Itt is az új rész loyalkt kérésére, remélem tetszik ^^ <3 Mellesleg nem visz rá a lélek, hogy a megtört családot megírjam, szóval itt mindenki a boldog család tagja maradt~

Tizenhat évesek voltunk a vörös fiúval, amikor megismerkedtünk. Meg akartam tanulni koktélokat keverni, illetve valahogy vonzott a borok világa; noha nem a hatása miatt, sokkal inkább a különböző kiérezhető aromák végett. Egyszerűen csodálatosnak tartottam, hogy egy-egy apró dolog mennyire meg tudja változtatni a végeredmény ízét. Így hát a legjobbhoz mentem segítségért: Crepushoz. Közkedvelt személy volt a környéken, így úgy döntöttem, hogy ha tőle tanulhatnék, az hatalmas megtiszteltetés volna. Arra azonban nem számítottam, hogy beoszt a fia mellé, aki szintén tanulta az öregétől ennek a szakmának a rejtelmeit. 

- Szia, a nevem [Név]. Örülök az ismerettségnek!- nyújtottam a kezem egy mosoly mellett, ahogy felmértem a fiút. Jó vágású, velem egykorú fiatal volt, gyönyörű szemekkel, és szinte már túlságosan is selymesnek kinéző tincsekkel, melyeket felfogott a feje tetejére. Nem volt túlöltözve, de mégis elegáns volt. Habár úgy véltem, hogy akármiben megjelenhetett volna előttem, az elegánsan állt volna rajta. Tudta viselni a ruhadarabjait, mindegyik elem illett hozzá. 

- Helló. Én Diluc vagyok - biccentett, ahogy kezet fogott velem. A szemkontaktust pedig egészen addig meg sem törte, ameddig be nem lépett a szobába az apja, hogy megkezdje az okításunkat. [...]

Élveztem minden egyes leckét, az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy a vörös hajút egyre inkább megkedveltem. Nem mosolygott folyamatosan, de nagyon komolyan vett mindent, s ha észrevette, hogy én felfelé görbítettem ajkaim, amikor őt néztem, viszonozta a gesztust. Jól esett ilyen reakciót kiváltani belőle. Olykor fivére, Kaeya is betért hozzánk, amikor nagyon unatkozott, s olyankor csak még jobban felvidult, amit imádtam nézni. Jó volt látni, hogy mennyire összetartó testvérek voltak. Egykeként én ilyesmit nem tapasztalhattam meg soha az életemben, mégis melegség járta át a lelkem, akárhányszor megláttam kettejüket együtt. 

Diluc szép lassan megnyílt nekem, így eleinte barátok lettünk. Kaeya egy kicsit féltékeny volt, féltette a testvérét, nem szerette volna, ha rossz kezekbe kerül, de miután biztosítottam róla, hogy nem áll szándékomban megfosztani őt tőle, és akármikor van kedve, ő maga is velünk tarthat, onnantól kezdve a jég megtört, és egy remek hármas barátság alakult ki. Persze én idő közben elkezdtem másféle érzelmeket táplálni a tanulótársam felé, azonban ezekbe egyiküket sem avattam be. Teljesen meg akartam bizonyosodni egyrészt a saját érzéseimről, hogy nem csak egy kis fellángolás-e, illetve Diluc felől is puhatolózni kezdtem. Nem kérdeztem rá egyszer sem konkrétan arra, hogy melyik nemhez vonzódik, de megpróbáltam diszkréten információkat kicsalni belőle. Persze, amilyen jó megfigyelő volt, s odafigyelt minden egyes aprócska kis részletre, neki egy idő után sikeresen leesett, hogy miről lehet szó, így amikor épphogy elmúlt tizennyolc, s kettesben egy fa tövében ücsörögve a füvet tépkedtük, rákérdezett az én szexuális irányultságomra.

- Te egyébként meleg vagy?- törte meg a kellemes csendet, én pedig a döbbenettől félre is nyeltem a nyálam, így krákogva kapkodtam levegő után, miközben ő a hátam kezdte csapdosni.

- Ez meg honnan jött?- néztem rá felvont szemöldökkel, teljesen elfehéredve.

- Ismerlek egy ideje, és odafigyelek minden mozzanatodra, arra amit mondasz, és ahogyan mondod. Ezekből pedig ezt a konklúziót szűrtem le azzal együtt, hogy tetszem neked. Habár utóbbiban nem vagyok teljesen biztos.

- Te szent ég..- hüledeztem.- Ennyire látványos? Mióta tudod?

- Szóval nem tévedtem?

- Mióta tudod?

- Nagyjából négy-öt hónapja. Eltaláltam?- kérdezett rá újból, hogy megerősítést kaphasson. Azonban pár percig nemhogy helyeslést nem kapott tőlem, de teljesen le is fagytam, és átgondoltam az életem utóbbi pár évét. Teljesen abban a tudatban voltam, hogy tökéletesen elrejtettem előle azt is, hogy a férfiak vonzanak, s azt is, hogy Ő maga vonzz engem.- [Név]?

- Igen, eltaláltad..- sóhajtottam.- Ne haragudj, ha ez kényelmetlen így neked - vakartam a tarkóm kínosan, mire ő csak vállat rántva megfogta bal kezével a jobb kezem, és összefűzte az ujjainkat, ahogy az ölébe vette.- Azt hiszem egy kicsit lemaradtam..- kapkodtam a tekintetem a kezünk, és az arca között.

- Én is kedvellek. Beszéltem Kaeyaval az egészről, mert a saját érzéseim kibogozása sokszor nehéz, és gondoltam ő ismer eléggé ahhoz, hogy véleményt formáljon. Ő pedig arra jutott, hogy idézem "teljesen belezúgtál, Diluc, te szent ég!". De nem szerettem volna én elárulni elsőnek.

- És ő hogy állt ehhez az egészhez?

- Nem bánta. Majdnem elmondta apánknak is, de azt személyesen akartam elmondani neki. 

- Szeretnéd, hogy veled menjek?

- Miért tennéd?- vonta fel egyik szemöldökét.

- Hát..- emeltem fel a kezeinket.- Asszem mától egy pár vagyunk. Vagy nem szeretnél velem lenni?

- De!- vágta rá gyorsan, mibe szégyenében bele is pirult, de én eszméletlen aranyosnak tartottam.- Akkor nem jelentene gondot?

- Dehogy - nevettem fel.- Szívesen leszek az oldaladon ilyes kényes helyzetekben is - mosolyogtam rá, mire egy nyugodt, apró mosoly ült ki az ő arcára is, mielőtt a távolba nézve, de a vállamra hajtva a fejét, elsuttogta volna, hogy hálás nekem.

A Crepussal való beszélgetés pedig jobban is alakult, mint ahogyan terveztük. Mármint, egyikünk sem hitte, hogy negatívan állna a dologhoz, de azért egy apró megtántorodást szinte már elvártunk volna. Ezzel ellentétben azonnal a karjai közé kapott minket kacagva, összekócolva bennünket, és sok boldogságot kívánt, illetve üdvözölt a családban. Elmondása szerint ő már akkor gyanította, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, amikor nekem is végre sikerült elsajátítanom egy számomra nehéznek bizonyuló technikát, Diluc pedig a hátamra tette a kezét, míg másikkal az én kezem után nyúlt, hogy gratuláljon. Ekkor még fiatalok voltunk, de igazán meglepő volt, hogy az apja ennyire korán észlelt olyan jeleket, melyek egyikünknek sem szúrtak szemet. 

=====

Tél volt, és már mind a ketten huszonkét évesek voltunk, így már jó pár éve boldog párkapcsolatban éltünk. Mivel Kaeya és én elkezdtünk kötő tanfolyamra járni -persze sokáig titokban, mert mind a ketten kínosnak éreztük ezt a tevékenységünket felvállalni-, egész jól ment már egyes ruhadarabok elkészítése. Így hát eldöntöttem, hogy mivel amúgy is jött a hűvös idő, én pedig aggódó barát módjára féltettem a párom a megfázástól, így pár nap alatt csináltam neki egy olyan sálat, amit tökéletesnek mondhattam végre. A többi prototípus mind selejtes lett, így azokat befejezve csak elajándékoztam emberek között, de a remekművet megtartottam Dilucnak. 

- Tessék!- tekertem a nyaka köré azonnal, amint a háza elé értem, ahol várt rám. Volt egy kis elintézni valója messzebb, így ezt tartottam a legtökéletesebb időpontnak az ajándék odaadására.

- Hát ez meg?- illetődött meg, ahogy lekapta magáról, és szemügyre vette. Néhány pillanattal később pedig bólintott egyet, és visszacsavarta a nyakába, majd mélyet szagolt belőle.- Olyan illata van, mint neked..

- Mert a házban kötöttem neked, gondolom ez az oka. Tetszik?

- Nem rossz - biccentett.- Köszönöm.

- Ez a legkevesebb - mosolyogtam, s miután megigazítottam rajta, egy csókot nyomtam ajkaira.- Indulhatunk akkor?

- Tényleg elkísérsz?- kérdezett rá, de mintha nem engedett volna kiszállni a helyzetből, már készen is ragadott. Na nem mintha egyébként haza akartam volna menni, nem emiatt gyalogoltam ennyit.

- De el ám. Nem szabadulsz tőlem. Csodálatos útitárs vagyok, ezt garantálhatom - fényeztem magam vigyorogva, mire ő csak mosolyogva megforgatta a szemeit.

- Ha az agyamra fogsz menni, egyedül jövök haza - csipkelődött.

- Ha meg mered tenni, szövetkezem Kaeyaval és Crepussal, szóval te jársz rosszabbul - emlékeztettem a legutóbbi esetre, amikor a kis közös csínyünk eredményeképpen, Diluc két napig ki sem jött a házból, még a birtokra sem levegőzni, mert csupa ragacs lett a haja, és nem igazán akart kijönni belőle, a sokadik hajmosás után sem.

- Akkor igyekezz, hogy ne legyen elegem belőled - lökött meg a vállával.

- Ó, igen? Mintha az valaha is előfordulhatna. Ne feledd, négy éve vagyunk együtt, ha ennyi idő alatt nem lett eleged, ezután sem lesz, Édesem.

- Néha jobban örülnék, ha nem egy dumagépnek ígértem volna örök hűséget a hálóban...

- Mintha olyan rossz barátod lennék - horkantam fel.- De rendben, akkor befogom...!- azzal tettetve a sértettséget, felhúztam az orrom, de Diluc csak -mintha mi sem volna természetesebb- a farzsebembe csúsztatta a kezét, mibe teljesen belepirultam.- Hatalmas mázlid van, hogy nem vagyok már tinédzser, és tudom irányítani, hogy mikor induljak be annyira, hogy ne tudjam visszafogni magam.

- De bánom..- pillantott rám egy csunyi mosollyal, mire orrom ráncolását követően elnevettem magam, s vékonyka derekát átölelve sétáltam mellette tovább, jó hangulatban.