- Mindjárt jövök, csak fizetek - keltem fel az asztaltól, mire Minju kikerekedett szemekkel bámult rám.

- Helyettem? - kérdezte, amit egy bólintással díjaztam. - Nem kell! Mármint úgy gondoltam, hogy majd én fizetek.

- Lány fizessen? - ráncoltam össze a szemöldökeimet. - Biztos, hogy nem. - mondtam, azzal a pult felé siettem, hogy valóban én fizessek, ne ő.

Elégedett mosollyal sétáltam vissza Minjuhoz, aki látszólag még mindig nem békült ki a helyzettel, mi szerint én fizettem helyette is.

- Figyelj, úgy illik, ha fiú fizeti a lány ebédjét is. Legközelebb, ha megyünk valahova, akkor majd te fizetsz, oké? - próbáltam alkudni vele, hátha megbékél a helyzettel.

- Legközelebb? - pillantott rám és látszólag nehezére esett visszatartani a mosolyát.

- Hát igen, miért ne? - vontam meg vállaimat és jeleztem neki, hogy mehetnénk már.

- Megbeszéltük - harapta be alsó ajkait, majd zavartan oldalra pillantott.

Jobbnak láttam, ha szó nélkül elindulok, hiszen a fantáziám rendesen beindult az apró cselekedéstől, amit nem is direkt csinált. Most volt fél kettő, szóval lassan haza kelleme már mennem, de olyan jól érzem magam a lánnyal, hogy nincs kedvem hazamenni és folytatni a hülye papírmunkákat.

- Sietsz haza? - kérdezte Minju, mintha belelátott volna a fejembe.

- Igazából nem.

- Van pár utcányira egy park, ha gondolod elmehetnénk oda - vetette fel az ötletet, mire én bólintottam egyet, hiszen tetszett az ötlet.

Rá kellett jönnöm arra, hogy Minju egy nagyon vicces és őszinte lány. Egészen kicsi kora óta tevékenykedik az apja mellett és mindenképpen az utódja szeretne lenni, mert nagyon megtetszett neki a maffia. Elmondta azt is, hogy legjobban verekedni szeret, amit amúgy nem néztem volna ki belőle. Vaságyastól lehet ötven kiló a lány, szóval egyszer megnézném verekedés közben, mondjuk egy kétajtós szekrény ellen. De a legjobban talán az tetszett benne, hogy lehet vele poénkodni, nem sértődik meg, ha teszek pár vicces megjegyzést. Akárhányszor valami pozitív dolgot mondtam neki vagy éppen rá, mindig a haját kezdte csavargatni zavarában.

- És, hogy hogy nincsen barátnőd? - tért rá a témára, amit én eddig szándékosan kerültem.

- Ez egy bonyolult történet - vakartam meg a tarkómat zavaromban.

- Ráérünk, nem? - mosolyodott el, aminek következtében apró gödröcskék jelentek meg az arca két oldalán.

- Nem vagyok oda a tartós kapcsolatokért - mondtam és igazából ez nem is volt teljes egészében hazugság.

- Miért?

- Szeretek szabad ember lenni és szerintem a világ egyik legrosszabb érzése, ha el vagy kötelezve - bámultam a földet, hiszen annyi bátorságom már nem volt, hogy a szemeibe nézzek.

- Azért nem olyan rossz érzés, ha el vagy kötelezve. Mármint nekem a leghosszabb kapcsolatom három év volt és én imádtam minden percét. - mosolyodott el mondandója végére. - Ha jól sejtem, akkor neked még nem volt rendes kapcsolatod?

- De, volt már - sóhajtottam fel és eszembe jutott Jimin, akit mostanában rendesen elhanyagolok.

- Valóban? Milyen hosszú volt?

- Több, mint fél év - nyeltem egy aprót és szerettem volna minél hamarabb lezárni ezt a témát.

- És nem tetszett?

- De tetszett, vagyis jó érzés volt, hogy valaki őszintén szeret, de nekem jobban bejön, amikor egy héten több emberrel is összebújok, mert ahhoz van kedvem. - mondtam neki őszintén és csodálkoztam, hogy egyetlen undorodó pillantást sem kaptam tőle.

- Hogy lesz így utódod? - nevetett fel, mire én megvontam a vállaimat.

- Nem tudom - nevettem fel én is kínomban.

- Tudod, szerintem mindenképp el kellene gondolkoznod azon, hogy szeretnél-e tartós kapcsolatot vagy sem. Ha minden héten mással vagy együtt, akkor nyilván nem azért csinálod, mert érzelmi kötődésed lenne bárki iránt is, hanem mert mindig másra vágysz. - mondta egész végig a szemeimbe nézve.

- Tudod mire vágyom most? - nyaltam meg alsó ajkaimat, mire értetlenül pillantott rám a hirtelen téma váltásom miatt.

- Mire? - kérdezte és látszólag sikeresen zavarba hoztam.

- Egy csókra - közöltem vele, mire ő teljesen lefagyott.

Nem akartam hozzátenni, hogy tőle, mert szerintem elég nyilvánvaló volt. Most találkoztunk csupán harmadjára, de én képes lettem volna ágyba vinni. Vagyis a régi énem lett volna rá képes, aki még Jimin előtt voltam. Nevezhetem azt egyáltalán másik énnek?

- Furcsa, hogy itt beszélek neked arról, hogy jobb lenne, ha változtatnál a stílusodon, erre te belököd, hogy csókolózni szeretnél - motyogta pár perc csend után, mire nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak.

- Nem változtathatja meg egyik pillanatról a másikra magát az ember.

- Tudom - biccentett egyet, én pedig ezt a pillanatot választottam ki arra, hogy közelebb csússzak hozzá.

Ekkor kezdett csörögni a telefonom, én pedig egy pillanatra behunytam szemeimet, hiszen tudtam jól, hogy Jimin hív, szinte biztos voltam benne.

- Nem veszed fel? - kérdezte a lány, mire megráztam a fejem és átkaroltam a derekánál.

- Komolyan meg szeretnélek csókolni Minju - suttogtam, hiszen időközben teljesen közel hajoltam hozzá.

- Akkor...akkor csókolj - nyelt egy aprót és tekintete levándorolt a számra.

Biztos vagyok én ebben? Ha most megcsókolom Minjut, akkor megcsalom Jimint, igaz? Vagy ez még nem számít annak? Igazából semmi tapasztalatom nincs ezen a téren, szóval gőzöm sincs, hogy meddig szabadna elmenjek. Bár a józan eszem, már el sem jött volna a mai találkozóra, a szívem még is le szeretné teperni az előttem ülő lányt.

Végül elmosolyodtam és egy határozott mozdulattal ráhajoltam Minju ajkaira. Egyáltalán nem akartam gyengéd lenni, hiszen annyira hiányzott már, hogy mással is csókolózzak, ne csak Jiminnel. Belemélyesztettem ujjaimat a lány oldalába, másik kezemet pedig felvezettem az arcához és egyre szenvedélyesebben kezdtem csókolni őt. Nyelvemet gondolkozás nélkül dugtam át a szájába, amit ő egy apró sóhajjal díjazott. Mikor is csókolóztam utoljára így Jiminnel?

Miután elváltam tőle, még percekig a kipirosodott arcát bámultam és a csókcsatától kissé felduzzadt ajkait. Visszahajoltam hozzá egy apró csókra, majd egy mosoly kíséretében végleg elváltam tőle. Nem jutott szavakhoz, amiért egy kicsit hálás is voltam, hiszem nem szerettem volna neki magyarázkodni, mert nem tudtam volna normális indokot felhozni. Csak meg akartam csókolni őt és borzasztóan örültem neki, hogy megtettem.

- Haza tudsz vinni? - kérdezte, mire csak bólintottam egyet.

Szó nélkül pattant fel mellőlem és indult az étterem felé, hiszen a kocsim még mindig ott volt. Némán követtem őt és rápillantottam a telefonomra, ahol már három nem fogadott hívásom volt a vezetékes telefonról, ami az irodámban van. Ki más hívott volna fel, mint Jimin? Előre félek, hogy mi lesz, ha hazaérek. Kénytelen leszek a szemébe hazudni és, amilyen jó ember, hinni fog nekem és megbocsát majd.

- Jungkook én kedvellek téged - szólalt meg Minju, miután már visszaértünk a kocsiba. - Már az első pillanattól kezdve bejöttél és most, hogy volt alkalmunk beszélgetni, még jobban szimpatikusabb lettél számomra.

- Valóban? - pillantottam rá, mire bólintott egy aprót.

- Csak tudod nekem szükségem lenne valakire, aki szeret és mindig mellettem van. Akinek csak én vagyok az egyetlen és nem a harmadik vagy mondjuk a kilencedik.

- Nem hiszem, hogy én lennék az a bizonyos valaki, akire neked szükséged van - sóhajtottam fel és a mellettem ülőre pillantottam, akinek a szemei könnyesek voltak.

- Tudom - suttogta és megtörölte a szemeit, ezzel megelőzve a könnyei potyogását.

- Én sajnálom, talán túl meggondolatlanul cselekedtem - sütöttem le szemeimet és komolyan megsajnáltam a mellettem ülő lányt.

- Inkább indulj, mert nem szeretek ilyen érzelmes lenni - köszörülte meg a torkát és vett egy mély levegőt, majd kipillantott az ablakon, hogy ne is kelljen rám néznie.

Szeretlek titeket, remélem tudjátok 😂❤ És ne utáljátok annyira Jungkookot, mert én még így is nagyon IMÁDOM és Minjut is szeretem! NadinVincze remélem most örülsz! 😇

Amúgy Koreában már tizenharmadika van, szóval nagyon boldog születésnapot szeretnék kívánni a mi Jiminünknek! Remélem jobban van már és sikerült kipihennie magát! ❤