@3Reina3 második kérése!:3 Remélem elnyeri a tetszésedet :D

-Nemrég fejeztem be a Mob Psycho 100-at, nem tudom, ki ismeri,  de nagyon ajánlom <3 Aki ismeri, attól viszont kérdezném; ti olvasnátok egy Reigen Arataka x Oc-t? :)-

-Ó, van itt még valami. Megpróbáltam E/1-ben írni, kíváncsian várom a reakciótokat, hogy kinek hogy tetszik. Ha így jobban szeretitek olvasni a kéréseket, akkor mostantól így fogom írni, ez tőletek függ~!

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

-Mondd ki!

Kuroo hangja egyszerre volt fájdalmas, meggyötört és feszült, s még így is meghallottam benne egy kevéske dühöt is. Csak azt nem tudom, az a fajta érzelem mit keresett ott, tekintettel arra hogy kettőnk közül én vagyok az egyetlen, akinek joga lenne dühösnek és mérgesnek lenni. És az is vagyok. Ohh, de még mennyire!

-Megkérdezhetem, hogy mégis miért vagy te mérges?-Próbáltam nem kimutatni mennyire is verném meg jelen helyzetben, de szerintem a szemeim mindent elárultak.-Megcsaltál,Kuroo, és ez már nem is az első eset, valamiért...-Itt kissé felnevettem, kínosan-Valamiért mégis te vagy az, aki mérges. Miért is?

-Félreléptem, oké?!-Mordult fel, barnás szemei feszülten csillogtak-Felfogtam! Kérlek, kezdjük újra!-A kezem után nyúlt, mire elcsaptam azt, egy "tch" kíséretében.

-Tudod Kuroo, én alapból egy nagy tűrőképességű ember vagyok. De te ezúttal kibaszottul kihúztad nálam a gyufát.-Sziszegtem-Soha, ismétlem...Soha ne keress többet! Eljátszodtad a második esélyedet is. Elcseszted.

Még mielőtt bármit is mondhatott volna, egy laza mozdulattal megfordultam, és kiléptem a bejárati ajtón, magam után becsapva azt, hogy egyedül hagyjam a fiút a gondolataival.
Igazából abban reménykedtem, hogy utánam jön majd, és még fog valamivel próbálkozni...Hogy legalább próbálkozzon jobban visszaszerezni. De ez nem történt meg.

Mikor hátranéztem, senki sem volt ott, aki esetleg felém rohant volna összeroskadt lelki világgal, fekete hajjal, és Kuroo Tetsuroo névvel. Az az idióta...!

-Tch!-Cöccögtem, visszatartott könnyekkel. Beletemettem ujjaimat a pulcsim zsebébe, és a kapucnimat is fejemre aggadtam. Pont a mai napon kell kiderülnie mindennek? Miért így hozta a sors? A mai napnak a szerelemről, a boldogságról kellene szólnia...

Ehelyett most itt baktatok a kihalt járdán, a könnyeimmel küszködve, miközben a gondolataimban folyton Kuroo szavai csengenek fel, és az illata, amely mindig, mindenféle helyzetben képes volt megnyugtatni.

Mikor hazaértem, bezártam magam mögött a szobám ajtaját, viszont hiába voltam végre teljesen egyedül, volt valami, ami miatt a könnyeim a szemeim sarkába keletkeztek, majd könyörtelenül folytak le az arcomon. 

Az pedig a csend volt.

Ugyanis amióta az eszemet tudom, nem volt körülöttem csend. Hiszen Kuroo mindig itt volt velem, és be nem állt a szája. Mindig tudtunk valamiről beszélni, még hogyha az a nagy semmi volt, az is. Ha hülyültünk, ha tanultunk, ha éppen vigasztalt, ha én őt, mindig suttogtunk, vagy kiabáltunk, tök mindegy volt; a fiú hangja mindig meg tudott nyugtatni engem, és nem kellett némaságban lennem, a saját szobámban.

Ez az első ilyen alkalmam, s most, hogy ezt realizáltam, keservesen harapom be ajkaimat, miközben próbálok nem Tetsuroo-ra, a hangjára, a megnyugtató ölelésére, az illatára, melyet annyira szerettem, és a szemeire, azokra a mogyoróbarna szemeire gondolni, melyek szinte parancsba adták nekem, hogy ne szakítsam meg a szemkontaktust. 

"-Mindig itt leszek neked."

Idióta! Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani!

A telefonom rezegni kezdett, én mégsem tudtam abban a pillanatban arra koncentrálni. Az a sok emlék, amely most bevette az elmémet, egyszerűen elvette a lehetőséget tőlem, hogy magamtól tudjak, önálló döntéseket hozni. Csak ültem, az ajtóm előtt, és lehunyt szemekkel próbáltam törölni az emlékeket. Sikertelenül...

"-Mit szólnál ahhoz, hogyha ma elhívnálak vacsorázni?"

"-Oi, Reina-chan~"

"-Ne nevess már ki!"

"-Szeretlek, Reina."

Ahogy szavai visszhangzottak fejemben, a könnycseppjeim egyre gyakoribban folytak le az államig.  A szívem fájt, olyannyira, mintha ezernyi-s ezernyi kést döftek volna belé egyszerre, majd mit sem törődve az érzéseimmel megcsavarták volna, és könyörtelenül röhögni kezdtek volna rajtam.

Ekkor egy kisebb koppanást hallottam, mely pont mellőlem jött. Félig lehunyt szemekkel néztem oldalra hogy megnézzem, mi adta ki ezt a hangot. A zsebemből esett ki a telefonom, melyre másodpercenként érkeztek az újabbnál újabb sms-ek, természetesen mind Kuroo Tetsurootól. Mivel így felvillant a képernyő, akaratlanul is megláthattam azt az ezernyi szót, melyet az elmúlt órában leírt nekem.

Kuroo Tetsuroo: Kérlek, beszéljük meg!

Kuroo Tetsuroo: Ne csináld ezt...

Kuroo Tetsuroo: Bébi, tudod, hogy mennyire szeretlek, ugye?

Kuroo Tetsuroo: Kérlek...Újra szeretném kezdeni veled. Komolyan...

Kuroo Tetsuroo: Adj még egy esélyt, kérlek! Nélküled el fogok veszni...

Érzem, hogy nem kellett volna ezt megtennem. Nem kellett volna elolvasnom őket, mégis, a kezeim automatikusan mozogtak. Felvették a telefonomat, majd a névjegyzékembe léptek az ujjaim, s onnan is kikeresték, a Kuroo Tetsuroo nevet.

Ekkor pedig rá nyomtam a hívás gombra.