Egy XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

Ne vegye félvállról
A pengetéshez való húr!
Sok munkába kerül,
Ki vesz most lantot.
Ha nem tudsz ne énekelj
A saját fájdalmad és örömöd:
A világnak nincs szüksége rád,
És tedd félre a szent fát.

A vadonban bujkálunk, mint régen
Mózes pedig elrejtőzött az ő népével.
És követte azt, amit Isten küldött
A lángoszlop vezérli.
Isten is ilyen volt mostanában
Rendeljen lángoszlopokat
A költők, hogy vezessék őket
A nép Kánaán felé.

Előre mindenki, aki költő
Emberekkel tűzön-vízen át!
Átkozd meg, aki eldobja
Emberek, akik a zászlót.
Átok meg gyávaságból
Vagy lemarad a lomhságról,
Hogy miközben az emberek küzdenek, elfáradnak, izzadnak,
Pihenjen az árnyékban!

Vannak hamis próféták, akik
Nagy gonoszt hirdetnek,
Hogy abbahagyhatjuk, mert itt van
Van az ígéret földje.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Amit milliók cáfolnak
Aki éhezik és szomjazik a nap melegében
Kétségbeesettek.

Ha akkor a bőség kosarából
mindenki egyformán vásárolhat
Ha akkor a törvényasztalnál
Minden helyet elfoglal
Ha akkor a napvilág
Minden ház ablakán ragyog:
Akkor mondhatjuk, hogy állj
Mert már itt van Kánaánban!

És addig? addig nincs megnyugvás
Addig is meg kell küzdenünk a folytonosságért. -
Talán az élet, a munkánkért,
Nem fogsz fizetni semmit
De a halál megakad a szemünkben
Gyengéd, lágy csókkal zárd,
S virágkötéllel, selyempárnával
Leengedi a földet.

AthenaGirl77