a magány a szemed arany fénye mögött. Ha azt mondanám Solt, hogy mennyünk el Szentpétervárra vagy a világ végére eljönnél velem? Sajnos kétlem.

- Van még kérdése Parancsnok? Ha nincs vissza mennék dolgozni.

- Köszönöm az idejét Miss Robin, de tudja érdekes válás a maguké hisz minden költségét rendezte. Mikasa Ackerman pedig megvette magának a lakást. Higgyem el, hogy nem köti már semmi Önöket össze?

- Parancsnok, nem én akartam külön menni ez az Ő döntése volt. Én szeretem, ez sosem fog változni. De ugyanakkor én Mikhail Arbatov-ot és Solt Blake-et is szeretem. Eljutottam már odáig, hogy ne érdekeljen ki mit gondol. Örültem.

Mikor kezet rázott velem, gyengéd kézcsókot adott. Kérdezni akart valamit, de ráhagyta és elment. Én járkáltam még a szobába majd lementem ha végzek el kell mennem a birtokára. Mikor nekem volt hivatalos pihenő időm felhívtam Mikasa-t, akár milyen hihetetlen vele tartom a kapcsolatot és megsúgta, hogy Rivaille két napja érkezett vissza Párizsból. Elmondta, hogy bár nem ismeri be, de iszonyat depressziós és az insómiája is kiújult. Talán hiányzom neki. Valami reményt éreztem. Solt elég nyilvánvalóvá tette, hogy számára a szeretkezéseink menedékként szolgáltak. Én magam ezekbe a pillanatokba menekültem a valóság elől. Talán Ő is így tett. Nincs baj csodás volt és nem bánom. Minden pillanat emlékét kincsként őrzöm majd, mélyen a szívem legkivételesebb helyén, ami csak az Övé.

Zsizsikéim tá dá!