G Y Ű L ÖL V E  S Z E R T N I

19.

Felnőtt taralom! Gyilkosság és annak menetének részletes leírása!

Csak este ért be a városba, mikor a Nap már a horizont közelébe sem ólálkodott, s a Hold s annak csillagjai vették át az uralmat a kietlen égen. Meglátszott a városon, hogy hétvége volt. Az emberek zsúfoltságig megtömték a városcentrumot, zajt csaptak, részeges kiáltások hallatszottak a sikátorokból vagy a lepukkant kocsmákból. Sosem járt Forksban éjjel, de a látottak után nem is került fel bakancslistájára, hogy újra visszatérjen ide este, ám a mai nap eseményei úgy elvakították látását, hogy muszájnak érezte, hogy emberek között legyen. Nem félt attól, hogy ölni fog, tegnapelőtt evett, és éhséget egyáltalán nem érzett, így szabadon járhatott, kelketett a kicsapongani vágyók körébe. Azt az útvonalat követte, amit Rosalie-vel és Alice-el bejártak majdnem másfél hónappal ezelőtt, mást útvonalat amúgy sem ismert, és nem este akarta felfedezni a kevesebb, mint négyezer főt számláló város zegzugait. Megijesztették az ilyenkor lézengő emberek. Furcsálta, hiszen nappal Forks olyan barátságos volt, mintha mindenki barátságban lenne egymással, éjszaka meg mintha az egész elfelejtődött volna, és egy gonosz szellem irányítása alá kerültek volna az emberek egy része.

A főutcán sétált, egészen hideg volt már, ezért néhány szem megnézte magának, amiért egy kasmírpulóveren és egy fekete vékony nadrágon kívül nem volt rajta más. Az embereket amúgy is jobban érdekelte szépsége, s néhányan fel is fedezték benne a másfél hónappal ezelőtt futótűzként elterjedt pletyka főszereplőjét, avagy Carlisle Cullen barátnőjét, így páran oda is köszöntek neki, s Lia készségesen, minden erejét összeszedve köszönt nekik vissza a legbarátságosabban. Visszasírta azokat az időket, mikor még csakis, kizárólag hamisan, a férfi barátnőjeként volt tartva. Most a társa volt, de gyűlölte ennek a ténynek a léteztét. Gyűlölte, hogy szereti, leginkább azt gyűlölte, hogy gyűlölve szereti, s nem képes vele együtt élni. Hogy is tehetné, mikor neki emberi vérre volt szüksége a fentmaradáshoz!? Mégis hogyan legyen boldog életük, mikor, ha a Volturi megtudná azonnal közbe avatkozna, és nem csak a boldogan eltervezett életünknek lenne akkor vége, hanem az egésznek. Ezek a gondolatok mellé gúnyosan befészkelte magát az undor, amiért teremtője nem mondott semmit, nem figyelmeztette arra a tényre, hogy ő, Lia nem érez a férfi iránt mást, mint a köteléket, hagyta, hogy naivan beleszeressen abba, aki nem is a társa, s valódi társa, Carlisle ezért lelkileg szenvedhetett. Kiabálni akart, hegyeket arrébb tenni erejével, amiért vámpíri életében is ilyen kegyetlenül ellátta őt a sors temérdek mennyiségű problémákkal.

Szelte az utcákat, a végtelenségbe nyúló hepehupás járdavezetést, míg ezeken gondolkodva keseredettet el egyre jobban, gondolt vissza minden csókra, amit társától kapott, amire tudta, ha meghal az lesz az utolsó, amire emlékezni akar; a selymes ajkakra, melyek gyengéden és durván is szerették, de e kettőség adott Liának egy olyan élményt, melyet örökre a szívében hordoz majd. Félt az áprilistól is, mely rohamosan üldözte Liát, hiszen tudta, ha nem mutat érdekes képességet, akkor neki vége lesz, főleg, ha teremtője megtudja milyen mocskos dolgokat tett a Forksban eltöltött idő alatt. Liának fogalma sem volt, milyen mikor a férfinek összetörik a szívét, de az viszont biztos, hogy nem dicsérné meg Liát, amiért szenvedélyes éjszakéba fojtott hancúr részesévé vált, így vesztve el olyan régen tartogatott szüzességét.

Elsétált egy ázsiai étterem előtt; a fűszeres illat bátorítóan hívta egy vacsorára, azonnal elszomorodott. Nem ehetett ilyen ételeket, hacsak nem hányja ki utána, de ahhoz se szíve, se undora nem volt, így hát a csalogató illat ellenére továbbsietett, és lassacskán a förtelmes csatorna szag kopogtatott légzőszervén. Ez lehetett Forks nyomornegyede, legalábbis erre asszociált a szemetes úttól, melyeket döglött patkányok is csúfítottak, egyikkel egy kóbor macska játszott kíméletlenül. Az utcai lámpák itt már nem vakítóan fénylettek, halványan pislákoltak, s csak a mocskos járdát világították meg. A járda sávját rohadt növények borították, melyek az évek során valahogyan kikönyörögték magukat az aszfaét szorítása alól. Kihalt volt a város ezen területe, de e teátrális csend csak egyike volt a gyanús dolgok között. Érezte, hogy egy amolyan egérfogóba sétált be, s egy pillanatra a félelem hullámai utat törtek tagjaiban. Emlékeztette magát, hogy ő egy vámpír, s vámpírokat nem olyan könnyű eltenni lábalól, csak egy-két pofont kell kiosztani, és az itt lesben álló férfiakat simán a túlvilágra küldi. Előrébb ment, a távolba egy petárda robbant, a közelben két macska vinnyogva kergette egymást, majd puffanás kíséretében Lia lábai elé vetődtek, s felpattanva folytatták értelmetlen harcukat.

Egy elágazáshoz ért, valami megfutamodásra késztette, de dühe nem adta meg magát, ment előre a félelemmel teli ismeretlenbe, ami talán jobban foglalkoztatta abban a pillanatban, mint a titokzatos űr. Hallotta az emberek szívének ritmustalan dübörgését, az ereikben futó alkoholtól mérgezett vérük zubogását. Liának zene volt füleinek a hang, orrának megtestesült boldogság az illat. Balra fordult, ahonnan a hangot jöttek, melyek egyre hangosabbak lettek, s kivehető volt, hogyha elfordul balra, akkor egy sikátorba ütközik, ahol két ember tartózkodott. Az egyik egy ártatlannak tűnő lány volt, nyüszített és zokogott, bár Lia hallotta, hogy sok nem telik tőle, amiért befogták a száját. Lia úgy érezte, cselekednie kell, mindegy milyen áron. Itt volt egy bűnös lélek, akinek bűntudat nélkül kiszipolyozhatja a vérét. Igen, ezt akarta tenni, megízlelni azt a bűnös vért, ami azzal az ártatlan lánnyal akart kikezdeni.

Befordult a sikátorba. A lányt látta meg előbb; szőke haja kontyba volt tűzve, míg a sötétséggel eggyé vált miniruháját igyekezett magán tartani, amit a részeg férfi olyan nagyon le akart róla ráncigálni. Egyik kezével a lányt fogdosta, míg a másik kezével a lány száját szorította, hogy ne keltsen feltűnést. A sikátor szűk, összefirkált és rothadó falai mentén lapult a jobb falhoz Lia, s osont közelebb. Mikor kellő távolsághoz ért, elillant a faltól, és vámpírgyorsaságával a két ember előtt termet.

– Hé, faszkalap – sziszegte Lia –, kezdj a saját súlycsoportoddal.

A férfi Liára irányította szemét, jól végig mérte magának, önbizalma a az alkoholtól a csillagos eget súrolta, így úgy hitte, simán elbánik két gyengének látszódott lánnyal. Vékony száját, laposabbra préselte az önelégült mosoly, lent ülő, és vizenyős szemeit tágra meresztette, pupillái bogár méretűvé nagyobbodtak. Lia farkasszemet nézett a férfivel. Kínok között akarta őt meggyilkolni, addig míg meg nem bánja összes bűnét, s talán még azt is, hogy megszületett. A férfi Lia után nyúlt, de könnyű szerrel tért ki az esetlen ütés elől; oldalra siklott, majd tarkón vágta a férfit. Halk nyikkanással érte el a nedves talajt.

– Menj! – vetette oda a lánynak, aki nem gondolkozott; elmakogott egy köszönömöt, és magassarkújában tipegve elrohant a zaklatója elől.

A férfi jajveszékelve fogta nyakszirtjét, alig bírt két térdén megtámaszkodni. Ám, ahogy fel akart állni, Lia megragadta gesztenyebarna haját, s bordakosarába térdelt. Hallotta, hogy a csontok megadják magukat is eltörnek, átszakítva a férfi tüdőjét. A férfi hörgött, néhány perc után vért köpött, mire Liát eltelítette a vágy, s éhség. Meg akarta kóstolni a férfit, aki csodálkozva nézett Liára, nagy pupillái söröskupak nagyságúra tágultak, s a könyörgés szelei suhantak át arcán. Vonaglott a földön, bézs ballonkabátját megfeketítette a sár, kezeivel hadonászott, majd a tüdőjéhez nyúlt, s magzatpózba elterült a földön. Lia kegyetlenül nevetett, lehajolt a férfihez. Könyörögve kéregette Liát, hogy hagyja abba. Liát ez csak jobban feltüzelte, benyúlt a férfi szájába és kiszakította a nyelvét. Vér piszkította be tenyerét, onnan lomhán, egyenletlen útvonalon csorgott le a pulóverje ujjára. Megbabonázva, szinte őrülten nézte a kezébe még az idegek hatására meg-meg moccanó nyelvet. Újabb ötlete támadt; kinyitotta a férfi száját, és a torkába tömte mocskos nyelvét. Fuldoklott tőle, ki akarta venni a nyelvet a torkából. Lia ezt is hamarosan megakadályozta; hasára fektette a férfit, és hátrafeszítve annak két kezét kitörte azt. A férfi nem tudott se üvölteni, se megnyikkanni a szájába tömött nyelvtől. Lia leült mellé, és nézte, ahogyan a férfi feje lassan padlizsán lila lesz a gyötrelemtől, hallgatta az eltompuló légzést, lassú szívének dobogását.

– Hm... – suttogta Lia, nézve a vértől beszennyezett kezét –, ó, a halál. Mindig akkor ér úton, mikor azt az ember nem szeretné, nemigaz? Hát, barátocskám, neked itt lett vége halandó pályafutásodnak, mész szépen a kiérdemelt helyedre; a pokol kilencedik bugyrába – ezzel közelebb ült a férfi fuldokoló testéhez, kitört, groteszken kicsavart kezeit pedig a hátára összefűzve igazgatta, ezzel úgy téve, mintha bilincsbe verte volna. – Sokszor csináltál már ilyet, ugye? – A férfi Lia bájainak köszönhetően erőtlen bólogatásba kezdett. – Ártatlan lányokat zaklatni nem szép dolog – csóválta a fejét. – Ráadásul, most nézd meg – emelte fel pulóverje ujját –, beszennyeztem a véreddel. a gonosz, nagyon-nagyon bestia véreddel. Ezt látnod sem volna szabad – és két ujját a férfi szemeibe nyomta, a szem csatorna vize jobban eleredt, Lia a nyálkás lébe matatva, pedig kihúzta két szemét a férfi szemgödréből. – Így ni – tömte bele ezt is a férfi szája, ezzel jobban lenyomva a nyelvét a torkába –, már nincs kezed, amivel tapinthatnál, nincs szemed, amivel méregethetnél, és nincs nyelved, amivel beszélhetnél... Milyen csendes vagy, te... Nem is értem, előbb még nagyon szószátyár voltál, pezsgett benned az élet, no, mi történt? – nevetett Lia, és kezéről lenyalta a vért. Mennyire is ízlett neki a fémes íz, és az abban lévő alkohol egyvelege. Többet akart belőle, az utolsó cseppet is akarta. – No, mi lesz már, meghalsz még ma, vagy törjem még el egy-két csontodat? – bökdöste cipője hegyével a már szilvalila arcú férfit.

A férfi félhulla testében gyönyörködést, azonban megzavarta a nesztelen lépések sorozata. Lia a sikátor kijáratához kapta a fejét, s pillanatokon belül megpillantotta a kicsi vámpír lányt, aki sikítását, csak úgy bírta megakadályozni, hogy száját erőteljesen befogja.

– Jézusom! Lia! Mit tetté!? – suttogta rekedten. – Azonnal tűnjünk innen!

– Nem! Még elszórakozok ezzel a szardarabbal... – replikázta Lia. – Olyan jó barátok lettünk, ugye, kedves? – emelte fel a férfi fejét, hogy megmutassa Alice-nek a remekalkotását. – Ó, várj, nem tud rád nézni hiszen vak! De kár! – ingatta fejét, majd fejét párszor a betonba vágta. Alice megkövülten állt, minden alkalommal, mikor a beton találkozott a lágy fejjel, összerezzent. Minden egyes ütésnél a férfi feje jobban szétnyílt, homloka közepén egy nagyjából négy centis hasadásból már nem csak a vére, hanem agya is folyt. Egész arcából csörgött a vér. – Szívós vagy, ettől már meg kellett volna halnod.

– Lia, elég! Kérlek! – könyörgött neki Alice, szemét takarta két kezével. Ez a látvány őt is megrémisztette, pedig látott már durva eseteket életében. – Ha a Volturi megtudja! Istenem... Menjünk innen! – ezzel odaszaladt Liához, próbálta elrángatni a szenvedő félhullától, de Lia olyan erősnek bizonyult, hogy képtelen volt rá.

– Nem! Bűnös, megkapja a magáét! – Mire Alice bármit is szólhatott volna, Lia felkapta a szenvedőt, felrepült vele a sikátorhoz tartozó ház tetejére, és letette. Lia letérdelt mellé, aztán megszagolva a férfit belemélyesztette fogait a nyakába. Tépte a húst, mindig egyre jobban, ahogy a férfi egyre csak vergődött, majd egyszer csak elcsitult. Átszakította artériáját és csontját, míg a karmazsinvörös folyadékkal csillapította éhségét. Falta őt, csillapíthatatlan vágya kiszívott belőle annyi vért, ami elég lett, hogy elteljen. Mikor végzett, felállt, és megfogva a férfit, visszadobta a kemény aszfaltra. Csontjaira zörögtek, agya lassan loccsant szét a betonon.

Alice mindeközben felért a ház tetejére, és némán nézte Lia tevékenykedését, valahol megértette Liát, csak az volt a baj, hogy a Volturi nem fogja megérteni ezen viselkedését.

– Lia most már...

– Hoppá! – Lia megtörte Alice mondatát. – Ezt elcsesztem... – suttogta, míg lenézve a lapos tetőről meglátta, hogy az elintézett hullához közelít valaki.

– Ó, a francba... – lépett mellé Alice.

Már ketten nézték, ahogyan egy erősen ittas állapotú, gyűrött miniruhájú lány dülöngélve sétál a hullához.

– Greg, drágám! Hát elaludtál? Azt mondtad a kereszteződésnél találkozunk, hát ki alszik el ilyen... – elhallgatott, mikor meglátta, hogy Greg nem alszik, hanem hulla, s szemei sincsenek meg. Egy pillanatra minden elhallgatott, majd a lányból egy velőig hatoló sikoly bukott elő. – Greg! Úristen! Greg! Valaki... valaki... segítsen! Úristen! – zokogott.

– Oké... tűnjünk innen – ragadta kezén Alice Liát, majd egyik háztetőről, a másikra ugorva távolodtak el a bűntény helyszínétől. A parkoló közelében lévő ház tetején – mely régen egy szabó üzlet volt – megálltak, és Alice levette magáról kardigánját, hogy Lia vértől átázott pulóverjét eltakarja vele. – Mindened tiszta vér, csupa ragacs vagy... – sopánkodott. Leugorva a tetőről gyorsan az autót vették célba.

Senki nem láthatta, ahogyan Lia vérben ázva beugrik a fekete Mercedes anyósülésére.

– Miért engedtetek el, ha egyszer tudtátok, hogy ez lesz? – kérdezte közömbösen Lia. Annyira nem is érdekelte a válasz, csak tudni akarta, Alice nem mérges-e rá, amiért megölt egy embert. Egyébként boldog volt, örült, hogy egy ártalmas embertől megszabadíthatta a társadalmat.

– Mert nem ezt láttam – indította el a kocsit, és folytatta –, hanem hogy megnyugodsz, és visszajössz hozzánk. Jaj, Lia, örülj neki, hogy egy ilyen körözött embert öltél meg.

– Körözött?

– Igen, ez Greg Clark volt, körözték már, prostitúció, erőszak, gyilkosság... sok volt a számláján.

– Ha kiderítik a zsaruk, hogy én voltam engem a Volturi élve eléget. Egy halott lány megölt egy bűnöst... Végem... – Csak most tudatosult benne, mekkora meggondolatlanságot csinált. – Még egy lány is volt ott, akit megpróbált megerőszakolni, látni nem láthatta az arcom, de ki tudja... Biztonsági kamerák, ilyesmik...

– Forksban nincsenek biztonsági kamerák, csak beltéren. Az alakváltók pár évvel ezelőtt elintézték, mindenféle környezeti meg takarékossági szempontra hivatkozva, mert az újonnan átalakultak szívesen jártak farkasformába a városban, különben is ez a város nyugodt egy környék. A lány meg biztosan nem fog túl sok információt fecsegni a zsaruknak. Én nem az embereken stresszelnék. Ha ez eljut Volterrába...

– Márpedig el fog jutni – mondta unottan Lia.

– Bízzunk a legjobbakba, reméljük a társad eltusolja az ügyet.

– Nem ő a társam – fordult az ablak felé –, hanem Carlisle.

– Elismered végre?

– Nem tagadhatok egy létező dolgot, az szembe megy a fizika törvényeivel... el kell fogadnom, de akkor sem fogadom társamnak.

– Lia, kérlek...

– Nem, bántanám őt, most is bántottam, amiért megöltem valakit, s lehet azért tettem, mélyen, legbelül, hogy bántsam... Utálom és szeretem, és hogy miért? Talán megkérdezed. Nem tudom, de érzem, és gyötrődöm, ezért bántom. Nem akarom őt bántani, eleget keserítettem meg az életét, inkább visszamegyek Volterrába, és ott kedvemre ölhetek.

– Végig kell nézned, ahogyan ártatlanok halnak meg, a Volturi nem válogat, annak a vérét isszák, aki jön.

– Megakadályozni, megpróbálhatom, hogy ártatlanok haljanak meg, végül is, nem lenne olyan nehéz rábeszélni a többieket, hogy bűnös vérét igyák. – Hangja magabiztosan csengett, mégsem érezte magát kijelentésében biztosnak. Sőt, tudta ő jól, hogy egyszerű kijelentését, senki sem venné komolyan a klánjánál. Kinevetnék, kitagadnák, rosszabbik esetben megölnék.

Körmét rágva hallgatott, figyelte a házakat, amiket rövid idő elteltével felváltottak a fák, a sűrű bokrok az úttest mellett. Az üvegben látta, hogy néz ki, és elszégyellte magát; kezeit vér borította, állán egy csíkban alvadt vér húzódott végig, s bárhogyan igyekezett lesikálni azt, csak rosszabb lett, így hagyta, fogai közül igyekezett kipiszkálni egy apró húsdarabot, amit falánk evésének köszönhetően véletlenül került a szájába. Arany szeme, melyet a gondosan eltelt hónapok tettek arannyá egycsapásra újból vörösben villogott.

Mikor megérkeztek a csendes házhoz, úgy érezte, gyomra cigánykereket vetett, és mindjárt visszajön étele, vele együtt a földre hányja a bűntudatot is, ami nem a bűnös ember miatt volt, hanem Carlisle miatt, aki bízott benne annyira, hogy elengedte a városba. S most csalódni fog benne, elveszti a lányba fektetett bizalmát. Remegő lábikrákkal kászálódott ki a kocsikból, miután becsukta maga után a kocsiajtót. Szinte tyúklépésekben szedte a lábát, de még így is túl gyorsan ért fel a lépcsőre, és nyitotta ki az ajtót. Egy pozitívumot talált gyilkosában; a férfi így talán megéti, nem lehetnek együtt, és fájdalom nélkül élhetik le egymás mellett tisztességes távolságba a hónapokat, míg el nem jön az április.

Bent feszülten várták a két érkezőt, Lia rájuk nézett, majd megmutatta vértől bemocskolt kezeit. Senki sem adott hangot megdöbbenésének, némán nézték a lányt, közben Lia egyre távolodott a lépcső felé.

– Ez vagyok én – szólalt meg, megtörve a baljós csendet. – Tényleg egy ilyen szörnyet befogadnátok a családotokba? Kétlem... Ja, és számítsatok rá, hogy a Volturi eljön értem, nem gyilkoltam valami csendesen, se szépen – mosolygott maga elé.

– Mit tettél? ­– kérdezte Carlisle.

Lia helyett Alice válaszolt:

– Megölte Greg Clarkot.

– Dögös! – füttyentett Emmett. Apjától kapott szúrós tekintett azonban belefojtotta a többi elismerést.

– Közel sem dögös! – kelt ki magából a férfi, majd Lia sértődötten karba tett kezei láttán javított álláspontján. – Mármint Lia az, de tette nem... Ha a Volturi megtudja...

– Akkor végem, ennyi – rántotta meg Lia a vállát. – Ne aggódj, nektek semmi bajotok nem lesz.

– Itt ne rólunk van szó – csóválta a fejét Rosalie. – Nem akarjuk, hogy megöljenek.

– Nem kértem, hogy támogassatok! Nincs szükségem rátok, sem a társamra – nézett a férfire. – Próbálkozhattok, de nem tudok változni, értsétek meg, nekem ezt osztották – mutatott magára; a véres öltözékére. – Sajnálom, tényleg, majd a következő életemben talán kegyesebb lesz velem a sors.

Felballagott a szobájába, ott langyos zuhanyt vett, mindezek után befészkelte magát a takaró fogságába, és néhány perc múlva mély álomra szenderült, hogy elfelejtse a mai napot.

Sziasztok! <3
Ugyanúgy várom a tippjeiteket :D Vajon mi lesz ezután?
Szép hétvégét Nektek!