Arabella Odell

Az árnyék kísértetiesen olvadt össze a fénnyel, és túlvilági tónust adott az arcának. A telefon zsinórja megcsonkítva hajlott a mélybe, akár a kicsavart fa a szikláról. Döbbenten esett ki a kezemből a telefonkagyló, és értetlenül bámultam Ashton furcsa színű szemébe, melyben magamat véltem felfedezni kicsiny formában.

- Most azonnal el kell tűnnünk – morogta, és megragadta a karomat durván. Mielőtt megfordulhatott volna a háta mögött egy barna hajú fiút vettem észre, aki éppen felénk közelített. Karján tetoválások voltak, amik kreol bőrén igen is nagyon jól mutattak.

- Te vadbarom, még van képed idetolni a pofád? – kiabált, és a kocsmában lévő emberek egyszerre hördültek fel. Ash megmerevedett, de nem blokkolt le. Arca csak egy pillanatra döbbenten hatott, de másodpercek alatt visszanyerte határozottságát, és úgy fordult előre.

Ashton alig hogy megfordult az arcára akkora ütést mért le az idegen, hogy hallottam, amint az állkapcsa megreccsent. Annikah felsikoltott, mire én csak magamhoz szorítottam.

A göndör hajú fiú sem hagyta magát, és hamarosan már kész vérfürdő volt készülőben. Hol az egyik, hol a másik fiú került fölénybe, de egyik sem érte el az a határt, ahol át tudta volna venni a hatalmat.

- Ash, vigyázz! – kiabáltam, mire a srác felém kapta a fejét, így az ismeretlen támadónak lehetősége nyílt arra, hogy egy hatalmas ütést mérjen le. Ashton hátraesett, és fájdalmasan felnyögött, én pedig kétségbeesetten hajoltam le hozzá, de a kreol bőrű srác felrángatott, és egy kést szegezett a nyakamhoz.

A hideg penge, amint a bőrömhöz ér felmelegedett a testem hőjétől. A vér a testemben észveszejtő sebességgel áramlott, és szédülni kezdtem.

- Na, most legyen nagy szád, édesem – suttogta az ismeretlen a fülembe, én pedig megdermedtem. Most minden mozdulatom akár a halálhoz is vezethetett, és okosan kellett döntenem, vagy megkeserülhettem. – Elvitte a cica a nyelvedet. Vagy kivágjam?

Durva hangszíne megrémisztett, de tudtam, hogy határozottnak kell magamat mutatnom, hiszen a történelemben mindig az győzött, aki lelkileg is erős maradt. Kezemmel valami olyan tárgyat kezdtem el keresni, amivel esetlegesen leüthettem volna, de a szerencse nem állt mellém, mint már annyiszor az utóbbi pár napban, de nem adhattam fel. A gyengék mindig a vesztesek, én pedig nem voltam az.

Egy asztalon hagyott üres sörös üveg akadt az ujjaim közzé, amit azonnal meg is ragadtam, és nagyot lendítve a kezemen, hozzávágtam a fejéhez a tárgyat. Az üvegszilánkok mindenfelé szétröpültek. A padlón csillogva pihentek, és felületükön megcsillant a gyérnek bizonyuló lámpafény.

Szitokszavak követték tettemet, és az elintézett fiú tántorogva bicegett felém, és a fején a vér gyöngyöződve folyt le. Sötétbarna íriszei megvetően csillogtak, és gyilkos kisugárzást kölcsönöztek egyébként nagyon is szemrevaló arcának.

Hátrafelé araszolva megragadtam az instabil Ashton karját, és rohanni kezdtem, és abban a pillanatban elfelejtkeztem Annikah-ról, akit elragadott a hatalmas zűrzavar karma. Utamat állták a félelem szilánkjai, melyek belevésődtek a testemben, ezzel még jobban hátráltatva engem abban, hogy kijussak az elmém alkotta ködös útról.

Az ajtón kiérve egy kés röpült el a fejem fölött, és belefúródott a makulátlanra csiszolt faajtóba, ezzel felsértve a burkolatát. Remegő kezeimmel nekivetődtem az ajtónak, ami készségesen kinyílt, ezzel együtt kijuttatva minket az átkozott helyiségből, de még hallottam, amint az ismeretlen fiú utánunk kiált dühtől csöpögő hangon.

- Kinyírlak Irwin, ha addig is élek, és a büdös ribancod sem éli meg a holnapot! – ordított utánunk, és a csukott ajtón keresztül is hallottam. Csak rohanni kezdtem, hogy távolabb legyek ettől a helytől.

- Ez mégis mi a franc volt? – kérdeztem, miután kellő távolságra kerültem a szörnyű kocsmától. Kétségbeesetten rogytam le a földre, miközben válaszokra vártam, de nem kaptam meg, mint már annyiszor.

Ashton egy zsebkendővel törölgette le a szája sarkára félig rászáradt vért, miközben a levegőt kapkodva vette, csakúgy, mint én.

- Calum egy elmebeteg idióta, amiről én tehetek, hogy ilyen lett – nézett el a távolba a srác gondterhelten, majd rám vezette a tekintetét, és azonnal megkeményedett, és nem látszott pár pillanattal ezelőtti gyengesége. – Idővel mindenre magadtól rájössz, Arabella.

Sóhajtva vettem tudomásul, hogy csakis a saját észjátékom tud véget vetni a bizonytalanságnak. Aztán egy csapás ért engem, hiszen nem találtam magam mellett Annikah-t, akinek megfogadtam, hogy nem hagyom el, és az ígéretem most kútba esett.

- Vissza kell mennünk Annikah-ért – kiáltottam fel, mire Ashton csak mérgesen felpattant, és csodálkoztam, hogy nem szédült meg. Megragadva a karomat magához rántott, és felszegte az állát.

- Ha visszamész Calum kinyír! – köpte a szavakat egyenesen az arcomba, de nem foglalkozva vele dacosan szegeztem rá én is a szemeimet. Éreztem, hogy a levegő közöttünk izzani kezdett, a feszültség apró szikráitól. – Nem hagyom, hogy bajod essen.

Döbbenten léptem hátra, és fejemet megrázva túrtam a hajamba. Hátamat nekidöntöttem az egyik fa törzsének, és mélyeket kezdtem el lélegezni, hogy megnyugtassam a feldúlt lelkemet.

- Kell egy terv, amivel lehetőleg nem halunk meg – szólaltam meg pár másodperces hallgatás után, majd előhúztam a nadrágom hátsó zsebéből egy kést. Fém élén a fény csak úgy táncolt, és markolatát megszáradt vér durva fogásomra lepergett, akár csak egy elkorhadt fakéreg lenne.

Éreztem, hogy Ashton nem akar nekem segíteni, de ő nem értette, hogy én Annikah-nak fogadalmat tettem, és ha valaki szavát szegte nagyon is nagy bűn volt. Magamban terveket kezdtem el szőni, de a pillanat hevében semmi nem jutott az eszembe, aztán, mint villámcsapás kitaláltam valamit.

A lágy tavaszi szellő meglengette szakadt ruháimat, s a hajtincseimet táncra hívta, és az arcom körül legyeskedtek, akár a legyek. Remegő kezekkel szorítottam a saját nyakamhoz a késem, miközben elszánt tekintettel néztem előre, egyenesen a társamra.

- Mi a jó eget csinálsz? Te totál meghibbantál? – kiáltott rám Ashton, amitől összerezzentem, de nem eresztettem le az éles tárgyat, helyette átvezettem a szívemhez. Éreztem, hogy a kés hegye átszúrja a pulóveremet, és gyönge nyomást gyakorol finom bőrömre. A fiú egy lépést araszolt felém, de én lihegve hátráltam. – Tedd le azt a kést, kérlek. Szükségem van rád, és nem ölheted meg magad.

Fejemet megrázva kezdtem el könnyezni, és valami úrrá lett rajtam. Olyan volt, mintha átvette volna egy erő a testem és az agyam felett a hatalmat, és nem voltam józan önmagam. Talán a félelem késztetett mindenre. Hiába akartam határozott maradni, a tervem nem jött be, és tudtam miért is. Az ilyen dolgokra meg kell edződni, és én nem álltam készen arra, hogy az életemet megvédjem, vagy valaki máséra bízzam.

- Tudom, hogy cserben akarsz hagyni, és ha nem mentjük ki Annikah-t akkor megölöm magam! Két választásod van, Irwin. Ha most elmész, meghalok, de ha maradsz, akkor segítesz nekem – kiáltottam fel hisztérikusan, miközben a szememet lehunytam. A külvilág elsötétült, de a zajok nem múltak el. Hamarosan egy kezet éreztem a kezemen, ami lágyan kivette a szorításomból a kést. Ujjait végigszántotta az arcomon, miközben magához szorított.

- Ketten együtt – suttogta, majd hagyta, hogy könnyeimnek szabad utat adjak. Hagyta, hogy megtörjek egy pillanatra, hiszen ő tudta, hogyha kiadom a feszültségem, legközelebb csak megerősödök. Ő volt az edzőm, aki segített átsegíteni a nehéz pillanatokon. De mi lesz ha nem lesz velem?

----------

Sziasztok!

Mint ahogyan olvashattátok feltűnt az új szereplőnk a színen, aki nem más, mint Calum. A fiú többször galibát fog okozni, és nem a legpozitívabb karakternek írtam meg.

Annikah a főszereplőink miatt csapdába esett, de azt megígérhetem, hogy a keresésére fognak indulni.

Várom ezúttal is véleményeteket komment vagy vote formájában, hiszen nagyon fontosak nekem. Az előző részekhez érkezetteket nagyon köszönöm. Hálás vagyok nektek.

Puszi, Frida Beth Holloway