- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte Woojin másnap reggel.

- Igen, ezt akarom. Azt szeretném, hogy megbízzon bennem és, hogy ne féljen. Szóval ma kiengedem a szobájából, hogy felfedezhesse a helyet.

- És mi van, ha megpróbál megszökni? - ráncolta össze a szemöldökeit.

- Megölöm - vontam meg a vállaimat, majd kimentem az irodámból, hogy Jiminhez mehessek.

Sokat agyaltam rajta, hogy még is mihez kezdjek vele, de arra jutottam, hogy először arra kellene rávennem, hogy önszántából maradjon itt. Utána eszembe jutott, hogy ez nem fog úgy megtörténni, hogy be van zárva a szobába, szóval arra jutottam, hogy kiengedem. Ha pedig megpróbál elszökni, akkor kinyírom. Ilyen egyszerű az egész. Komor arccal nyitottam ki az ajtót, Jimin pedig ugyan ott ült, ahol tegnap is, amikor bejöttem. Amint meglátott engem, azonnal felpattant az ágyról, majd ugyan oda ment, ahova tegnap, szorosan a falhoz.

- Kiengedlek - mondtam neki, mire kérdőn pillantott rám. - A házat nem hagyhatod el, de körülnézhetsz, hogy mi merre van. Mindenki tudja, hogy itt vagy, szóval nem kell attól félned, hogy valaki molesztálni fog.

- Molesztálni? - kérdezett vissza, mire bólintottam egyet.

- Itt egyetlen nő sincs, te pedig friss hús vagy, méghozzá nem is vagy annyira ronda, szóval nem lepődnék meg, ha valaki berángatna a szobájába és mocskos dolgokat csinálna veled. - dugtam zsebre a kezeimet, de látva a rémült arcát, felnevettem. - Nyugi, kiherélem, azt aki bántani mer téged.

Bólintott egy aprót, majd végre rám pillantott, hiszen eddig csak a földet bámulta. Látszott rajta, hogy még mindig retteg, mondjuk nem is vártam mást. Közelebb sétáltam hozzá, majd ugyan úgy álltam meg én is, mint ahogy tegnap. Egyik kezemmel a falnak támaszkodtam, a másikkal pedig Jimin álla alá nyúltam. Szinte hallottam, ahogy elkezd gyorsulni a szívverése, amint hozzá értem.

- Volt már kapcsolatod?

- Igen - válaszolta és nyelt egy aprót.

- Komolyan? Pedig eléggé ártatlannak tűnsz.

- Nem vagyok az - válaszolta, mire elmosolyodtam.

- Akkor csókolj meg! - mondtam neki, mire szemei kikerekedtek.

- Mi? - kérdezett vissza zavartan.

- Csókolj meg Jimin, hogy bebizonyítsd, nem vagy ártatlan.

Nem válaszolt, csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem fogja megtenni. Megnyaltam az alsó ajkam, majd elléptem tőle és a karórámra pillantottam. Este egy üzleti tárgyalásra kell mennem, de addig ráérek, szóval úgy döntöttem, hogy én magam vezetem körbe Jimint a házban.

- Gyere, körbe vezetlek - mondtam neki, majd kiléptem a szobából és megvártam, amíg ő is utolért.

Először a második emeleten mentünk végig, hiszen alapból itt voltunk. Nem szólt semmit, némán követett engem, egészen addig, amíg szembe nem találkoztunk pár taggal. Meghajoltak előttem mindannyian, majd már távoztak is.

- Ennyire tisztelnek téged? - kérdezte, mire bólintottam egyet. - De miért?

- Mert én vagyok a főnök. Tőlem kapnak fizetést, én adok nekik szállást, szóval nem kérdés, hogy meg becsülnek-e. - válaszoltam neki, mire bólintott egyet.

- Mi ez az egész? Egy szervezet? Vagy maffia? - kérdezősködött tovább.

- Egy szervezet.

- És embereket nyírtok ki? - ráncolta össze a szemöldökeit, mire felnevettem.

- Igen, embereket nyírunk ki. De nem ártatlanokat, hanem öntelt nyomorékokat, akik teljes mértékben megérdemlik a halált. - tettem karba a kezeimet, majd jeleztem neki, hogy lemegyünk a földszintre.

- Apám nem érdemelte volna meg - motyogta.

- Biztos vagy ebben? - pillantottam rá, mire bólintott egyet. - Meglátjuk, hogy mondjuk két év után, hogy fogod látni ezt az egészet.

- Lehet nem is fogok már élni két év múlva.

- Ha megpróbálsz elszökni, akkor valószínűleg tényleg nem fogsz, de ha betartod a szabályokat, akkor nem lesz baj - álltam meg a tárgyaló terem előtt.

- Nem is tudom, hogy mik a szabályok.

- A legfontosabb az, hogy én vagyok a főnök, szóval ha mondok valamit, akkor az úgy lesz. Nem kérdőjelezhetsz meg. Továbbá nem hazudhatsz nekem, nem szervezkedhetsz a hátam mögött, ezt a házat pedig csak akkor hagyhatod el, ha megengedem. Ha ezek közül bármelyiket megszeged, akkor meghalsz. - sétáltam végig a tárgyaló termen, majd a szokásos helyemre mentem, Jimin pedig szó nélkül követett engem. - És utálom, ha valaki nem válaszol nekem. Szóval, ha én veszem a fáradságot és két perce folyamatosan pofázok, akkor te is vedd a fáradságot és válaszolj nekem.

- Rendben - nyelt egy aprót, majd körbe pillantott a hatalmas termen.

- Itt szoktak lenni a megbeszélések. Én itt állok mögöttem Woojinnel és pofázok, az alkalmazottjaim pedig ott ülnek.

- Woojin? - kérdezett vissza, mire bólintottam egyet.

- Igen. Woojin a jobb kezem. Ha nem vagyok itt, akkor ő a főnök. Már egészen kiskorom óta velem van, ezért választottam segédemnek. Rajtam kívül csak ő hozhat döntéseket, de azokhoz is kell a beleegyezésem.

- Ezeket miért mondod el nekem? - kérdezte, mire elmosolyodtam.

- Talán szeretném, hogy közénk tartozz - fordultam vele szembe, de értetlenül nézett rám.

- Közétek? Ezt, hogy érted?

- Szeretném, hogy te is tagja legyél a Bong Rabbit szervezetnek - mondtam neki, mire eltátotta a száját.

- Komolyan?

- Igen Jimin. Elvégre ezért hoztalak ide és ezért jártatom a pofámat több mint egy órája. - bólintottam egyet, majd jeleztem, hogy kövessen, elvégre az udvaron még nem jártunk.

Ahogy kiértünk a friss levegőre, azonnal leguggolt a földre és megfogdosta a füvet. Kérdőn pillantottam rá, mire zavartan motyogott valamit, de nem értettem, hogy miről beszél, hiszen időközben elhasalt a gyepen.

- Három napja nem voltam már kint a friss levegőn - magyarázta, mire bólintottam egyet.

- Ha tudnám, hogy nem mész el, akkor nem zárnálak be, de még nem bízok benned - csúsztattam a nadrágzsebeimbe a kezeimet.

- Nem megyek el! - vágta rá azonnal, mire felhorkantottam.

- Mondtam, hogy ne hazudj nekem Jimin - mondtam komoran.

Sóhajtott egyet, majd felállt és rám pillantott, de nem mondott semmit. Vártam, hátha megszólal, mert látszott rajta, hogy valamit akar mondani, de nem merte. Némán álltunk vagy tíz percig és egymást bámultuk, amíg végre bátorságot gyűjtött és feltette a kérdést, amire ennyit kellett várni.

- Lefürödhetek és kaphatnék tiszta ruhát? - kérdezte, mire arcomon féloldalas mosoly jelent meg.

- Még átgondolom - vontam meg a vállaimat.

- Micsoda? - kérdezett vissza, de hátat fordítottam neki és a ház felé vettem az irányt.

Áldom a hosszú lábaimat és azt is, hogy Jimin egy fejjel kisebb mint én, ebből következik, hogy a lábai is rövidebbek, mint az enyémek, ezért nehezére esett utol érni engem. A szobám ajtajánál ért utol, de megtorpantam, ő pedig a mellkasomnak ütközött.

- Rajtam kívül senki sem mehet be a szobámba - mondtam neki, mire bólintott egyet, de összeráncoltam a szemöldökeimet, mert nem válaszolt.

- Értem - suttogta, amikor leesett neki, hogy miért nézek rá így.

- Várj meg itt, mindjárt hozok valami ruhát neked. Bár elnézve téged, nagyok lesznek rád. - ingattam meg a fejemet, majd bementem a szobámba és magamra csuktam az ajtót.

Nem szerettem, ha bárki is bejön ide, sőt azt sem, ha benéztek az ajtómon. Ez az én magán terem, amit megpróbálok elkülöníteni a munkámtól, bár nem annyira sikerül, hiszen a munkám az életem. Ide csak aludni járok, szóval alapjáraton nem töltök itt sok időt, amit nem is bánok, hiszen túl üres nekem a szoba. Nincsenek benne növények, sem semmiféle fényképek. Üres fal, egy hatalmas francia ágy, egy kanapé és egy íróasztal. Nem is volt szükségem másra, hiszen az irodámban töltöttem több időt.