Teltek a napok, a hetek, de semmi különös nem történt ez idő alatt. A tavasz elbúcsúzott, az ajtón pedig bekopogtatott a nyár. A terhesség is megmutatkozott rajtam, ahogy a pocakom gömbölyödni kezdett. A rosszulléteim elmúltak, így már semmi problémám nem volt. Bár ez nem teljesen igaz, mivel vannak dolgok, amiket nem csinálhatok várandósan, azok pedig hiányoznak. Ilyekor megpróbálom valami mással lefoglalni magam, de valamikor nagyon untatnak ezek, így szenvedek az unalomtól és a tehetetlenségtől.

A mai napon Aemonddal sakkoztam a könyvtárban. Ez már a negyedik menetünk, ebből pedig kettőt ő nyert. Ha most én nyernék, akkor döntetlen lenne. Igazából tökmindegy, hogy melyikünk nyerne, mert nem fogadtunk semmiben, hanem csak játszunk, hogy lefoglaljuk magunkat.

- Most mi van? Nem lépsz? - kezdtem el türelmetlenkedni, amikor Aemond már egy ideje csak nézte a táblát.

- Ne sürgess, asszony, gondolkodom. - mutatta fel a mutatóujját, mire én megdobtam az egyik fekete bástyájával, amit már leütöttem.

- Nem is tudtam, hogy te tudsz olyat. - dobtam meg egy másikkal is, mire ő gyilkos pillantásokkal jutalmazott meg. Erre lehajtottam a fejem, és somolyogni kezdtem.

- Akkor ezt figyeld... - lépett egyet a huszárával, és diadalittasan kijelentette, hogy: Sakk matt.

- Te csalsz. - álltam fel a székből felháborodva.

- Nem, csupán használom az eszem. - tárta szét a karját elégedetten, miközben hátra dőlt a székben. - Akarsz még egy kört?

- Akar a fene, elég volt. - tiltakoztam elszörnyedve, majd beleültem a félszemű fiú ölébe. - Csináljunk valami mást.

- És mit szeretnél? - döntötte neki a homlokát az enyémnek, és mélyen a szemembe nézett.

- Pont ez az, hogy nem tudom. - sóhajtottam. Ekkor eszembe jutott valami, amitől felcsillant a szemem. - Vagy lehet mégis...

- Mi jutott eszedbe? - vonta fel a szemöldökét.

- Megtanítalak dothrakiul. Kicsit nehezebb a nemes valyrnál, de ha azt könnyen meg tudtad tanulni, akkor ez sem fog gondot okozni. A kiejtés egy kicsit más és nehezebb, de tudom, hogy neked menni fog. - húztam el a számat.

- Khalessi, régen is próbálkoztál, akkor sem ment. - rázta meg a fejét.

- De akkor még kisebb voltál. És egy idő után ment volna, ha nagyapa engedte volna, hogy tanítsalak tovább. - forgattam meg a szemem. - Jó lesz, meglátod.

- És ez nekem hol szórakoztató? Lehet te élveznéd, de én... - sóhajtott egy nagyot.

- Akkor csak pár fontos szót. - néztem rá a csillogó bíbor szemeimmel, miközben összekulcsoltam az ujjaimat.

- Legyen. - egyezett bele, mire én kipattantam az ölébe, és odasiettem az egyik könyvespolchoz. Keresni kezdtem azt a füzetet, amibe még régen jegyeztem fel a szavakat, amiből tanítani tudtam volna Aemondot, amíg le nem buktam. Aztán elrejtettem a füzetet, hogy nagyapa meg ne találja, mert képes lett volna eltüzelni.

- Most mit keresel? - kérdezte Aemond kíváncsiskodva.

- Ezt. - vettem ki az egyik könyv mögül a kis füzetecskét, majd leraktam a fiú elé az asztalra, és leültem mellé a székre. - Ebből akartalak tanítani régen, csak mire feljegyeztem a szavakat, addigra lebuktunk. Emlékszel?

- Persze, hogy emlékszem. - nevette el magát.

- Mivel azt mondtad, hogy nem akarod az egész nyelvet, akkor csak egy mondatot hadd tanítsak meg. - nyitottam ki a füzetet, majd elvettem a tintát és pennát az asztal közepéről, és beleírtam a mondatot. - Anha athfiezar yeri. - olvastam fel.

- Ennél bonyolultabbat nem találtál elsőnek? - kérdezte szörnyülködve.

- Ez azt jelenti: "szeretlek". És most megnyugtatlak, van ennél bonyolultabb is. - erre a mondatomra férj uram még jobban elszörnyedt.

- Ez sokkal rosszabb, mint a nemes valyr, nem csak kicsikét. - csóválta a fejét.

- De mivel már beszélsz nemes valyrul, így könnyebben fog menni ez is. Most próbáld meg kiolvasni, amit leírtam. - toltam elé a füzetet.

- Anha athfiezar... yeri. - próbálta felolvasni, én pedig jót mosolyogtam rajta, mert nagyon aranyos volt, ahogy próbálkozott.

- Hogy lehet egyetlen egy szóból három? - értetlenkedett, miközben összeráncolta a szemöldökét.

- A nemes valyr is ilyen. - vontam fel rá a szemöldököm sokat mondóan, mire megforgatta a szemét.

- Yn eglie valyr iksos nykeēdrosa sȳrkta (de a nemes valyr még mindig jobb). - vágott vissza nemes valyrul, amire elnevettem magam.

- Ha neked az a jobb, akkor az. - hagytam rá.

- De a kedvedért megtanulom ezt a hosszút, csak mert fontos. - adott egy puszit a homlokomra.

- Mertem remélni, hogy másért nem is, de legalább a kedvemért megtanulod. - mosolyodtam el kellemesen.

- Anha athfiezar yeri. - adott egy csókot ajkaimra.

- A kiejtés nem rossz, de van mit javítani rajta. - bólogattam, Aemond pedig hitetlenkedve felvonta a szemöldökét.

- Ahelyett, hogy örülnél, nagy nehezen használtam ezt a nehéz szót, inkább kritizálsz. - csóválta a fejét.

- Jó, igaz. Én is szeretlek. - dörzsöltem össze az orrom az övével, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Viszont most kérhetek valamit... egyenlőre legyen elég ennyi. - sóhajtott gondterhelten.

- De még el sem kezdtük. - háborodtam fel.

- Azt mondtad, hogy csak egy szó. Nekem pedig már most beleroskadt a nyelvem és a torkom. - kapartatta meg a torkát.

- Akkor gyere és igyál valamit, aztán folytatjuk. - álltam fel, és öntöttem neki egy kupa bort.

- Attól tartok, hogy erre nem jó a bor. - mondta, csalódottságot színlelve, csakhogy a mosoly ott bujkált a szája sarkában.

- Nagy franc vagy. - csóváltam a fejem. - De akkor legyen, viszont később nem menekülsz. - mutogattam rá a mutatóujjammal.

Emlékszem minden egyes percre, amikor először tanítottam Aemondot dothrakiul. Még a nemes valyrt sem beszélte akkor, így még nehezebben ment neki. Mostanra semmi nem maradt meg, amit megtudtam neki tanítani még akkor. Ha nem is akarja megtanulni az egész nyelvet - amit meg is értek, mert valóban nehéz -, de már annak örülök, hogy a kedvemért megtanult egy fontos szót dothrakiul. Régen is mindig kitalált valamit, hogy menekülhessen a nyelv elől, de nem jött neki össze. Úgy érzem, akkor is csak azért ült le velem tanulni, hogy a kedvemben járjon, mint most. Ezért hálás vagyok neki, mert tudom, hogy nagyon sok mindenhez nincs kedve, de mégis megcsinálja, hogy nekem jó kedvem legyen. Aemond mindig is ilyen volt velem, ez nem azóta van, amióta a felesége lettem. Nekem könnyű a kedvemben járni, ha valaki igazán ismer, viszont Aemond nem ilyen egyszerű eset. Jól ismerem őt, tudom mit szeret, mi esik jól neki, mivel lehet megbántani, mindent tudok róla, de mégis érdekes a természete és szinte naponta változik a hangulata. Hol jó a kedve, hol nem lehet hozzá szólni, így a kedvében is nehéz járni, hogy pont mi volna jó neki. Természetesen ezeknél a heg az arcán is közre játszik, mivel fájni tud neki. Amikor Luke megváta Aemond arcát, azzal rengeteg ideget sértett meg, nem csupán csak a szemét vette el. Régen állandó volt neki a fájdalom, mostanra csak időközönként, de akkor nagyon fáj neki, ilyenkor pedig megszakad a szívem, hogy szenvedni kell látnom. Hiába próbálnék segíteni neki, ezekben a percekben teljesen kifordul magából az éles fájdalom miatt, ilyenkor pedig semmit sem lehet tenni, mert nem fogadja el a segítséget.