Meg is hoztam az új részt PetraOsamu kérésére, remélem tetszik ^^ <3

Még viszonylag újnak számítottam a lovagok között, igazi zöldfülű voltam. Nem volt vision a birtokomban, egy teljesen átlagos fiatal nőnek számítottam. Sok posztot ígértek nekem kipróbálás szempontjából, úgy vélték, hogy pár nap különböző emberek kezei alatt jót fog tenni nekem, és ők is gyorsabban dönthetnek, hogy pontosan hol is maradok. Egészen a kezdő napomig Noelle mellett voltam, mint szobalány, de hatalmas szerencsémre engedték, hogy feljebb léphessek. Nagyon kedves lánynak tartottam a tőlem pár évvel fiatalabb Geo használót, s kicsit sajnáltam is, elvégre minden nap keményen dolgozott azon, hogy ne csupán egy személyzeti tag legyen.

Az első három napom Amberrel töltöttem, felderítéssel. Igazából jól szórakoztam, s annak ellenére, hogy minden nap teljesen kifáradva, izzadságban fürödve estem a házamba, kellemes tapasztalat volt. Nem volt rest elmondani, ha valamiben hibáztam, vagy rossz volt a gondolatmenetem, viszont ha valamit jól tettem, ügyes voltam, akkor megdicsért érte. Jól bánt velem, én pedig hálás voltam neki, hogy tanított, s a többi napomhoz is adott tanácsokat az emberekhez, hogy kivel miként viselkedjek, kik azok, akik vevők a viccekre, és kik azok, akik sosem fogják értékelni a bohókás megnyilvánulást.

A következő ember, aki mellé elhelyeztek, ezúttal egy kapitány volt, mégpedig a kutató csapat kapitánya, illetve egy rettenetesen jól ismert alkimista, Albedo szárnyai alá helyeztek szombatig. Ezalatt a három nap alatt ismételten sokat tanultam. Mivel nem konyítottam semennyire az alkimista dolgokhoz, noha mindig is érdekeltek az ilyesféle kutatások, nem egyszer robbantottam majdnem a fejünkre a labort, így hát a kapitány inkább feljegyzési feladatokat adott, illetve ha valami fontosabb dologba kezdett bele, maga mellé hívott, hogy kövessem figyelemmel a történéseket, s mindent, amit csak észreveszek, írjam le a papírra, hogy átnézhesse, majd elmondja a véleményét a munkámról. Hűvös és távolságtartó volt, mint személy, de kapitánynak tökéletesen megfelelt; odafigyelt rám, ahogy a többi emberére is, kijavította a hibákat, építő jelleggel mondott kritikát és soha sem emelte fel a hangját. Őszintén szólva annak ellenére, hogy nem nevettünk együtt folyamatosan, mint Amberrel, vele is jól éreztem magam, nem kellett gyomor görccsel ébrednem.

A vasárnapom szabad volt, pihenő napot kaptam. Ki is használtam, elmentem enni, s megittam egy pohárka kis bort az Angel's Shareben. Ott pedig össze is futottam a következő felettesemmel, Kaeyaval. Feszengtem, noha nem beszéltünk sokat, mivel az egyik nővérrel jött iszogatni, Rosariával, akit nem szeretett volna faképnél hagyni, hogy a kezdő napom előtt is velem kezdjen el foglalatoskodni. Be kellett vallanom magamnak, hogy a férfi igencsak szemrevaló külsővel rendelkezett, s a vele való munkát vártam egész áldott héten.

=====

- Jó reggelt!- köszöntem, amint megláttam a felém sétáló lovas kapitányt felém tartani a megbeszélt helyre, a karámokhoz. Hamarabb odaértem, nem szerettem volna az utolsó pillanatban, ne adja Barbatos késve érkezni, így egy bő tíz perccel korábbi időpontot választottam magam számára az érkezéshez.

- Szép reggelt! Akkor hát valóban nem kápráztak a szemeim, amikor téged pillantottalak meg a fogadóban - mosolyodott el.

- Nem, ott voltam - biccentettem, miközben arcomon kissé frusztrált mosoly jelent meg.

- Nos, térjünk is a tárgyra, rendben?- Csapta össze a tenyereit, majd elkezdett körbe vezetni a lovak között. Elmondta, hogy melyik ló kié, s melyikük lesz abban a pár napban az enyém.- Tudsz lovagolni?

- Őszintén szólva még tinédzser koromban elkezdtem megtanulni, de a szüleimnek nem volt elég pénze, így tíz lecke után nem is mehettem többet, azóta pedig nem ültem egy lovon sem.

- Harci képességek? Tudsz bánni a karddal? Említették, hogy nincs visionod, szóval ebben jónak kell lenned.

- A kardforgatás megy. Ahol elsajátítottam, az egyik legjobb diáknak számítottam, szóval azzal szerintem nem lesz probléma.

- Remek! Egyelőre nem megyünk messzire, csak azért nézünk körbe, hogy összeszokjatok ti ketten - paskolta meg a csodaszép fekete szőrrel rendelkező állatot, aki orrával megbökte a férfi fejét.- Fel tudod nyergelni?

- Persze, az még menni fog szerintem.

- Akkor amint megvagy, kint találkozunk, rendben?

- Értettem! [...]

Segített visszazökkenni, elmondta, hogy a lónak milyen a természete, mit szokott meg, és hogyan nyergetném el a bizalmát. Mindent igyekeztem észben tartani, s noha jegyzeteket nem tudtam írni, fejben mindent feljegyeztem magamnak, amit fontosnak tartottam. A falakon kívül nem mentünk messzire, csupán járőröztünk, miközben ő magyarázta a saját szabályait, illetve felvázolta, hogy az elkövetkező két másik nap alatt mik a tervei, miket fogunk csinálni. Az első négy óra elteltével úgy döntött, hogy eléggé összeszoktam a lóval, szóval elkezdett gyakorlatokat kitalálni nekem; ügetésben és vágtában eljutni egy bizonyos fáig, majd azt megkerülve vissza, szlalomozzak a kövek között, ugorjam át a patakot, és ilyesmi feladatokat osztott ki nekem, hogy másnap már mehessünk terepre is rendesen.

Annak ellenére, hogy kezdetben feszengtem mellette, elvégre szimpatikus volt és megtetszett, a nap végére teljesen nyugodtan tudtam vele beszélgetni, igazán jó lelkű embernek tartottam.

Talán még azt is ki tudnám jelenteni, hogy szerda estig, azalatt a három nap alatt, amíg vele voltam, életem legcsodásabb munkanapjait éltem meg. Még akkor is, amikor tovább maradtam, hogy segítsek neki a papírmunkával, holott nem lett volna muszáj, de szerettem volna, ha kicsit kevesebb stresszel járna számára a posztja. Nagyra értékelte, mivel másnap reggel az első hely, ahová elmentünk, az a Good Hunter volt, ahol meghívott reggelizni. Őszintén szólva meglepődtem, de jó érzés volt, hogy együtt reggeliztünk meg, szinte mint egy pár. Míg én [kedvenc étel]-t ettem, addig Kaeya ropogós burgonyás, garnélarák tálat kért. Közben pedig úgy beszélgettünk, mintha ismerősök volnánk, s nem pedig betanítana aznap utoljára.

- És, hogy érezted magad velem ebben a három napban?- Kérdezte, miközben a lovon ülve sétáltunk visszafelé, egy újabb sokáig elhúzódó nap után. A Hold volt az egyetlen fényforrás azon az útvonalon, ahol mi jöttünk, ami pedig kiemelte szemének színét. Gyönyörűnek találtam a férfit éjszakánként. Persze nappal is az volt, de volt valami különleges abban, ahogy a fehér fény rá sütött.

- Igazából kellemes volt, igazi meglepetés, ha őszinte akarok lenni. Igaz, senki nem mondott rosszat rólad, vagy ilyesmi, de valahogy tartottam ettől az időszaktól. Viszont most már reménykedek benne, hogy hozzád kerülök, mert jól esik újra lovon ülni, és igazán idilli a veled való munka. A többiek is kedvesek velem, és még ha nem is volt sokszor olyan helyzet, hogy ne te lettél volna a segítségem, mikor épp más foglalt le, ők is kérdezgettek, hogy tudnak-e valahogyan támogatni, van-e kérdésem feléjük, meg ilyesmik. Szóval imádtam ezt a pár eltelt napot, köszönöm, hogy foglalkoztál velem - mosolyogtam rá vidáman, mire őszintén felfelé görbült a szája.

- Jó hallani - kuncogott csendesen.- Mit szólnál hozzá, ha holnap este elvinnélek vacsorázni? Vagy csak elmennénk sétálni?

- A héten csak vasárnap lesz szerintem jó nekem, a következő kapitány Eula lesz, és tőle igazán tartok, biztosan le fogok fáradni. Viszont, ha a hét legutolsó napja megfelel, akkor örömmel elmegyek - biccentettem kissé oldalra a fejem, ahogy halvány pírrel az arcomon, őt figyeltem.

- Akkor vasárnap este kilenckor? Az irodából jövök majd ki, szóval valahol ott találkozhatnánk.

- Tökéletes - szélesedett a mosolyom, pont, mint az övé.

=====

Kapkodtam a lábaim, hogy minél hamarabb ott lehessek, mivel farkas éhes voltam, ráadásul látni is szerettem volna már őt. A cipőm szinte már túl hangosan is kopogott, ahogy a kővel kirakott úton igyekeztem felfelé. Az idő kellemes volt, nem volt sem túl meleg, de túlzottan hűvös sem.

- [Név]!- hallottam meg a nevem, mire felnéztem, s megpillantottam Kaeyát inteni felém, miközben a fal szélén ült, arcán egy mosollyal.

- Kaeya!- integettem vissza, s amíg én felfelé tartottam, ő lefelé igyekezett, hozzám.- Fáradtnak tűnsz, egész nap odabent voltál?- kérdeztem rá, miután legnagyobb meglepetésemre megölelt, üdvözlés gyanánt.

- Délután jöttem csak be, de még így is kevesebbet pihentem, mint terveztem. De már itt vagy, ami azt jelenti, hogy a napom vége tökéletes lesz - bókolt, mitől az arcom égni kezdett, ő pedig jót szórakozott ezen, így egész este hallgathattam az ilyesféle megszólalásait. Nem mondom, hogy bántam, de mindenképp zavarba jöttem tőle. De nem lepleztem, annak ellenére, hogy rajtam mulatott, jól esett, hogy a szemében boldogság szikrája csillant minden alkalommal, amikor rák-vörös fejem igyekeztem újra természetes színűvé varázsolni.