– Hael –szóltam hozzá gyengéden.

– Tessék, mondjad!

– Haragszol rám? Tudod, én csak neked akarok jót. Azt akarom, hogy boldog légy és valahogy újra fiú lehess, hogy az anyukádhoz visszakerülj.

– De Jane, akkor már nem leszek itt neked! –mondta kétségbeesetten.

– Így lesz a legjobb neked!

– Ezt akarod? Már nem szeretsz? –Leszálltam az ágyról, majd odaléptem hozzá és átöleltem.

– Te nekem többet jelentesz, mint csak egy beszélő, okos állat.

– Ezt tényleg komolyan gondolod, Jane? –Nézett rám nagy, ragyogó szemeivel.

– Hát persze, nem véletlenül téged választottalak! Valami nagy erő vonzott hozzád –mondtam ki lassan, érthetően.

– Miféle nagy erő? Ezt nem értem Jane! –jelentette ki határozottan, hangjából kicsengett az értetlenkedés.

– Elmagyarázom neked –kezdtem bele. –Mikor a szüleimmel elindultunk, különös érzés lett úrrá rajtam. Mikor megláttam a Bluting plakátját, a szemem megakadt rajta. Mikor beléptem az ajtón és végig néztem az állatokat, egy se nagyon tetszett, de mikor az utolsó ketrechez értem, ami a tiéd volt, te ott ültél háttal nekem. Tudtam, éreztem, hogy ki kell mentenem téged.

– Már értem. –Lassan visszaléptem az ágyamhoz és leültem. Megvetettem az ágyamat, mert már későre járt, közben azon gondolkoztam, vajon helyesen cselekedtem-e. Igen, tudnia kell –emlékeztettem magam. –Elmegyek átöltözni, és lezuhanyozok. Addig maradj itt Hael, jó?

– Oké –biztosított. Odamentem, belenéztem a szemébe.

– Hael, esküdj meg, hogy soha nem hagysz el!

– Megesküszöm! És akkor látsz, majd ha újra ember leszek.

– Ezek szerint beleegyezel, hogy segítsek neked és harcoljunk értetek? –néztem rá meglepetten.

– Majd még egyet alszok rá Jane –mondta gyorsan, én pedig szorosabban átöleltem, mint ezelőtt bármikor.

– Meg ne ijedj Hael –figyelmeztettem.

– Miért, mit akarsz velem? Ugye nem akarsz bántani? –Lett úrrá rajta hirtelen a pánik.

– Nem, ne aggódj, tudod, hogy szeretlek!

– Tessék? –hallom meg döbbent kérdését. –Te szeretsz engem? De hisz én csak egy állat vagyok!

– Nem vagy állat. Te a legjobb barátom vagy –mondom ki könnyedén.

– Mit akarsz a nyakamnál? Mit piszkálsz Jane? Kiveszem a nyakörved, már a bőrödbe nőtt.

– De nem félsz, hogy elszökök vagy megvadulok?

– Nem félek –néztem szemébe, majd egy határozott mozdulattal kivettem a nyakából a nyakörvet.

– Fáj a helye, Hael?

– Egy kicsit –mondta, de láttam a szemében a kínt.

– Milyen érzés, hogy nincs a nyakadba? –kérdezem szorongva, a bűntudat, hogy fájdalmat okoztam neki, éget, mint a sav.

– Jó érzés, szinte megkönnyebbültem –feleli, és látom raja, őszinte velem.

– Megyek, hozok tisztítószert, hogy el ne fertőződjön. –Beléptem a fürdőbe, kihoztam a fertőtlenítőt, aztán odaléptem a drága Hael-hez és finom, óvatos mozdulattal láttam el a sebet.

– Na, nem fáj? –kérdeztem aggódóan.

– Nem. Köszönöm, hogy ennyit törődsz velem –nézett el oldalra.

– Na de most már megyek, lezuhanyozok –siettem ki, hogy ne lássam a fájdalmat rajta.

– Jó, Jane, itt meg várlak.

– Mindjárt jövök –mondtam, szinte már futva mentem. A fürdőszoba ajtaját idegesen csuktam be, még mindig láttam magam előtt Hael fájdalmas tekintetét. Szinte nem is gondolkoztam, önkívületi állapotba végeztem el a rutinos feladatokat, közben pedig csak kattogott az agyam. Tényleg jó, hogy kiszedtem? –jöttek a rosszabbnál rosszabb kérdések. Aztán eszembe jutott a hálás pillantása, mire döntésre jutottam. Igen, jobb így neki! Megtörölköztem, belebújtam a kedvenc pizsamámba, majd elmentem lepihenni. Ahogy az ajtót kinyitottam, Hael a nyakamba ugrott és hozzám bújt. Megsimogattam a fejét és bebújtam az ágyamba, hogy végre lepihenjek, végül némi mérlegelés után felemeltem a paplant.

– Hael nem akarsz ma velem aludni?

– Komolyan? – hallom meglepett válaszát. –Hát persze! –mondja ki, de még mindig tétovázik.

– Na, mire vársz, gyere! –Felállt a szőnyegről, lassan odalépkedett hozzám. Mosolyt láttam az arcán, ami ritkán jelen meg rajta. Bebújt az ágyba, én pedig szorosan átöleltem, aztán egy hatalmas puszit nyomtam a kék bundájára. Még szorosabban bújt hozzám, majd elnyomott az álom.