Mikor felkeltem nem tudtam hol vagyok. Eszembe jutott, hogy a bár előtt elájultam. A kezeimbe temettem az arcom főleg mikor megéreztem a gyűrűt. A gyűrű ami megmentett a meggyalázástól egy időre. A szobában makulátlan rend volt, zafír és fekete színek uralkodtak. Kimásztam az ágyból egyedül a köntösöm volt fehér, alatta semmi. Feltűnt, hogy mellettem is kivan feküdve az ágy. Kicsit mocorogtam, de nem fáj ott lent. Beágyaztam, hogy abba senki ne találjon hibát. Az ablakhoz mentem, kihúzni a függönyt és rájöttem valószínűleg a birtokára hozott.

- Most mi a franc lesz?

- Reggeliz velem és megbeszéljük.

Kicsit megugrottam a hangjára. Hogy jött be? Nem is hallottam. Fekete nadrág, zakó hozzá fehér ing és kendő. Félelmetes mégis annyira csábító a sápadt bőre ahogy a jeges szemeit kiemeli. Akár egy vadállat és most sarokba szorított. Félek...nagyon is, de vágyom ezt az érzést. A kezem az ablakon volt rápillantottam a gyűrűre ergo amíg rajtam van senki sem érhet hozzám csak Ő. Bekavart az egyetemen, mert másképpen nem kaphat meg. Ha én haza megyek és úgy döntök, hogy felhagyok az álmommal akkor veszít. A tekintettem az belefúrtam az övébe, de pontosan tudta, hogy nem adom fel. Bólintottam. Oda mentem hozzá.

- Telefonálni akarok!

- Semmi akadálya a táskád lent van. Utána pedig úgy is haza viszlek az albérletbe.

- Legyen.

Amikor felnéztem rá azt mosolyt sosem felejtem el. Számító egy ember. A konyha illetve az egész ház totál üres volt. Kitúrtam a telóm és az albérlet vezetékes telefonját hívtam. Mikor felvették egyből egy méterre kellett tartanom a telót. Rivaille azt hiszem most először nézett nagyot, mikor meghallotta a lányokat.

-Christa Robin mégis hol a picsába voltál! Már a rendőrséget akartuk hívni!-

Ennél a pontnál az alvilág önkényes Királya jóízűen mosolygott. Akár otthon, a maffia mindenütt egyforma.

- Bocsássatok meg. Olyan sokan voltak én meg bealudtam az öltözőbe a kolleganőmmel. Ma este nem vagyok beosztva, szóval délután fele hazaérek.

- Senki sem bántott ugye?

Annie hangja tele volt aggodalommal. Több mint jól esett, de nem mertem semmit sem mondani.

- Nem, dehogy is. Na puszi lányok.

- Puszi, siess!

Letettem a telefont, az asztal már megvolt terítve. Tea és különböző dzsemek. Kihúzta a széket amin kissé meglepődtem, de nem is lehetne sikeres ha műveletlen lenne.

- Tudnom kell mit szeretsz csinálni. Szeretném ha őszintén elmondanád.

Elvörösödve néztem rá, de kifejezéstelen maradt ami nem épp könnyíti meg a dolgom.

- Ellehetetleníted az életem. Ne csináld úgy, mintha akkor miért számítana, hogy én mit szeretek?

Felnéztem a csésze alól és egy haragos szempárral kellett találkozzak. Mérlegelt majd sóhajtott.

- Mérges lettem a múltkor, mert Hanji megalázott. Az olasz maffia Királya vagyok. Sajnálom, nem vagyok hozzá szokva az ellentmondásnak. A lányok eltűnése nem az lelkemen szárad. Erre az életemre esküszöm neked. Az üzenetet is akkor írtam még hajnalban. Azért céloztam vissza, hogy mit tehetnék veled. Nem akarlak bántani.

Csendben reggeliztünk tovább, én már kész lettem elkezdtem mosogatni. Szabályosan megölt belül a tétlenkedés, muszáj voltam csinálni valamit. Amin újfent csak kikerekedett szempárral nézett rám.

- Mi az? Megbecsülöm és szeretem a tisztaságot, ha bajom van ez nyugtat meg.

- Nekem a legjobb üzleti ötleteim takarításkor jönnek, ezért nincs bejárónő.

Felállt és oda jött a derekam mellé rakta a kezeit, nem hagyott menekülési utat.

- Elegem van azokból a nőkből, akik ha azt mondom nekik, hogy fél lábra állva ugassanak akkor megteszik. Tudod volt olyan, aki lenyalta a cipőmet a bárban.

- Ennek ellenére bíznom kellene benned? Én soha nem teszek olyat ami kényszeren alapszik.

- Nem pedig pontosan tudtad ki vagyok. Igen arra kérlek, hogy bízz bennem.

A szemeibe néztem és ez elég is volt. Megfogta a kezem és visszaindult a szobába, az órára pillantottam tizenegy óra volt. A szobájából mentünk át a dolgozó szobájába. Leültetett a kanapéra közvetlen maga mellé. A kezem finoman simogatta, egyre jobban ideges lettem.

- Nem akarlak bántani. Kérlek, mond el amit tudni szeretnék. Tudnom kell hogyan viszonyuljak hozzád.

Nem mertem a szemébe nézni, de a tekintetét éreztem. Megfogta az arcom, egyáltalán nem akartam rá nézni. Égett az arcom, de muszáj válaszolnom.

- De én még senkivel sem voltam.

Összehúztam volna magam, de durván maga felé fordított. Éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemeimbe. Olyan zavarba ejtő volt.

- Nézz rám Christa, kérlek.

A selymes hangja először töltött el nyugtatóan. Lassan rá néztem. Az arcomon versenyeztek a dagadt könnycseppek. Kikerekedett tekintettel néztem a végig suhanó lágy mosolyt, amit nekem küldött. Lehúzta a nyakából a kendőt és megtörölte az arcom.

- Semmi baj, de tudnom kellett hogyan is érinthetlek majd meg. Nem igazán lelem örömöm ha ne tudok gyönyört adni annak akit a karjaimba zárok.

Megnyugodtam valamelyest, nagyon meglepett. Ez a férfi tényleg az akivel én eddig találkoztam? A kezeit letette maga mellé.

- Nem teszek semmit sem. Érints meg, ahogyan szeretnél.

A hangja karcos volt. A szavai visszhangzottak bennem. Ez a férfi tényleg az akinek a keze nyoma az oldalamon kékes lilán virít? A tekintette egészen hívogatott maga felé. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez nem helyes. Vonz és ennek nem parancsolhatok. Valami mégis zavar.

- Mégis mennyi nőcskének adtál még ilyen ékszert?

- Soha sincs egyszerre több nő az életemben.

A hangja ugyanolyan komoly volt, mint pár perce. Türelmesen várt, lassan emeltem meg a kezem közre fogtam az arcát az ujjaimmal simogattam. Lehunyta a szemeit, hatalmas ében szempillai vannak. A hajába vezettem a kezem meghúzva finoman a tincseket, annyira tetszik, ahogy alul fel van nyírva. Felnyitotta a szemeit újra rám nézve, elpirultam. Közelebb húzódtam éreztem ahogy megfeszül a válla, de nem csinált semmit sem ahogy megígérte. Az ajkaira hajolva ízlelgettem a puha párnákat.., valami ismeretlen bizsergés járt át. Ezelőtt nem éreztem mással ilyesmit. Végig nyaltam az száján és megadta a bebocsátást. Hagyta hogy vezessem saját tempómban. Nem támadod le, rám bízta az irányítást. Pihegve váltam el tőle a tekintette vágytól izzott.

- Megengeded, hogy én is megérintselek egy kicsit.

Nem éreztem félelmet, szóval rábíztam magam és aprót bólintottam. Átkarolva ölelt magához ajkaimra simult és érzéki keringőbe vitte a nyelvem. Lágyan simogatta a hátam a gerincemen kellemes bizsergést elindítva bennem. Elvált majd újabb elmélyített csók után a kezembe temette az arcát amin a gyűrű volt.

- Köszönöm. Megígérem, hogy nem siettetlek. Meg kell érts, nekem nincs sok időm általában foglalkozni bárki érzéseivel. Ebben neked segítened kell majd.

Az ahogy kiteregette a lelki elcseszettségét az több min újszerű volt. Már maga az a dolog, hogy tudja a problémásságát. Csak tudnám, hogy miért fogom ki a problémásokat. Az egyik szadista a másik bűnöző. Sóhajtozok, majd elhessegettem ezeket a gondolataimat.    

- Ijesztő vagy, ijesztőek ezek a hangulatváltásaid. Mikor látlak legközelebb?

Kérdeztem mintha valami nyálas szappanopera főhősnője lennék ő pedig a sármos gazdag szerelmes lovag.

- Tudom, de én már ilyen maradok. Szerdán időbe végzel az óráid alapján, majd elmegyek érted. Velem ebédelsz?

Ölelt magához a homlokát újfent az enyémen pihentetve.

- Mindent lenyomoztál rólam és én meg itt vagyok tudatlanul.

Széles vigyor mintha csak újra vadászna.

- Másképp nem lehetnék ilyen sikeres, de megismersz majd te is. Fürödj csak meg, mindent bekészítettem neked utána indulhatunk.

Elvonultam a fürdőbe ahol a ruháim mosott állapotba voltak, beálltam a tus alá de kénytelen voltam másra gondolni mint az elmúlt pár nap eseményeire. Főleg az előbb történtekre. Lent várt rám, kellemes mosollyal adott egy újabb csomagot.

- Ez mi?

- A telefonod benne van a számom, de inkább sms-t küldj. Jobb ha én hívlak.

- Mégis micsodád leszek neked, Rivaille?

- Olyan különleges személy, aki nem véletlen hord tőlem gyűrűt, gyere.

Nyomott puszit a homlokomra. A kocsinál már várt a szőke az öccse aki még a cigit is elejtette mikor meglátott. Rivaille átölelve vezetett maga mellett.

- Sziasztok.

Köszönt kissé kellemetlenül érezve magát. Érezze csak úgy, ez az egész kellemetlen. Sosem értettem a férfiak ezen oldalát. Az evolúció nem sokban segítette a hímneműek fejlődését. De hát Isten is megteremtette a férfit, majd a nőt. Tehát Isten fejlődött.

- Szia.

Rivaille kinyitotta nekem a kocsit majd beszállt mellém. Elindultunk mivel lenyomta az elválasztott így kicsit még megszeppenve de belebújtam az ölelésébe.

- Tudod reméltem, hogy megtetszettem neked.

Mondta örömtelin.

- Az önteltséged már beteges.

Jóízűen nevetett. Mikor kiszálltam a kocsiból a lányok már az ajtóba kirohantak. Döbbenten néztek, de Rivaille kiintet nekik.

- Akkor szerdán.

Mondta komolyan, aprót bólintottam válaszul. A házban leültettek és szuggerálva néztek rám amin sóhajtoztam.

- Mesélj szépen Christa!