Bocsánat, tegnap elhúzódtak a dolgaim...Ma kiteszem még a maradék egyet! :')

Miyabi_Chan kérésére, remélem tetszik!

෴ ෴ ෴ ෴ ෴ ෴

Minden ember életében eljön az a bizonyos perc, amikor elhatározza, hogy az életét valaki máséval köti össze, örökre. Mindkét félnek hatalmas lépés jelent ez, mely kockázatokkal is járhat, azonban mindennél nagyobb boldogsággal is, és itt igazán ez a lényeg.

Bokuto Kotaro, a barátod, akivel lassan már öt éve együtt vagytok, a mai napon határozta el magát. Már hónapok óta a fejében volt, hogy végre, annyi év után megteszi ezt a mérhetetlenül nagy lépést, viszont először is mindenképpen a szüleidhez ment, természetesen, amikor te nem voltál otthon náluk.

Velük még nem is volt gond, tényleg. Az apukád szinte imádta Bokutot, ugyanúgy, ahogy anyukád is, volt olyan, hogy gyakran ők hívták meg barátodat vacsorára, vagy, csak hogy jöjjön át, és töltsön itt el egy kis időt, amibe természetesen minden egyes alkalommal bele is ment a fiú. Ennek köszönhetően mind a ketten örömmel fogadták a hírt, miszerint hamarosan meg lesz kérve a kezed őáltala.

Azonban csak ezután következett a bajos rész.

A bátyjád.

A csapattársa.

Az az ember, aki mindkettőtöket a legjobban ismerte.

Akaashi Keiji.

"-Szóval meg akarod kérni a húgom kezét?-Ráncolja össze szemöldökét a fekete hajú fiú, miközben mellkasa előtt összefonja karjait. Addig az számára is rendben volt, (persze nem annyira, mint szüleiteknél) hogy őt választottad, mint barátod. Még azzal is rendben volt, hogy előtte csókolt meg téged, és TALÁN még azzal is meg tudott békélni, hogy néha itt aludt a fiú. Azonban még ezek ellenére is az ő kicsi húga maradtál, akit mindenképpen meg kell védeni.

-Igen!-Mosolyog Bokuto, habár ez inkább kínos, mintsem magabiztos mosoly. Tudja, hogy Akaashi áldása rátok mindennél többet ér, talán még a szüleitekénél is, és pontosan ezért is fél annyira. Hogyha ezt elrontja, akkor búcsút mondhat annak, hogy Mrs. Bokutonak hívjon téged a jövőben. Már, hogyha te "igen"-t mondanál neki...De ezen nem igazán akart izgulni, elég volt neki jelenleg a bátyád is, aki most olyan tekintettel nézett rá, mintha egyenest belelátott volna a lelkébe.

-...Sok ideje ismerjük egymást, Bokuto-san.-Motyogja, szegény ász pedig egyből kihúzza magát -Mindig itt voltál a húgomnak.

-Ezentúl is ott fogok neki lenni.-Mondja, mire legnagyobb meglepetésére, Akaashi bólint egyet.

-Remélem is. Ha egy rossz szót is hallani fogok [Név]-től, akkor annak vészes következményei lesznek, Bokuto-san.-Bár a fekete  hajú hangja teljesen nyugodt lehetett egy kívülálló számára, Bokuto lelkébe teljesen elért a mondanivalója. A sötét tekintet, mellyel megjutalmazta a fiút szinte megdermesztette őt -Az a szerencséd, hogy ismerlek.

-Akkor....?

-Hai.-Bólint, a szürke hajú pedig elvigyorodik, majd izgalmában ugrik egyet.

-HEY HEY HEYYY!! KÖSZI AKAAAAAAASHI!"

-Ébresztő, Picim.

-Mmmm...-Motyogod a párnádba. Bokuto karjai, melyek derekadon pihennek ekkor kicsit jobban közrefognak, majd a fiú előrébb dől hozzád, és egy óvatos puszit helyez az arcodra.

-Hey hey hey...-Suttogja a füledbe- [Név]-chan, csinálok neked palacsintát reggelire. Mit szólsz?

-Palacsintát?-Nyitod ki a szemeidet, ami kicsal a fiúból egy kisebb, halk nevetést. Felé fordítod a fejedet, így tekinteted egyből szembesül a ruhátlan felsőtestével. Elmosolyodsz, majd belefúrod fejedet a mellkasába, és beszívod az illatát, melytől halvány pír kúszik arcodra, mint minden egyes alkalommal.

-Imádom a reggeli bújós énedet. 

-Mhmm....

-Reggeli után szeretném, ha elmennénk egyet sétálni.

///

Már egy ideje mind a ketten csendben voltatok, csupán élveztétek a remek, tavaszias időt. A nap kellemes melege megmosolyogtatott, ez pedig a fiút is vigyorgásra késztette. Azonban a gondolatai mindig-mindig visszataláltak arra, hogy vajon mit is fogsz mondani a zsebében lapuló, ezüstöt gyűrűre. Vajon igent? Vagy nemet? Az utóbbi teljesen összetörné őt, hiszen senki mással nem tudná elképzelni az életét, csakis veled. Azzal a lánnyal, aki már akkor elrabolta a szívét, mikor leges-legelőször meglátta, akkor, amikor elkísérted testvéredet a legelső napjára, a röplabda csarnokba. 

Azonban biztos abban, hogy téged akar. Veled szeretné megosztani a vezetéknevét, és biztos, teljesen biztos benne, hogy azt akarja, hogy te legyél a gyermekeinek az édesanyja. 

-[Név]...

Felé fordítod a fejedet, kíváncsi tekintettel, amely miatt a fiú szíve megtelik melegséggel, és majdnem el is olvad. Egyszerűen olyan aranyosnak tart, hogy azt el nem tudja mondani neked. 

Jobb kezével a tied után nyúl, majd óvatosan összekulcsolja az ujjaitokat. Éppen egy csendesebb helyen járkáltok, egy cseresznyefa alatt, amelynek virágai már elkezdtek hullani, ezzel a járdát rózsaszínné varázsolva. Bokuto elmosolyodik, majd mintha csak egy törékeny virágszál lennél, olyan óvatosan nyúl feléd, és halássza ki hajszálaid közül az egyik nagyobb virágot. 

-Nagyon szeretlek. Tudod?-Dönti oldalra a fejét, szerelmes tekintettel figyelve téged, amely megdobogtatja a szívedet.

-Én is nagyon szeretlek téged. V-valami baj van?-Váltasz aggódóvá, de a fiú  megrázza a fejét.

-Csak tudod...Van egy dolog, amit már rég óta meg szeretnék kérdezni tőled. Sok ideje együtt vagyunk, és már láttuk a másik jó, és rossz oldalát egyaránt. És tudod, én még mindig ugyanúgy szeretlek téged, ha nem jobban.- Lassan kihúzza a zsebéből a kis dobozt, de még a háta mögé rejti. Valami csoda folytán azonban te ezt nem vetted észre, ugyanis a fiú tekintete teljesen rabul ejtett téged, csakúgy, mint minden egyes alkalommal, amikor szemkontaktust létesít veled. Egyszerűen nem bírsz ellenállni neki. 

-...Igen...?

-Tudod...Veled terveztem el a jövőmet. Tényleg.-Mosolyodik el még jobban, ezúttal már egy halvány vöröses árnyalat telepedik az arcára, melyből a fülére is jut - Szeretném, hogyha majd a gyermekeim téged hívnának "Anyu"-nak, és, hogy a lehető legtöbb ideig veled legyek. Melletted AKAROK lenni, [Név]. Szóval...-A következő pillanatban lassan elengedi a kezedet, majd még egyszer, utoljára megszorítja a dobozt. Fél térdre ereszkedik, majd előhúzza azt. A mellkasodban olyan gyorsan dobog a szíved, hogy azt hiszed, mindjárt kiesik, illetve érzed, ahogy a tekinteted egyre homályosabbá válik. Bokuto ekkor kinyitja a dobozt -[Teljes Név], megtisztelsz engem azzal, hogy hozzám jössz feleségül?-Mosolyodik el a végére a fiú.

-Állj fel, Kotaro...-Motyogod a könnyeiddel küszködve.

-Hah?-Riad meg egy pillanat alatt- Mi? M-Miért- [Név]-

-Idióta, meg akarlak ölelni, de nem akarom, hogy felborulj!-Neveted el magadat a végére, egyik kezeddel letörölve a lefolyó könnycseppjeidet, mire a fiú mellkasáról olyan hatalmas szikla esik le, hogy azt el nem tudod képzelni. Megkönnyebbülve ő is nevet, majd feláll, te pedig abban a pillanatban a nyakába veted magadat.

-Persze, hogy hozzád megyek! Annyira szeretlek!-A fiú a derekadnál fogva felemel téged, majd elkezd pörgetni téged a levegőben. Észre sem veszed, de a határtalan boldogságtól, melyet abban a pillanatban érez, neki is ugyancsak megerednek a könnyei. 

-Szeretlek [Név]! Szeretlek!

-É-Én is!