Igen, a kép kellett! >:D

  A szobámban voltam szokásom szerint. Nem igazán olyan vagyok, mint a tipikus tinédzserek, akik borozgatnak és most láttam az ablakpárkányomon ülve párat. A kezemben tartottam egy szótárt. Már épp eléggé előre haladtam a tanfejezetekkel minden tananyagból a jövő évre nézve (bár a tanárok figyelmeztettek, hogy emiatt unni fogom az óráikat), így próbáltam a nyelvtudásomat erősíteni. Mikor meguntam, elővettem egy könyvet és próbáltam memorizálni a szövegét, de túlságosan lekötött a felvételi. 

  "Mennyi pontot kaptam? Egyáltalán bejutok?"

  Ezen kattogott az agyam. A túltengésemet egy sóhajjal letudtam, majd a könyvet letette. Nem baj, mosolyogva fogom várni a jövőt, bármit is ígér.

  Kopogás, majd nyílt az ajtó.

     - Onee-chan, megjött! - lengette Monji A levelet félénken.

     - Az, amire...?

  Monji csak bólintott, majd felém nyújtotta a levelet. Elvettem és feltéptem a tetejénél az ujjammal. Összevont szemöldökkel emeltem ki a fura szerkezetet, miközben Monji szája előtt tartotta ökölbe szorított kezeit kifordítva. A fekete szerkezet kattant egyet és vetíteni kezdett.

  Mindketten hatalmas szemekkel néztük a hologramm-igazgatót, de semmi sem ragadt meg a fejünkben. Egymásra néztünk leesett állal.

     - Sikerült, Onee-chan! - ugrott a nyakamba Monji, a felsőmet markolászva. - Gratulálok... - Könnyek folytak végig az arcán és beletemetkezett a mellkasomba. Mosolyogva kezdtem simogatni a haját, de a szememet nekem is csípték a sós cseppek.