Félénken kopogtam be a házba. Nem értem miért kopogok, hisz elméletileg itt lakom.

- Megyek már- hallottam TaeHyung morcos hangját. Útközben Seungri szépen elaludt az ölembe és a nyakamba hajtott fejjel szuszogott.

Az ajtó kinyílt és egy elég megviselt külsejű Tae állt az ajtóban. Mikor megpillantotta a kezeimben alvó Seungrit elmosolyodott. Kinyitotta az ajtót, hogy be tudjak menni. Lerúgtam a cipőim és felmentem a szobájukba. Minseok már réges rég aludt. Leraktam az ágyába és puszit nyomtam a fejükre. Már csak egy hiányzik és újra egy hatalmas család leszünk. Vagyis előbb Tae-vel kell beszélnem...

Hangtalanul becsuktam az ajtót és lementem a konyhába ahol párom épp teát főzött.

- Tae... Én... Megtudom magyarázni...- álltam meg mögötte. Szinte suttogtam, hogy a picik ne kelljenek fel meg amúgy sem ment hangosabban.

- Féltettelek... Féltem olyan szemét módon fognak veled bánni... Mint ahogy én csináltam...- hangja elcsuklott és a kezében tartott bögre remegni kezdett ahogy felelevenítette az azokon a napokon történő  eseményeket.

Ledöbbentem és remegő kezére simítottam. Kicsit erőszakosan kivettem a kezéből a bögrét.

- Kook, mit tettek veled?- fordult felém hatalmas lendülettel.

- Semmit... Tae velem nem csináltak semmit... Jimin megkomolyodott- nem mertem a szemébe nézni. Nem tőle féltem, hanem a reagálásaitól...

- Tch persze. Mi ugyan arról a Jiminről beszélünk?- fintorgott.

- Igen. Nem tett velem semmit. Nem jutottunk, sehova sőt a testem sem reagált... Én... Csak a te érintésedre válaszol a testem- a zavarban ejtő utolsó mondatot még is kimondtam bármennyire is lettem miatta pipacs piros.

- Kook...- suttogta majd hirtelen átölelt. Jól esett a törődése és, hogy kimutatta szeretetét. - Szeretlek

Elmosolyodva bújtam mellkasába és elhaló hangon motyogtam.

- Én is Édesem... Én is...

***

- Hová menjünk először?- kérdezte Tae bal kezével az én kezemet szorongatva míg másik kezén Minseok csüngött rám meg maradt Seungri és így caplattunk Busan utcáin. Mivel már rég leszarjuk az emberek undorodó pillantásait nyiltan felválalunk mindent.

- Hát először kérdezzük meg Zelo-t- indultam el a jól ismert úton a szép házba amiben annyi sok emlékem ott maradt.

Szerencsénk van mert az autója ott állt a felhajtón. Kicsit szaporáztuk lépteinket, mert mégis csak Busanban vagyunk és nem szándékszunk itt maradni egész nap.

A piciket felvettük az ölünkbe. Becsengettünk, már azonnal nyílt az ajtó és most egy rózsaszín hajú Zelo nyitott ajtót.

- Szias.. BABA~- elkezdett köszönni, de mikor meglátta a két kis csöpséget átváltott fanboy üzemmódra.

- Vattacukor~- kiabálták a fiúk egyszerre.

Mind a hárman összenéztünk és csak nevetni tudtunk.
A babák nem értették, de mind a ketten átmásztak Zelo ölébe és elkezdték a haját tapogatni.

- Kopasz leszel Babóca- kuncogtam és már autómatikusan jött a nyelvemre a megszokott becenév.

Tae felém nézett nagy szemekkel, de hirtelen csókot adtam ajkaira és legyintettem.

- Szerencséd- csípett szórakozottan fenekembe.

- Ya!- sikkantottam fel és a fenekemhez kaptam.

- Ti tényleg édesek vagytok- nézett ránk Zelo mosolyogva miközben a babákat simogatta.

- Köszi...am azért jöttünk, hogy nem ismersz-e egy Choi Minhoo nevű férfit? Ő fogadta örökbe a harmadik babucit

- Kook... Szerinted hány Choi Minhoo nevű férfi van Busanban?- nézett rám lesajnálóan.

- Akkor egy Choi Minhoo nevű férfit ezen a lakcímen?- mutatta neki a képet Tae.

- Fater?- jött az értelmes megnyilvánulás Zelo részéről.

- Az apád?- és a mi részünkről is.

- Jah, de sejtem mire kell neki a csöpség- felelte lazán.

- Mit akar vele?- ijedt meg Tae.

- Én nem viszem tovább a családi céget. Kell valaki aki befolyásolható.

- De ő nem lesz semmiféle vezető!- akadtam ki hisztérikusan.

- Nyugi beszélek vele. Az a ti gyereketek. Vétek elválasztani őket- puszilgatta agyon a gyerekeket.

- Köszönjük. Tartozunk neked- öleltem át Zelot

- Csak legyetek boldogak. Te meg ha bántod megverlek- nézett mérgesen Tae-re

- Jó nyugi anya maci- kuncogott párom.

Kb egy órába telt mire össze tudtuk magunkat szedni és elmenni TaeHyungért. Annyira hiányzik a picike...

A házhoz érve Zelo ment elől mi pedig mögötte. Nem kopogott csak bement. Hát biztos otthon érzi magát.

- Fater! Hol vagy?- kiabált és valahonnan az emeletről kapott választ.

- Na meg van a vén szivar. A cipőt csak rúgjátok le- indult fel mi meg mint tacskók hűségesen követtük.

Bement egy szobába ahonnét gyerek kacaj hangzódott. Ez a pici Tae!

- Apa! Oh szia tesó- integetett Zelo Taenek.

A baba csak hatalmas szemekkel pislogott felé majd ránk nézett. Szinte láttam ahogy a kis szemei előtt lepörögnek az emlékek. A szája mosolyra húzódott és felénk kezdett futni. Mielőtt elénk ért volna Minseok és Seungri letámadta. Öröm volt nézni, ahogy a három testvér öleli egymás mintha nem lenne holnao. Minseok mint legkisebb majd elveszett köztük Seungri pedig mind a kettőt körbe tudta fogni.

- Hát ez meg?- hitetlenkedett Zelo apja.

- Ők a testvérei. Ők pedig a szüleik- mutatott ránk Zelo. Illedelmesen meghajoltunk és Tae belekezdett a beszélgetésbe.

- Tudja én meggondolatlanságból adtam a piciket árvaházba... Nem igazán voltunk akkor jól a párommal így nem gondolkoztam rendesen. De ő hozzánk tartozik és nem szeretnénk megválni tőle. Kérem értsen meg minket- Tae szorosan ölelt magához a derekamnál fogva.

- Ez nagyon szép, de nekem kell valaki aki a céget viszi. Jon Hong nem ezt a pályát választotta, de nekem másik gyerekem nincs. Sajnálom, de nem- mondta és tényleg szomorúság csillogott a szemeibe.

Kétségbe esetten néztem a három játszó fiúra. Akkor ők ezentúl nem lesznek együtt? De... De ők testvérek... Ez nem lehet.

- Viszem én tovább. Leszek én az utódod, de TaeHyungot add vissza- szólalt meg a szívszorító csendben Zelo.

Mindenki meglepetten nézett felé. Mit mond? Feladja a modellkedést? De.. De nekem mesélte ez volt az álma és, hogy nehezen érte el azt amiket elért... Miattunk ne adja fel...

- Zelo, ne... Ne tedd- néztem rá szomorúan.

- Kook, ne gyere azzal, hogy nem értek annyit. De igen értek, mert csak rátok kell nézni és mindenki látja titeket egymásnak teremtettek ezzel a három édes kis cukorfalattal együtt- mosolygott őszintén.

Ezt nem hiszem el... Zelo...

Elengedtem Tae-t és átöleltem az exemet. Éreztem kicsit megremeg a teste és a kezeimbe bújt.

- Szerencsés az akit neked szántak- suttogtam a fülébe és puszit nyomtam a hajába.

Olyan mintha mindenki azért lenne, hogy mi együtt legyünk. Mármin Tae, a gyerekek és én. Mintha minden ember aki fontos szerepet játszott az életünkben azt akarta volna, hogy mi egymásra találjunk. Mind részt vettek a boldogságunkhoz vezető úton. Mindegyikőjüknek hálásak vagyunk egytől egyig... ❤

Oh Boii Halii :)

Rendesen fáj leírni, de utolsó előtti rész...
Még ma LEHET hogy megírom az utolsót szóval lehet ezen a napon be fogom fejezni...
De ez még a jövő most ide nem ezt akartam írni.

Ha tetszett hagyjatok nyomokat ❤❤❤

Pussz: VALAKI