Meg is hoztam az új részt alxakvc kérésére, remélem tetszik ^^ <3

Nem volt nagy rangom a fatuinál, egyszerű beszedő voltam, ami sokszor jelentette azt, hogy vér tapadt a kezemhez, ha az emberek nem tudták visszafizetni a kölcsönkért összeget. Nem mondom, hogy nem sajnáltam őket, de nem éreztem magam túlságosan rosszul esténként, nem forgolódtam álmatlanul a bűntudat miatt. Élveztem a munkámat, a vele járó pénzt pedig még inkább. Jó érzéssel töltött el, hogy nem kellett szűkölködnöm, s a legtöbb dologra jutott pénzem a fizetésem miatt. Egy nap azonban meglepett a főnököm, amikor magához hívatott az irodába.

- Jó napot, keresett engem. Sajnálom, hogy csak most tudtam jönni, igyekeztem így is minél rövidebb idő alatt teljesíteni a feladatot - ültem le a felettesemmel szemközti, csodaszépen kézzel faragott székbe. Kényelmesen elhelyezkedtem, ezt pedig ő meg is várta, majd belekezdett:

- Egy ideje már figyelünk téged, pontosabban azt, hogy a munkád hogyan végzed el. Nem azért hívtalak ide, mert nem vagyunk megelégedve, mielőtt önmagad védelmére kelsz - intett le, mivel látta, hogy nyitottam a szám. Megnyugodva ernyedtem vissza a székbe, egy apró sóhajt kiadva magamból. Nagyon megijedtem, hogy esetleg lefokoznak, vagy ne adja isten, még ki is dobnak a szervezetből.- Bizonyára ismered, még ha személyesen nem is, de Tartagliát. Vele egyeztettünk, ő pedig beleegyezett a kérelmünkbe, miszerint a héten vele fogsz dolgozni. Nagyon fontos kémkedési feladatról lenne szó, úgyhogy ne nagyon legyél láb alatt, csak kövesd az utasításait, és játszd jól a szereped. Menni fog?

- Hogyne, Uram! Köszönöm a lehetőséget, nem fogok csalódást okozni senki számára - hajoltam meg, ahogy felkeltem a székből.

- Nagyon remélem, mert ha mégis, akkor túlórákat kell elvállalnod, és egy évig nem kapsz szabadnapot, de még a lebetegedést sem fogadom el.

- Értettem, Uram! Nos, akkor...

- Odakint vár már. Ma kezdesz egyből.

- Rendben. Kellemes napot!- Azzal megfordultam, s kimentem az ajtón. Érdeklődve pillantottam elsőnek balra, majd jobbra, de sehol nem láttam ismeretlen arcot, így inkább csak a falnak dőlve vártam a tőlem jóval feljebb való férfira.

- [Név]! Kislány, itt vagyok, bocs a késésért!- Integetett a folyosó végén bekanyarodva, amint észrevett.

- Semmi probléma, nem esett nehezemre a várakozás. [Teljes Név] vagyok, habár ezt már biztosan tudod.

- Ahogy mondod, de értékelem a bemutatkozást. Az én nevem Tartaglia, de hívhatsz Childenak is, ha az jobban tetszik. Na gyere, elintézzük a szállásunkat elsősorban. Mennyire vagy képben azzal, hogy mit kell csinálnunk?

- Nekem csak annyit mondtak, hogy kémkedni fogunk. Részletekbe nem avattak be.

- Az csak egy része lesz a hétnek, pár nap alatt letudjuk majd - legyintett.

- Tessék? De akkor mi mást fogunk még csinálni?- Zavarodtam össze. Nem értettem, hogy miért kértek ki egy teljes hétre, hogyha két, esetleg három nap alatt végezni tudunk. Még talán ennyi idő sem fog kelleni ennek a fazonnak, elvégre csak jót hallottam róla. Tisztában voltam vele, hogy eszes és erős, ahogy a többi harbinger is vele együtt.- Vagy egyáltalán én minek kellek?

- Te azért, hogy tanulj, ha a ranglistán felfelé akarsz haladni, és azért egy hét, hogy kicsit tudj pihenni. Én kértem ezt az időt, mert ők kevesebb ideig akartak elengedni, de gondoltam jó lenne, ha kikapcsolódnál. Sokat dolgoztál az utóbbi időben, és jól is csináltam, szóval szerettem volna egy kis kikapcsolódással szolgálni - mosolyodott el.

- Oh!- Illetődtem meg.- Nos, mindenesetre hálás vagyok. Valóban rám fért már - viszonoztam a mosolyát, s már előre vártam, hogy mik fognak történni abban az elkövetkező hétben.

=====

Valójában másfél nap alatt letudtunk mindent. A második nap délután három körül indultunk meg jelentést írni, s közben Childe mindent elmagyarázott, amit szükséges volt tudnom, esetleg megjegyeznem a jövőre nézve, én pedig ittam minden egyes szavát. Kellemes társaságot nyújtott, még ha nem is nyílt meg felém, de igyekezett fent tartani az érdeklődésem, ami igencsak jól sikerült is neki. Egy kétágyas szobában szálltunk meg, amihez egyetlen fürdőszoba és egy aprócska kis konyha féleség is tartozott, de nem volt sok dolog benne, csupán pár tányér, evőeszközök, poharak, egy kis sütögető hely, edények, vágódeszka, valamint egy mosogató. Mindez egy apró helyen volt összezsúfolva, mégis idilli hangulatot keltett. Ebédet és vacsorát én főztem, a fiú néha besegített apróságokban, de őszintén szólva féltem ráhagyni a fontosabb dolgokat. Hiába bánt jól az íjjal és a kézi fegyverével, a konyhában biztos voltam benne, hogy nem brillírozna.

Kora reggel volt, én pedig felriadtam egy hatalmas dörgésre. Odakint tombolt a vihar, s hiába aludtam volna szívesen vissza, elvégre csak alig volt négy óra, képtelen voltam. Kiskorom óta rettegtem a nagy esőzésektől, amikor villámlott és dörgött az ég, s felnőtt koromra sem sikerült kinőnöm ebből. Megpróbáltam úgy csinálni, mint akinek az ég adta világon semmi problémája nincs az időjárással, de minden egyes hangos dörrenést követően megugrottam, s aprót sikkantottam is néha. Nem akartam felébreszteni a mellettem lévő ágyon alvó fatuist, így igyekeztem csendben lenni, de amikor mellettünk nem sokkal csapódott be egy villám, hangosat sikoltva ültem fel, s bújtam a takaró alá, miközben igyekeztem visszanyelni a könnyeim. Egy gyenge kisgyereknek éreztem magam, nem akartam, hogy pont így lásson meg egy erős kollégám.

- Minden rendben?- Hallottam meg végül mellőlem a mély, álomittas hangját a vörösnek. Éreztem, ahogy lassan besüppedt mellettem az ágy, s ölelő karok vonnak egy megnyugtató ölelésbe.- Félsz a viharoktól?- Hanglejtése nem volt lesajnáló, vagy elítélő, pusztán kíváncsi.

- Elég kínos, tudom..- sóhajtottam fel, s szipogtam egyet.- Sajnálom, hogy felébresztettelek...

- Nem gond, amúgy sem aludtam túl mélyen - ásított a mondata végére egy hatalmasat.- Csináljak teát? Vagy valamit ennél?

- Hagyd csak, majd jobban leszek. Aludj csak vissza, túlélem.

- Akkor gyártok kettőnknek egy-egy bögre jó kis forró teát és két szendvicset - állt fel, s indult el. Egy ideig csendben ültem, végül még mindig betakarózva, de követtem őt.

- Miért figyelsz oda rám ennyire? Nem lenne kötelességed.

- Szeretem a mosolyod - mondta ki egyszerűen, mintha teljesen természetes volna valakinek ilyet mondani négy napnyi ismerettség után.- Nem akarom, hogy elveszítsd, mert jól áll és illik hozzád.

- Egy vihartól nem vesztem el a jó kedvem - mosolyodtam el halványan, ahogy a pultnak dőltem.

- Ezt mondd a könnyes arcodnak - törölte le a sós folyadékot rólam, mibe belepirultam.- Miért csatlakoztál?

- A családom miatt - adtam meg az egyszerű választ, mire kissé kikerekedtek a szemei.- Kiskoromban szűkölködtünk, és az idősebbik testvéremmel együtt sok mindenről le kellett mondanunk, hogy az öcsénknek több juthasson. Szeretnék segíteni rajtuk, így a fizetésem egy részét mindig odaadom nekik. Tudom, hogy nem ez volt a legjobb döntésem, és más munkából is jól meg tudnék élni, de ez sem olyan rossz - vontam vállat.- Nem kérdezek vissza, tudom, hogy nem szeretsz a múltadról beszélni, említetted.

- Örülök, hogy nem erőlteted - biccentett köszönet képpen. Újabb dörgés, én pedig összerezzentem.- De ha már ilyen hamar fent vagyunk, akár beszélgethetünk is a kanapén vagy az ágyon együtt.

- Nem bánnád? Sokat segít ilyenkor a társaság.

- Ha zavarna, nem ajánlottam volna fel - pöckölt homlokon, majd a kezembe adta a tányérnyi szendvicset és a bögrényi teát.- Indulás.

Végül bekuckóztunk az én ágyamra, s amíg ettünk, nem beszélgettünk. Amint viszont minden elfogyott, Childe közelebb húzott magához, s simogatva a karom, elkezdett témákat felhozni. Egészen addig társalogtunk, amíg a vihar odébb nem vonult, s finom illatot hagyva maga után ismételten csendessé vált a környezetünk. Egy ideje már csak a fiú mesélt, főleg a testvéreiről, azonban mivel a hangja kellemesen lágy volt, én pedig álmos voltam, elaludtam a karjaiban. Eleinte nem is vette észre, csak amikor kérdezett valamiről, én pedig nem reagáltam, akkor esett le neki a tantusz. Kuncogva igazította meg rajtam a takarót, s fejét az enyémre hajtva hunyta be szemeit.

- Nem értem hogyan csinálod...- suttogta.- Nem szoktam másoknak beszélni a hátteremről..- végül elmosolyodott egy egészen picit, s velem együtt szundított el ismét.