- Minden rendben lesz Jimin - paskoltam meg a mellettem ülő térdeit.

Elérkezett a nap, amikor először megyek vele emberek közé. Hogy félek-e? Rettenetesen és csak imádkozni tudok azért, hogy ne legyen semmi baj. Ameddig csak tudtam, halasztottam az időpontot, de már lassan három éve nálam volt Jimin, szóval most már nem bírtam tovább tolni a dolgot.

- El sem hiszem, hogy végre veled mehetek - sóhajtott fel, de látszott rajta, hogy ő is nagyon ideges.

- A te érdekedben halasztottam eddig ezt az egészet. Nem akarlak elveszíteni és eddig nem mertem kockáztatni. De most már eltelt majdnem három év, szóval nagyon remélem, hogy most már tényleg senki sem emlékszik rád. - nyomtam egy puszit az állára, mire ő csak elmosolyodott.

- Jint is előbb vitted el magaddal, mint engem.

- Mert Jint nem raboltam el és öltem meg az apját Jimin - sóhajtottam fel.

Az évek alatt annyiszor veszekedtünk már ez miatt, hogy két kezemen sem tudnám megszámolni. Nem értette meg, hogy az ő és mi érdekünkben teszem ezt az egészet, ő úgy fogta fel, mintha szégyellném őt, pedig erről szó sincs. Egyáltalán nem szégyelltem, csupán féltem, hogy valaki véletlen felismeri. Ma este apa szervezett üzleti vacsorát, ahova az összes befolyásosabb koreai maffiavezéreket elhívta, én pedig itt fogom mindenkivel közölni, hogy mi is a helyzet. Egy meglepetéssel is készülök Jiminnek, szóval nagyon remélem, hogy nem fog semmi gáz történni este.

- Oké, mindegy - adta meg magát és csak remélni tudtam, hogy végre végleg lezártuk ezt a témát.

Jint nagyjából fél éve vittem magammal először Minseokhoz és kellemeset csalódtam benne. Bár tisztában voltam azzal, hogy nem fog csalódást okozni, azért még is izgultam egy kicsit. Viszont bebizonyította, hogy alkalmas és a bizalmamat is sikeresen elnyerte, szóval többször is magammal vittem már. Ahhoz képest, hogy csak két éve van nálam, az egyik legbefolyásosabb alkalmazottam lett Taehyung mellett. Végül nem szerettem volna csak Jimint jobb kezemnek, ezért apámat sikerült rávennem arra, hogy Taehyung is az legyen. Két ilyen határozott személyiség mellett minden a lehető legjobban megy és erre az is rásegít, hogy könnyen szót ejtünk egymással.

- Itt vagyunk - szólalt meg Jimin, mire megráztam a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe.

- Készen állsz? - villantottam ki fogaimat és egy apró puszit nyomtam a szájára.

- Azt hiszem - vett egy mély levegőt és még utoljára megigazította a nyakkendőjét.

- Akkor menjünk - paskoltam meg a térdét.

A kocsi ajtó már nyitódott is, először én, majd utánam Jimin lépett ki a járműből. Kérdés nélkül nyúltam a kezéért és büszkén indultam meg az épület felé. Végre megfoghatom nyilvánosan is a kezét, mit sem törődve az undorodó pillantásokkal.

- Szia apa - sétáltunk oda hozzá és Woojinhez, akik a bejárattól alig pár méterre beszélgettek.

- Sziasztok - pillantott ránk, majd elmosolyodott. - Jól néztek ki.

- Köszönjük - vigyorgott Jimin és láttam, hogy az arcán apró pír is megjelenik.

Nem mondanám, hogy apa teljesen elfogadta a kapcsolatunkat, de látszik rajta, hogy igyekszik és próbál pozitív lenni, legalább előttünk, amit értékelek.

- Taehyungék hol vannak? - kérdeztem, mire Woojin a terem másik végébe mutatott, ahol a sütik voltak. - Gondolhattam volna. - nevettem fel.

- Fél nyolckor lesz a megnyitó beszéd, utána pedig ti jöttök, szóval ne menjetek olyan messzire. - mondta apa, mire bólintottam egyet.

- Szerintem abban a sarokban találtok majd - mosolyodtam és már el is indultam az édességek felé. - Látod, ez az egyik oka annak, hogy szeretek üzleti kajára jönni. Korlátlan ital és étel fogyasztás. - mondtam a mellettem sétálónak, aki csak felkuncogott.

Taehyung és Jin éppen azon versenyeztek, hogy melyikük tud több kókuszgolyót a szájába tömni, én pedig egy pillanatra el is gondolkoztam, hogy biztosan jó embereket választottam-e magam mellé.

- Amikor azt mondtam, hogy viselkedjetek normálisan, nem erre gondoltam - nevettem fel, amint odaértünk hozzájuk.

- Ohh, szia Jeongguk, elnézést - motyogta Jin tele szájjal.

- Csak unatkozunk - mondta a másik, mire csak szemeit forgattam.

- Még van fél óránk, szóval együnk - mondtam Jiminnek, aki azonnal rávetette magát a rizssütikre.

Én a muffinokat kezdtem nézegetni és próbáltam eldönteni, hogy a pirosat, a kéket vagy a lilát kóstoljam meg először. Már nyúltam is a liláért, mert végül az mellett döntöttem, de valaki elvette előlem. Összeráncolt szemöldökökkel fordultam az illető felé, de amikor megpillantottam Minjut még jobban meglepődtem.

- Hát te? - mondtuk szinte egyszerre, végül mindketten felnevettünk.

- Mikor is találkoztunk utoljára? - kérdezte, mire megvontam a vállaimat.

- Két éve? - kérdeztem, mert pontos dátumot nem tudtam, hiszen nagyon rég volt már.

- Amikor tanácsot kértél tőlem, hogy milyen gyűrűt vegyél a párodnak.

- Igen, az tényleg nem most volt - nevettem fel. - Nem gondoltam volna, hogy itt leszel.

- Apám és Ilhoon erősködtek, hogy jöjjünk, szóval nem tehettem semmit.

- Ilhoon? - kérdeztem vissza, hiszen nem volt ismerős a név.

- A jegyesem - emelte fel a jobb kezét, majd meglóbálta előttem, így nehezemre esett volna nem észrevenni az aranygyűrűt.

- Oh - tátottam el a számat. - Nem is tudtam róla. Nagyon örülök és gratulálok.

- Köszönjük - mosolyodott el és magához vett egy újabb muffint. - Te megkérted már a kezét? - kérdezte, mire megráztam a fejem.

- Terveim szerint ma este fogom.

- Valóban? Akkor megérte eljönnöm. - mosolyodott el.

- Van muffin és nem is szóltál? - robogott oda hozzánk egy számomra ismeretlen csávó és már kezeibe is vett három sütit.

- Ilhoon - forgatta meg szemeit Minju. - Nem otthon vagyunk, szóval megtennéd, hogy kulturáltan viselkedsz?

- Én igyekszem - emelte fel védekezően mellkasa elé a kezeit.

Ekkor rám pillantott és látszólag nem értette, hogy ki vagyok. Minju szerencsére kapcsolt és bemutatott minket egymásnak. Örültem annak, hogy végre talált maga mellé valakit, aki szereti. Ha jegyesek, akkor biztos vagyok benne, hogy kölcsönös az érzés, nem viszonzatlan.

- Na de megyek, mert mindjárt beszédet mondok - léptem le udvariasan, viszont arra nem számítottam, hogy Jimin karba tett kezekkel vár rám.

- Ő volt Minju? - kérdezte, mire én csak bólintottam.

Fogta magát és szó nélkül kiviharzott a teremből, a fene tudja hova. Azonnal utána rohantam, hiszen tudom, hogy félreértette az egészet. Végül a mosdóba találtam meg és éppen a szemeit törölgette, amik pirosak voltak. Vettem egy mély levegőt és bezártam az ajtót, hogy ne jöjjön be senki és ne zavarjanak meg, miközben beszélünk.

- Jimin - léptem közelebb hozzá. - Minjunak megkérték a kezét és a gyűrűjét mutogatta nekem büszkén. Csak két éve nem találkoztunk és váltottunk pár szót. - fogtam közre kezeimmel az arcát, hiszen nem akart rám pillantani, de így már muszáj volt neki. - Ne sírj, mert nincsen értelme, oké? - kérdeztem, mire ő csak bólintott egyet.

- Bo..bocsánat, csak rögtön rosszra gondoltam, amikor megláttalak vele - nyelt egy aprót és lesütötte szemeit.

- Annak már két éve volt, szóval nem kell aggódnod miatta. Megígértem, hogy nem fordul elő többet és ez így is lesz. Csak bízz bennem és ennyi. - töröltem le hüvelyk ujjaimmal a könnyeit.

- Bízok benned - motyogta. - Csak bepánikoltam.

- De ne pánikolj! Téged szeretlek és éppen most foglak felvállalni mindenki előtt. - mosolyodtam el, mire ő vett egy mély levegőt.

- Igazad van - sóhajtott fel és lesütötte szemeit.

- Nyugi - nyomtam egy apró csókot a szájára, majd szorosan magamhoz öleltem. - Szeretlek. - pusziltam meg a feje búbját.