Miután elmondtátok Chichának, hogy visszamentek beszélni a királlyal, ő pedig helyeslően kitessékelt benneteket a házból, és a lelketekre kötötte, hogy vigyázzatok magatokra, elindultatok felkeresni a makacs lámakirályt. A dzsungel nagy volt, veszélyes, és nagyon kicsi esélye volt annak, hogy megtaláljátok Kuzco-t. Azonban természetesen az ég is úgy akarta, hogy megmentsétek őt, mert mindössze félórányi séta múlva megpillantottál egy ismerős alakot. Nem igazán tértetek le az ösvényről, de ha az nem a szikla szélén vezetett volna, akkor nem lett volna esélyetek meglátni a szakadék szélén álló lámát, aki egyenesen egy falkányi jaguárral szemezett.

– Ott van – mutattál hirtelen a megmenteni vágyott fiatalra, mire Pacha lefékezett, és az ujjad irányát követve nézett a veszélyben lévő királyra. – Úgy látom már összeszűrte a levet a jaguárokkal.

– Nos, legalább kígyók nincsenek – felelte Pacha, mire felkuncogtál, és egyetértően bólintottál. – Mit kellene tennünk?

Egy ideig csendesen úgy tettél, mint aki gondolkodik, aztán egy közeli fához léptél, és megragadtad az arról lelógó indát.

– Átlendülünk, és kihozzuk onnan – mondtad, de Pacha nem tűnt túl biztosnak a dologban. Az indák szeszélyesek voltak, némelyik erősnek tűnt de a legkisebb súlyra is elszakadt, míg mások gyengének tetszettek, mégis kibírták a legnehezebb súlyt is. Kissé megrángattad az indát, hogy ellenőrizd elbír-e, és amikor az nem szakadt el, úgy döntöttél, hogy valószínűleg nem lesz baj. Abban azonban nem voltál biztos, hogy Pacha, Kuzco és a te súlyodat is kibírja majd. – Megyek kimentem, és találkozunk ott.

A túloldalon látszott az út további része, és te pont oda mutattál. Pacha nem úgy nézett ki, mint aki egyet fog érteni azzal, hogy egy indán a jaguárok közé lendülj, így mielőtt bármit is mondhatott volna futni kezdtél, majd elrugaszkodtál. Hallottad, hogy a férfi utánad kiáltott, de csak előre néztél, hogy meg tudd fogni Kuzco-t, és ki tudd menteni. A láma feje feléd fordult, amikor a szeme sarkában meglátta, hogy valami oldalról közeledik felé.

Szemei a tieidbe mélyedtek, arcán megkönnyebbülés és boldogság látszott. Ajkaidra vigyor kúszott, ami azonnal eltűnt, mihelyt meghallottad a szakadás jellegzetes hangját. A következő dolog, amit tudtál, hogy lefelé estél, egyenesen Kuzco és a jaguárok felé. Ijedten behunytad a szemeid, vártad a véget, magadban azon gondolkodva, hogyan követhettél el egy ekkora hibát, azonban a fájdalmas ütközés helyett puha szőrt éreztél magad alatt. Kinyitottad a szemeid, és a lámára néztél, akin éppen feküdtél. Kuzco két mellső lába a derekad köre fonódott, ahogy a láma egyenesen a szemeidbe nézett.

– Minden rendben baba? – kérdezte. Egy percig nem érkezett válasz, az agyad teljesen lesokkolt. Amikor megértetted a helyzeted, elvörösödve felpattantál róla, és inkább a még mindig felétek közeledő jaguárok felé fordultál, hogy a király ne láthassa zavarod. Kuzco közben négy lábra állt. – Nem akarlak megbántani, de nem vagy túl hasznos.

– Nem számítottam rá, hogy elszakad az inda – védekeztél. – Nem az én hibám.

Ekkor ismerős hangot hallottatok, és mindannyian a felétek közeledő Pachára néztetek. A férfi szintúgy egy indán lógott, és hangosan kiabálva vonta magára mindenki még a jaguárok figyelmét is. Kuzco vigyorogva nézett rád, de Pacha átlendült a jaguárok között, és tovább lengett. Kuzco fülei lekonyultak, és a most ismét titeket célba vevő nagymacskákra nézett. Csupán pár lépés választotta el őket tőletek, és kezeid kitárva magad mögé húztad Kuzco-t, hogy megvédd, amikor egy erős kart éreztél meg a hónod alatt, és a következő pillanatban a levegőben voltál.

– Egyet se féljetek, most már biztonságban vagytok – mondta Kuzco-nak és neked Pacha. Mintha a világ így csúfolódott volna vele, szavait követve az inda és ti feltekeredtetek egy vastag farönkre, ami a szakadék fölött lógott. A zöld növény erősen a fához szegezett titeket, esélyetek sem volt kiszabadulni.

– Elismerem zöldfülű vagyok ebben az életmentősdiben, de tudjátok van egy olyan fura érzésem, hogy még mindig nyakig ülök a pácban – mondta Kuzco, mire fejed oldalra fordítva néztél rá. A két férfi között sikerült a fára akadnod, így egyik oldalról Pacha, míg a másikról Kuzco profiljára nyílt rálátásod.

– Még mindig jobb, mint a jaguárok vacsorájának lenni – tudattad vele.

– Így van, minden rendben, ne aggódjatok! Kiszabadítom magunkat, ha törik, ha szakad! – mondta Pacha, s mintha a fa ezt személyes meghívónak vette volna, hirtelen megreccsent, és megdőlt lefelé.

– Úgy tűnik, törik – jelentette Kuzco, mire a fa egy utolsó reccsenéssel engedett, ti pedig a mély szakadék alja felé zuhantatok. Hangosan kiabálva ütköztetek többször is a szikláknak, amik így lelassították a zuhanásotok, majd a fa végiggördült egy sziklaszirten, hogy aztán a folyóba essen alattatok.

Az eséstől elmerültetek, és egy pillanatra a víz alatt is maradtatok, amikor a fa felbukkant a felszínre. Mindhárman hangosan kaptatok levegő után, azonban a következő pillanatban ismét zuhantatok, és többször is szikláknak csapódtatok. Az út igencsak rázós volt, a folyó vad folyása nem hagyott nektek nyugtot, egészen addig, ameddig le nem értetek a sok kicsi vízesésen. Akkor aztán a sodrás lelassult, és volt időtök ismét lélegezni. Köhögve köpködtétek a szátokba ment vizet, miközben a tüdőtökbe fojt cseppeket is igyekeztetek eltüntetni.

– Divat ide vagy oda nekem túl extrém ez a sport – mondta Kuzco végül, mire egyetértően bólogattál.

– Ez egyszer egyetértek – mondtad, és fejed kissé oldalra döntve igyekeztél kisöpörni a vizes hajad a szemedből.

– O-ó – hallottátok Pachát. Kuzco rád nézett, te meg rá, tekintetetek ugyanarról árulkodott.

– Hadd tippeljek – mondta végül a láma. – Egy vízesés van előttünk, igaz?

– Egen – felelte Pacha.

– Alul sziklákkal – mondtad most te.

– Gondolom – válaszolt a nevelőapád beletörődő hangon.

– Lecsorgunk – jelentette lazán Kuzco.

– Nem hiszem, hogy a csorgás a megfelelő szó ide – ellenkeztél, de senki sem tudott válaszolni erre, mert a következő pillanatban ma már sokadjára, ismét zuhanni kezdtetek.

Ijedten hunytad be a szemeid, míg Kuzco élvezettel kiáltott, mintha csak egy hullámvasúton ülne, vagy valami, és nem éppen a halálába zuhanna. Az érzés, ahogy a tested tehetetlenül esett a semmibe enyhén szólva is kellemetlen volt, és a fához kötött kezed anélkül nyúlt magad mellé, hogy észrevetted volna. Ujjaid kemény patákkal találkoztak, és szorosan megragadták. A két ujj behajlott, mintha a gazdájuk megpróbálta volna a kezed fogni, és noha csak ennyire tellett neki, ez is elég volt, hogy kissé megnyugodj.

Aztán elmerültetek. A farönk az ütközéstől széttört, és érezted, ahogy az inda szorítása enyhül körülötted. Felfogva, hogy szabad voltál a felszín felé kezdtél úszni, ekkor azonban a pata, amit még mindig szorosan fogtál kicsúszott az ujjaid közül. Bár azonnal utána kaptál, nem sikerült megfognod, és a levegőd rohamosan fogyott. A szemeid még mindig csukva voltak, ahogy a tested levegő reményében a felszínre rúgta magát. Abban a pillanatban, ahogy a fejed kiemelkedett a vízből mély levegőt vettél, és kinyitva a szemeid körülnéztél. Pacha nem messze tőled lebegett, ő is levegőért kapkodva, de Kuzco-t sehol sem láttad.

Mély levegőt vettél, és ismét lebuktál a víz alá, és a süllyedő láma felé úsztál. Amint megérezted az ujjaid között a vizes szőrt, azonnal megragadtad a királyt, és a felszínre úsztál. Igyekeztél saját magad, és Kuzco-t is a felszín felett tartani, ahogy a part felé evickéltél, bár ez nem volt egyszerű feladat egy láma súlyával együtt. Végül mégis sikerült kijutnod addig, hogy leérjen a lábad, és onnan már sokkal könnyebb volt kihúzni az ájult királyt.

A parton aztán lefektetted a földre, és füledet a mellkasára fektetve hallgattad a szívverését. Bár a szíve még dobogott, levegőt nem vett.

– Pacha, nem lélegzik! – mondtad, és az ekkor a vízből kikászálódó férfira néztél. – Mit csináljak?

– Nem tudsz újraéleszteni? – kérdezte a férfi letérdelve Kuzco másik oldalára. A fejed ráztad. Erre Pacha úgy döntött, hogy a kezébe veszi a dolgokat, és megragadva Kuzco egyik cuki lámafülét felemelte. – Felség! Felség, hallasz engem?

– Hogyan hallana, ha nincs magánál? – kérdeztél vissza majd két kezed a láma mellkasára tetted, és erősen megnyomtad. – Ki kell valahogy nyomni a vizet a tüdejéből.

– Oh, láttam már ilyet – mondta Pacha elengedve a fület. – Bele kell fújni a szájába.

– Öhm, valami olyasmi – bólintottál, és fejeddel Kuzco feje felé biccentettél. – De én nem tenném ezt szívesen, tényleg büdös a szája. És egy láma.

– Akkor mi lesz? – kérdezte kétségbeesetten a férfi, akinek hármótok közül a felnőttnek kellene lennie, miközben párszor megpofozta az eszméletlen királyt. Csak felsóhajtottál, és elengedve a láma mellkasát magad felé fordítottad a fejét, és kinyitottad a száját. A nyelve ekkor szinte kilőtt a szájüregből, majd halott izomként lógott a láma szája szélén. Undorodottan megrázkódtál, és bizonytalanul néztél Pachára, aki csak a fejét rázta, és hátrébb húzódott.

– Tényleg? – kérdezted, mire bocsánatkérőn pislogott rád, de nem mozdult, hogy megtegye helyetted. A szemeid forgatva néztél ismét a földön heverő fiatalra, majd mély lélegzetet véve felkészültél a szájon át való lélegeztetésre. Amikor ajkaid érintkeztek Kuzcóéval a láma kinyitotta a szemét, és döbbenten meredt rád. Erre azonnal hátra ugrottál, és eltakarva a szád vörös arccal néztél rá.

Kuzco még egy ideig döbbenten pislogott maga elé, majd mikor rád nézett, elvigyorodott. Ekkor tudtad, hogy hagynod kellett volna vízbe fulladni. Biztos voltál benne, hogy a király nem fogja ennyiben hagyni a történteket, és az út további részén ezzel fog cukkolni.

– Édesem, ha csókot szeretnél, csak kérned kell – vigyorgott rád, te pedig kissé eltúlzott mozdulatokkal megsikáltad az ajkaid, hogy jelezd neki, mennyire nem tetszett. Kuzco egy ideig nézte, ahogy ezt a cselekedetet folytattad, majd kissé kelletlenül megszólalt. – Ennyire nem lehetett rossz!

– Életem legborzalmasabb élménye volt – felelted, kiköpve az előbb a szádba vett vizet, melyet Pacha kulacsából szereztél magadnak.

– Kikérem magamnak, nagyon is jól csókolok! – méltatlankodott Kuzco, figyelve ahogy egy újabb korty vízzel gargalizálsz.

– Ez nem csók volt! – vágtál vissza. – Csak az életedet akartam megmenteni. És különben is, csak egy pillanat volt, szóval a híres-neves csókolási technikádat egyáltalán nem tudtad megmutatni. És, mindennek a tetején, egy láma vagy!

– Nekem hazudhatsz, de magadat nem csaphatod be – vont vállat ő, és neked hirtelen kedved támadt a falba verni a fejed. Vagy az övét. Bármelyik megfelelt volna.

– Utoljára mondom, hogy ez nem egy csók volt! – kiáltottad, míg Pacha már a tüzet próbálta begyújtani. Észre sem vetted, mikor ment el fáért, és rakodta össze az ágakat.

– Magyarázd, ahogy akarod – mondta Kuzco. – Akkor is élvezted.

– Miért vitázom veled, ha nem is figyelsz arra, amit mondok? – kérdezted, de inkább csak magadtól, semmint az ostoba lámától, ahogy kiköpve még egy adag vizet Pacha mellé sétáltál, és leülve a földre dühödten néztél Kuzco-ra.

– És egyébként, ha rögtön teljesítettétek volna a parancsomat, megúsztuk volna ezt az életmentő csókot. Szóval, csak magadat hibáztathatod – közölte veled, míg te úgy döntöttél, hogy abbahagyod a gyerekes vitatkozást. Kuzco ezt a saját győzelmeként könyvelte el, és vigyorogva megrázta magát, ezzel vizet fröcskölve az éppen meggyulladó tűzre. Ezután, mint aki jól végezte dolgát kissé távolabb lépdelt tőletek, majd lefeküdt. – Most, hogy már itt vagytok, visszakísérhettek a palotába, Yzma visszaváltoztat emberré, és elkezdhetjük építeni Kuzcotópiát! De jó lesz!

– Jól van, figyelj! Azt hiszem, mi félreismertük egymást – mondta Pacha, aki láthatóan visszafojtotta a tűz eloltása miatt érzett haragját. Kuzco eközben Pacha faágra akasztott poncsójához lépett, és elkezdett megtörölközni vele. – Ha belegondolnál, biztosan máshol építenéd fel a nyaralódat.

– Valóban? És miért? – kérdezte a láma, a válla fölött áthajítva a poncsót, ami így az ismét meggyulladt tűzre esett, ezzel újfent eloltva azt. Pacha egyre dühösebbnek tűnt, de továbbra is uralkodott magán.

– Azért, mert a szíved mélyén te is tudod, hogy az építkezéseddel sok-sok embert földönfutóvá teszel – magyarázta megnyugodva, ahogy felállt, és a poncsót a felettetek lógó indákra akasztotta. A te poncsód kisebb volt, és hamarabb száradt, így már csak kicsit volt nedves. Eszedben sem volt levenni, túl hideg volt ahhoz.

– És az... rossz? – kérdezte Kuzco.

– Igen – felelte Pacha. – Végül is, neked is van szíved, nem?

– Hmmm – bólogatott a láma, majd rád nézett. Te még mindig egy helyben ültél, és némán hallgattad a beszélgetésüket, nem volt hangulatod tovább veszekedni a királlyal. Ahogy a tekintetetek találkozott habozás csillant Kuzco szemeiben, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. – Na, vigyetek haza!

– Mi? Állj, állj meg! Hogy viselkedhetsz így? – állt fel a kőröl amin ült Pacha, míg Kuzco egy véletlenszerű irányba lépegetett. – Mások is élnek a világon rajtad kívül, de te mindig csak magaddal törődsz!

– Kitűnő megfigyelő vagy – vigyorgott Kuzco, majd megfordulva közelebb lépett Pachához. – Ezt mindenki nagyon jól tudja. Egyedül nektek kettőtöknek nem tetszik a rendszer. Stimmel, Pacha?

– Eljön a nap, amikor egyedül maradsz felség, és csak magadat hibáztathatod érte – jelentette ki Pacha, míg te csak aprót bólintottál, noha egyikük sem figyelt már rád.

– Kösz szépen, a vidám jóslatot, utoljára parancsolom jóember, vigyetek vissza a palotába! – kötötte az ebet a karóhoz Kuzco, oda sem figyelve arra, amit a férfi mondott.

– Akkor bizony itt maradsz az erdőben – állt fel ismét Pacha, és ellenkezést nem tűrő hangon jelentette ki döntését. Még akkor is, ha te is és ő is jól tudtátok, hogy nem lenne képes magára hagyni a királyt. – Mert, ha nem gondolod meg magad, mi nem kísérünk haza.

Azzal megfordulva ismét melléd ült, és megint megpróbálkozott a tábortűz meggyújtásával. Mögötte Kuzco közben igencsak gyerekes módon utánozta őt, majd felkapva egy követ, egy meglehetősen jól irányzott dobással Pacha fejéhez vágta. A férfi abbahagyta, amit csinált, és megfordulva szigorú tekintettel nézett a lámára. Kuzco ijedten hátrébb ugrott egyet, majd úgy tett, mintha nem csinált volna semmi rosszat.

– Hé! Nem én. Nem! – mondta a fejét rázva, majd rád mutatva. – Láttam, hogy ő volt! Dobálózik!

– Itt ültem mellette Kuzco, mégis hogyan dobhattam volna tarkón? – kérdezted. – És miért tettem volna ezt a saját apámmal?

– Ki tudja, te vagy a bűnöző zseni – jelentette ki, mire csak a szemeid forgattad, de nem feleltél. – Na mi van, nem akarsz tüzet rakni?

– Nem fogja meggondolni magát – masszírozta a halántékát Pacha, mire csak a fejed ingattad, és tekinteteddel követted Kuzco-t, ahogy egy falhoz lépve lefeküdt. Pacha így végre zavartalanul meggyújthatta a tüzet, és közelebb húzódva a forró lángokhoz sokkal kellemesebbnek tűnt minden. Sokáig ültetek ott némán, magatokban gondolkodva, míg Kuzco elaludt.

A láma reszketett és remegett a hidegtől, vacogó fogainak hangja és a tűz pattogása voltak az egyetlenek, melyek megszakították néha-néha a dzsungel félelmetes zörejeit. Valójában kellemesebb volt Kuzco vacogását hallgatni, mint a vadállatok üvöltéseit a távolban, azonban vele ellentétben te nem voltál olyan kőszívű, hogy hagyd szenvedni. Végül, halkan felsóhajtva felálltál, és levéve kedvenc poncsódat a lámára terítetted, aki szinte azonnal abbahagyta a vacogást. Erre kissé elmosolyodtál, majd megfordulva visszaléptél a tűzhöz, ugyanis rendkívül hideg volt.

Ahogy leültél Pacha a vállaid köré ejtette a saját poncsóját, mire hálásan pislogtál fel rá, és jobban magad köré tekerted, hogy ne fázz. Közben érezted a hátadon egy bizonyos lámakirály tekintetét, és nagy önuralom kellett, hogy ellenállj a késztetésnek, hogy megfordulva rá nézz.

– Gondolod, hogy tényleg elpusztítja a falut? – kérdezte a férfi csendesen, mire megvontad a vállad. Szíved szerint azt mondtad volna, hogy biztosan nem, de Kuzco még ébren volt, és nem akartad adni alá a lovat.

– Talán – felelted helyette. – Nem akarok ismét az utcára kerülni Pacha.

– Nem fogsz – mondta most ő. – Találunk egy helyet, ahol élhetünk.

– Sok helyen éltem már, de csak a ti házatokat hívhattam valaha is otthonomnak – motyogtad, és még téged is meglepett, mennyire őszinték voltak a szavaid. Két életet éltél le ezen kívül, és egyikben sem voltál hajléktalan. Az életed nem volt kifejezetten jó, de nem is volt okod igazán panaszra. Azonban ennek az életnek az emlékei és érzései nagy hatással voltak rád, és valóban tudtad, milyen volt hontalanként élni. És tényleg nem akartad ismét átélni. – Nagyon sokkal tartozom nektek, amiért befogadtatok, és nem akarom, hogy egy önző láma elrontson mindent.

– Nem tudom, mit tehetnénk, ő az uralkodó.

– Meg kell győznünk, hogy ne akarja a falu helyére építeni a nyaralóját – mondtad, álladat a térdeidre támasztva. – Nem tudok máshova menni.

– Együtt maradunk, még ha meg is építi Kuzcotópiát – mondta a férfi. – A családunk tagja vagy, és ez nem fog megváltozni, csak mert nehéz helyzetbe kerülünk.

– Köszönöm – mondtad szomorkásan mosolyogva. A férfi viszonozta a gesztust, és egy percig így ültetek, mielőtt úgy döntöttél, hogy ideje aludnod egy kicsit. – Lefekszem aludni.

– Jó éjt – mosolygott Pacha. Megköszönted, majd lefeküdtél a kemény földre, és behunytad a szemeid. Bár a föld hideg, és kényelmetlen volt, hamar elaludtál. Hiszen ez a test hozzá volt szokva ezekhez a körülményekhez.

≫────≪ 🦙 ≫────≪

Amikor másnap reggel felébredtél se Pacha se Kuzco nem volt azon a helyen, amin elalvásod előtt láttad őket, így tekinteted a táborotok melletti tóra terelted, arra, amibe tegnap sikeresen beleestetek, és amibe Kuzco majdnem belefulladt. Két társad a tó szélén ültek, és halkan beszélgettek. Ahol feküdtél nem hallottad tökéletesen azt, amit mondtak, és noha tudtad miről volt szó, mégis kíváncsian közelebb léptél hozzájuk. Ahogy felültél azonban a válladról leesett a poncsó, és ekkor sikerült észrevenned, hogy nem Pacha ruhája volt, amit tegnap neked adott, hanem a sajátod. Tekinteted a poncsóról a két férfira vezetted, és nézted, ahogy kínosan beszélgettek.

A beszélgetés a poncsókról szólt, és te csak a fejed ingatva hallgattad őket. Már te érezted magad kínosan helyettük is, de nem akartál közbeszólni. Még egy kis nyugalom jól jött a lámakirály nélkül, fel kellett készülnöd rá, hogy hamarosan ismét egymás torkának ugrotok majd. Bár nem tagadhattad, hogy élveztél a lámával vitázni. Rövid beszélgetésük ekkor holtpontra ért, és csak a tóban lévő tavirózsa levelén üldögélő béka brekegése szakította meg a kínos csendet.

– Tudod – kezdte végre Kuzco, mire Pacha halkan felsóhajtott, de a láma folytatta tovább. – Arra gondoltam, hogy ha majd újra a palotában leszek... szóval... van még egy pár hegy a környéken, úgyhogy esetleg végül is... szóval lehet róla szó, hogy...

– Várjunk! – szakította végre félbe az értelmetlen hablatyolást Pacha, és kissé a király felé fordulva folytatta. – Azt mondod, hogy meggondoltad magad?

– Tulajdonképpen – hintázott a láma.

– Mert ha igen az azt jelenti, hogy teszel valami jó dolgot más emberekért – mondta Pacha mire Kuzco azonnal felé fordult, és hevesen bólogatni kezdett egyetértésében.

– Igen, igen, tudom – mondta, mire felsóhajtottál, és úgy döntöttél, ez lehet a megfelelő alkalom, hogy becsatlakozz a beszélgetésbe.

– És mitől változott egyetlen éjszaka alatt a véleményed? – kérdezted, mire a két férfi azonnal rád nézett, úgy tűnik elfelejtették a jelenléted. Te közben magadra húztad kedvenc poncsód, és érdeklődve néztél a lámára.

– Hát, tudod, átgondoltam... – kezdte, de már ennyiből is hallottad, hogy ismét csak össze-vissza fecseg majd, ezért gyorsan félbeszakítottad.

– Ez ugye nem csak egy csel, hogy hazavigyünk, aztán megszeghesd az ígéreted? – kérdezted, noha tudtad rá a választ. Természetesen a férfi nem gondolta komolyan, legalábbis még nem. Noha Kuzco önző, hiú, és egoista ember – láma – volt, tagadhatatlanul ravasz tervet eszelt ki. Noha túl korán fogja majd lebuktatni magát, amitől a tervnek semmi értelme nem lesz majd. Talán csak annyi, hogy az életveszélyes helyzet közelebb hozza őket kettőjüket.

– Mi? Nem! – felelte, de nem nézett a szemeidbe. Meglepő módon úgy tűnt, hogy bűntudata van, amitől néhányszor pislognod kellett, hogy megbizonyosodj róla, hogy jól látsz-e. – Nem lenne hová menned, ha elpusztítanám az otthonod, nem igaz?

– Tényleg nem lenne – bólintottál, majd melléjük lépve leültél a láma másik oldalára, és fejed felé fordítva megpróbáltál a szemeibe nézni. Kuzco azonban továbbra is kerülte a pillantásod, így kénytelen voltál két kezeddel megragadni az arca mindkét oldalát, és feléd fordítani a fejét. A láma döbbenetében azonnal a szemeidbe nézett, és tekintete nem is mozdult tovább. Sötét szemeiben megcsillant valami, majd az ismerős érzelem helyét átvette a bűntudat, amit ezúttal határozottabban láthattál. A láma tudta, hogy mivel járna a szava megszegése, és noha bűnösnek érezte magát, mégis szándékában állt továbbra is kitartani önző szeszélye mellett. Így csak lemondóan felsóhajtottál, és megvonva a vállad lehajoltál, hogy megmosd az arcod. Ezzel jelezted, hogy a beszélgetés részedről véget ért.

Kuzco értetlenül fordult Pacha felé, aki téged nézett, majd a királyra pillantva elgondolkodott egy pillanatra, hogy aztán felé nyújtsa a kezét. Kuzco egy ideig habozott, szeme sarkából ő is rád nézett, majd végül felemelve egyik mellső lábát azon volt, hogy kezet rázzon nevelőapáddal, aki azonban ekkor elrántotta a kezét, és szigorú hangon megszólalt.

– Ne adj kezet, csak ha őszinte voltál! – mondta, mire a láma egy pillanatig ismét habozott. Már azt vártad, hogy kezet fogjon, azonban ekkor ismét rád pillantott, és tekintetetek egy futó pillanatra újra összeakadt. A döbbenet ekkor meglehetősen lesokkolt, Kuzco ugyanis egyértelműen bocsánatkérően nézett rád. Nem az lepett meg ebben, hogy nem gondolta komolyan, hogy nem a ti falutok helyére építi a hülye nyaralóját, hanem a tény, hogy őszintén bocsánatkérőnek tűnt. Aztán a láma elfordult tőled, megrázta Pacha kezét, és a hirtelen jött döbbeneted magától elszállt. – Jól van! Gyerünk, irány a palota! Ó, mellesleg, köszönöm.

– Nem, én köszönöm – mondta a láma, majd elindult Pacha után, míg te csak csendesen guggoltál mögöttük, és figyelted, ahogy egyre távolabb kerültek.

– Önző láma – morogtad a békának a tóban, ami erre hangosan brekegett egyet, majd beleugrott a vízbe, ezzel teljesen egyedül hagyva téged. A fejed ingatva tápászkodtál fel végül, és két társad után indultál a dzsungel vad talaján.