[Név] - a neved/karaktered neve

[E/c] - a szemed/karaktered szemének a színe

≫────≪ 🍫 ≫────≪

   Ahogy a férfi szélesre tárta az ajtót, ami mögött varázslatos látvány fogadta az érkezőket, hirtelen megértetted, hogy valóban sokkal több minden volt közöttetek a múltban, mint futó ismeretség. Willy Wonka évek elteltével is emlékezett az arcodra, és az arcodhoz tartózó névre. Ez azt jelenti, hogy közelebbről ismert, mint azt elsőre sejtetted, és nyilvánvalóan elég fontos ember voltál az életében, hogy emlékezzen rád. Ezzel szemben nem tűnt úgy, mint aki meglepődött azon, hogy úgy tettél, mintha nem is ismernétek egymást. Sőt, mintha erre számított volna, mintha ez lenne a normális.

   - Ez csodálatos - hallottad meg magad mellett a hangot, ami kirántott a gondolataidból. Látszólag hasonló lehetett a helyzet Wonkával is, a férfi ugyanis ekkor feléd és Charlie felé fordult.

   - Tessék? Ó, igen - mondta, majd tekintete megállapodott rajtad. Saját [e/c] szemeid az övéibe fúrtad, ahogy a csokigyáros rád bámult. - Bizony csodálatos.

   Csupán pár másodpercig néztetek még így egymásra, amikor a férfi megfordult, és elindult. Tudtad, hogy a tekintete mit üzent, és remélted, hogy a tiédet is megértette. Willy Wonka többet jelentett neked, mint azt hitted. Pontosabban, inkább te jelentettél többet számára, mint azt valaha is gondoltad volna. Neked azonban nem voltak emlékeid, csak a film jeleneteit ismerted, és csak a képernyőn keresztül láthattad valaha is a férfit. Nem alakulhattak ki igazi érzelmek ennyitől. Legalábbis, benned nem. Azonban a korábbi éned, az a [Név], akit Link neked teremtett, akinek átvetted a helyét egészen más tészta volt. A tudatod a tiéd volt, a tested azonban az övé.

   És a hevesen dobogó szív egyértelműen ahhoz a [Névhez] tartozik.

   - Ennek a folyónak minden cseppje a legfinomabb minőségű olvasztott csokoládé - mondta Wonka, ahogy a csokifolyó felett átívelő „természetes" hídon haladtatok. A férfi aztán hirtelen megállt, és megfordulva rátok nézett. - A vízesésnek fontos szerepe van. Az keveri a csokoládét. Kvázi köpüli, hogy könnyű és habos legyen. Megjegyzem, nincs még egy olyan gyár a világon, ahol vízesés köpüli a csokikát, kedves gyerekek. Hogyha van, megeszem a kalapom.

   Azzal megfordult, és ismét elindult. A csoport követte le a hídról, ahol ő megállva intett, hogy haladjatok tovább, de ismét megállásra késztetett, amikor mögületek felkiáltott.

   - Figyelem! - A hirtelen kiáltásra mindenki megtorpant, és a férfi felé fordultatok, aki ekkor a mennyezetről leereszkedő hatalmas csőre mutatott. - Azok a csövek felszippantják a csokit, és elviszik feldolgozásra. Több ezer hektolitert óránként. Bizony. És hogy tetszik a mező? A füve legelhető. Kóstoljatok meg egy szálat! Fenségesen ízletes, és valami eszelősen szép.

   - Tényleg ehető? - kérdezte Charlie lenyűgözve, a hangjában csendülő csodálkozás mosolyra késztetett.

   - Hát persze, hogy az - mondta Wonka előrébb lépve. - Ami ebben a teremben van, az mind ehető. Még én is ehető vagyok. De engem megenni kannibalizmus, kedves gyermekek, és azt a mi civilizációnk helyteleníti. Bezony. Oszolj! Ess neki! Hess! Hess!

   A gyerekek lassan ugyan, de felfogták, hogy mit jelentettek a férfi szavai, és elszaladtak, hogy kipróbálják a szoba csodálatos édességeit. Te magad nem akartál igazán kettesben maradni Wonkával, de Charlie elment már, így kénytelen voltál egyedül keresni egy helyet, ahol egy kicsit tárgyalhattál egy bizonyos rendszerrel legújabb feladatod kapcsán. Hamar találtál is egy ilyet, egy a csokifolyó fölé nyúló „almafa" alatt. Leültél a puha, édesen illatozó fűbe, és letépve egy szálat a szádba tetted. Csodálatos édes íz töltötte el a szádat, és egy pillanatig csak döbbenten bámultál magad mellé a zöld szálakra, majd megrázva a fejed visszatértél a valóságba.

   - Szóval Link - kezdted és esküdni mertél volna, hogy kellemetlenséget érzékeltél láthatatlan társad felől. - Hogy is volt ez az „ebben a világban nincs szükséged az emlékeidre" dolog?

   - Ha ilyen egyszerű lenne, akkor könnyű lenne a dolgod - mondta kelletlenül Link. Te csak dühösen néztél előre a csokifolyóra, majd felsóhajtottál, és a hajadba túrtál.

   - Szóval, az emlékeim nélkül kéne kiderítenem, hogy mi a múltam Wonkával? - kérdezted. Link csak igenlőn hümmögött. - Remek, egyszerű lesz, majd csak megkérdezem tőle, hogy „hé, bocsi Willy, de mi ketten milyen kapcsolatban állunk igazából?".

   - Nos, ez is egy megoldás - kezdte Link, mire a homlokod ráncoltad. - De megkérdezheted Joe nagyapát is akár.

   - Az sem lenne kevésbé furcsa - morogtad, és lemondóan a térdedre fektetted a homlokod. - Ez cseppet sem vicces.

   - Minden rendben kedves [Név]? - hallottál meg egy hangot, ami egészen biztosan nem Linkhez tartozott. Lassan, kelletlenül felemelted a fejed, és az előtted álló Willy Wonkára néztél. A férfi szemei egy pillanatra sem szakadtak el rólad, ahogy kezében egy valószínűleg ugyancsak édességből formázott almát nyújtott feléd. - Ha nem érzed jól magad, egy kis édesség mindig jót tesz.

   - Azt hiszem, hogy az én bajomra nem sok haszna lesz, de azért köszönöm - mondtad, és elvetted tőle az almát. Haboztál, ahogy felnéztél rá, míg ő csak várakozón nézett rád vissza. Végül a szádhoz emelted az almát, és folyamatosan a szemeibe nézve beleharaptál. Wonka ajkain elégedett mosoly jelent meg, te pedig kénytelen voltál beismerni, hogy ez az édesség még finomabb volt, mint a fű. - Talán egy kicsit mégis segít.

   - Természetesen, ez a világ egyetlen olyan almaízesítésű cukorkája, ami igazi fán nő - mondta, te pedig kissé felnevettél, és aprót bólintottál. Ebben egy pillanatig sem kételkedtél. - Szóval, mi nyomja a lelked?

   - Semmi, csak... meglepődtem, hogy még emlékszik rám - mondtad, szigorúan tartva a tiszteletteljes távolságot. A Wonka ajkain ülő mosoly eltűnt, de csak egy pillanatra, mielőtt visszatért volna furcsán vidám kedve.

   - Hogy ne emlékeznék a legzseniálisabb feltalálómra? - kérdezte, de noha szavai kedvesek és vidámak voltak, a hangjában furcsa bánat csendült, amit nem tudtál hova tenni. Ahogy a benned hirtelen fellángoló dühöt sem. - Azt azonban megértem, ha te nem akarsz emlékezni rám.

   A szád kérdésre nyílt, tudni akartad, mit jelentettek a szavak, de ekkor Veruca hangja szakította félbe beszélgetésetek.

   - Apu, nézd! Nézz oda! - Wonka a hang felé fordult, látszólag nem akarta tovább folytatni a beszélgetést. Kissé idegesített, hogy nem magyarázta tovább, ha már ennyit elárult, de hiába füstölögtél magadban. A férfi ekkor hirtelen ismét rád nézett, majd egyik kesztyűs kezét feléd nyújtotta. Egy pillanatig haboztál, nem tudtad el kellene-e fogadnod a segítségét, de végül mégis megfogtad a kezét, és hagytad, hogy felsegítsen a földről. Bármi is volt közöttetek, később egészen biztosan kideríted.

   Wonka és te együtt léptetek Veruca mellé, és a többiek is lassan körétek gyűltek. Amikor Charlie megérkezett, elléptél a csokigyáros mellől, és inkább a fiú mögé álltál, és kezeid a vállaira tetted. Charlie kérdőn nézett rád vissza, de te csak a férfira néztél, kinek barna szemei úgy követtek téged akárha muszáj lenne. Charlie felváltva nézett rád és Wonkára, és noha halvány sejtelme volt arról, mi folyt kettőtök között, nem mondott semmit.

   - Az micsoda? - kérdezte Veruca, így végül Woka és te megszakítottátok a szemkontaktust, és a lány által mutatott irányba néztetek. A csokifolyó túloldalán, piros ruhába öltözött Umpalumpa dolgozott. - Egy kicsi ember, nem? Ott a vízesésnél, látod?

   - Nem is egy, de kettő - mondta Violet anyja, így most észrevetted a többit is.

   - Van ott még több is - jelentette Mike apja, ahogy tekinteted végigvezetted a munkájukat végző Umpalumpákon.

   - Milyen kleine emberkék - mondta Augustus anyja, akinek a kezében valamilyen édesség volt éppen, egyértelműen jelezve, hogy csak annyi időre hagyta abba a nassolást, ameddig ezeket a szavakat kimondta.

   - Kik ezek? - kérdezte Charlie, mire lenéztél rá.

   - Nem ezek Charlie - mondtad, mire a fiú bocsánatot kért. Wonka kettőtökre nézett, és kissé elmosolyodott, de nem válaszolt a fiú kérdésére.

   - Emberek egyáltalán? - kérdezte Mike, mire Wonka és te egyszerre néztetek rá, igencsak hasonló, helytelenítő kifejezésekkel.

   - Hát persze, hogy emberek - válaszolta Wonka, majd tekintete az Umpalumpákra esett. - Umpalumpák.

   - Umpalumpák? - kérdezte most Veruca apja.

   - Vendégmunkások Lumpaföldről - tudatta a csoporttal Wonka.

   - Olyan ország nincs - ellenkezett Mike apja. Ez persze a legkevésbé sem tetszett a csokigyárasnak, aki most csak a szeme sarkából pillantott maga mögé a férfira.

   - Hogy? - kérdezte, hangjában egyértelmű nemtetszéssel.

   - Wonka úr, én gimnáziumi földrajztanár vagyok, és felvilágosítom, hogy...

   - Akkor bizonyára mindent tud Lumpaföldről, azt is, hogy milyen szörnyűséges hely.

   Tévé úr nem mondott semmit, csak furcsán nézett Wonkára, aki azonban olyan tekintettel nézett rá vissza, ami egyértelműen nem tűrt ellentmondást. Szerencsére Mike apja nem is akart többet mondani, úgy tűnt eldöntötte, hogy nem éri meg vitázni Wonkával.

   - Nincs ott semmi, csak sűrű őserdő, benne pedig a világ legveszedelmesebb vadállatai - kezdte a mesét Wonka, és noha már százszor hallottad, nem állt szándékodban félbeszakítani. - Ott él az Ördövény, meg a Smurrfogó. És az az iszonytató Huttyogány. Azért mentem oda, hogy új, egzotikus ízeket keressek. S mit találtam? Umpalumpákat. Fateteji kalyibákban laktak az alant portyázó fenevadak miatt. Egyetlen táplálékuk a gyomorforgató ízű zöldhernyó volt. Igyekezek egyéb dolgokat keverni hozzá, hogy kissé élvezhetőbbé tegyék. Vörös kabócát. A Bongbong fa kérgét. Pocsékok ezek is. De mégsem annyira, mint a tiszta zöldhernyó-pép. Ha tehették ők is mást ettek. Kakaóbabot. Az Umpalumpák jó ha, négy-öt kakaóbabot találtak egy évben. Sóvárogtak a csemege után. Istenítették a kakaóbabot. A kakaóbab történetesen a csokoládé alapanyaga, így hát ezt mondtam: „Gyertek, éljetek a gyáramban. Annyi kakaóbabot kaptok, amennyit akartok. Ha úgy akarjátok, akár kakaóbabbal fizetem a munkabéretek." És mondhatom, páratlan munkások. Ámbár figyelmeztetlek, meglehetősen csintalan népség. Imádnak huncutkodni.

   - Augustus mein Schatz nagyon nem okos dolog, amit csinálsz! - kiáltotta Augustus anyja, ezzel elvonva a figyelmet Wonkáról, és az Umpalumpákról. Tekinteted a fiúra esett, aki a csokifolyó túlpartján térdelt, és kezét a csokiba merítve próbált inni a finom folyóból. A keze egyébként nyálas és édességmaradványos volt, ami rendkívül undorító látványt nyújtott, ahogy elmerült az eddig ínycsiklandozó csokoládéban. Ezután a jelenet után kevésbé kívántad a finom folyó akár csak egyetlen cseppjét is.

   - Már megbocsáss! - kiáltotta Wonka, láthatóan ez a látvány neki sem tetszett kifejezetten. - Az én csokoládémat nem érintheti emberi kéz!

   Augustus nem hagyta abba, amit csinált. Sőt, hogy még rosszabb legyen a helyzet, egyenesen a csokifolyóba borult. Egy pillanatig nem láttad a fiút, aztán előbukkant a felszínre. Az egész arcát és testét csoki borította, egyetlen aprócska része sem látszott ki a barna folyadékból. Olyan volt, mint egy furcsa mocsári szörny, ahogy kétségbeesetten csapkodott a csokiban, és levegő után kapkodott. A vak is jól láthatta, hogy nem tudott úszni.

   - Megfullad - mondta az anyja, de nem indult, hogy segítsen neki. Sem ő, sem más. Mind csak álltatok, és figyeltétek, ahogy Augustus a finom csokoládéban fulladozik. A nő Wonkához lépett, és kétségbeesetten nézett fel rá. - Ő nem tud úszni. Mentse ki! Augustus! Vigyázz!

   Tekinteted a fuldokló fiúról az anyjára siklott, majd a nő mellett álló Wonkára. A férfi a csöveket nézte, ahogy a folyó, és a benne fuldokló fiú felé közeledtek, majd hirtelen rád pillantott. Ajkai alig láthatóan fölfelé görbültek, furcsa rosszindulat csillogott a szemeiben. Ahogy azonban találkozott a pillantása a tiéddel a szemei kissé ellágyultak, eltűnt belőlük ez a különös gonoszság, és a férfi kedves mosolyt villantott rád. Összehúzott szemöldökkel tudattad vele, hogy láttad az előbbi rosszindulatú kifejezést, majd fejed elfordítva a férfiról a most a csokiba ereszkedő csőre néztél.

   Ahogy a cső szívni kezdte a csokit, erős örvényt kavart maga körül, amitől Augustus tehetetlen teste a cső irányába kezdett sodródni. Az anyja folyamatosan kiabált neki, de a fiú nem tehetett semmit, és kezdett rendkívül idegesíteni. Ha aggódott a fia iránt, akkor mennie kellett volna kihúzni a csokiból, ameddig még a part mellett küszködött és elérte. Augustus közben ijesztő gyorsasággal kezdett körbe-körbe sodródni az örvény szélén, egyre beljebb haladva a cső felé. Aztán, az egyik pillanatban hirtelen elmerült, és legközelebb már a cső belsejében bukkant fel. A cső szivárogni kezdett, ahogy megpróbálta feljebb szívni a fiút, azonban az félúton elakadt.

   - Ez szívás - mondta Violet, te pedig ez egyszer maximálisan egyetértettél vele. Sose hitted, hogy ez lehetséges, de mégis így volt.

   - Hívják a tűzoltóság! - kiáltotta még mindig kétségbeesetten Klugel asszony, azonban senkinek sem volt szándékában engedelmeskedni ennek a kérésnek.

   - Nem is értem, hogy fér el a csőben - mondta Violet anyja, mire a fejed ingattad.

   - Hát, nem igazán fér el, ahogy látom - felelted, ahogy a megakadt Augustust nézted.

   - Igen, azért állt meg - bólintott Charlie is.

   - Ez beleszorul - mondta Mike, és már éppen azon voltál, hogy rá is rászólj, hogy nem „ez", amikor végül úgy döntöttél, hogy nem a te dolgod volt más gyerekét megnevelni. És, valószínűleg úgyse érdekelné, amit mondasz.

   - Se be, se ki - nyilatkozta a fiú apja.

   - Eldugaszolta a csövet - jelentette ki a nyilvánvalót Veruca apja. Ekkor halk dúdolást lehetett hallani, és Charile csodálkozó hangját.

   - Nahát, az Umpalumpák! - mondta, így mindenki az említett emberek felé fordult.

   - Tűnés, nyamvadt kis törpék! - kiáltotta Mike, de szerencsére az Umalumpák nem vették magukra, és zavartalanul folytatták kis daluk előadását.

   - Most meg mit csinálnak? - kérdezte Veruca.

   - Azt mondanám, hogy énekelni fognak? - kérdezted, bár pontosan tudtad, hogy így lesz. Wonka erre rád vigyorgott, úgy tűnt már most jól szórakozott.

   - Így van, ha nem tévedek, előadnak egy új dalt - mondta, és most a még mindig csak ritmusra dúdoló Umpalumpákra nézett. Követted a tekintetét, és megfogadtad, hogy a túra további részében csak akkor beszélsz, ha ő nincs a közeledben. Látszólag bármikor szóltál, azonnal minden szavadra figyelt, és ezeket a lehetőségeket arra használta, hogy bámulhasson. És őszintén, az ami nem tetszett ebben az volt, hogy miért nem zavart. - Megragadják az alkalmat, hisz rég nem volt ilyen népes közösségük.

   Az Umpalumpák abbahagyták a munkájukat, és libasorban felsorakoztak veletek szemben a mezőn. Ajkaidra mosoly kúszott az ismerős jelenetre, ahogy végre elkezdtek énekelni.

Augustus ó, Augustus ó,

te gusztustalan vad faló!

   Wonka mosolyogva ingatta a fejét a zene ütemére, és nem tudtál ellenállni, de te is hasonlóan tettél. Mivel hátul álltál, szerencsére senki sem látott, így boldogan az Umpalumpákkal együtt tátogtad a szöveget. Hangot nem mertél kiadni, nehogy meghallanak, de a tátogásból nem lehetett baj.

Ne gondolkodj, csak ebédelj,

és harapj, rágj és nyalj és nyelj!

te zsírhordó, a hájad nő.

Na pattanj, repülj, vár a cső!

   Az Umpalumpák kézmozdulatokkal táncoltak csupán, de ez is elég jól nézett ki, főleg mert tökéletes összhangban tették. Mintha egyetlen ember lennének, nem voltak akik siettek, és nem voltak akik késtek. Egyszerre, tökéletesen végezték el a mozdulatokat, ami különösen kielégítő látvány volt.

De, kispajtások, semmi vész,

Augustus végleg el nem vész,

Augustus végleg el nem vész.

   A mellettetek közvetlenül megszólaló hangra mind oldalra fordítottátok a fejeteket. Egy Umpalumpa állt ott előttetek, nagyon mély hangon énekelve. A következő versszakba többen is beszálltak, és most a szintúgy mellettetek, egy emelettel feljebb éneklő Umpalumpákra néztetek. Ajkaidon szórakozott mosollyal néztél vissza az előttetek táncolókra, akik ekkor húzták fel sárga úszósapkájukat. A tátogást és a fejringatást továbbra sem hagytad abba, és annyira belemerültél a dalba, hogy észre sem vetted a rajtad pihenő barna szempárt.

   Az Umpalumpák oldalra fordultak, majd felemelték a kezüket, és elölről hátrafelé haladva egyesével a csokifolyóba ugrottak. Tekinteteddel követted zuhanó alakjukat, majd nézted, ahogy felbukkantak a víz alól, és csokiaerobikozni kezdtek. Végül felnéztél, hogy a szárazföldön maradtakra figyelhess. Azok közül néhány megragadott egy-egy rózsaszín cukorkabotot, és azzal táncolva énekeltek tovább.

Hogy legyen min csodálkozni,

ő megfog kissé változni!

Ébred már a zúgógép

és körbe fordul száz kerék!

A kövér, rút nagy hájfejűt

már falják eszik mindenütt!

Mert édes ő, hisz ehető,

szerethető mert, édes ő!

   Az utolsó, hosszan elnyújtott „ő" hanggal együtt, mintha a cső maga is benne lenne a dalban végül Augustus ismét megindult felfelé. Bár a cső illesztéseinél egyre több helyen szivárgott ki a csoki, végül is a cső megküzdött a fiúval és felszívta. Figyelted, ahogy a fiú eltűnik a cső tetején lévő vasgömbben, majd tekinteted a fejét kissé ingató Wonkára siklott. A férfi néma élvezettel nézett rád, és csak ekkor tudatosult benned, hogy valószínűleg már egy ideje észrevette csendes előadásodat. Erre a gondolatra szégyenedben elvörösödtél, és elkaptad róla a pillantásod, így nem láthattad, ahogy ajkai szórakozott vigyorba görbültek. Nézted, ahogy a cső felhúzódik, és az Umpalumpák, akár a színészek egy előadás után kifutottak a „színpadról".

   Willy Wonka tapsolni kezdett, és csak ekkor mertél egy futó pillantást vetni rá. A férfi mosolygott, de szerencsére nem téged nézett, hanem a távozó Umpalumpákat. Nagyon örültél neki, és végre a hevesen vágtázó szíved is lassítani kezdett, ahogy a vörösség is visszahúzódott az arcodról.

   - Brávó! Zseniális! - mondta, majd lenézett a gyerekekre. - Elbűvölőek, nem? Édespofák!

   - Ez valahogy nem tűnt rögtönzésnek - mondta Veruca apja, mire Wonka elkomorodott, és lenézett a földre, majd tekintete rád siklott. Te csak némán megvontad a vállad, nem érdekelt a beszélgetés annyira, hogy bele is szólj, vagy kisegítsd a férfit.

   - Mintha tudták volna, hogy ez lesz - mondta Mike is, mire Wonka lenézett rá a szeme sarkából.

   - Ugyan. Badarság - jelentette ki, és elindult, hogy folytassa a körbevezetést. A csoport azonban nem követte, csak Klugel asszony futott oda hozzá.

   - Hová lett a kisfiam? - kérdezte. - Hová vitte el őtet az a ső?

   - Az a cső történetesen abba a terembe vezet, ahol a leges-legfinomabb eperízű csokoládébevonatú karamella készül - felelte Wonka, a végén bárgyún elvigyorodva.

   - Akkor meg eperízű sokoládébevonatú karamellét sinálnak belőle, és eladják őt kilóra, szerte a világon! - akadt ki a nő. Wonka úgy csinált, mint aki elgondolkodott ezen, majd megrázta a fejét.

   - Nem. Nem engedem meg. - Az ember azt gondolhatta, hogy most majd valami olyat fog mondani, amit egy normális ember, de te jobban tudtad. - Rettenetes íze lenne. Augustus ízű csokoládébevonatú kugli? Fúj! A kutya se venné meg.

   Augustus anyjának egyértelműen nem tetszettek ezek a szavak, de valójában az ő helyében örülnél neki, ha a fiad még nem fulladt volna bele a csokoládéba. Wonka elfordult a nőtől, és furcsa hangot adott ki, mire egy Umpalumpa lépett elétek. A férfi elmosolyodott a látványára, és közelebb lépve hozzá lehajolt kissé. A csapat szorosan mögötte követte a cselekedeteit, még te magad is bevállaltad, hogy mellé állsz, és lehajolsz. Az Umpalumpák cukik voltak.

   - Kísérd el Frau Kugelt a karamellaterembe - mondta Wonka az Umpalumpának. - Érted? És kutasd fel a fiát! Fogj egy hosszú botot, és turkálj bele vele a csokoládékeverő dézsába. Rendben?

   Az Umpalumpa két kezét keresztbe téve a mellkasán jelezte, hogy megértette, Wonka pedig lemásolta a mozdulatot.

   - Wakanda Forever - motyogtad magadban a mozdulat láttán, éppen olyan halkan, hogy senki se hallja. Az Umpalumpa meghajolt, mire Wonka kiegyenesedett. A válla majdnem az arcodba ütközött ahogy ezt tette, így gyorsan te is felegyenesedtél. A férfi látszólag megérezte, hogy majdnem fellökött, mert lenézett rád. - Mi az?

   - Láttam, élvezted az előadást - mondta ő, mire ismét elvörösödtél, és a fejed ráztad. Wonka nem mondott mást, de az ajkain ülő mosoly elárulta, hogy nem tudtad átverni. Természetesen, hogy is csaphattad volna be, ha látta, hogy táncolsz és a dalszöveget tátogod?

   Tekinteted Augustus anyjára siklott, akinek a ruháját most az Umpalumpa rángatta, ezzel jelezve neki, hogy kövesse. A nő kissé bizonytalanul nézett fel Wonkára, aki csak mosolyogva bólintott, hogy menjen csak. Erre az asszony végül elindult, és követte vezetőjét a fiához.

   - Wonka úr - szólította meg a férfit Charlie.

   - Há? - kérdezte az igencsak elmésen, és lenézett a fiúra.

   - Hogyan énekelhettek Augustusról az Umpalumpák, ha nem tudták, hogy... - kezdte a kérdést, de a férfi félbeszakította.

   - A rögtönzés nem ördöngösség, hidd el. Mindenki képes rá - mondta, mire csúnyán néztél rá. Wonka ekkor nem pillantott feléd, nyilván tudta, hogy nem tetszett neked, hogy félbeszakította a fiatalt. Helyette inkább Violet felé fordult. - Kislány, figyelj csak! Mondj valamit! Akármit.

   - Rágógumi - felelte a lány.

   - Rágógumi borzalom, utálom is de nagyon - mondta Wonka majd lemosolygott Charliera, aztán rád nézett, nyilván azért, mert dicséretet várt a rögtönzött versikéért. De tőled hiába várta. - Látod? Ilyen egyszerű.

   - Rossz duma - mondta Mike.

   - Szépen megkérlek, hogy ne motyogj - szólt rá Wonka. - Mert így sajnos egy árva szót se értek. Helyes! Mehetünk tovább?

   A csapat Wonka után indult, és te Charlieval utolsóként maradtál a sorban. Nem bántad, nem akartál Wonka közelében lenni, mert túl furcsa érzéseket váltott ki belőled.

   - Ugye csak vicceltek az Umpalumpák? - kérdezte Charlie édes, naiv hangon. Elmosolyodtál, és megsimogattad a feje tetejét.

   - Persze, Augustusnak nem lesz semmi baja.