- Szerinted valaki észreveszi, ha elteszek Jiminnek néhány muffint? - suttogtam Taehyungnak, aki halkan felnevetett.

- Szerintem senkinek nem fog feltűnni - mondta, majd körbe pillantott a teremben, ahol jelenleg voltunk, de szerencsére mindenki el volt foglalva a maga dolgával, így velünk nem nagyon törődtek.

- Akkor őrködj - mondtam neki és kezembe vettem pár szalvétát, hogy azokba rejthessem el a muffinokat.

Miután sikeresen elpakoltam párat, megéreztem egy kezet a vállamon, amire egyáltalán nem számítottam, ezért ijedtemben megugrottam. Kérdőn fordultam hátra, de Minseokot megpillantva, azonnal hátráltam egyet. Nem éppen vidám emlékek kötnek ahhoz az emberhez, aki kis híján kinyírt engem. Szerencsére régen hallottam már felőle, talán, akkor utoljára, amikor vállon lőtt. Vettem egy mély levegőt és vártam, hogy mondja mit szeretne, viszont ő csak állt és hol engem, hol Taehyungot bámulta.

- Igen? - szólaltam meg végül én.

- Rég találkoztunk Jeongguk - villantotta ki sárga fogait és zsebre vágta kezeit.

- Szerencsére - válaszoltam neki és most rajtam volt a sor, hogy megvillantsam fogaimat.

- Azt hiszem tartozok egy hatalmas bocsánat kéréssel. Szóval nem kellett volna rád lőnöm akkor, hiszen te mondtad, hogy semmi közöd nincs a Golden Rabbithez, viszont én nem hittem neked. Talán túlságosan ellepte az agyamat az adrenalin, ezért nem nagyon foglalkoztam semmi mással, csak azzal, hogy rátaláljak a titokzatos maffia vezérre. De láttam a híradóban, hogy végre elkapták és, hát nem te voltál. - kémlelte a földet egész végig, majd mikor befejezte monológját, rám pillantott.

Majdnem elröhögtem magam, miközben hallottam a magyarázatát. Hogy érdekelt-e? Nem, egyáltalán nem, de úgy voltam vele, hogy végighallgatom és elnézem neki, hogy vállba lőtt, még ha teljes szívemből is rühellem őt. Meg érdemelné, hogy most azonnal kinyírjam, de szerintem kap még elég pofont az élettől, nem kellek ahhoz én.

- Rendben van - vontam meg vállaimat és érzelemmentes arccal rá pillantottam. - El van felejtve.

- Komolyan? - kérdezte, mivel nyilván nem számított arra, hogy ilyen könnyen fog menni az egész.

- Persze. Mondjuk legközelebb bölcs dolog lenne, ha először gondolkodnál és után cselekednél maffia vezér. - fordítottam hátat neki és jeleztem Taehyungnak, hogy jobbnak látom, ha elhagyjuk a termet és kimegyünk az udvarra.

- Elhitted, amit mondott? - kérdezte, miután végre kiértünk a friss levegőre.

- Nem. Nyilván hazudott és random érveket próbált felhozni, az ellen hogy ne tűnjön annyira nyomorultnak.

- Nem jött össze neki - nevetett fel, mire sajnos egyet kellett értsek vele.

- Kiket látnak szemeim - lépett oda hozzánk Yoongi és az egyik gorillája.

- Hát te? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Nem küldted még a pénzem - sandított rám, mire megvontam a vállaimat.

- Azt mondtad, annyit küldjek amennyit gondolok - vigyorodtam el, mire ő csak megforgatta szemeit.

- Minden rendben van? - kérdezte tőle Taehyung.

- Persze. Mondjuk, azt hittem, hogy van értelme két órát utazni, de ezek szerint tévedtem. Mindenhol öltönyös bohócokat látok, akik megjátsszák magukat. Elég lett volna bekapcsoljam a tévémet és ott is ilyeneket láthatok. - túrt bele hajába idegesen, majd az órájára pillantott.

- Legalább ingyen kaja van - vontam meg vállaimat.

- Legalább az, ha már emberek nincsenek itt. Jimin jól van?

- Ja, miért? - kérdeztem azonnal, hiszen nem értettem, hogy miért is érdekli, hogy mi van a barátommal, az én pasimmal, az én párommal, az én szerelmemmel.

- Csak megkérdeztem. Nem kell rögtön rosszra gondolni.

- Aha, persze - méregettem Yoongit, de látszólag őt ez nem nagyon hozta lázba.

- Na, de ha nem haragudtok meg, akkor már itt sem vagyunk. Unalmas ez az egész hely, szóval nem látom értelmét annak, hogy itt maradjunk.

- Megértem - bólintottam egyet.

- A pénzem továbbra is várom Jeongguk - erőltetett magára egy mosolyt, ami inkább hasonlított vicsorra.

- Persze-persze - motyogtam, hiszen eszem ágában sem volt fizetni neki.

- Nem fogsz semennyit adni neki, igaz? - kérdezte Taehyung, mikor már kellő távolságba kerültek tőlünk.

- Nem ám - nevettem el magam és pont ekkor jelent meg a házigazda, Lee Hyonjun is az udvaron, mögötte egy velem egykorú lánnyal.

Tekintetünk azonnal találkozott, mire ő zavartan lesütötte szemeit és más merre pillantott. Megráztam a fejem, hiszen azonnal eszembe jutott, hogy nekem ott van Jimin, de valahogy még sem bírtam nem a hosszú fekete hajú lányt nézni. A mellettem álló Taehyung köhintett egy aprót, mire rá pillantottam és egy nem túl biztató pillantást kaptam tőle.

- Bocsánat - suttogtam és zsebre csúsztattam a kezeimet és igyekeztem Hyonjunt figyelni, nem a mellette álló lányt.

- Köszönöm mindenkinek, aki eljött ma este. Én Lee Hyonjun vagyok, ő pedig itt a lányom, Lee Minju. - pillantott a fekete hajú lányra.

Most, hogy jobban megnéztem, valóban hasonlítottak egymásra, még ha ezt az első pillanatban észre sem vettem. Komolyan igyekeztem, hogy ne Minjut figyeljem, de felért ez egy fizika képtelenséggel. Miután véget ért a pár perces rövid beszéd, jobbnak láttam, ha ismét megtámadom a kaja részleget, mert magam sem értettem, hogy még is mi a fene történik velem. Ott van nekem Jimin, akkor miért is keltette fel ennyire az érdeklődésemet Minju?

- Minden rendben? - jelent meg mellettem Taehyung, mire bólintottam egyet és tovább tömtem a szám.

- Egy pillanat és jövök, megkeresem a mosdót - mondta, én pedig hümmögtem egyet, miközben a következő muffinért nyúltam.

- Melyik süti ízlik a legjobban? - hallottam meg egy vékony hangot magam mellől.

Megugrottam, hiszen nem számítottam arra, hogy bármilyen nővel fogok kommunikálni az este folyamán, de amikor megpillantottam a házigazda lányátt, egy hatalmas mosoly kíséretében, teljesen ledermedtem. Tekintetem végigvezettem az egész testén, mire látszólag zavarba jött és tett is egy lépést hátra.

- Ohh, hát, szerintem a... a muffin - dadogtam, majd mondandóm végén megköszörültem a torkom, hiszen a hangom cserben hagyott.

- Akkor eszek egyet - lépett közelebb az asztalhoz és már kezébe is vette az apró süteményt. - Egyébként, hogy hívnak?

- Jeon Jeong-Guk - hajoltam meg előtte, mire széles mosoly jelent meg az arcán.

- Rólad már hallottam. Rád hitték, hogy a Golden Rabbit vagy, igaz? - kérdezte, mire szemeim hatalmasra tágultak.

- Aha - nyögtem ki végül, hiszen másra nem lettem volna képes.

- Egyedül jöttél? - tette fel a következő kérdést, mire megráztam a fejem.

- Itt van velem az egyik alkalmazottam, csak kiszaladt mosdóba.

- Értem, mondjuk azt hittem, hogy a barátnődet hozod magaddal - pillantott rám, mire zavartan megráztam a fejem.

- Nincsen barátnőm - mondtam neki.

- Valóban? Egy ilyen jóképű srácnak? - kuncogott fel, én pedig éreztem, hogy teljesen zavarba jövök.

- Ugyan - legyintek egyet és én is kezembe veszek még egy muffint.

- Megjöttem - jelent meg Taehyung és egy pillanatra teljesen megzavarodott, hogy még is mit keres itt a lány.

- Minju, ő itt Taehyung, az előbb említett alkalmazottam, Taehung, ő pedig Minju, Hyonjun lánya - mutattam be őket egymásnak egy apró mosoly kíséretében.

- Örülök, hogy megismerhettelek - szólalt meg a fiú.

- Én is örvendek - mondta Minju mosolyogva. - Viszont szerintem megyek, mert apa így sem tudja hogy merre járok. Örülök, hogy megismerhettelek Jeongguk, remélem hamarosan újra látjuk egymást. - nyújtotta felém kezét, én pedig egy apró meghajlással kezet fogtam vele.

- Én is remélem, hogy hamarosan ismét találkozni fogunk.

Sziasztok!

Elérkeztünk a történet utolsó nagyobb fordulatához. (😇) Remélem nem tartjátok már nagyon unalmasnak a sztorit, mert hát az az igazság, hogy még van egy pár ötletem a folytatással kapcsolatban, amit mindenképp bele szeretnék tenni. Nem akarok hazudni, de szerintem tizenöt/húsz rész még biztosan van hátra. Köszönöm, hogy ennyien olvassátok a történetet, időközben meg lett az 50K is, ami nagyon-nagyon hihetetlen. És köszönöm a rengeteg támogatást, amit kommentben és privátban is egyaránt kaptok tőletek. Nagyon jól esik néha egy-egy kedves megjegyzés, amik még rossz kedvemben is mosolyt tudnak csalni az arcomra! ❤