Számat rágcsáltam, miközben figyeltem Jimint, aki visszatért pár eszközzel, ami segítségére lehet. Tudtam, hogy találni fog valamit és annyira büszke voltam rá, hogy nem adta fel és ült be a sarokba, hanem felállt és keresett valamit. Bora ez idő alatt kiment a cellából, így Woojinnel maradtam. Olyan sok dolgot tudtam volna a fejéhez vágni, de jobbnak láttam, ha csendben maradok és figyelem a tévét. Alig fél óra múlva Jimin felállt Taehyung mellől és ismét kisietett az ajtón, kezében egy zacskóval. Visszajött rengeteg kötszerrel a kezében, majd ismét letelepedett a földre és ügyködni kezdett. Büszke vigyor jelent meg az arcomon, amikor Jimin kijelentette, hogy készen van. Taehyung egy halvány mosolyt küldött felé, de nem sokáig tartott, hiszen utána behunyta szemeit.

- Most már minden rendben lesz! Rendbe fogsz jönni! - mondta Jimin, mire a földön fekvő bólintott egyet.

- És most mi lesz? - ráncoltam össze a szemöldökeimet, miközben Woojin felé fordultam.

- Kelj fel - tett felém egy lépést.

- Nem tudom Woojin, hogy realizáltad e a helyzetet, de össze vannak kötve a lábaim. Még is, hogy a faszba keljek fel? - csattantam fel, mire odalépett hozzám és egy határozott mozdulattal felrántott a földről.

- Így - forgatta meg a szemeit, majd megragadta a felkaromat és maga után kezdett rángatni.

Ahogy sétáltunk a sötét folyosókon, beugrott, hogy hol vagyunk. Régen, amikor apa verekedni tanított, mindig ide hozott el. Nincsen messze Szöultól, alig pár kilométer lehet csak. Valahol kell lennie egy lépcsőnek, ahol fel lehet jutni a földszintre, hiszen valóban egy hatalmas pincében voltunk. Agyam ezerrel kattogott, hogy hogyan tudnánk elmenekülni innen, de egyenlőre még nem találtam megfelelő menekülési útvonalat. Azt sem tudom, hogy a többi emberem merre lehet, mert Taehyung, Jinyoungon és Junseon kívül egyet sem láttam.

Woojin megállt az egyik ajtó mellett, majd kinyitotta az ajtót, engem pedig belökött oda. Összekötözött lábaimnak köszönhetően elvágódtam a padlón és rendesen bevertem a fejemet. Egy nyögés kíséretében tornáztam fel magam ülésbe, de csak ekkor realizáltam a helyzetet, hogy most nem egy undorító cellában vagyok, hanem egy irodában. Felpillantottam a sötétbarna szőnyegről és megpillantottam az apámat, amint velem szemben áll, karba tett kezekkel. Összeszorítottam a fogaimat és, ha tehettem volna, akkor egyből letámadtam volna.

- Rég találkoztunk, nem de? - rugaszkodott el az asztalától, aminek neki volt dőlve eddig.

- Öt éve - morogtam és még belegondolni is rossz volt, hogy mennyit szenvedtem apám elvesztése miatt.

- Park Jimin jóval okosabb, mint gondoltam.

- Mondtam, hogy alábecsülöd - vettem egy mély levegőt és végigtanulmányoztam a szobát.

Sötétbarna szőnyeg, vajszínű falak, hatalmas lámpa a plafonon és egy hatalmas ablak. Rögtön eljátszottam a gondolattal, hogy vajon innen ki tudnánk e mászni, de apám megzavarta a gondolkodásom azzal, hogy konkrétan beletaposott a hasamba, én pedig összeszorítottam a szemeimet és befeszítettem az izmaimat, hogy kevésbé érezzem az égető fájdalmat.

- Azt hiszed, hogy olyan könnyen el tudnál szökni innen? - guggolt le velem szembe. - Mikor fogod már végre fel, hogy én csak jót akarok neked?

- Jót? - nevettem fel. - Azzal akarsz jót nekem, hogy megkínzod azt, akit a legjobban szeretek és még tönkre is teszed a kapcsolatunkat?

- Hozzád nem egy ilyen esetlen fiú való - emelte ki az utolsó előtti szót. - Hozzád egy magabiztos, határozott nő való!

- Öt év alatt rájöhettél volna már, hogy a fiad ferde hajlamú - villantottam ki fogaimat.

Tisztában voltam vele, hogy az a legnagyobb baja, hogy egy fiúba szerettem bele. Az meg rátett egy lapátra, hogy Namun fiáról volt szó, hiszen apám már rég óta tervezte, hogy kiírtja az egész családját. De nem tetszik neki, hogy életben hagytam Jimint és ezt egyszerűen nem bírja elfogadni.

- Nem vagy ferde hajlamú! - kiáltotta el magát és egy újabb rúgást kaptam a bordáimhoz. - Majd én keresek melléd valakit, aki valóban hozzád való.

- Nekem Jimin kell - mondtam el szótagolva a mondatot, mire apám felsóhajtott.

- Hogy akarsz így utódokat? Ki fogja tovább vinni a Bong Rabbitet?

- Örökbefogadás? - ráncoltam össze a szemöldökeimet, mire felhorkantott.

- Tudod jól, hogy ez nem így működik. Muszáj vér szerinti köteléknek lenni az utódok között.

- Akkor majd Bora gyereke lesz az utód - sóhajtottam fel.

- Lehet vele jobban járna a maffia, mint veled - lépett asztalához és bekapcsolta a vele szemben lévő tévét, ahol ismét Jimint pillantottam meg. - Mindjárt jövök. - vette kezébe a fegyverét és kikerült engem, majd rám zárta az ajtót.

A szobában volt két kamera is, szóval felesleges lett volna bármivel is próbálkozzak. Megadóan sóhajtottam egyet és egy fokkal kényelmesebb pózba tornáztam magam, bár összekötött kezekkel és lábakkal nem igazán volt olyan, hogy kényelmes.

- Vigyétek ki a hullákat - hallottam meg apám hangját a tévéből, így oda kaptam a tekintetem.

Apa pont ekkor ment be a cellába, aminek az egyik sarkában Taehyung aludt a földön, Jimin pedig mellette ült. Két számomra ismeretlen ember jelent meg, majd tették, amire apám kérte őket. Az ajtó becsukódott, ezzel elzárta a fényt, így a szobát homály lepte el. Előre féltem, hogy mire készül apám és mivel fog kárt okozni Jiminben.

- Nem gondoltam volna, hogy megmented az életét - bökött a fekvő Taehyungra. - Gratulálok, átmentél a második leckéden.

- Még mennyi van? - kérdezett vissza, mire apám megrántotta a vállait.

- Addig fog tartani ez az egész tortúra, amíg meg nem leszek elégedve veled - tette karba kezeit apám, majd tett egy lépést Jimin felé, aki még mindig a földön ült. - Kelj fel!

Azonnal felkelt a földről, szinte nem is agyalt rajta, hogy meg tegye e, amit meg is értek. Nyilván retteg apámtól, mert olyan kisugárzással rendelkezik, amitől még én is összecsinálnám magam, ha nem ismerném.

- Nem tartod groteszknek, hogy egy fiúval vagy együtt? - tette fel első kérdését, mire Jimin láthatólag meglepődött. - Ne hazudj, mert azt utálom! - mondta, mielőtt még válaszolhatott volna.

- Nem, szerintem nem az - válaszolta végül, de hangja megremegett.

- Szerinted te megfelelő lennél Jungkook párjaként?

- Igen - motyogta. - Szerintem me... - kezdte el, de apám félbeszakította.

- Szerinted? Szerintem meg rohadtul nem! - kiáltotta el magát, mire a vele szemben álló összerezzent. - Legyen már egy kis önbizalmad! Ha kérdezlek valamiről, akkor nem azt mondod, hogy szerintem ez meg az van, hanem elmondod, hogy hogyan látod a dolgot. Szóval megkérdezem még egyszer, szerinted megfelelő lennél Jungkook párjaként? - kiabált még mindig.

- Igen, me...megfelelő len..lennék - próbált határozott lenni, de annyira reszketett, hogy hangja folyamatosan remegett.

- Hogy lesznek így utódok? Ki fogja örökölni a Bong Rabbitet? - kérdezte Jimintől, mire ő látszólag teljesen lefagyott.

- Nem tudom - hajtotta le a fejét és pólója szegélyével kezdett szórakozni.

- Na látod Park Jimin. Pontosan ezért gondolom azt, hogy Jungkook mellé egy nő való, aki majd utódokat szül neki, mintsem te, mivel ezt nem tudod megadni neki, bármennyire is szeretnéd. Nem tudom, hogy mi ütött a fiamba, de elment az esze. A maffia az első, nem a szerelem!