Arabella Odell

Az égből hulló zápor feláztatta a poros földet, így a sár pillanatok alatt belepte ruhámat, ahogyan az esővíz eláztatta. A hajam csatakosan tapadt az izzadság és az égi könnyek cseppjével. Hosszú szempilláimon a vízcseppek megpihentek, akár a madarak az ereszen.

- Na, essünk túl rajta mert már nagyon unom a csajt – szólalt meg Calum egy kis idő után, majd kezével a mögötte állóknak intett, akik azonnal megindultak felém. A zsebemből előrántottam a késem, amit el is dobtam, viszont remegő kezemnek hála az éles fegyver célt tévesztve belefúródott a földbe. Kétségbeesetten csúsztam még hátrébb, így a szakadék látképe elém tárult.

A mélyben víz húzódott. A habok durván nekicsapódtak a kőfalnak, amiből hatalmas robajjal törtek le darabok. A süvítő szél táncolt a hullámokon, és a madarak zuhanórepülést végeztek. Olyanok voltak, mintha a vízbe csapódva meg akarnának halni, de mielőtt a tolluk elázhatott volna hatalmas fordulatot véve fölszálltak.

Óvatosan felállva lépkedtem a szakadék pereméig, de szerencsétlenségemre megcsúsztam, viszont Calum előttem teremve megragadta a karomat. Kitágult pupillákkal lestem fel rá, és nem értetem a tettét, hogy mégis miért segített, ha nem kedvel és meg akar ölni?

- Nem-nem. Csak játszok még egy kicsit veled – nevetett fel saját poénján Calum, de én nem szórakoztam ilyen jól, csupán csak hatalmasat nyeltem, ezzel próbálva leküzdeni a torkomban keletkezett gombócot. – Imádom látni a lassú és fájdalmas halált.

Inkább a mélybe vetettem volna magamat, minthogy Calum kínzását éljem át. A fiú nagyon is tudott durva lenni, ami az én esetemben nem volt éppen a legkedvezőbb.

Az agyam ezerféle menekülés után kutatott, de csak egy volt a legközelebb. Az ugrás, viszont a karomon függő szorítás túlságosan is erősnek bizonyult.

- Engedj már el, te baromarcú! Különben... - kezdtem el, de megakadtam a második mondatomnál. Calum önelégülten elvigyorodott, majd még közelebb húzott, így a személyes aurámba került. A fejemet elfordítottam, és a szememből könnyek kezdtek el legördülni, melyek egybeolvadtak az esővízzel.

- Különben mi lesz? Lerántasz engem is a mélybe? – kérdezte ingerülten. Kikerekedett szemekkel fordítottam felé a fejemet, majd hatalmast rántottam magamon, ezzel elvesztve az egyensúlyomat.

A zuhanás másodpercek alatt végigjátszódik. Nincs idő gondolkodnunk, hiszen a becsapódás nagyon is hamar bekövetkezik.

A szél belecsapódott arcomba, ahogyan az esővíz is. Olyan érzés volt, mintha repültem volna az ismeretlen felé. Egyfajta sötétségbe, mely bekebelez, akár a fekete lyuk. A zuhanás alatt a testem pehelysúlyú volt, majd csak a becsapódást éreztem, mely kellemetlenebb volt mindennél. Mintha a belső énem elhagyta volna a testemet, örökre távozva. Aztán pillanatok múlva minden tompult, és átment valamiféle nyugtató érzésbe.

A folyó zúgása elhalt, ahogyan a külvilág összes rezdülése is. Minden nyugtató volt, akár a végtelenben. De viszont jól tudtam, hogy meghalhatok, ha nem jutok a víz felszínére, viszont most minden rendben volt. Nem voltak gyilkosok, se puskák, vagy zavaró külvilági tényezők. Ha így maradtam volna, akár örökké tarthatott volna akár a végtelenségig a kényelem. Viszont mindig lehetnek olyan tényezők, amik megzavarhatják a halálunk kapujában való ácsorgásunkat, és az élet alagútja felé visszafordítanak.

A halál kétszer is meggondolandó, hiszen, ha adunk neki, akkor már nem lehet visszafordulni, akár mennyire is akarunk.

Két kéz fonódott a derekamra, majd megéreztem az éltető oxigént viszont fáradt voltam, ahhoz, hogy kinyissam a szemeimet. Az esővíz fokozatosan verdeste az arcbőrömet, ahogyan egy forró lehelet melengette. Kezek ráztak fel édes álmomból, de még mindig nem voltam hajlandó felkelni.

- A francba már. Én akarlak megölni, nehogy nekem itt megfulladj – sziszegte egy férfihang nagyon is közelről, amitől borzongani kezdtem. A bőröm azonnal libabőrössé vált, ahogyan a lélegzetem is felgyorsult. Zihálva nyitottam ki a szemeimet, miközben felültem, de valakit lefejeltem. – Basszus, ez most komoly?

Calum fájdalmasan dörzsölgette a megsértett részt, miközben dühösen meredt rám. Nem kértem tőle bocsánatot, hiszen nem érdemelt meg. Most pedig aggódás halvány szikráit véltem felfedezni rajta, viszont ő nem félthetett, ha meg akart ölni. Ő kegyetlen játszmát játszott velem, amire nem voltam vevő, mégis akaratomon kívül belekerültem.

- Hozzá nem merj érni! – kiabált valaki a távolból, mire odakaptuk a fejünket. Az esőfátyol mögül Ashton körvonala rajzolódott ki, és miután közelebb ért felfedeztem ázott külsejét is.

Homlokára tapadt barna fürtjein és az orrán megpihenő esőcseppek csillogtak, ahogyan a tompa fény rájuk vetült. Ruhája teljesen a testére tapadt, így kiemelve erős alkatát, ami hibátlan volt.

Calum meglepődötten kapta hátra a fejét és a zsebében kezdett el kotorászni talán fegyver után, amit nem talált meg, mivel a zuhanás közben kiejthette a kezéből. Rám kapta a fejét, majd megragadta a karomat, és a tenyereit a nyakam köré fűzte. A levegőt azonnal hevesen kapkodni kezdtem, de a szorítás nem nagyon engedett.

- Még egy lépés, és kinyírom a csajt – ordította előre Calum, mivel Ash vészesen közeledett felénk, de amint eljutottak a göndör hajú sráchoz a szavak, egyből megtorpant.

A szél vad játékot játszott a hullámokkal, és páradús levegőt szállított felénk. Hajam már csatakosan tapadt az arcomra, ahogyan az egész ruhám is. Büdös esőszagom volt, de az erdő illata keveredett vele, így egész furcsa összhatást keltve.

- Cal, te jó ember vagy. Engedd el Arabellát – kérlelte szépen Ashton, de Calum csak hevesen rázni kezdte a fejét, miközben hevesen vette a levegőt. Onnan éreztem, hogy a nyakam libabőrössé vált forró leheletétől.

- Én egy rohadt gyilkos vagyok, akinek bosszút kell állni az ilyen patkányokon, mint te – harsogta túl a vihar hangját a fiú. Nem értettem ezt az egész helyzetet, hiszen ha Ashnek akar rosszat, miért is engem tart fogva? Mintha a gondolataimban olvasott volna, egyből megadta a választ. – Ha megölöm a csajt, akkor téged is kicsinállak lelkileg. Te voltál mindig az az ember, aki apáskodott felettünk. A kis ribancod most a te védelmedben van. Meghalnál a bűntudattól, ha valami baja esne.

Ebből a távolságból is láttam, hogy Ashton remegett, de nem a félelemtől, hanem az idegtől. A teste ívbe feszült, miközben izmai kidagadtak a karján. Aztán minden érzelem kimúlt az arcán, helyette valamiféle különös mosoly ült meg a száján.

- Nincs igazad, Hood. Engem nagyon is idegesít ez a csaj, és kedvem lenne kinyírni. Eddig tartottam a látszatot, hogy utálom, de mivel látom, te is meg akarod ölni, javaslom, hogy nyírjuk ki együtt – nevetett fel önelégülten, majd hamarosan Calum is társult hozzá. Ashton elővéve kését végighúzta az ujjbegyén, így megnézve milyen éles is, az a tárgy. A vér cseppekbe ült meg a késén, de nem sokáig, hiszen elkente a vörös anyagot.

- Büszke vagyok rád, de akkor is egy segglyuk vagy, Irwin – nevetett fel Calum, aztán elengedte a nyakamat. Hajamat eltűrve a nyakamtól végighúzta rajt az ujjbegyeit. Ashton elém lépve a nyakamhoz szegezte a kését, miközben mélyen a szemembe nézett.

Tekintetünk összekapcsolódott, és tudtam, hogy az ő különleges szempárja lesz az, amit utoljára látok, de nem bántam. Lehet, hogy átvert, a szívemet pedig csalódottság és keserűség töltötte el. Legalább egy szép szempár kísér a halálom mezejébe.

- Tedd meg! – sziszegtem felé. A vérem erőteljesen száguldozott a testemben, de tudtam, hogy már nem sokáig.

Átvernek, majd el is veszik az életedet. Nem szép dolog, de az emberek változnak, és rejtélyes természetüket nem lehet hetek alatt megismerni. Ash eldobta az iránta érzett bizalmamat, akár csak egy elhervadt rózsát.

Az élet már csak ilyen, és nem mi alakítjuk társaink tetteit.

----------

Sziasztok!

A mai napot egy új fejezettel zárom nektek, remélem, hogy tetszett. És mit szóltok a történetek után? Ash fordulata meglepett tieteket, avagy számítottatok rá?

Annyira, de annyira jó látni, hogy egyre többen érdeklődtök a történet iránt, ez nagyon jól esik nekem, szóval thanks. Imádlak titeket.

Puszi, Frida Beth Holloway