Miután felébredtem reggel, a tegnap este emlékei átjárták a lelkem. Egyedül ébredtem az ágyban, a szoba falai most üresen kongtak. Ahol Ő aludt, most jég hideg volt a helye. Összehúztam magam, miközben sírás környékezett meg. Szinte hallottam a saját kavargó, kegyetlen gondolataim. " Buta kislány. Mégis miben reménykedtél? Könnyű, unalmas kis játék", de utána rántotta illat járta be a szobát. A szívem hevesen zakatolt. Nem hagyott itt! Felkaptam a pólóját és egy bugyit. Halkan kiosontam, boxerben állt a gáztűzhelynél. Melegség öntött el. Rivaille nem játszott meg semmit. Minden amit mondott, alapjaiban állta meg a helyét. Átkaroltam és szorosan hozzábújtam.

- Ágyba vittem volna bella (gyönyörű).

Az ajkaihoz emelte a kezem és szelíd csókot lehelt rá. Megkönnyebbülés ölelt a kebleire. A bizalom, olyan amit nagyon nehezen vagyok képes másnak adni. Anyu azt mondta egyszer. „Ha meg sem próbálod sosem tudod meg mi lehetett volna." Anyu neked mindig igazad van, sóhajtottam és bevallottam mire gondoltam.

- Azt hittem itt hagytál. Nem is csodálkozhattam volna, rajta. Nekem nehezemre esik megbízni másokban. Ez olyan dolog, amihez neked kell hozzászoknod. Olyan, amiről nem szívesen beszélek.

Lezárta a gázt és szembe fordult szorosan a karjaiba zárva a hajba puszilgatott.

- A tegnapi után mégis hogy gondolhattál ilyenre?

Az állam alá nyúlt és tapintatos csókkal ajándékozott meg. Óvatosan ölelt miközben lágyan simogatta a hátam. Ragyogó mosollyal néztem fel rá.

- Tetszik a pólóm?

- Nélküle jobban, de most gyere! Reggelizünk, utána beviszlek az egyetemre.

Mosolygott finoman, nagyon jó szakács ennyit mondhatok. Elgondolkodva néztem rá.

- Nagyon elfoglalt leszel?

- Igen. de ebbe nem szeretnélek belekeverni. Így is vigyáznunk kell. Még ha ez a kapcsolat nem is fog sokáig titok maradni.

Elszomorodott volna? Átnyúltam a az asztalon és megfogtam a kezét.

- Nem érdekel.

Mosolygott és a gyűrűmet kezdte birizgálni. Láttam, hogy valami hülyeségen agyal.

- Tetszik? A szobád csupa vörös ha inkább rubint hordanál akkor veszek neked.

- Nem akarom, hogy méreg drága dolgokat vásárolgass! Utálom, mikor valaki megvásárolhatónak gondol valakit. Imádom, olyan színű mint a szemed

- Örülök, akkor a csillagokat adom neked.

Mosolygott gyermekien. Ezt nem közhelyesen értette. Ő tényleg komolyan gondolta. Csendben reggeliztünk tovább, már indulóban voltunk mikor visszarántott és a komódra ültetett fel. Hosszú csókra hívott, annyira mámoros volt teljesen bezsongok tőle.

- Indulnunk kellene.

Szakadtam el tőle. Félek ha így folytatja, újra éreznem kell ahogy neki adom magam.

- Őszintén nem hittem, hogy eljutnánk az ágyba, de voltam a patikában még tegnap. Ezt be kellene venned ma valamikor.

Nyújtott át egy kis dobozt. Hát persze hiszen nem védekeztünk ráadásul bennem sült el, aminek a bizsergő emlékére újfent zavarba jövök és vadul az ajkamba harapok.

- Hoznál egy kis vizet?

- Nem muszáj azonnal. Csak nem hinném, hogy ó ötlet lenne még most egy baba.

Szabadkozott, amin csodálkoztam. Megráztam a fejem és legyintettem.

- Ha valaki látná nem úsznám meg az észvesztő hülye kérdéseket. Mielőtt elfelejtem köszönöm a reggelit és hogy velem maradtál.

Bekaptam a gyógyszer és baba projekt egyenlőre kizárva.

- Bármikor. Szerdán majd nálunk ebédelünk és előtte beszélek egy ismerősömmel. Rühellem a kotont és a gyógyszer sem megbízható, de akár én is bevállalom az injekciót ha neked kellemetlen.

Nagyon durván meglepődtem, és őszintén hízelgő volt az ajánlata. Őszintén szívesebben vállalom be, biztos ami biztos. Azonban volt itt valami, ami piszkálta az oldalam.

- Ő intézet neked már ilyet?

- Senki nem járt még abban a lakásban. Senkivel nem voltam együtt abban az ágyban. Ha jól rémlik már aludtunk is ott együtt, de semmi más.

Zavarba jöttem, tehát én leszek az első nő abban az ágyban. Kimentünk és felültem mögé, szorosan kapaszkodtam belé. Az érzés, azaz extázis. Az adrenalin, ahogy száguldunk és vele. Baszki, leírhatatlanul felszabadító érzés. Megérkeztünk a kapuhoz szép lassan leállt és pedig leszálltam, mivel búcsúcsók nem jöhetett szóba így a sisakhoz hajoltam.

- Alig várom a holnapot.

Bólintott és beindította a motor, filmes kislányos szerű sóhaj hagyta el az ajkam.

- Szépen vagyunk! Nem vagyunk otthon és titkolózásba kezdesz!

- Ez nem volt szép Christa!

Lefagyva fordultam meg Annie és Historia voltak, a fejem vakargatva vigyorogtam szigorú bárgyú mosollyal. Véged Christa Robin!

- Eskü megmagyarázom.

- Otthon lesz elég időd rá!

Mondták egyszerre. A terembe mentünk ahol Solt neki kezdett az órának. Gyors írtam az én aranyszemű angyalomnak. Ő az egyetlen esélyem.

„Ments meg órák után! Kérlek!"

- Egy pillanat srácok. Miss Robin volna kedve segíteni órák után?

- Természetesen Professzor úr.

A tekintetünk mikor találkozik, nem számít mennyi kimondatlan dolog van, valahogy elkábít. Solt most sokkal tartozom neked. Fellélegezve ültem az előadás végéig. Annie és Historia persze bombáztak is messengeren.

„Szépen vagyunk Christa...😭"Historia

„Azt hiszed megúszod?! Nagyon tévedsz...😡"Annie

„Esküszöm elmondom, de inkább figyeljünk. 😇"

„Kezdj félni Christa Robin!"-Annie

„Remélem jó magyarázatot adsz. 😟-Historia

Órák után, miután csak ketten maradtunk terembe odaültem mellé. Persze Solt szélesen vigyorgott.

- Vörösbegyem, lebuktunk?

Apró mosoly suhant keresztül az arcomon. Mikor becézz, olyan mintha az idő megállna a kedve miatt. Ha egy másik világban élnénk, biztosan a szívem máshoz kötne. Solt Blake professzor, játszi könnyedséggel hajtja uralma alá az emberek érzéseit. Felnéztem azokba a csodálatos íriszekbe. Istenem, semmi sem volt közöttünk és mégis szégyellem magam.

- Te is láttál igaz?

- Rivaille velem vette azt a motort, egyből felismertem. Tudod édesem, abban a percben tudtam, hogy különleges vagy mikor belibegtél az első előadásomra. Abban a percben tudtam, mikor a karakán pillantásod megtalált.

A mosolya a lelkemig hatolt, elmosolyodtam magam is az emlékre. Hogy is felejthetném el? Mikor beléptem és megláttam, úgy éreztem elájulok. A pillantásunk találkozásakor, nyitott könyvé váltam. Minden gondolatomban olvashatott.

- Emlékszem, kiosztottalak a tenyérbe mászó stílusodért. Valahogy zavart, hogy nem ismered a személyes tér fogalmát. Azért maradt annyiban, mert el kellett menned. Tudod, igazság szerint másnap féltem bejönni. Órák után egyből oda jöttél, hogy bent kell maradnom. Megvoltam győződve, hogy beakarod fejezni a félbeszakadt beszélgetésünk. Te viszont a szárnyaid alá vettél. Sosem értettem igazán, miért?

Tényleg nem értettem és sosem kérdeztem, de most úgy érzem jár az igazság. Christa Robin, miért érzel bűntudatot? A belső, kis kegyetlen hang újra hozzám szól. Az arcán valami körülírhatatlan, megfoghatatlan dolog játszik. A meleg tenyerét megpihenteti az arcomon, én pedig készségesen bújok bele. Ha ezt Rivaille látná, egész biztosan haragudna, vagy kidobna.

- Olyan elragadó volt. Ahogy pirosodó fejjel kiállsz magadért. Ahogy félmosoly keretében azt mondod „Természetesen". Senki sem csinált ilyet a pályafutáson alatt. Megtetszett, leláncolt a tüzességed. Nem is csodálkoztam, hogy Rivaille felfigyelt rád. Ő sem kedveli azokat, akiknek nincs önálló gondolatuk vagy akaratuk.

Teljesen elvörösödtem, ahogy beszél megszédít újra és újra.

- Hihetetlen vagy Solt. Még mindig zavarba tudsz hozni.

Legyeztem magam a kezemmel, Ő pedig élvezte és most is olvas bennem. Neki azonban megengedem. Érthetetlen, de neki szabad.

- Szerelmes vagy, rikít rólad. A lányok gondolom levegőt, sem hagynak majd.

Mindent átlátsz. Akkor, miért nem vetted észre? Miért nem vetted észre, mikor beléd voltam szerelmes? Voltam? Elég, gondolom magamban.

- Igen, senki nem váltott ki ilyen mély érzéseket.

Hazudsz! Szólal meg egy kis hang a háttérben. Felállt és kisöpört néhány tincset az arcomból. Az arany íriszei egészen a lelkemig ér, lassan közelített és homlokon csókolt. Kérlek ne! Nem akarom, hogy azok az érzések felszínre törjenek. A hangja most más lett.

- Elmondok egy titkot. Vigyázz, mert hatalmas birtoklási vágyat tud magának. Ne adj okot rá és nem lesz bajod. Lehet ugyan, most még tartja magát. Christa ne felejtsd el ki Rivaille Ackerman.

Amit mondott, olyannyira más volt. Mintha nem akarná, hogy Rivaille és én együtt legyünk. Olyan suta lettem, mint még soha.

- Nem bántott.

- Vörösbegyem te jóval több vagy neki ez kétségtelen. Azonban Ő forrófejű, képes hirtelen rossz döntéseket hozni. Nem akarom, hogy olyat tegyen. Amivel árt neked, hogy későn jöjjön rá mekkora hibát követett el. Ahhoz túlságosan fontossá váltál.

A derekamra csúsztatta a kezét, a meleg tenyere alatt égett a bőröm. Közel hajolt ezzel újra megbéklyózott. A tekintette, pedig felemésztett. Észbe kaptam, eltoltam a mellkasánál és hátra léptem.

- Kérlek, ne most kecsegtess hiú ábrándokkal.

Az ajtóból néztem vissza rá, szinte fájt a szívem. Meleg, őszinte mosolyt kínál fel nekem. Viszonzom, de tudja, hogy megingatott.

- Hozzám bármikor jöhetsz. Mindig itt leszek neked, édes.

Bólintva léptem ki a teremből. Felkavarta a lelkem tengerét, ehhez kétség sem fér. A bejáratnál pedig a lányok vártak rám. Annie kényelmesen szívta a cigijét és hallgatta Historia csacsogását. Megálltam előttük.

- Kérlek, ne haragudjatok rám. Ő volt akkor a night clubban. Mi mindent átbeszéltünk és egy pát lettünk. Nem rossz ember lányok.

- Tehát tegnap vele voltál?

Vonta fel a szemöldökét Annie, kétségbe vonva a dolgokat. Féltett és ezért hálás voltam neki.

- Igen.

- Csináltátok?

Historia lényegre törő volt, de nem hibáztattam. Elpirultam.

- Ezt inkább otthon fejteném ki.

- Mi is.

Diadal ittasan mosolyog Annie, tényleg Ő is hasonlóan ragyog, mint én.

- Historia te is bemutathatnád már a barátnődet.

Néztem a másik barátnőmre, aki vörösödő kémlelte az eget.

- Igaz is, szabad a hétvége. Elmehetnénk együtt a Colosseumba.

Mondja Annie és tulajdonképpen nagyon jól hangzott. Historia kicsit feszengett, de rábólintott.

- Oké, majd megbeszélem Ymri-vel.

Otthon leültünk kajálni és elmeséltem a lányoknak milyen csodálatos volt az estém. Utánam Annie végül Historia mesélt milyen volt otthon. Az apja idő előtt jött haza és nagy öröm sírás volt. Végre sikerült túltennie magát dolgokon és felfogta milyen fontos a család. Haza hívták Historia-t, de inkább itt marad velünk. Elég volt az együttlakásból, de hétvégenként hazajár majd. Amíg elmosogattam a lányok megfürödtek, Annie elment dolgozni utána bevettem a fürdőszobát. Solt szavain gondolkodtam el.

- Bántana?

Kérdeztem költőien, de olyan hihetetlennek tűnik. Éjjel hihetetlen gyöngéd szerető volt, reggelinél mintha csak évek óta járnánk. Komoly és törődő. Bár Solt jobban ismeri a múltját. Még is olyan távolinak tűnik. Az a kéz ami annyi örömet ad ugyan annyi fájdalmat is képes nyújtani? A szobámban az gyűrű mellé kapott üzenetet nézegettem. Hirtelen villan fel a kép, az arcának részletes mimikái mikor az ölében ültem a Cselédben. Olyan penge vékony a két arca közti hajszál én pedig azon egyensúlyozok. De az, amit múltéjjel megéltem. Megéri kockáztatni, ledőltem ahol ő feküdt és ittam az ágyneműben megmaradt mentás illatot. Az Ő illatát. Tudom, hogy igaza van Solt-nak. Én ne tudnám, milyen a maffia?

Solt BlakeProfesszor 40 éves, egyetemen oktat, Rivaille barátja/üzlettársa 

(írói megj: azért Makishima Shogu karakterét választottam mert azt hiszem erre a szerepre Ő felel meg karakterileg leginkább)

Sziasztok Zsizsikéim! Mivel jó páran kértétek hamarabb a folytatást íme, meghoztam. :D 

Ezúton szeretném akkor bejelenteni, hogy minden kedden és pénteken jelentkezem új résszel. 

Remélem tetszik majd. xo xo xo