Érdekes év volt ez a 2020, azt hiszem, ebben egyetértünk. Tavaly is írtam éves összefoglaló bejegyzést, hát itt az ideje a mostaninak is.

Rengeteg írós tervem volt 2020-ra, ezek közül a legfontosabb Bradbury kihívása, aminek a lényege, hogy minden héten írj egy novellát. Saját facebookos csoportot is létrehoztam hozzá, ami kezdetben egészen jól működött, de aztán sajnos én is elveszítettem a motiváltságomat, így az ötvenkét novellából csak tizenkettőt sikerült megírnom. Szánom bánom, de rá kellett jönnöm, ez a kihívás csak úgy működik, ha mellette az ember nem ír regényt. Egyszerűen képtelenség ennyi szabadidőt találni, hogy heti egy novellára és még a rendszeresen frissítésre kerülő regényfejezetekre is jusson. Úgyhogy ezt a kihívást elnapolom, majd egy más időben talán újra megpróbálom.

Az év nagy projektje lett az Undergrund. Szülinapi ajándékként indult, aztán egyre komolyabban kezdtem venni, és elképesztett, mennyire sokan szeretik. Fogalmam sem volt róla, hogy van annyira jó, hogy a Best of Wattpad – Hun versenyén az egyik hónapban első helyezett tudjon lenni, de sikerült és ennek végtelenül örültem. Ahogy annak is, hogy a Véletlen később bezsebelt egy második helyezettnek járó díjat.

2021-ben nagyon szeretném befejezni az Undergrundot. Ahol most tartunk, az amolyan Act I.-nek is nevezhető lezárás. Terveim szerint egy darabig most megint nem lesz friss fejezet, de közben én szertnék írni, előre kell haladnom, mert bár számos fontos mérföldkövet látok magam előtt, mégsem tiszta még sok-sok kérdés. De szeretném megígérni, hogy nem hagyom abba, folytatni szeretném, már csak azért is, mert Bokáék legalább egy csókot igazán megérdemelnének :D

A másik nagy projektem a Csillaghullás. Osszián augusztus óta van velem, Bálinttal együtt a mindennapjaim részévé váltak. Jelenleg négy fejezet van még készen, úgyhogy ennek az írásába is bele kell húznom, hogy ne kelljen majd hónapokig váratnom senkit. Kicsit megakadtam több szempontból is, de küzdök és a másik célom, hogy ezt a regényt is képes legyek befejezni.

Idén kicsit életre leheltem a blogomat, ahol leginkább könyvértékelések, sorozatértékelések olvashatóak a saját történeteimen kívül. Nagyon szeretném, ha szépen-lassan kinőné magát egy olyan bloggá, ahol LMBTQ témában sok olvasni- és néznivalót találhat az, aki meglátogatja a szelloabigel.wordpress.com-ot.

Aminek nagyon örülök, az a névváltoztatásom volt. Sokkal jobban érzem magam Abigélként és habár a való életben összesen két embernek coming outoltam, abból az egyik ráadásul kevésbé volt támogató, mint vártam, mégis sokkal inkább önmagamnak érzem magam, főleg mert tudom, vannak, akik támogatnak, elfogadnak.

Mostanában folyton elém kúszik a kérdés, hogy ki az író. Író lehet-e egy fanfictionöket író harmincas nő? Joggal nevezheti-e magát amatőr írónak az, aki egy online platformon publikál különböző minőségben novellákat vagy regényeket? Vajon ebben a mostani világban még mindig a könyves megjelenés-e a cél vagy inkább az online jelenlét a meghatározó?

Bevallom, én sosem voltam olyan, aki elbüszkélkedtem a sikereimmel. Nyertem országos első helyezést irodalom versenyen, és meg sem mondtam senkinek, csak a magyar tanárom tudta, meg a szüleim. Az is az én sikerem volt, hogy általános iskolás koromban is tudtam olyan saját mesét írni, amiért külön kiemelték a nevemet. De most egyre inkább azt érzem, szeretnék jelen lenni, szeretnék olvasókat szerezni, visszajelzéseket kapni, szeretnék fejlődni.

Rengeteg mondanivalóm van. Szeretném elgondolkodtatni az embereket. Megmutatni, hogy nem minden fekete és fehér. Érzékenyíteni akarok. Az LMBTQ téma amúgy is olyan, amiben nagyon sokat kell még küzdeni. A kevés, témában kiadott magyar könyv többsége is elnehezíti a szívemet, mert azt látom, nem a jó oldalról közelíti meg az LMBTQ közösséget. (De ez majd egy külön bejegyzés lesz, komolyan!)

Szóval szeretnék egy erős, hangos szó lenni a tömegben. Ez nem csak a következő évre célom, hanem úgy egyébként is.

Köszönöm, hogy itt voltatok, hogy elolvastátok azt a körülbelül százezer, na jó, talán százhúszezer szót, amit idén ide feltöltöttem. Köszönök minden egyes csillagot, minden egyes kommentet, azokat is, amiket nem válaszoltam meg, mindegyik feldobta a napom és leginkább ezek miatt tudtam folytatni az írást.

Köszönöm, hogy bétázhattam. Mindig megtiszteltetés, hogy van, aki megbízik bennem. És köszönöm, hogy engem is támogat két nagyon szuper béta, akiknek minden szava aranyat ér. Sem az Undergrund, sem Osszián nem kerül ide ki úgy, hogy valamelyikük ne látta volna.

Úgy érzem, rengeteget fejlődtem. És itt a pillanat, hogy felhozzam az Akvamarin témáját. Úgy gondolom, páran szerettétek. Talán van közületek olyan is, ami amiatt követett be, az volt az első, amit olvasott tőlem és azóta is azt várja. Nem tudom, tényleg. Tavaly azt ígértem, újra fogom írni, meg van az irány, tudom, mi csúszott félre. Ez igaz is, de rá kellett jönnöm, az Akvamarin arra volt jó, hogy megtaláljam a hangom. Rájöttem általa, hogy jobb vagyok E/3-mas narrációban, rájöttem általa, hogy magyar karakterekről, magyar néven szeretnék írni. Rájöttem általa, hogy szeretek felfedezve írni és ha már tudom, mit kell írnom, akkor az nem motivál. Így hát az Akvamarin ott fog porosodni a virtuális íróasztalom fiókjában. Néhánytok talán olvasta a régebbi változatot, talán le is mentette. Nem baj, ha úgy érzitek, hiányzik, olvassátok. Tőlem már eltávolodott és nem is tudok visszatérni ahhoz a fázishoz, ahogyan egy kakasból sem lesz sosem kiscsibe, én is inkább előre szeretnék nézni.

Remélem, a 2021 másabb lesz. Elfogadóbb, okosabb, szabadabb. Sok-sok embernek kellene kinyitnia a szemét, hogy aztán a következő évben változást lehessen elindítani. Én mindig is bíztam az emberekben, sokszor naivan, de nem bánom. Talán felébrednek, talán kézbe veszik a sorsuk irányítását, talán... talán minden a lehető legjobban alakul. Jó lenne nyugodt lélekkel gondolni a jövőre.

Vigyázzatok magatokra! Boldog 2021-et holnapra. Kirakom egy nappal előbb, mert holnap öt év után fogok meginni egy fél doboz sört, valószínűleg ki fog ütni :D