Az írós csoportomban pár héttel ezelőtt jött szembe a kérdés, hogy ki mióta ír, ezen a témán gondolatban továbbhaladva jutottam el addig, hogy csináljak erről egy bejegyzést. Avagy az írás az én életemben.

A családi legendáriumban számos izgalmas, érdekes, sőt még rémisztő történet is helyet kapott már, ha a családomról van szó. Ilyen például a dédapám, akinek az apját a saját testvére verte fejbe baltával a vacsoraasztal felett, és ölte meg, míg ő az anyja hasában volt, aki végignézte az egészet. Vagy a dédnagyanyám, aki halála előtt megígérte anyukámnak, hogy ha létezik a túlvilág, majd bizonyosságot ad róla a halála után, mondanom sem kell, a temetés utáni reggelre történt pár furcsaság a házban. Igen, mindez igazi mágikusrealista családregényért kiált, ez életem célja is egyébként.

A most elmesélt epizód feleennyire sem lesz érdekes, mert csupán ennyi: a negyedik szülinapom után egy hónappal már le tudtam írni, rendes betűvel az egyik hozzánk látogató rokon teljes nevét. Mindezt úgy tanultam meg, hogy kérdezgettem, melyik betű milyen és bevésődött. Olvasni is magamtól tanultam meg, kicsit később, öt évesen.

Életem első alkotásai versek voltak, ezt pl elsős koromban írtam:

Havas tavasz

Itt a tavasz,
Hull a hó,
Vacog minden
Itt lakó.

Az emberek
Fűtenek,
A kémények
Füstölnek.

Ég királynő
Kék ruhája,
Kifakult a
Mosodába.

Tavasznak a
Jele zöld,
Kivirul ilyenkor
A föld.

De most minden
Hófehér,
Fagyott minden
Szép növény.

Ha majd a nap
Kisüt,
Az anyóka nem
Fűt.

Virít majd a
Szép tulipán,
Babázik majd
Minden kislány.

Áprilisban jön
A nyuszi,
Fiúk mennek
Lányt locsolni.

A legények
Házat járnak,
A leányok
Otthon várnak.

Fantasztikus tehetségem már itt megmutatkozott. (Csak viccelek.) Mindenesetre anyukám bőszen gépelt mindent, ami kikerült a kezem alól a munkaidejében az irodai írógépen. Szépen be is küldözgette a megyei laphoz, szóval hét évesen már verseket publikáltam a Kisalföld gyerekrovatában. (És azóta is ez az egyetlen publikációm.)

Általános iskolában áttértem a mesékre, azt is eldöntöttem, hogy tanár leszek. (Erről majdnem letérített a biológia szeretete, hatalmas probléma volt, hogy biológia-irodalom szakos tanárokat nem képeztek sehol.)

Tizenkét évesen elkezdtem az első regényemet. Rém unalmas két hetet kellett a mamámnál töltenem, a net nélküli világban, amikor az évente csak nyaraláskor látott szerelmem (sajnos már nem emlékszem a fiú nevére) nem jött a saját nagymamájához először nyaralni mert vagy közbejött valami, vagy már nagynak tartotta magát hozzá. Sosem derült ki, soha nem találkoztunk többet. Tehát nyári forróság, délelőtt benti munkára voltam ítélve, segítettem takarítani, főzni és sütni (minden háztartásvezetési tudásomat a mamámnak köszönhetek), hat évesen már saját terítőt hímeztem! Aztán ebéd, és a mamám lefeküdt sziesztázni, de én nem voltam hajlandó, hát kiültem a székre a teraszon az árnyékba, és nekiláttam megírni az Árva szíveket. Kéremszépen, már itt romantikussal kezdtem, mivel láttam a mamám által nézett szappanopera valamelyikét és azt mondam: na, ilyet én is tudok. Sajnos nem tudtam, mert sosem fejeztem be. De még mindig megvan: három ceruzával teleírt kisalapú füzet. Az osztálytársnőim imádták, de nem merek beleolvasni, biztosan rémes.

"A gyerekek az utcán játszanak.” Íme, ez az első mondata.

Gimiben novelláztam, rosszabbnál rosszabb novellákat, valamint szörnyű verseket írtam. Regényben a fantasyval próbálkoztam, de ezek is befejezetlenek maradtak. Pedig ott volt a szerzetes fiú, akiből kiválasztott lesz, és meg kell mentenie egy lányt, aki egyáltalán nem a megmentésre váró szendeszűz, hanem egy igazi badass csajszi. Meg Évi, aki lezuhan a repülővel az őserdőben, talál egy barlangot, ahol a vízesésen átmenve egy egészen új világban találja magát. Sajnos ezt el sem kezdtem írni, annyira érdekelt a világ, a népek, a flóra és fauna, hogy ezeket tervezgettem.

A főiskola alatt találtam rá a fanfictionök világára. Természetesen Harry Potterrel indult. Itt olvasható is egy csokor Snarry novella tőlem, most már nem vagyok mindegyikre büszke, de ez is én voltam, a fejlődésem egy szakasza volt, megmutatom hát.
Volt még egy Harry Potter félkész regényem, az Álmatlanság címen futott, de sosem fejeztem be, amit igazán bánok, mert az utolsó mondatát tudom, habár sosem írtam le. Na, majd most: Harry életébe végre beköszöntött az álmatlanság.

Ezután dolgozni kezdtem, és itt jön életemnek az a szakasza, amit legjobban bánok: hat évig nem írtam. Vagyis de, blogot, molyos értékelést és hasonló nyalánkságokat, de fikciós történetet szinte semmit. Pedig az Akvamarint ez előtt a hat év előtt kezdtem el.

Szerencsére a mindennapok bedaráltak annyira, hogy újra nekiálltam, kellett a lelki egészségem érdekében. Sokkal tudatosabban és összeszedettebben csinálom. Remélem, érződik!

Az Akvamarin rengeteget adott nekem, bármennyire szeretem emlegetni, hogy utálom, mégis az első befejezett regény lett, és a bétáim javaslatai után rengeteget fejlődtem. Most már megvan az irány, remélem, sikerül rajta maradni.

Szeretnék-e híres lenni? Talán. Azt szeretném elsősorban, hogy olvassanak. Nem hiszem, hogy ehhez mindenképpen nyomtatott könyv kell, talán elég lehet ez a Wattpad profil is.

Hát, ennyi voltam, így jutottam el idáig. Fogalmam sincs, érdekel-e bárkit egy ennyire személyes bejegyzés, ha igen, meséljetek ti is! Mikor kezdtetek írni? Mióta és hogyan csináljátok? Miket írtok/írtatok?