Az éjszaka haza se mentünk, hanem ott maradtunk, ahol Aemonddal leszálltunk. Tábortüzet csináltunk - amit Drogon gyújtott meg -, fogtunk nyulat vacsorára, amit megsütöttünk, mivel nem sokat ettünk vacsoránál. Az alvást is megoldottuk, összebújva aludtunk a sárkányom szárnya alatt, aki Vhagar szárnyával takarózott. Még reggel sem akartam haza menni, mivel Rhaenyráék is ott vannak, a másik pedig, hogy hogyan lehetnék egy fedél alatt egy olyan emberrel, aki nyíltan kijelentette, hogy nem vagyok a lánya? Ha nem vagyok az, akkor nekem keresnivalóm sincs ott.

- Khalessi, jössz? - kérdezte Aemond, miután felszállt Vhagar hátára.

- Nem megyek haza. - ráztam meg a fejem, és én is elfoglaltam a helyem Drogon nyergében.

- Mi az, hogy nem jössz? - vonta fel a szemöldökét meglepetten. - Akkor hova akarsz menni?

- A világon most mindenhol jobb lenne, ami nem Királyvár. Hogy mehetnék azok után oda, amikor atyám határozottan kijelentette, hogy nem vagyok lánya? - tártam szét a karom.

- Ne törődj vele. Tudod, hogy azzal örömet okoznál neki, ha elmennél. Ne add meg neki, már csak azért is gyere haza! Holnap lesz az esküvőnk is, mutasd meg, hogy milyen boldog vagy, hogy ezzel nem tudott elüldözni téged. - nézett rám kérlelve, amin megesett a szívem, hiszen Aemondnak sosem tudtam nemet mondani. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd nagyot sóhajtva bólintottam.

- Akkor ezt teszem. - mosolyogtam rá, mire a félszemű fiú is elmosolyodott.

Miután leszálltunk a Sárkányveremnél, ott elkapott a szorongás. A gyomrom annyira összeszorult, mintha egy apró kavics lett volna csak. Elkapott a hányinger, és majdnem összeestem, ahogy lehuppantam Drogonról. De akkor lettem igazán rosszul, amikor visszalovagoltunk a Vörös Toronyba.

- Hercegnő, hercegem, jó újra biztonságban tudni itt titeket. A királyné már nagyon aggódott. - mondta a lovag, mire mi bólintottunk.

- Daenerys. - szólított le nagyapa a folyosón, amikor meglátott. - A király látni kíván téged a szobájában, beszélni akar veled. Már tegnap keresett, csak addigra már elmentél.

- Mondd meg a királynak, hogy én nem kívánkozom vele beszélgetni, mivel már nincs miről. - mondtam, amin nagyapa egy pillanatra meglepődött, de aztán bólintott, és elment atyám lakosztálya felé.

- Hát... biztos nem bocsánatot kérni akart. - szólalt meg Aemond, mire gyilkos pillantásokkal néztem rá.

- Nem érdekel, hogy király, akkor sem fogok megjelenni előtte, ha felakaszttat sem. - motyogtam ingerülten.

- Aemond, Daenerys! - hallottam meg magunk mögött anyánk hangját, mire mind a ketten felé fordultunk. - Annyira aggódtam, hol voltatok? - ölelt minket szorosan magához.

- Kiszellőztettük a fejünket egy kicsit, édesanyám. - válaszolta Aemond.

- Jó, de merre? Hol aludtatok? - tette fel folyamatban a kérdéseket, ezzel nem hagyva, hogy szóhoz jussunk. - Azt hittem, bajotok esett.

- Egy tisztáson aludtunk, anyám. De amint látod, jól vagyunk. - fogta a fiú két keze közé anyánk arcát, majd egy csókot adott a homlokára.

- És te, kislányom? Te nem úgy nézel ki, mint aki jól van. - nézett rám aggódó pillantásokkal.

- A tegnap esti után hogy lehetnék jól? - kérdeztem elkeseredve, mire anyám a vállára borította a fejem, én pedig sírva fakadtam.

- Megpróbáltam beszélni atyáddal, de nem jártam sikerrel. Viszont megígérem, hogy megpróbálok. - simogatott, miközben nyugtatni próbált.

- Felesleges. - vontam meg a vállam, majd könnyes arccal ránéztem anyámra, akinek a szemében szintén könnyek gyűltek. - Aemondnál is ugyanezt csinálta hét éve, akkor is Rhaenyra és a fiai voltak a fontosak, nem Aemond. - mutattam a mellettem álló fiúra, aki lehajtotta a fejét.

- Daenerys! - hallottam meg atyám hangját a folyosó másik végéről. Felé kaptam a fejem, és megláttam a nehézkesen mozgó alakját, ahogy közeledik felém. - Gyere ide, lányom! - próbált meg kiabálni, csak nem igazán tudott.

- Ne hívj így, mert nem vagyok az! - kiáltottam oda neki, majd elrohantam az ellenkező irányba.

Kiszaladtam a gyakorlótérre, ahol megpillantottam Ser Cristont. Odasétáltam hozzá, amikor pedig meglátott, egy pillanatra meglepődött, de utána biccentett egyet. Rég nem jártam a pályán, úgyhogy biztos furcsállta, hogy itt vagyok. Csakhogy most ki kell magamból adnom minden feszültséget és ezt találtam rá jó megoldásnak.

- Hercegnő, segíthetek? - kérdezte Ser Criston, miközben az egyik kardot élesítette.

- Volna rám egy kis időd, Ser?

- Persze, hercegnő. Gyakorolni szeretnél? - nézett rám, mire bólintottam.

Felhúztam egy bőrkesztyűt, mert valamikor a kard markolata felsérti a tenyeremet. Mellé kiválasztottam egy pajzsot is, majd megvártam, míg a lovag is felszerelkezik. Miután ez megtörtént, felálltunk egymásnak szembe. Én kezdtem a támadást, Ser Criston pedig ki is védte a kardjával. Most a lovag támadott, de nekem is sikerül kivédenem a csapásait. Az utolsó pillanatban sikerült kihajolnom a kardja elől, mielőtt lehasította volna a fejemet. Léptem egyet előre, miközben támadtam és támadtam, nem engedtem, hogy Ser Criston vissza tudjon vágni. Az utolsó pillanatban nem voltam elég gyors, és ahogy hirtelen kihajoltam a csapás elő, elvesztettem az egyensúlyom, így hátra estem, Cole pedig nekem szegezte a kardját.

- Elsőre nem volt rossz, hercegnő, de látszik, hogy kijöttél a gyakorlatból. - segített fel a lovag a földről. - Viszont érezni lehetett a csapásaidon, hogy ingerült és dühös vagy.

- Az is vagyok. - bólintottam. - Ezért szerettem volna valamivel levezetni.

- Pont engem választottál erre? Az egyik suhintásoddal majdnem lecsaptad a karom. - nevetett, mire én is elnevettem magam egy kicsit. Aztán amikor megpillantottam Jace-t és Luke-ot, leolvadt a mosoly az arcomról, a helyét a gyűlölet és a fintor váltotta fel.

- Talán nincs jobb dolgotok, unokaöcséim? - léptem hozzájuk közelebb, mire Luke egy lépést hátrált, amikor észrevette az arcomon ezt, viszont Jace mereven állt továbbra is. - Vagy talán ti is edzeni jöttetek?

- Amint látod, nem úgy vagyunk felszerelkezve. - mondta Jace.

- Hát szerelkezzetek fel, vagy talán nem mertek? - kérdeztem lekezelően, miközben megtámaszkodtam a kardomon.

- Miért ne mernénk kiállni ellened? - vonta fel a szemöldökét Jace, a feszültség pedig egyre jobban kezdett jelentkezni a levegőben.

- Akkor mit kerestek itt, ha nem gyakoroltok és nem is vagytok felszerelkezve? - vontam fel a szemöldököm.

- Talán meg van tiltva, hogy itt legyünk? - lépett ő is közelebb.

- Nagyon megeredt a nyelved tegnap óta, Jacaerys herceg. Ha nagyapád nem védett volna meg, most nem mernél így beszélni, füled-farkad behúznád. - sétáltam hozzá még közelebb, mire most már ő is lépett egyet hátra.

Nem sok kellett, hogy rárontsak az unokaöcsémre, amikor megjelent Rhaenyra hercegnő, és hívatta fiait. Megvető pillantásokkal néztem utánuk, majd mély levegőt véve, visszaraktam a kardot a helyére, majd én is bementem a várba, hogy lefürödhessek, mert leizzadtam, meg tegnap nem tudtam lefürödni.