- Daenerys. - érintette meg Aegon a vállam, mire én egyből felálltam a földről és megtöröltem a szemeimet.

- Kell egy hírvivő, aki elviszi a lányok fejét Daemon bácsikánknak. - vettem fel Rhaena fejét a földről, majd beleraktam abba a tarisznyába, amibe testvére feje is van.

- Én tudok ebben segíteni. - jelent meg a dongalábú Larys Strong az ajtóban, aki ezt a gúnynevet is viseli magán.

- Hogyan? - ráncoltam a homlokom.

- Csak bízd rám, hercegnő. - bicegett hozzám közelebb, mire én egy lépést hátráltam.

- Bíznom kellene benned?

- Én vagyok az egyetlen, aki segíteni tudna ebben. Közben a folyóvidékieket is melléd és a férjed mellé tudnám állítani. - mondta, én pedig elgondolkodtam egy pillanatra.

- Legyen. - adtam oda a kezébe a tarisznyát.

- Tényleg... Aemond hol van, Daenerys? - kérdezte Helaena, miközben körbe pillantott.

- Nem tudom. - ráztam meg a fejem. - Túllépett egy határt, én pedig mindenkit otthagytam Harrenhalban, mert úgy döntöttem, egyedül csinálom ezt végig.

- Most már mi is itt vagyunk. - nézett rám támogatóan Aegon, mire hálásan bólintottam. - Remélhetőleg Sunfyre és Dreamfyre is hamarosan itt lesznek.

- De először ki kéne találnunk valamit, amivel ki tudnánk csalni Királyvárból a többi sárkányt. - támaszkodtam rá a festett asztalra.

- Jacaerys herceggel már nem lesz gondunk. - szólalt meg Larys nagyúr. - Vermax-szal együtt fulladtak bele a tengerbe. Joffrey herceg pedig leesett édesanyja sárkányáról, Syraxról és meghalt.

- Akkor most Syrax szabadon repked valahol? - kérdeztem meglepetten, Larys pedig bólintott.

- Viszont sokan keresik, hogy megöljék. - egészítette ki.

- Ezek szerint Rhaenyra most még jobban össze van törve, mint eddig. Egyetlen egy fia él már csak, de ha így halad, akkor ő sem fog sokáig. - gondolkodtam hangosan.

- Meg akarod ölni a fiát? - kérdezte a nővérem idegeskedve.

- Egyenlőre nem, csak túszul ejteni. Rhaenyra menekülni fog Királyvárból, mert a város ellene fordul és semmi nincs már ott, amiért maradhatna. Ő nem tudja, hogy mi itt vagyunk, ezért ide fog menekülni. - gondolkodtam úgy, mintha Rhaenyra helyében lettem volna.

- Okosan gondolkodsz, kedves húgom, csak legyen is igazad. - adott egy puszit a fejemre Aegon.

- Rhaenyra soha nem mert szembe nézni az ellenséggel, mindig csak menekült - ahogy most is fog. Ráadásul nincs más hely, ahova mehetne. - mondtam ki az egyértelműt.

- És miután foglyul ejtettük Rhaenyrát, kivégezzük, én pedig visszamehetek Királyvárba. - ötletelt a bátyám is.

- Pontosan. - bólintottam.

- Aemondot is meg kéne keresni, nem gondolod? - kérdezte Helaena, mire nagyot sóhajtottam.

- Ki tudja, hogy hol van. Lehet Harrenhalban maradt, de az is lehet, elment ő is. - vontam meg a vállam.

- Ennyire összevesztetek volna? - fürkészte Aegon aggódva az arcom, de én elfordítottam a fejem.

- Amióta elhagytuk Királyvárat, azóta nem telt el úgy nap, hogy ne veszekedtünk volna. - hunytam be a szemem, mire egy könnycsepp végig folyt az arcomon.

- Megoldódik a helyzetünk, köztetek is minden megoldódik majd. Most feszültek vagytok mind a ketten, de ez mondhatni, hogy normális. - simított végig Aegon a hátamon.

- Mióta lettél te ekkora szerelem szakértő? - fordultam felé, miközben kicsit elnevettem magam.

- Ezt már szeretem, amikor nevetsz. - ölelt meg, majd a nővérem és a kis Jaehaera is csatlakozott hozzánk.

Akkora boldogsággal tölt el, végre biztonságban vannak. Most egyedül csak az szomorít el, hogy otthagytam Aemondot és a többieket. Attól félek, hogy Aemond valami ostobaságot csinál és életveszélybe keveri magát. Alys tuti látott valami olyat vele kapcsolatban, ami veszélyes, azért nem mondta el nekem. Istenekre, már bánom, hogy elmentem Harrenhalból. Miért kellett ennyire felkapnom a vizet? Meg kellett volna vele beszélnem és nem elmennem. Szerintem vissza fogok menni Harrenhalba, de már tuti nincsenek ott. Viszont én akkor is megkeresem Aemondot, ha törik, ha szakad, de nem fogom magára hagyni.

- Túl sokáig éltél, bácsikám... - mondta Aemond egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Ebben egyetértünk. - bólintott Daemon, majd felmászott a Vérfajzat hátára. A félszemű herceg is felült Vhagar nyergébe, és gondosan rögzítette a nyereghez tartó köteleket.

Nagy sikítással riadtam fel késő délután. Patakokban folyt rólam a verejték, miközben folyamatosan azt éreztem, hogy megfulladok. Egy kicsit sikerült elaludnom, mert már napok óta nem aludtam rendesen, erre Aemonddal álmodok.

- Istenekre... Veszélyben van! - pattantam ki az ágyból, majd rohanva elhagytam a szobát.

Elrohantam Aegon mellett, aki értetlenül kiabált utánam, de nekem csak annyira futotta válasznak, hogy "Aemond". Közben elvettem az asztalról a tarisznyát, amiben Baela és Rhaena feje volt, ugyanis megváltozott a terv, mert úgy döntöttem, én magam fogom elvinni Daemonnak a két lányból megmaradt testrészt.
Azonnal sárkányra ültem, és olyan gyorsan kezdtem repülni Harrenhal felé, mint még soha. Közben folyamatosan hajtottam Drogont, hogy gyorsabban, gyorsabban, ő pedig ahogy csak tudott, gyorsítani próbált.

Miután odaértem, a távolban megláttam két sárkányt az égen. Az egyiknek hosszú nyaka volt és vörös színe, ez pedig nem más lehetett, mint Caraxes. A másik sárkány egyértelmű volt mérete miatt... Vhagar.
Caraxes és Vhagar csaptak össze Istenszem-tó fölött. Tüzet fújtak egymásra, ami olyan volt, mintha a felhők kaptak volna lángra. Úgy nézett ki a harc, mintha a két fenevad táncolt volna a levegőben, de aztán zuhanni kezdtek a tó felé.
Nem fogok odaérni... Istenem, nem fogok tudni közbe avatkozni, de nem hagyhatom, hogy Aemondnak baja essen. Nem élném túl, ha elveszíteném. Kérlek, érjek már oda.
Csakhogy mire odaértem, addigra a két sárkány pont a vízbe csapódott.

- Nem! - üvöltöttem, majd kivetettem magam a nyeregből, és vízbe ugrottam.

Úsztam lefelé, de Vhagar sokkal gyorsabban süllyedt, mint amennyire én tudtam lejjebb úszni. Aztán kezdett egyre sötétebb lenni a víz feneke felé haladva, így már látni se nagyon láttam, ami megijesztett. Féltem, hogy nem fogom megtalálni Aemondot a víz alatt és megfullad. Viszont az én levegőm is kezdett elfogyni, de ha most felmennék oxigénért, akkor még jobban elveszíteném a fonalat.
Aztán megláttam valamit megcsillanni, amire még gyorsabban kezdtem úszni lefelé, és megláttam Aemondot. Az öve oda volt láncolva Vhagar nyergéhez, amit alig tudtam eloldani, mert a látásom már egyre jobban kezdett homályosodni. Amikor végre sikerült, megragadtam a férjem karját, és minden erőmet bevetve úszni kezdtem felfelé.
Hatalmas levegőt vettem, amikor a felszínre értem, nem győztem minél több oxigént venni magamhoz. Kihúztam Aemondot a partra, amikor pedig megláttam az arcát, felsikoltottam. Egy lyuk tátongott a bal szeme helyén, ami arról árulkodott, hogy átszúrták a koponyáját.

- Aemond! Nem! Nem hagyhatsz itt! Ébredj fel! - zokogtam, miközben megráztam a ruhájánál fogva. Úgy csináltam ezekben a percekben, mintha nem tudtam volna a halál szó jelentését, mintha bármelyik pillanatban kinyithatja a szemét. Csakhogy hiába szólogattam, csókolgattam, ölelgettem, Aemond nem szólt hozzám, de a szemét sem nyitotta ki...

Köhögést hallottam meg a hátam mögött, mire egyből arra fordítottam a fejem. Daemon volt, aki éppen akkor kúszott ki a partra. Felálltam a homokból, és odasétáltam elé. Mikor meglátta a cipőm orrát, felnézett rám, és egyből a kardja után nyúlt, de én kirúgtam a kezéből azt.

- Elérted azt, amit akartál - bólogattam elszorult torokkal. -, de most hadd mutassak neked én valamit. - azzal kinyitottam a táska száját, és kiborítottam elé a tartalmát. Daemon felüvöltött, amikor meglátta lányai fejét, ez pedig egy fokkal javított a helyzetemen.

- Te szajha! - ordított, majd köhögni kezdett, mire én a hajánál fogva hátra rántottam a fejét, és elvágtam a torkát.

- Ezt a férjemért kapod... - suttogtam a fülébe, majd kilehelte a lelkét. Levágtam Daemon fejét is, aztán visszamentem Aemond teste mellé, és szorosan magamhoz öleltem, miközben ringatni kezdtem, ahogy újból sírva fakadtam.