- Szóval ez lenne a menedéket nyújtó ház? - ráncolta össze homlokát Yoongi, amint belépett a bejárati ajtón.

- Igen - válaszoltam neki, mire hümmögött egyet és tovább sétált egyenesen.

Vártam már, hogy végre jöjjön, hiszen minél hamarabb pontot szerettem volna tenni ennek az egésznek a végére. Vasárnap hívott fel és akkor beszéltük meg a részleteket. A mai nap még csak felméri a helyzetet, nem is hozott magával két melák emberén kívül senkit és semmit. Kicsit kezdett idegesíteni, hogy úgy méregette az embereimet, mintha valami utolsó pórnép lenne. Már éppen szólásra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem még is mi baja van, amikor megjelent Jimin és Taehyung.

- Szia Yoongi - köszöntötte az utóbbi egy hatalmas mosoly kíséretében.

Ő csak bólintott egyet, majd folytatta a ház feltérképezését, aminek nem láttam sok értelmét. Innen több mint száz kilométerre van apám háza, az enyém meg még annál is messzebb, szóval ez a terep egyáltalán nem fog útba esni.

- Elárulnád, hogy ezt még is miért csinálod? - kérdeztem meg tőle, hiszen már nem bírtam szó nélkül tűrni, amit csinál.

- Én? - fordult felém, mire bólintottam egyet. - Mint látod éppen a házat tanulmányozom. Ráférne egy festés és a felújítás sem ártana.

- Nem azért jöttél, hogy ház újítási tanácsokat adj, csak gondoltam emlékeztetlek - forgattam meg a szemeimet, mire Yoongi felhorkantott.

- Ez igazán rendes tőled.

- Milyen messze van innen az apád birtoka? - tette karba kezeit.

- Száz kilométer körül lehet.

- És a te házad? - szegezte nekem a következő kérdését.

- Az még messzebb.

- Király - bólintott, majd elsétálva mellettem, Taehyungékhoz lépett.

- Szerintetek hány emberemre lesz szükségetek?

Hihetetlenkedve néztem, hogy ismét figyelmen kívül hagy engem és az alkalmazottaimat kérdezi meg a fontos kérdésekről, nem engem. Karba tettem a kezeimet és szándékosan hangosan fújtam ki az eddig bent tartott levegőmet, hogy egy kis figyelmet kaphassak.

- Szerintem húsz elég lesz! - válaszoltam határozottan.

- Jimint és Taehyungot kérdeztem, de nem lényeg.

- Én vagyok a főnök Yoongi, szóval engem kellene kérdezned - emeltem fel a hangom, hiszen egyáltalán nem tetszett a viselkedése.

- Elég lesz húsz ember - szólalt meg Jimin, mire a szürke hajú bólintott egyet.

- Van már valami elképzelésed, hogy hogyan fogjuk letámadni apádat?

- Szerintem nem kell túlgondolni a dolgot. Ha egyszerre és hirtelen törünk rájuk, akkor nem lesz idejük védekezni. - mondtam, de látszott Yoongin, hogy nem jön be neki az ötlet.

- Honnan tudod, hogy mindenki egy helyen van? Mi van, ha valakik a lakásodban vannak, valakik meg apád búvóhelyén?

- Akkor derítsük ki - vontam meg vállaimat, mire felhorkantott.

- Derítsük - sóhajtott fel, majd a telefonjára pillantott és vissza rám.

- Taehyung és Jimin ti velem jöttök - jelentettem ki és már meg is indultam a bejárat felé, hogy minél hamarabb elindulhassunk.

- Most hova is megyünk pontosan? - kérdezte Jimin, miután beült mellém a kocsiba.

- A lakásomhoz. Megnézzük, hogy mi a helyzet, ha találunk valakit, akkor azt kinyírjuk.

- Elegen leszünk ennyien? - kérdezte a hátsó ülésen ülő Taehyung.

- Igen, mert nem hiszem, hogy bárki is lenne nálam. Ha meg igen, akkor Yoongi melák emberei úgy is megvédenek a golyók elől.

- Jogos - nevetett fel halkan Jimin.

Rögtönzött ötlet volt, hogy menjünk el a házamhoz, de igazából nem veszíthetünk semmit, ha felmérjük a terepet. Egyik felem örülne, ha nem találnánk ott senkit, viszont másik felem meg kifejezetten azt akarta, hogy lövöldözhessünk egy jót.

- Szóval, akkor most hova is megyünk? - szólt bele a telefonba Yoongi, miután felvettem azt.

- A házamhoz.

- Király - sóhajtott fel, majd bontotta is a vonalat.

- Úgy érzem Yoongi és én soha nem fogunk jól kijönni egymással - morogtam, mire a mellettem ülő Jimin combomra simította a kezét.

- Csak próbáld meg elviselni! Ezt a pár napot kibírod, amíg együtt kell dolgozni vele és utána semmi közötök nem lesz ismét egymáshoz.

- Csak annyira felbasz, hogy szándékosan nem törődik velem. Tudja, hogy mennyire utálom ezt és rendesen ki is használja. - pillantottam rá.

Arcán hatalmas mosoly terült és nem tudtam eldönteni, hogy még is mi járhat a fejében. Közölte velem, hogy aranyosnak tartja, ha ilyen gyerekesen fogom fel a dolgokat. Szerintem egyáltalán nem fogom fel gyerekesen a dolgokat, de mindegy.

A házamtól pár utcára parkoltunk le, hogy senkinek se tűnjön fel az érkezésünk. Bár a két melákot szerintem már az utca végéből ki lehet szúrni, de ezt már nem is mertem felhozni. Egyenlőre meg vagyok elégedve azzal, hogy Yoongi belement ebbe az egészbe és segít nekünk.

[...]

- Nem tudom, hogy örüljek vagy ne annak, hogy nincsen itt senki - mondta szürke hajú barátom, miután körbe jártuk az egész házat, minden kis szegletet átvizsgálva, de senkit sem találtunk.

- Szerintem örülj - mondtam és elindultam az irodám felé.

Minden ugyan úgy a földön hevert, ahogy azt pár hete hagytuk. A fontos papírjaim szanaszét, az asztal feldöntve. Ki is ment a fejemből, hogy Bora szinte mindent magával vitt.

- Azt hiszem, hogy kellene egy kitérőt tennünk holnap - sétáltam le a lépcsőn, ahol a többiek álltak.

- Hova? - kérdezte Yoongi.

- Bora elvitt minden fontos papírt innen, csak időközben meghalt.

- Szerinted a házában hagyta őrizetlenül? - kérdezte az egyik melák.

- Nem. Épp ez az, hogy nem hagyta volna szerintem őrizetlenül.

- És, mi lenne akkor, ha ketté válnánk és ugyanabban az időben az egyik csapat Bora házába menni, a másik pedig apádhoz? - ajánlotta fel Yoongi és most először volt az, hogy már elsőre megtetszett az ötlete.

- Akkor ehhez nem kellene több ember?

- De - bólintott a szürke hajú. - Akkor nem húsz embert hozok magammal, hanem többet.

- Rendben - bólintottam egyet és már most alig vártam, hogy holnap legyen és végre legyőzzük apámékat és bebizonyítsam nekik, hogy igen is jó maffia vezér vagyok.

Abban egyeztünk meg, hogy holnap délelőtt támadunk, hiszen akkor számítanak majd ránk a legkevésbé. Apám mindig azt mondogatta, hogy este a legalkalmasabb időpont arra, hogy valakit eltegyél láb alól, mert akkor sötét van és kevesebb minden látszik. Viszont mi most bebizonyítjuk, hogy nappal is képesek vagyunk a lehető legjobban teljesíteni.

- Akkor holnap reggel - nyújtottam Yoongi felé a kezem, mire pár másodpercig mérlegelte a helyzetet, de végül kezet fogott velem, még ha látszott is rajta, hogy nem igazán tartotta ezt létfontosságúnak.

- Jó éjt Yoongi - köszönt el tőle mosolyogva Taehyung, majd már be is ment a házba, ugyan is késő ősz révén az esték egyre hidegebbek.

Megvártam, amíg elhajt a fekete autóval, azután mentem csak be a házba.

- Ha minden igaz, akkor holnap estére már visszamehetünk a házamba - mondtam az embereimnek, akik a nappaliban vártak rám.

- Szerinted tényleg képesek vagyunk legyőzni az apád? - kérdezte Yejun, mire határozottan bólintottam egyet.

- Szinte biztos vagyok abban, hogy simán nyerünk. Yoongi és a bandája hatalmas segítség számunkra, szóval nem hinném, hogy veszteni fogunk. - mondtam őszintén, hiszen tényleg ezt gondoltam.