- Merre van Jimin? - kérdeztem Taehyungtól, akivel összefutottam a nappaliban, miután hazaértem.

- Azt hiszem Jinnel gyakorolnak a kertben, de miért?

- Elmondok neki mindent - sóhajtottam fel és már meg is indultam az udvar felé, de az alkalmazottam megragadta a csuklóm.

- Mindent? - ráncolta össze a szemöldökeit, mire bólintottam egyet. - Minjut is?

- Igen Taehyung, Minju is beletartozik a mindenbe. De most megyek, mielőtt még meggondolom magam. - erőltettem magamra egy apró mosolyt, majd ismét neki indultam, hogy megkeressem Jimint.

Hasam görcsben volt és talán még sosem paráztam ennyire semmitől egészen idáig. Még én magam sem tudom, hogy mit fogok neki mondani, de szerintem ezt nem is érné meg előre kigondolni, mert élesben nyilván semmi olyasmi nem jutna eszembe, amit már százszázalékosan átgondoltam. Vettem egy mély levegőt, amikor megpillantottam Jimint és Jint, amint éppen verekednek egymással. Pár percig csak álltam az ajtóban és figyeltem őket, mert nem akartam elrontani az idill pillanatot, viszont muszáj volt. Nem akartam húzni ezt az egészet, mert a végén tényleg meggondolom magam és egy szót sem említek neki Minjuról. De észrevett és egy hatalmas vigyor kíséretében megindult felém, majd szorosan magához ölelt. Végigsimítottam a hátán, majd eltoltam magamtól és szomorúan rá pillantottam. Azonnal lehervadt a mosoly az arcáról és most már aggódva bámult rám.

- Tudnánk beszélni? - suttogtam, mire ő bólintott egyet, de látszólag még most sem igazán értette, hogy mi történik.

- Akkor.. akkor mára ennyi volt - pillantott hátra Jinre, aki bólintott egyet és már be is ment a házba.

- Gyere, menjünk fel a szobámba - nyúltam a kezéért és összekulcsoltam az ujjainkat.

Némán követett engem és biztos voltam, abban, hogy most ezerrel kattog az agya, hogy még is mi a fenéről szeretnék beszélni vele. Pedig, ha tisztában lenne vele, akkor talán még sem lenne ennyire kíváncsi. Vettem egy mély levegőt és bezártam az ajtómat magunk után, miután sikeresen felértünk. Szembe fordultam vele és már most képes lettem volna elbőgni magam, mert már most csillogó szemekkel nézett rám. Mielőtt még bármit is mondtam volna neki, közelebb mentem hozzá és szó nélkül tapadtam ajkaira. Meg szerettem volna csókolni őt, mert ki tudja, hogy ezek után mikor lesz ismét lehetőségem rá. A lehető legszenvedélyesebben csókoltam őt, időközben pedig egy kósza könnycsepp utat is tört magának. Elhajoltam tőle és megtöröltem a szemeimet, majd leültem az ágyam szélére és megvártam, amíg helyet foglal mellettem.

- Elkövettem egy hatalmas hibát - suttogtam, de nem mertem rá nézni, helyette inkább a földet tanulmányoztam.

- Micsodát? - kérdezte a lehető leghalkabban.

- Csak ígérd meg, hogy végig fogsz hallgatni - pillantottam rá, mire ő bólintott egyet és továbbra is kíváncsian várta, hogy mit fogok neki mondani. - Nagyon szeretlek, de ezt már annyiszor mondtam neked, viszont az utóbbi időben tudatosult bennem igazán ennek a szónak a jelentése.

- Mármint?

- Tudod, hogy mielőtt te idekerültél volna rengeteg embert vittem ágyamba, viszont te teljesen felbolygattad ezt a rendszert. Lassan egy éve egyetlen nőre sem néztem rá és az utóbbi időben volt alkalmam megismerni valakit. - vettem egy mély levegőt, hiszen még csak most értem el a mondandóm nehezéhez. - Szóval vele találkoztál tegnap a plázában. Az apjával jött oda hozzánk és hazudtam neked, amikor azt mondtam, hogy még csak párszor beszéltem vele, vagyis ez igazából igaz, de valamit nem mondtam el neked.  

Lehet nem teljesen volt jó ötlet rá pillantani, de muszáj voltam látnom, hogy még is, hogy van, mielőtt még kimondom azokat a szavakat, amik talán véget vethetnek a kapcsolatunknak. 

- Egyszer megcsókoltam őt - hunytam be szemeimet, miután kimondtam végre a mondatot, amit már régen el kellett volna mondanom neki.

- Tessék? - kérdezett vissza remegő hanggal.

- Én annyira sajnálom Jimin. Nem szabadott volna ennek megtörténnie.

Felzokogott, én pedig annyira szerettem volna magamhoz ölelni, de tudtam, hogy most nem szabad. Nem mertem rá nézni, hiszen elég volt hallani hangos zokogását, ami a csendes szobában talán még hangosabbnak tűnt. Nem is tudom, hogy mennyi ideig bámultam magam elé és ostoroztam magam, hogy még is hogy volt szívem megcsalni egy ilyen imádni való csávót?

- Annyira sajnálom, hogy nem gondolkoztam mielőtt cselekedtem, de tudod, hogy mindenkinél jobban szeretlek, Jimin.  

- Nem - motyogta a mellettem ülő és, ahogy rá pillantottam bennem is eltörött a mécses.

Könnyei még mindig patakokban folytak és soha életemben nem láttam még senkit ennyire sírni. A tudat, hogy én tettem ezt vele, még rosszabbá teszi a helyzetet. Arcát tenyereibe temette és ismét rázkódni kezdett a teste. Szinte kapkodott a levegő után, arról meg ne is beszéljünk, hogy ismét hangos zokogásba kezdett. Tudtam, hogy össze fogom törni őt, ha ezt közlöm vele, de nem hazudhattam neki tovább. Muszáj volt őszintének legyek vele, mert megérdemli. Próbálom ezekkel a gondolatokkal nyugtatni magam, mert nem szeretnék én is bőgni, mert egy maffia főnökhöz nem annyira illene.

- Miért? - pillantott rám pár perc után, vörös, teljesen feldagadt szemeivel. - Miért csókoltad meg? - kérdezte sírástól rekedt hangján.

- Nem tudom, hogy miért tettem - vallottam be neki. - Csak ott ült előttem, én pedig arra gondoltam, hogy milyen rég csókoltam már meg lányt. És megtörtént.

- Mikor?

- Előző kedden, amikor apámhoz mentem. Elhívott ebédelni, én pedig belementem. De nekem nem tetszik ő, egyáltalán nem számított semmit ez a csók. - próbáltam ráterelni a beszélgetést arra, hogy én csak is őt szeretem.

- Akkor minek történt meg? Ha nem tetszett neked a csaj, akkor minek csókoltad meg? - törölte le szemeit, de újabb könnyek kerültek elő.

- Mert egy fasz vagyok - jelentettem ki.

Ismét csend állt be közénk, én csak hallgattam a szipogását és nem tudtam, hogy mivel tudnám elfogadhatóbbá tenni ezt az elcseszett helyzetet. Jimin pedig gondolom most azon agyalt, hogy mivel érdemelte ezt ki. A válasz pedig az volt, hogy nem érdemelte meg, szimplán egy méretes fasz voltam, aki ment a farka után, ahelyett, hogy átgondoltam volna, hogy mire is készülök.

- Nem vagyok neked elég jó? Dagadt vagyok? Ronda? Vagy az a baj, hogy fiú vagyok? Az, hogy nem szülhetek neked gyereket? Mi a baj velem Jungkook? - kérdezte teljesen kétségbe esve.

- Nem vagy dagadt sem ronda, Jimin és egyáltalán nem zavar, hogy fiú vagy. Így szeretlek, ahogy vagy és teljesen hidegen hagy, hogy nem tudsz majd nekem gyereket szülni. 

- Rajtad kívül rohadtul nincsen senkim, ugyanis az apámat kinyírtad és elraboltál. Mindenki úgy tudja, hogy meghaltam már, szóval lényegében el sem tudok menni innen, mert a maffia nem engedné. Szóval most legyek veled egy házban, miután rámásztál egy csajra, utána hazajöttél, lefeküdtél velem és el volt intézve az egész. Kurva nagyot csalódtam benned, Jungkook, elhittem, hogy talán valóban sokat jelentek neked, de ezek szerint egy csinos picsáig jó voltam, amint lehetőséged volt rá, már el is passzoltál. - kelt fel mellőlem és ismét sírásban tőrt ki.

- Sokat jelentesz nekem, Jimin - álltam fel én is és tettem felé egy lépést, de ő hátrálni kezdett.

- Ne érj hozzám - suttogta erőtlenül két szipogás közepette.

- Ne haragudj rám, kérlek. Soha többet nem fog megtörténni ez. Ez egy hatalmas hiba volt, aminek nem szabadott volna megtörténnie. De kérlek bízz bennem és adj egy utolsó esélyt. - léptem felé ismét egyet, de ő megint távolodott tőlem.

- Bíztam benned, de te még is megcsaltál. Azok után, hogy azt mondtad nem vagy olyan, mint Seokho, az utóbbi időben kezdtél ugyan olyan lenni, annyi különbséggel, hogy nem bántottál. Ugyan úgy hazudtál nekem, mint ő és ugyan úgy megcsaltál, utána pedig jöttél hozzám. - emelte fel a hangját, talán annyira, mint még soha. - Ez annyira undorító. Olyan naiv vagyok, hogy semmit sem vettem észre.

- Kérlek ne hasonlíts az exedhez, mert nem vagyok olyan ,mint ő és kérlek magadat se hibáztasd, mert ez egyáltalán nem a te hibád.

- Inkább megyek. Szeretnék aludni. - indult meg az ajtóm felé, de én a csuklójánál fogva megakadályoztam.

- Kérlek, Jimin. Csak még egy esélyt kérek tőled. Szükségem van rád. - suttogtam a szemeibe nézve.

- Nekem is szükségem van rád, ezt te is tudod. De mit kellene tegyek? Csak úgy nézzem el, hogy smároltál egy random csajjal? Utána pedig hetente ezt fog történni, nem? Nekem... nekem erre nincsen szükségem. - húzta ki egy határozott mozdulattal a kezét a szorításomból és ismét az ajtó felé indult.

Földbe gyökerezett lábakkal figyeltem, ahogy kizárja az ajtót és kiviharzik a szobámból, majd maga után becsapja azt, így a hangos csattanás hosszú percekig visszhangzott a fejemben. Lehajtottam fejem és most már hangosan kezdtem sírni, kicsit sem törődve azzal, hogy nem illik egy vezérnek. Lerogytam a földre és kezeimbe temettem az arcomat, hogy ne hallatszódjak annyira hangosnak. Jimin minden egyes szava fájt, de tisztában voltam vele, hogy igaza van. Mindenben igaza volt, egyszerűen egy fasz voltam, aki a számára legfontosabb emberrel nem törődött. De most már mindegy, mert elbasztam és most a lehető legjobban összetörtem Jimint, aki egyáltalán nem ezt érdemli.