A búcsú pillanat.

Nem pont az knduláskor ér el és nem is feltételenül valami végén.
Ez a pillanat random jön és érzed hogy valami véget ért, érzed hogy valami lezárult. Kaphatsz új barátokat, új családot, új életet de ha egy helytől búcsúznod kell azt ugyanúgy éled meg. Lehet lesz még következő alkalom, lehet lesz legközelebb de az is lehet hogy nem.  A remény elvesztése is ilyesmi pillanat lehet. Keserű érzés de valahogy mégis furcsa boldogság van benned. Hiányozni fog az a hely vagy az adott dolog iránti remény. Persze. El fogadod? Nem. Akkor mit teszel? Csendben depresszióba burkolózol? Nem. Soha. Akkor? Mosolyogsz. Miért? Mert bízol a legközelebben.

Imádtam itt lenni de ez az utolsó alkalom hogy személyesen tapasztalhatom meg a székelyvarság adta nyugodt és boldog érzést. Itt leltem új családra s barátokra, itt e.cigiztem elösszőr, itt ittam elösszőr tiltott sört, itt ismertem meg a legjobb embereket a világon, itt búcsúztam el végleg egy szerettemtől,itt tanultam meg reálisan a koromnál megfelelően gondolkodni és élni, itt váltottam valóra egy álmomat és itt mondtam ki elösszőr a szeretlek szót. Itt szereztem a legigazabb barátaimat, a legbefogadóbb testvéreimet. Itt táncoltam elösszőr az esőben és itt voltam igazán önmagam (bár még nem is tudom ki is vagyok), itt tanultam meg mennyire is fontos a bizalom és az önbizalom. És itt is csalódtam elösszőr.
Most mégis azt mondom hogy nagyon fogom hiányolni ezt a helyet ha innen el kell mennem s búcsút kell mondanom neki.