Nemecsek próbált minél inkább belesüppedni a kemény matracba, eltűnni a testére nehezedő takarók alatt. Az ágy szélén gubbasztó Boka arcát fürkészte, azonban szinte semmit nem tudott leolvasni róla, pusztán remélte, hogy a fiú nem a harag miatt lett ilyen komoly. Bízott benne, hogy csak a láz okozta homályosság miatt tűnnek torznak az arcvonásai. Kissé félt tőle, hogy a barátja megpofozza - amit talán meg is érdemelt volna -, bár ha ezt jobban átgondolta, nevetséges felvetésnek tűnt.

Boka egy ideig hosszasan lehunyta a szemeit, majd amit ezután tett Nemecsek számára valamivel rémisztőbb volt. Fejét a paplanra hajtotta és halkan, remegő vállakkal zokogni kezdett. A fiatalabbik azt kívánta, bárcsak inkább megütné, mintsem így kelljen látnia. Sosem akart semmi olyat tenni, ami ilye reakciót vált ki Bokából, még ha nem is tudta melyik mozzanata eredményezte ezt pontosan, ezerszer elátkozta érte magát. Senki nem tűnt a szemében olyan erősnek, komolynak és határozottnak, mint barátja, rémisztő volt egy ilyen embert gyengének, ennyire bánatosnak látni. Nem mintha Boka gyenge lett volna attól, hogy sír, pusztán csak pár perc erejéig elgyengült és elvesztette megszokott komolyságát, erejét.

Mikor pár pillanat erejéig lehunyta a szemeit, érezte a bennük felgyülemlő könnyeket, amik ádázul készültek kicsordulni és végigfolyni az arcán, hogy végül a paplan fehér huzata felszívja őket. Viszont ő nem akart sírni, vigaszt akart nyújtani és úgy érezte ezzel cseppet sem segítene.

A szőke fiú egy ideig csak értetlenül figyelte, nem tudta mindezt hova tenni, majd egyik kezét Bokáéra fektette és összekulcsolta az ujjaikat. A fiúé rettenetesen nagy és hideg volt az övéhez képest, az érintésétől megborzongott. Mondani szeretett volna valamit, azonban a visszafojtott sírás miatt összeszorult a torka.

Boka egy idő után felemelte a fejét, a kabátja zsebéből egy gyűrött zsebkendőt húzott elő és kifújta az orrát, majd a sarkával megtörölte a szemeit. Egy ideig még kissé zavarodottan a kezével is megtörölte az arcát, végül valamelyest megint visszanyerte a komolyságát. Mutatóujjával finoman megcirógatta a fiatalabb kézfejét, azonban ettől az apró mozdulattól ismét sírni kezdett.

Boka egy ideig csak lehajtott fejjel ült, a kövér könnycseppek apró szürke foltokat hoztak létre a paplanon. Nemecsek nem tudta mit kéne tennie, zavarban volt és számtalan kérdés halmozódott fel benne. Egy idő után valamelyest összeszedte magát, erőtlenül ugyan, de kinyújtotta a kezét és végigsimított Boka nyirkos arcán. Halkan, nehézkesen megköszörülte a torkát;

- Rosszat csináltam? Haragszol rám? - kérdezte rekedtesen, majd hosszasan lehunyta a szemét. Ismét nehezen vette a levegőt, mintha valaki a mellkasára telepedett volna.

Boka közelebb ült hozzá az ágyon, halványan elmosolyodott és a sajátját Nemecsek kezére tette, ami az arcán pihent.

- Nem haragszom, inkább csak aggódom miattad, olyan buta dolgokat tudsz csinálni - sóhajtott az idősebb fiú, majd ismét elővette a zsebkendőjét és végigtörölte az arcát. Nemecsek figyelte, hogy a szemei még mindig csillognak a könnyektől és ott bujkál bennük a bánat, amit bárki könnyűszerrel észrevehetett, azonban most már sokkal megkönnyebbültebbnek tűnt. - Igazából büszke is vagyok rád meg egy ideig mérges is voltam, amiért ilyen betegen egyáltalán kitetted a lábad a lakásból.

Nemecsek egy ideig hallgatott, ismét egy jó darabig lehunyva tartotta a szemeit. Megint kezdte borzalmasan érezni magát, de inkább csak hallgatott, tűrte az elméjében lassan lüktető fájdalmat, ami elhomályosította a gondolatait.

- Álmos vagy, Ernő? - kérdezte Boka, majd gyengéden megigazította a takarókat, feljebb húzta majd végigsimította őket. - Ha gondolod hagylak aludni, gondolom elfáradtál.

- Ne menj el - Nemecsek az utolsó mondat hallatán, talán a kelleténél is gyorsabban kapta el az ágya szélén ülő fiú kezét és húzta magához. A legkevésbé sem vágyott arra, hogy ismét búcsút kelljen vennie Bokától, hiszen arra vágyott, hogy barátja mindig mellett legyen. Néha szégyellte magát, amiért ennyire vágyakozik az idősebb társasága után, képtelen nélküle eltölteni egy napot.

- Dehogy megyek el - nevetett fel Boka, majd finoman összeborzolta Nemecsek izzadt tincseit. - Csak arra gondoltam, hogyha aludni szeretnél, akkor nem beszélek.

A szőke fiú elpirult - igazából maga sem tudta miért -, majd vékony ujjai szorítását enyhítette, mégsem engedte el Boka csuklóját. Gyengéden köröket, szabálytalan formákat kezdett el rajzolni az idősebb bőrére, majd újonnan hosszasan lehunyta a szemeit, azonban már csak nehézkesen tudta kinyitni őket. Miután barátja pusztán megemlítette az álmosságot, nehéznek és fáradtnak kezdte érezni magát.

Boka mosolyogva sóhajtott, majd előre hajolt és hosszasan csókot nyomott Nemecsek homlokára. Újabb könnycseppek gördültek végig az arcán, ahogy az ajkait égette a fiú forró bőre. Az istenért nem mozdulna el mellőle.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a kismillió ötletem mellett nem lenne túl praktikus minden novellámat külön publikálni, így inkább ide fogom szépen egy kupacba gyűjteni őket. :'D