Meghoztam az új részt VentiTheBard71 kérésére, remélem tetszik ^^ <3

Nyugodtan ücsörögtem a Barbatos szobor tenyerén. A szél lágyan kapott tincseimbe, néha az arcomba simítva őket, de nem foglalkoztam vele. A kép, ami elém tárult, sokkal jobban foglalkoztatott, mint az, hogy a hajam néha úgy dönt, hogy belemegy a számba vagy szemembe. Itt beszéltük meg a találkozót barátommal, aki történetesen az a személy, akiről a szobor is mintázódott. Lábam lelógatva kezdtem el lengetni a semmiben, miközben tenyerem magam mögött érintette a szobor tenyerét, így kicsit hátra dőltem. Vettem egy mély levegőt, majd mosolyogva, lehunyt szemekkel fújtam ki, s magam mögé pillantottam.

- Késtél - dobtam felé egy puszit, mire felnevetve vakarta meg kínosan a tarkóját.

- Sajnálom, igyekeztem ideérni, de feltartottak.

- Kicsoda?- Illetődtem meg kicsit.

- Diluc..

- Diluc? Dehát mit akart?

- Fizetnem kellett... Ehe~..

- Szent Barbatos!- Kacagtam fel jóízűen.- Adjak kölcsön?

- Nem azért vagy a barátnőm, hogy kisegíts pénzügyileg, [Név], szóval nem kell. De értékelem, köszönöm - nyomott puszit arcomra.

- Azért ha kellene egy kis pénz, és nem úsznád meg máshogyan, akkor szólj nekem, jó?

- Úgy lesz - biccentett aprót.- Na, de... Kezdődhet a randevúnk, kisasszony?- Emelte felém a kezét, s kedves mosollyal az arcán rám nézett.

- Hát hogyne, uram - kuncogtam elpirulva, ahogy tenyerébe csúsztattam a sajátom.

A randink aznap annyiból állt, hogy elmentünk egyet sétálni, miközben beszélgettünk, s ugrattuk egymást, majd amikor mindketten megéheztünk már, elmentünk Sarahoz, hogy harapjunk valamit a Good Hunterben. Végül pedig elmentünk virágkoszorút gyártani és madarakat etetni a vízparton. Rengeteget nevettünk, s a kedvünk is remek volt, Venti miatt a mosoly egyszer sem hagyta el az arcom. Minden egyes másodpercet élveztem vele, imádtam a társaságát. Mindig képes volt felvidítani, jobb kedvre deríteni, még a legborongósabb napjaimon is. Csodáltam ezt a képességét, csak jobban beleszerettem emiatt. 

Venti haza is kísért, amint lement a Nap, de nem engedtem őt el tőlem, így együtt megvacsoráztunk, közösen vettünk egy kellemes zuhanyt, majd elnyúlva az ágyon, betakarózva tettem a fejem a mellkasára, s kezdtem el hasára rajzolgatni az ujjammal. Tudtam, hogy szereti, ha ezt teszem, így ezúttal sem cselekedtem máshogy. Ő pedig addig a hajam birizgálta; csavargatta az ujjai között, elkezdte befonni, fésülgette az ujjaival. Közben pedig a másnapi terveinket osztottuk meg egymással. Minden olyan meghitt és idilli volt, mint mindig, amikor az ember vele tölti el az idejét. 

=====

A dolgok változni kezdtek. Több hónap telt el, kicsivel több is, mint fél év. Ventivel egyre kevesebb időt töltöttünk el együtt, rendszerint mondta le a találkozókat, s néha észrevettem, hogy ha publikusan észrevett, inkább elfordította a tekintetét. Nem értettem a helyzetet, azt hittem, hogy nem voltam rossz barátnője, párja, de kezdett ebben meginogni a hitem. Szerettem volna megbeszélni vele a dolgokat, de tekintve, hogy alig volt lehetőségem vele kettesben lenni, eléggé nehézzé vált ezt kivitelezni. Egyre nehezebben aludtam el, s rémálmok gyötörtek, ha sikerült is. Minden reggel gyomorgörccsel ébredtem, s indultam el dolgozni. Egyre könnyebbnek bizonyult a mosolygós maszk hordása a vendégeim és kollégáim előtt, senkinek nem tűnt fel, hogy legbelül vesződök, és egyre rosszabbul vagyok. Az esti tusolásokat rendszerint bőgtem át, míg teljesen ki nem merültem benne, s be nem estem az ágyba. Nem volt étvágyam, így nem is igazán ettem. Eleinte jól bírtam. De kezdett túlnőni rajtam ez a nyomás, amit a mellkasomban éreztem.

- Istenem!- Kapott el egy fiatal felnőtt vásárló, amikor egy pillanatra csak feketeséget láttam, s a lábaim feladták a szolgálatot.- Jól van?

- Persze, elnézést a kellemetlenségért - fogtam a fejem, miközben magam szidtam legbelül, hogy ilyen megtörtént. Felegyenesedtem, s vettem pár mély levegőt, majd elmosolyodtam.- Szóval, ahogy azt az előbb is említettem, jelenleg ez az anyag a legjobb minőségű a raktárunkban, ugyanis eddig nem sokan kértek ennél jobbat, az árak miatt. Ha esetleg ez tetszik magának, szívesen lemérem a kívánt méretet belőle, vagy ha esetleg gondolja, akkor rendelhetünk egy kicsit minőségibbet, de akkor legalább egy hónapot várnia kellene. Nem tudom mennyire sürgős, úgyhogy fontosnak tartottam megemlíteni az érkezési időt. 

- Tökéletes lesz ezesetben ez is - simogatta az anyagot.- A következő hónapban már nem lenne időm befejezni a ruhát az esküvőre, szóval megteszi ez is, ez sem rossz. Nagyon szépen köszönöm, asszonyom.

- Akkor azonnal mérem is - bólintottam, s a kezembe vettem a hatalmas gurigányi anyagot.

Ahogy végeztem a műszakomban, s bezártam a boltot - a főnököm megkért, ugyanis neki hamarabb el kellett hagynia az üzletet, kollégáim pedig nem szoktak zárni -, el is indultam hazafelé. Magányosnak éreztem magam. Teljesen egyedül. Elnéztem az esti Hold fényében sétáló fiatal párokat, s azt kívántam, bárcsak olyanok lehetnénk, mint ők. Óvatosan lépkedtem, mivel kissé szédültem, de végül megbotlottam a saját lábamban, nem messze a házamtól, s már az esés közben teljesen elment a kép. 

Fogalmam nem volt arról, hogy mit kerestem az ágyamban, amikor felébredtem. Be voltam bugyolálva, a homlokomon nedves kendő volt, az ágyam szélén pedig egy tányéron volt két szendvics, pont azokkal megpakolva, amiket imádtam. Lassan felültem, s elkezdtem elfogyasztani az ételt, ugyanis egy hatalmasat kordult a gyomrom. Ahogy befejeztem, felkeltem, s kivittem az üres, morzsás tányért a konyhába. Még sötét volt odakint, így biztosra vettem, hogy nem voltam sokáig kiütve. Ahogy megnyitottam a csapot, hogy elkezdjek mosogatni, motoszkálást hallottam a fürdőszobám felől. Az ajtaja kinyitódott, s Venti rontott ki onnan. Szemöldökeim ráncolva mértem végig őt, nem értettem, mit keresett nálam.

- Venti?

- Hát felébredtél... Micsoda megnyugvás - sóhajtott megkönnyebbülten.- Az utcán találtam rád, a földön. Mi történt, [Név]?

- Összeestem, gondolom - vontam vállat.

- Ilyen még sosem esett meg, szóval ne kezeld ennyire nemtörődöm módon ezt az egészet! Miért estél össze?

- Oh, nem is tudom! Talán mert a barátommal nem találkoztam már két hónapja, fél éve pedig már tesz a fejemre, és kerül, ahogyan csak tud, mintha valami halálos betegséget terjesztenék, beszélni sem hajlandó velem, én pedig magamat hibáztatom az egészért, mert biztosan tettem valamit, de bassza meg, sosem tudom meg, hogy mit, mert lehetőségem sincs vele beszélni. Az étvágyam szinte teljesen eltűnt, alig alszom pár órákat, teljesen kimerült vagyok testileg és lelkileg is, és elegem van, hogy én még várok rád! Ha most nem lett volna ez az egész, továbbra is ignorálnál, valld be! 

- Én...

- Ne is sajnálkozz, nem vagyok már kíváncsi rá... Csak annyit mondj el, hogy miért nem szeretsz már, aztán szakítsunk. Mindenkinek jobb lesz.

- Én nem szerettem ki belő-

- Ne szépítsd, megértem, hogy nem vagyok az örökkévalóságig szerethető. Csak köpd már ki végre, Venti...- csuklott el a hangom a mondat végére, s látásom a könnyek miatt homályosodni kezdett.

- Halandó vagy, [Név]... Rájöttem, hogy túlságosan megszerettelek, és nem akarom, hogy ugyanaz történjen, mint... vele.. Nem bírnám elviselni, ha meghalnál, szóval igyekeztem tartani a távolságot, hogy kiöljem az érzéseim magamból irántad..- lépett közelebb hozzám, de én hátráltam.

- Kurvára megmondhattad volna..

- Tudom... Kérlek ne haragudj..

- De haragszom! Basszus, Venti! Az ilyesmit el szokás mondani, hogy a másik ne őrüljön bele abba, hogy mi a szart tett ellened!- Kiabáltam rá, miközben kiengedtem a sós cseppeket.- Amúgy is pontosan jól tudtad, hogy egyszer meg fogok halni, akkor mi az istenért kérdeztél meg anno, hogy alkossunk egy párt? Miért érted el, hogy beléd szeressek? Miért, Venti...?

- Őszintén sajnálom, [Név]...- szipogott egyet, ahogy ő is hátrálni kezdett.

- Miféle Isten, az ilyen...- mormogtam az orrom alatt.- Menj el a házamból, többet nem kell találkoznod velem. De tudod mit, amúgy is kaptam egy állás lehetőséget jó messze innen. Felkeresem őket, hogy ha él még az ajánlat, akkor élek vele, és még az utcán sem kell majd miattam egy másik irányba elindulnod, hogy elkerüld a találkozást. Ég veled, Venti. 

- Én..- látszott, hogy mondani akart valamit, de az arcom látván inkább magában tartotta, mielőtt még jobban megharagszom rá.- Legyen szép életed, a legjobbakat kívánom... szerelmem..- suttogta maga elé az utolsó szót, s kisétált az ajtómon. Ahogy becsukta maga mögött a fából készült nyílászárót, lábaim összecsuklottak alattam, s keserves zokogásba kezdtem a földre rogyva. 

- Idióta vadbarom...