@Ichigo811 második kérése, remélem ez is elnyeri a tetszésedet! :3

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

Matematika óra volt. Mint minden egyes ilyen 45 percben, most is az ablakodon át bámultál kifele, és gondolkodtál mindenfélén. Egyik kezeddel megtámasztottad a fejedet, és próbáltál úgy tenni mint aki nagyon is figyel az órára, bár tudtad hogy a tanár egyáltalán nem foglalkozik veled, szerencsédre.

Vajon mit adjak karácsonyra Tsukkinak?-Vontad kérdőre saját magadat.-Biztos, hogy Yamaguchitól valami dinós játékot, netán esetleg ruhadarabot fog kapni, viszont nekem akkor mást kéne kitalálnom...

Ahogy ezen gondolkodtál, szinte észre sem vetted, hogy a kinti táj hófehér ajándékot kezdett el szórni magából. A hatalmas hópelyhek pár másodperc alatt zúdulni kezdtek a természetre, és ezzel rövidebb, mint fél óra alatt már egy vékonyabb hótakaró is keletkezhetett mind a fákon, mind a járdán, s mindenen ami csak a kinti világnak volt alárendelve.

Nem akartál felkiáltani, bár legszívesebben azt tetted volna, csakhogy utáltad azt, hogyha mindenki figyelme egyszerre rád vetül. Nem szerettél középpontban lenni, márpedig most tuti, hogy oda kerültél volna ezzel a kikiáltásoddal.

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

-Tsukkkiiiiiii! Esik a hó!-Vigyorodtál el ahogy a fiú szobájába értél, aki éppen zenét hallgatott. Úgy látszott, észre sem vett téged a fülére helyzetett fehér fejhallgatótól, ezért gyengéden megragadtad a pulcsijának a szélét, és megrántottad, mire fél szemmel rád tekintett.

-Mi az?-Kérdezte miközben kikapcsolta a zenét.

-Esik a hó és-

-Nem.-Mondta szemrebbenés nélkül, mire először lefagytál, majd összeráncoltad a szemöldöködet.

-Mi nem? Még nem is mondtam semmit sem!-Mondtad kicsit elszontyolodva, szomorú tekintettel.

-Ne nézz rám így.-Morogta, majd mikor látta hogy nem hagyod abba, sóhajtott egyet,s lassan levette a fejéről a fejhallgatót, ezzel is mutatva feléd, hogy már teljesen figyel rád, és a szavaidra.-Na...Mit akarsz?

-Menjünk ki és-

-Nem.

-De Tsukkkiiiii!-Nyavalyogtál, majd kissé erősebben megrángattad a pulcsiját, de ügyeltél arra, hogy ne tegyél kárt benne. Már csak azért is, mert ez Tsukishima egyik kedvenc, dinoszauruszos pulóvere és biztosra vetted hogy széjjel tépne, hogyha elszakítanád az anyagot.-Légyszíves! Ez az első alkalom, hogy havazik, amióta...-Nem tudtad befejezni a mondatodat, ugyanis elvörösödött az arcod, és elment a hangod is, a zavarodtól, de Tsukki jól tudta hogy miről beszélsz. Éppen ezért keletkezhetett az arcára egy gúnyos mosoly.

-Mióta összejöttünk?-Válaszul csak bólintottál.

-Légyszíves, Tsukki...Ki szeretném használni ezt az időt...-Motyogtad, fülig pirulva, amit -bár nem vallotta volna be- a fiú igencsak aranyosnak talált.-Szeretnék hóembert építeni veled!

-Hány éves vagy te? Nyolc?-Emelte fel az egyik szemöldökét, mire csak rá emelted a tekintetedet, kérlelően. Sóhajtott.-Nem tudlak lebeszélni róla, mi?-Kérdezett rá olyan hangnemben, mintha most mondták volna ki a végitéletét.

-Ne beszélj már erről úgy, mintha a halálod lenne.-Morogtad, majd elmosolyodtál.-De igen, igazad van. Akármennyire is erőlködnél, nem tudnál lebeszélni róla.

Ekkor Tsukki csak még egy hatalmasat sóhajtott, majd beletörődötten felállt az ágyáról, és az ajtójához lépett. Az az mellett levő szekrényéből kihalászott egy másik pulóvert, amit rögtön magára is vett, majd rád nézett. Te értetlenül pislogtál rá.

-Nem gondolod, hogy majd a kedvenc pulcsimat fogom tönkre tenni? Na, menjünk akkor.-Morogta, mintha nem is lenne kedve ehhez az egészhez. De ha őszinték akarunk lenni...Te már ismerted annyira, hogy láthasd a szemeiben azt, hogy egyáltalán nem bánja ezt az egészet.-Mielőtt még meggondolom magam.

Felcsillantak a szemeid, és egyből a fiúhoz ugrottál, majd szorosan a karjaidba zártad őt. Hallottad a szíve dobogásának ritmusát, ami kellemes melegséggel árasztott el abban a pillanatban, majd egy mélyet szippantottál, a számodra megnyugtató illatából.

-Köszönöm, Tsukki...!

Amint kiléptetek a bejárati ajtójukon, te teljesen elámulva figyelted, hogy miként hullanak lefele a pelyhek az égből. Felemelted az egyik kezedet, majd mosolyogva lested, hogyan gyűlnek össze a darabkák az ujjaid között. Teljesen elvarázsolt téged a téli időszak, s bár hideg volt, egyszerűen nem tudtad bánni a kint töltött óráidat.

Ezt a meghitt percet a fejeden hirtelen érő, hideg érzés szakította félbe, melynek hirtelenjében megugrottál, és kicsit fel is kiáltottál. Elvörösödtél és a támadás lehetséges irányába fordultál, ahol megláttad Tsukkit, egy félmosollyal az arcán, amint egy újabb hógolyót tartogat a kezében.

-Azt nem mondtam, hogy végig jól fogok viselkedni...-Motyogta úgy, hogy szinte alig értetted, de nem is volt sok időd feldolgozni a szavait, mivel a következő pillanatban már egy új, feléd repülő golyó elől kellett elhajolnod.

-Tsukki, ezért meglakolsz!-Kiáltottad, majd ahogy lehajoltál egy nagyobb adag havat, és a fiú irányába dobtad, aki könnyűszerrel hajolt el annak újtából.

Ez így ment egy darabig. A vége felé már szinte falat állítottál magad elé, hogy elbújhass a hólabdák elől, és hogy ott egy kicsit nyugodtabban próbálhass golyókat készíteni.

-Ohh, most megleszel...Most annyira megleszel, Tsukishima Kei..-Motyogtad vigyorogva, majd a kezedbe vetted a kész labdát, és egyből felültél, hogy a szerelmedre dobhasd, ám ő sehol sem volt. Ajkaid kissé elváltak egymástól, és értetlenül meredtél körbe, ám hirtelen két kar gyengébb lökését érezted meg magad mögül, majd csak annyit vettél észre, hogy a hófaladnak annyi, azon pedig te vagy, téged pedig Tsukishima fog le.-Teee-

Ekkor ajkait a tieidre helyezte, mely ebben a hidegben olyan hatást ért el, mintha egy kályha mellett üldögélnél. Lehunytad a szemeidet, és átadtad magadat a kellemes érzésnek, mely minden egyes alkalomkor körbelengett téged, s bár nem tudtad, de a fiút is egyaránt.

Elengedted a kezedben levő hógolyót, ügyelve arra hogy az még épen maradjon, majd semmivel sem törődve, a fiú szőke tincsei közé rejtetted az ujjaidat.

-Mostmár menjünk be.-Suttogta ajkaidra miután elváltatok egymástól, kissé lihegve, és sokkal vörösebb arccal, mint ezelőtt. Hiába, nem csak a hideg miatt pirultatok ki...-Nem akarom pátyolgatni majd a beteg seggedet.

-Olyan édes vagy, amikor aggódsz értem.-Mosolyogtál, majd egy gyors csókot nyomtál az ajkaira, amit ő el szeretett volna mélyíteni, ám nem tudta, a hirtelen a fejér eső hotömeg miatt. Elkerekedtek a szemei és láttad rajta, hogy végig fut rajta a hideg, többször is.-Mondtam, hogy megleszel!

Kisebb fintorral az arcán, felült majd a fejéhez nyúlt, és elkezdte kiszedni tincsei közül a hideg darabkákat, mindeközben persze te csak nevetve felkászálódtál, és lassan a ház felé kezdted el venni az irányt, ugyanis tudtad, hogy ezt ő nem fogja hagyni annyiban.

-Jobb is, hogy menekülsz...-Morogta Tsukki, ám mikor már látta, hogy a házban vagy, egy halvány, tényleg alig észrevehető mosoly jelent meg az arcán, majd felállt, s utánad ment, zsebre tett kezekkel.