Hamar megtalálta a bátyját, de hagyta, hogy a fiú azt higgye, egyedül van. Lia hallotta, hogy a bátyja zokog, idegességében belerúg kisebb-nagyobb úttorlaszokba. Azt is hallotta, ahogy apjának beszél. Hogy a csillagokról áradozik. Lia némán követte fivérét, egy ponton azonban valami megváltozott. Érezte a levegőben a Volturi ittlétét.

– Lehetetlen – súgta.

Megtorpant.

Körülötte egyre nagyobb fekete füst keringett. A semmiből jött, és úgy csapott le rá, mint a jégeső.

Alec.

Aztán a nyilalló fájdalom a mellkasa közepén.

Jane.

Felnyögött, Cillian a háta mögé kapta a fejé, akkor látta meg, hogy húgát bekebelezi a fekete füst. Egy lépést tett előre, de a lány leintette.

– Menj! – hessegette. A fiú nem mozdult. – Menj már! Fuss! – Még mindig nem. – Baszki, Cillian, menjél! – sikította.

– Nem!

– Menj, kérlek!

Akkor már késő volt. Egy óriási robbanás rázta meg a talajt, Cillian egy ősöreg fának csapódott. Elernyedten, orrából és füléből szivárgó vérétől Liát elkapta a sikítás. Csak sikított, könnyek nélkül zokogott. A fájdalom ellenére a testhez futott. Imádkozott minden éginek, hogy Cillian életben legyen.

De nem volt.

Üveges szeméből egy könnycsepp cseppent Lia kezére, égette a kemény bőrét.

Újabb hasítást érzett, most a halántékában, a földre rogyott. Háttal a talajnak esett.

Jane állt felette. Egykori legjobb barátnője ördögi vigyort rajzolt az arcára. Liának ekkor már nem kellett értetlenkednie, volt barátnője arcára volt írva, hogy tudja, mi folyik Lia és Carlisle közt.

– Ölj meg – mondta szaggatottan Lia. – Ölj meg, kérlek!

A testvére nélkül nem élhetett, elvesztette őt. Nélküle egy senki volt. Egy idegen és mocskos énje volt már csak, akit meg akart ölni. Cillian miatt élt eddig, mert látott magában egyfajta jóságot, ami a testvéréből fakadt, már ő sem volt.

Elvesztett mindenkit emberi életéből.

– Ölj meg! – sikoltotta, és az ölés érdekében felpattanva rátámadt Jane-re.

Jane könnyűszerrel leterítette. Már nem fájt neki, semmi sem fájt, a lyuk a szívén egyre tágabb lett Cillian holtteste mellett.

Árny suhant át a fák takarásában; Félix és Demetri is itt voltak.

Ha ezek itt vannak, akkor itt van ő is. Meg fog ölni, és Istenem, mennyire szeretném, hogy megöljön.

Felnevetett. Milyen érdekes is volt, hogy az fogja őt megölni, aki teremtette, aki egy újabb esélyt adott neki.

Demetri Lia bátyjának hullájához sétált. Vigyorgott Liára.

– Áh, kedves Lia – hallotta volt társa mézes mázas hangját. Előbújt a fák rejtekéből. Arca megtépázva, szemeiben olthatatlan harag égett. Fekete talárban volt ő is, s a két másik vezető is elkísérte. – Azt gondolod, hogy azok után, hogy lecseréltél engem, csak úgy hagyom, hogy fivéred meghaljon? – kacarászott. – Nagyon tévedsz, kedvesem. Úgy látom, hogy a testvérednek a legnagyobb kín, ha úgy éli az életét, mint amilyenek mi vagyunk. Még elég élénk, hogy át tudjon változni. Demetri... – nézett a férfire.

A férfi lehajolt a testhez, és nagyot harapott a nyakába.

Lia a földre hajtotta a halántékát. Ezt tette hát a testvérével, ez mind az ő hibája volt. S nem sikíthatott, ha megtette volna Cullenék ide özönlenek, s az bizony tragédiába torkollik. A szerelmét megölték volna, újabb családja megsemmisül. Hagyta, hogy Demetri kedvére lakmározzon a testvéréből.

Mikor a férfi jól lakott, elemelkedett Cilliantől. Cillian ide-oda vonaglott, üvöltött a fájdalomtól. Lia csitítgatta volna, de a bánat elnyeste a hangszálait.

A Volturi vezetője egy lépésnyire Lia előtt termett. Egyenesen a szemébe nézett, s azok a szempár olyan undort árasztottak, hogy Lia elszégyellte magát.

– Most pedig várunk – szorította meg a lány állát. – Nézzük, mennyi időbe telik, mire a szerelmednek feltűnik, hogy hiányzol. Ő is megkapja a maga részét, habár... ő nem fogja túlélni.

– Ne! Nem! Kérlek! Bármit megteszek! Esküszöm, bármit, csak hagyd őt! Kérlek! Szeretem, ő az életem, nem veheted el tőlem! – Lia a férfi lábához borult. – Kérlek!

Könyörgése süket fülekre talált, majd néhány perc múlva hallotta, hogy a fű zörög, a vámpírok érkeznek.

Mikor Lia megpillantotta a szerelmét, azt hitte, a szívfájdalomba rögtön belehal. Szerencsére Bella pajzsa védte őket Jane és Alec boszorkányos erejétől, de azt sem tartott sokáig. Hiszen Lia tudta, mire megy ki a játék. Őt a Volturi vezetője fogta, egész pontosan a nyakánál, már-már elemelkedett a földtől. Alice óvatosan Cillianhez lopózott Jasperrel, hogy csillapítsák valamelyest a fájdalmat.

– Örülök, hogy látlak, Carlisle. – Gúnyosan és kegyetlenül köpte a szavakat a vezető. – Milyen látni ilyen sebzettül a szerelmed, aki történetesen az én társam?

Lia közbeszólt.

– Nem vagy a társam! Te hazudtál! Ő a társam, nem te! Te egy kegyetlen és szívtelen féreg vagy! Engedj vissza hozzá!

– Jaj, nem veszed észre, hogy te is ilyen kegyetlen féreg vagy? – nevetett negédesen Aro. – Én teremtettelek, nem leszel olyan, mint ők – bökött Cullenékhez. – Világ életedben kegyetlen maradsz, nem idevaló vagy.

Lia ebben az egyben igazat adott a férfinek. Ő nem idevaló volt, de a szerelem idekötötte. Ám lehetett olyan erős a szerelem fonala, hogy itt tudja tartani, anélkül, hogy az meg-megszakadna? Ezt nem tudta. Egy valamit azonban igen:

Előbb vagy utóbb fájdalmat fog nekik okozni. Feltéve, ha most nem ölik meg a szerelmét. Nem azt nem hagyhatta! Ki kell találnia valamit, hogy ne jusson a szerelme a pokolra! Ő neki ezen a földön volt a helye... A Volturi nem veheti el ezt az angyalt! Meg fogják a szerelmét ölni. A saját szeme láttára, és ez csakis ő, Lia hibája lesz, mert szeretni mert egy tiltott gyümölcsöt.

Melegséget érzett a szíve tájékán. Pontosan olyat, mikor abban az erdőben sétált Carlisle-al. Azután is előjött neki ez a fura érzés, de most volt a legintenzívebb. Égette már a mellkasát. Egy hangot hallott a fejében:

„Sam vagyok, a farkas alfa. Irányíts minket." Lia eltátotta a száját. „Nincs idő magyarázkodni. A Volturi emberei özönlenek. Ollie biztonságban Nessie-vel, de ti nem lesztek. Irányíts. Te vagy a kiválasztottunk, a legenda egy boszorkányról szól, aki képes irányítani az elmét és a tárgyakat. Egyfajta hibrid vagy, az átváltoztatásoddal előjöttek a képességeid. Szóval irányíts mielőtt a társad meghal.

Fogalma sem volt, mit kellene mondania, de a szája szavakat formázott. Jane-re nézett.

– Kínozd! – bökött Alec-re.

Alec egy pillanatra elnevette magát, de rögtön ráfagyott a mosoly az arcára, mikor Jane feléje fordult, és a kín szót suttogta. Alec vonyított a Volturi vámpírjai hátráltak. Egyikőjük sem szeretett volna Lia áldozata lenni.

– Sam, támadjatok – suttogta.

És a farkasok támadtak. A Volturi harcra készen volt, de Liának csak egy mondatot kellett kinyögnie, hogy ártalmatlanítsa őket.

– Állj! – nézett végig a Volturin.

Megálltak. A farkasok jónéhányat azonnal szét téptek.

– Jane! Őt kínozd a legjobban! – lökte el magától a Volturi vezetőjét.

Aro lerogyott a földre, mikor Jane elkezdte a kínzást.

Lia a varjakra nézett, őket is a vámpírokra uszította.

Az eső is eleredt, egy villám pont mellette csapott be. Megcirógatta a haját.

Ő volt mindennek az alfája és omegája. Ha azt akarta, hogy essen, akkor esett. Ha napsütést szeretett volna, a Nap a sugaraival keblére vette. Kegyetlenül vezette az élőket és halottakat egyaránt.

Ő mint a föld legutolsó boszorkánya.

Lia leguggolt a vezető elé. Szemei az arany legfényesebb fajtájában csillogtak.

– Én nem vagyok senkid, érted? – pofozta meg. – Az én szerelmem irántad bár valós volt, mégsem a legigazabb. Őt szeretem – bökött szerelmére. – És ha bántod, meghalsz. Ha bántod a családom, meghalsz. Minden rosszra a halál a válasz! Te nekem senki vagy! Caius, maradsz! – szólt ki a fiúhoz, aki a sokkból felocsúdva a lányhoz próbált sétálni, de Lia ereje megállította. – Takarodjatok el innen! Csak azért nem öllek meg titeket, mert képesek vagytok a jó döntésre. A vámpírvilágnak szüksége van rátok. Mostantól én diktálok. Szemem van mindenhol, szóval ezentúl megtiltom, hogy ártatlanok vérét szipolyozzátok, ha megteszitek, halál az egész klánra. Jane. – A lány felé fordult. – Megölted a testvérem. Élőhalott lesz belőle miattad, te szajha. – Jane remegett. – Most te szépen megölöd a tiedét.

Alec futott, de nem ért sehova; Jane megfogva a nyakát kitörte.

– Ha kegyetlennek lettem teremtve az is leszek. Takarodjatok! – parancsolta.

Jane sikított, a testvére lefejezett testére omlott. Úgy kellett felrángatnia Felixnek. Egy utolsó ijedt pillantást vetettek Liára, hogy aztán örökre eltűnjenek, és Lia parancsolatára kizárólag bűnösök vérét fogyasszák.

Nagy öröm lett úrrá mindenkin, egyedül Lia nem örült. Ő döntést hozott élete legnagyobb döntését.

A szerelméhez ment, szenvedélyesen megcsókolta.

– Szeretlek! De nem tartozom közétek – szorult el a hangja.

– Lia! Kérlek!

– Köszönöm... mindent... azt, hogy szerethettem, hogy megtanítottad, hogy lehetek jó... de ez nem én vagyok... nem élhetek ilyen ártatlanul. Nekem az nem jó, ha látom, hogy szenvedtek, amiért nekem emberi vér kell. Nem hagyom, hogy a szerelmemnek bűntudata legyen. – Tenyerei közé szorította a vele szemben lévő sápadt arcot. Az arany szempárból kialudt a fény, búzasárga lett, melybe az élet nem költözött vissza.

– Nem mehetsz el.

– De igen – lehelt egy apró csókot a férfi szájára. – Vigyázz Cillianre. Ha megtudja, mivé vált, nagyon ki lesz akadva. Védd őt meg, és anyát is, meg Ollie-t is. Mondd meg nekik, hogy nagyon szeretem őket, és bármit is teszek, azt azért teszem, hogy a föld jobb hely legyen.

Lia lehunyta a szemét, utolsó parancsot osztotta ki, melyet rekedt hangon adott.

– Ne kövessetek, ne keressetek.

Szerelme próbált ellenállni az igézetnek, sikertelenül. Lia egy utolsó pillantást vetve családjára és a farkasokra, egyet sóhajtott, hogy kilépjen a valódi életébe. Ahol kegyetlenül ölte a bűnösöket.

Évekig furcsa gyilkosságokról számolt be a tévé, aztán a néhány év elteltével az emberek részévé vált, hogy egy kegyetlen igazságszolgáltató járja az országot, hogy végezzen a bűnösökkel. Sokan éltették, sokan féltek, sokan próbálták megkeresni, hogy végezzenek vele, vagy csak simám mellé szegődjenek. Senki nem akadt nyomára. Eltűnt, úgy ahogy azon a napon az erdőből. A társa sokáig csak nézett maga elé, gyerekei nem tudták kikovácsolni azt a mérhetetlen fájdalmat, amit érzett. Szívében tőrt forgattak, éveken keresztül, mikor meglátott egy vörös hajú lányt az utcán, az a tőr egyre mélyebbre feszült a szívébe. Már ki sem lehetett húzni onnan. Az idő begyógyítja a sebeket... Legalábbis sokan azt hiszik, de Carlisle-nak az idő egyre mélyebb lyukat ütött egykoron létező szervében. Sosem volt már olyan, mint azelőtt. Néhányszor, mikor este kiment a szabadba, Lia jutott eszébe a csillagokról. Mikor a tóhoz ment, melyet egyedül Liának mutatott meg, a szentjánosbogarak még élénkebben ragyogtak.

Egy nap, mikor teljesen elveszettnek érezte magát, s úgy érezte, az a pár száz év melyet leélt haszontalan a szerelme nélkül, a szentjánosbogarak, mintha csak festékből lennének, a feje fölé egy szívet rajzoltak világító testükkel. Aztán a szél, mely hirtelenjében felerősödött egy cetlit sodort a lába elé. A kézírást azonnal megismerte. És ott, abban a pillanatban az első és utolsó vámpírként a könnyei megeredtek.

Leült a harmatozó fűre, és remegő kezével szétnyitotta a lapot.

Szerelmem!

Te vagy az életem! Mindig lesz miért boldognak legyél. Csak nézz szét a világban. Apró dolgok vidítanak fel a legjobban. Látom, hogy vigyázol Ollie-ra, úgy neveled, mintha a gyereked lenne... Annyira köszönöm. Cilliant is szépen megtanítottad az önkontrollra. Bárcsak... tényleg bárcsak én is ilyen kitartó lennék, mint ő... Ő is tud tárgyakat mozgatni, igaz? Láttam minap egy sas szemén keresztül, hogy nehezen bár, de megemelt egy dobókockát, mikor Ollie-val játszotta azt a fura bombás társasjátékot. Annyira ügyes! És anya... nehezen hitte el, hogy mivé váltam... De legalább Nessie és a farkasok szeretik a főztjét! Mindig is jól főzött, kár, hogy én már sosem ehetek belőle. Tudod, nagyon hiányzol, néha úgy érzem, hogy nem bírom nélküled, és visszatérnék ide. A te karjaidba akarok lenni... Azt akarom, hogy egyszerre szeress durván és finoman. De nem lehet... akkora fájdalom lenne mindkettőnknek. Csúnyán ölök, nem kegyelmezek, még annak sem, akinek családja van. Ez az élet, szerelmem. Néha el kell veszítenünk valakit, hogy jobb emberré váljunk.

Nagyon szeretlek, szerelmem.

Csókol és ölel a te Liád.

Ui.: Figyeld a sast, melyre van egy búzakék kendő kötve. Azzal figyellek titeket.

Szeretlek!

A keblére ölelte a lapot.

– Én is nagyon szeretlek! – suttogta a csillagoknak.

A fák lombjai közül előtűnt egy árny. Testét finom szövésű bordó selyem talár fedte, kapucniját a fejébe húzta, de a férfinek nem kellett gondolkodnia, ki lehet ő.

A szerelmét bárhol felismerte volna.

Lia felemelte a kezét, ezzel irányítva a szentjánosbogarakat, amik most a szeretlek szót rakták ki.

Carlisle felállt, de Liának akkor már hűlt helye volt.

Éveken keresztül figyelte a sast. Mindenhol ott volt. A ház környékén, az erdőben, de még Alaszkába is elkísérte őket.

Lia ott volt, testileg nem, de lelke átjárta a családját. Mindig közel maradt a szívükhöz.

A kislány, aki szegény körülmények között, balsorsú családból származó utolsó boszorkány bevéste magát az életükbe. Onnan soha, de soha kivenni már nem lehetett.

A férfi azon az éjszakán nevetés és sírás kíséretében tért vissza a családjához, ahol aztán elsírta a szerelem bús fájdalmát.

Sziasztok! Hú, hát most rajtatok áll a dolog vége.

Szóval: Szeretnétek, hogy maradjon ez a vége, vagy legyen még egy epilógus is?

Kicsit édes, kicsit keserves lett a vége, és nekem most valahogy kellett, mert még ilyen nem happy endet nem írtam még.

Ti mit gondoltok? Legyen még egy epilógus? Ha sokan szavaztok arra, hogy igen, akkor természetesen megírom, de azt már csak júniusban tudom feltenni.

Várom kommentben a válaszaitokat! <3

Szép Vasárnap délutánt (estét?) Mindenkinek! <3